A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyaralás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyaralás. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. november 6., csütörtök

Járjuk az országot - Gyula

 


Útvonal: Nagyvenyim - Dunaföldvár - Solt - Fülöpszállás - Izsák - Jakabszállás - Fülöőjakab - Kiskunfélegyháza - Csongrád - Szentes - Gyula

Km: 235 

Gondoltuk anyukámmal, hogy hát még olyan szép idő van, és télen úgyis be leszünk szorulva feltehetően a házba, hát most még kimozdulunk egy kis városnézős hétvégére. Gyula nekem, már jogsi előtt is tervezett volt, mert a Wellness Hotel Gyula facebookon egy csomószor feljött és annyira jó videói voltak, hogy eldöntöttem, hogy ha valaha megyek Gyulára akkor oda menjünk. 

Az utazás kicsit szerintem nekünk tovább tartott, mint itt a tervezett, de a legtöbb helyen, ahol az út minősége hagyta, ott mentünk a megengedettel. Egyszer tévedtünk el (kanyarodtunk rossz felé), az egyik településen, azt hiszem Csongrádon, ahol a kilátót kerestük, de az időbe csak pár perces kitérő volt. Két megállónk volt, Csongrád, és valahol megálltunk pisilni és inni egy noname benzinkúton.

 Oda felé amúgy láttunk egy elütött szarvast :(, mondjuk hála az égnek élő példánnyal nem futottunk össze. Ellenben hollókkal meg varjakkal sikerült párszor találkoznunk, ahogy békésen csipegettek az úton ;)

Gyulán meglepően könnyen megtaláltuk a szállodát, ott is a hátsó utcát, ott is a parkolót. Amikor mondtuk a recepciós hölgynek, hogy megjöttünk, be is parkoltunk, aranyos volt, mert mondta, hogy "hát nagyon ügyesek vagyunk, mert nem szokták megtalálni :D".

Odaérkeztünk, becsekkoltunk, aztán megebédeltünk, ekkorra én már naaaaaagyoooon éhes voltam. Úgyhogy örültem, hogy van amit ehetek én is. Amikor jóllaktunk és nem húzott már le a hasunk, neki is indultunk a városnak. Hát, alapból fáradtak voltunk, de hát meg akartuk nézni a könyvtárat, a könyvtár udvarában lévő Japán kertet és másnap elseje volt, tehát minden zárva lett volna. Út közben azért erőt gyűjtöttünk egy cukrászdában. És igen, itt is volt amit én is ehetek o.O Fura érzés volt, hogy glutén - laktóz érzékenyként nem kell mellőznöm a dolgokat. A könyvtár csidi-csudi szép amúgy, mármint a felnőtt rész. Tartom, hogy a gyerekkönyvtár a miénk sokkal otthonosabb és szebb ;) Kolléganőm meg is jegyezte, hogy na mi is milyenek vagyunk, elmegyünk, aztán mit nézünk meg? Könyvtárat :D

Másnap kisvonaton megnéztük a várost, majd bementünk az Almásy - Kastélyba, és megnéztük a kiállítást. Én nem vagyok egy nagy múzeumba járó ember, de élveztem, mindenféle interaktív cucc volt, és hát...amit nyomkodni lehet, azt nyomkodtam, mint egy rossz gyerek. Nem tudom meddig voltunk benn, de alaposan körbe jártuk, megnézve mindent amit a jegyünkért kaptunk. Szerintem teljesen jó az ár-érték arány, nem éreztem azt, hogy "keveset" kaptunk volna a pénzünkért. A bejárás után leültünk a kávézójukba és anyum egy ország tortáját evett én meg mangós paleo akármit, ez volt az egyetlen gm-lm cucc, de volt! És ez a lényeg.

Még megnéztük a vártornyot, aztán visszatértünk a szállásra, és ott ebéd, majd pihenés és utána már csak relax szobában olvasgatás, koktélozás, és lazulás volt. Vasárnap reggel reggeli után meg irány haza. A haza úttal sem volt gond, emlékeim szerint még kevésbé volt problémás mint az oda út (ott volt egy útfelújítás ahol elég sokat álltunk).


Útvonal: Gyula - Izsák - Dunaföldvár - Dunaújváros - Nagyvenyim
Km: 243

Amúgy érdekes oda fele jobban elfáradtam, mint hazafelé, pedig nagyjából az az útvonal volt, annyi, hogy csak egyszer álltunk meg pisilni - megmozgatni magunkat. Illetve Dunaújváros felé mentünk, hogy ebédnek valót megvegyük. Szerintem délre értünk haza, fél egykor már ettünk, és utána még ezer dolgot csináltunk itthon (A fél diófa lehullott...komolyan, bokáig a levélbe :D).
 Összességében, vezetésileg jó volt. Egyszer álltunk sokat egy helyen, egyszer hirtelen kanyarodtam, mert bár időben tudtam, hogy hol fogok jobbra kanyarodni, a mögöttem lévő előzésből bevágódott mögém, és nem tudom ösztönösen féltem féket nyomni annyira, mint kellett volna... így kicsit vehemensebb jobbra kanyar volt, mint azt szeretjük, de amúgy hála az égnek senki sem jött szemből, így volt, hova kanyarodnom. Békéscsaba elkerülőn, meg lehetett repeszteni :D Nem igazán van hozzászokva a kocsim, a 110-el száguldáshoz, de egész jól bírta ;)


Pár kép a nyaralásról, Gyula szép hely :) No meg ezek az igazi őszi színek ^^















2025. október 1., szerda

Járjuk az országot - Visegrád

 


Az van, hogyha az embernek van jogosítványa, akkor hirtelen roppant sok helyre elmehet, ha a kedve tartja és a pénztárcája engedi. A térképen is látható, hogy van az, hogy az ember elkerül bizonyos helyeket. Ilyen Budapest és ilyen az autópálya. Biztos eljön majd a pillanat, amikor Budapest említésére nem az jut eszembe, hogy "nincs az a pénz, hogy ott vezessek", de egyelőre még ha lehet kikerülöm. Sokakkal ellentétben én szeretek nézelődni és megismerni az országot.

Útvonal oda: Nagyvenyim - 6 úton egészen Érdig - Biatorbágy - Zsámbék (itt tankoltunk) - Esztergom - Visegrád

Megtett kilométer: 150

Minden útnak vannak vicces, vagy kevésbé vicces, néha érdekes pillanatai. Ugye, ha autóúton mész, amit random települések szakítanak meg, az azt jelenti, hogy nagyon ritkán tudsz 5-be váltani...mert mire elérnéd azt az utazási sebességet...addigra jön egy település. Nekem ezzel nincs is gondom, borzalmasan röhögtem, amikor felváltok...majd két perc múlva le, mert 60-as tábla, település vagy kanyar jön. Az egyik körforgót sikerült egy kicsit...hmm...vehemensen bevennem, igazándiból kifelé volt egy érdekes kormánymozdulat - mindenkit megnyugtatok, nem mentem át másik sávba, nem mentem semminek neki, csak kívülről feltehetően úgy nézhetett ki, mint amikor a részeg vezet :D. De amúgy kb. 2 pillanatig, utána egyenesbe voltam, és mentem tovább, gyorsítás, majd lassítás mert 30-as tábla. Na ezen szerencsétlen körforgóból kiérkezésemet figyelhette a rendőr ...premier plánba mert mögöttem jött. És szerencséjére - és vagy szerencsétlenségére -  az utunk következő bő negyed órája, talán fél órája másról se szólt, mint 30-40-60-40-30 + záróvonal. Úgyhogy ott követetett és nézte (lehet nem nézte, de kínban volt, hogy záróvonal van XD), hogy én nagyjából le is követem ezt a sebességet... és hogy ugye nehogy túllépjem inkább volt ez 25-35-55-35-25. Bárki bármit mond, becsültem, hogy nem kapott idegzsábát, de azért láttam, amikor eltűnt a záróvonal, hogy fellélegzett és megelőzött. 

 Aztán Zsámbékon tankoltunk, pisiltünk és mentünk is tovább. Kicsit megmozgattuk magunkat, mert bárki bármit mond, el lehet ülni magunkat rendesen. Esztergom amúgy szép. Amennyit láttam belőle, szépen átmentünk rajta. Visegrádból se láttam túl sokat, mert mentünk fel a hegyre. 

A hotel amúgy felújított, gyönyörűségesen berendezett, és kényelmes. Glutén-laktóz  és a mindenre allergiás is tud enni. Reggelinél mindig szólni kellett, hogy én vagyok a gluténérzékeny, és hoztak fincsi schäros péksütit, úgyhogy mindig ehettem. Gyümölcs felhozatal volt csak gyér, de amúgy minden volt. Gluténmentes keksz is, ami ...sajna maltitos, úgyhogy én nem ehettem, de egy csomó gluténérzékenynek opció (és tényleg, nem lehet azért mindenhez alkalmazkodni...és gondolni. Hála az égnek sok olyan, aki mindenre is allergiás nincs).

Az érkezés napján igazándiból csak megittuk az üdvözlő italt (én kólát, anyum ananászlét), nézelődtünk a szállodában, vacsoráztunk, majd az okos tévét próbáltam beállítani. De túl okos volt, nagy nehezen tudtunk youtubon nézni a dolgainkat, de a bejelentkezés stb. elvitte az időt, másnapra meg kijelentkezett, úgyhogy hagytuk a csudába, inkább olvastunk).

 Másnap kocsi mentes voltam :( :) Legyalogoltunk a várhoz, ott mászkáltunk, majd visszatértünk a szállodába - ez nagyjából az okos órám szerint 8 km). Gyönyörű amúgy a Duna-kanyar, minden létező helyről megnéztük. A vár is egy látogatást simán ér, rendbe van rakva, gondozott volt, épp amúgy füvet nyírtak. És nagyon látogató barát, mert egy csomó helyen voltak padok, úgyhogy lehetett tájnézegetés közben üldögélni és pihenni is. A szálloda éttermében ebédeltünk én egy nagyon finom oldalast, anyum egy kevésbé finom Cézár salátát evett.


Délután mire rávettem magam, hogy fürödjek (nem vagyok fürdős típus, ez az egész nap benn ázol a vízben...), addigra telibe elkezdett zuhogni az eső. Egy óra várakozás után úgy döntöttem nem érdekel, vizesebb nem leszek, úgyhogy abba az 5 percbe, míg nem fagytam halálra a vízben egyedül voltam a medencébe. Amúgy szép időben nagyon szép a kilátás. A szállodából és a medencéből is, és a várból is.

A wellness ennyiben nekem ki is merült, még vagy 10 percet egy melegebb medencébe próbáltam felmelegedni, majd feladtam, és felmentem, jó forró vízzel lezuhanyozni. 

 Másnap reggel kicuccoltam a kocsiba, félig, majd elmentünk reggelizni és utána maradék cuccal mentem a kocsihoz, míg anyum fizetett, majd felvettem őt a szálloda bejáratánál.



Útvonal hazafelé: Visegrád - Esztergom - Tát - Gyermely - Zsámbék - Bicske - Csákvár - Székesfehérvár - Sárszentmihály - Székesfehérvár - Hantos - Dunaújváros - Nagyvenyim

Megtett Kilométer: 203

Volt egy kis kitérőnk, ismerősöket látogattunk Sárszentmihályon. Így életemben Másodszor voltam a Székesfehérvár elkerülő ..."autópályán". Nem szerettem én ezt a helyet akkor sem, amikor először jártam erre májusban, de most aztán még annyira sem. Ellenben megelőztem egy faszállító akármit, amit feltehetően egy sima autóúton nem előzők meg - mert sokakkal ellentétben ÉN ráérek -.

 Amúgy a hazafelé úton is minden rendben volt. Voltak előttem Nagy kocsik amiket követtünk, majd hála az égnek más felé mentek, de azért egy ideig gyakoroltam a követési távolság tartást ;D. Előztek sokan, sokan úgy, hogy a hárommal mögöttem kocsitól indultam. Előztek velem szembe, kétszer is fékre kellett lépnem, hogy ne találkozzunk szembe egymással túl közelről. Volt elkésett instrukció, hogy jobbra kanyarodunk, így bemutathattam, milyen szép és gyors reflexeim vannak, és nagyjából vészfékezéssel álltunk meg, egy nem erre kitalált helyen...majd tovább mentünk, mintha mi sem történt volna. Én persze még kattogni fogok ezerszer rajta, hogy mit lehetett volna jobban csinálni. De tény: senkinek nem lett semmi baja, nem volt igazán veszélyes - max. a kocsira - és max. én érzem hülyén magam miatta még egy ideig, hogy "Hát, ha benne leszünk a Budapesti autósokba, letagadom XD"...jajaj...szoktam nézni, és mindig eszembe juttatja, hogy kellene egy fedélzeti kamera, mert annyi hülye van az úton...aztán csinálok én is néha hülyeséget. Bár anyukám aranyos volt, azt mondta, teljesen biztonságban érzi magát mellettem, és ismerjük be, jók a reflexeim, és tudom melyik pedált nyomjam...

Aztán még le se pakoltunk, már mentünk a városba, mert rájöttünk, hogy kaja az nem nagyon van, úgyhogy valamit be kell szerezni, ha én másnap melóba akarok vinni kaját ;) Úgyhogy utána aztán tényleg hazaértünk!!! :D

Nem mondom, hogy nem purcantam ki egy kicsit, de amúgy élveztem. Azt a Fehérvár elkerülős fékezős mókát nem annyira, de megnyugtattak akikhez megyünk, hogy 1. más is szokott ilyet csinálni, 2. mindenki eltéved azon a sz*ron, még a fehérváriak is ;D Főleg amikor még új volt. 

A kutya nagyon örült nekünk, amikor hazaértünk és végre előjött (nem tudom hol volt, csak megjelent), hogy végre itthon vagyunk. Visegrád nagyon szép volt, a szálloda nagyon kényelmes, tervezünk is visszamenni majd még!! :)

2025. augusztus 19., kedd

Ismeretlen utakon - Nyaralunk - Gyerekekkel a kocsiban

 


Útvonal: Nagyvenyim - Szigetszentmiklós (Motobutterfly lepkekert) - Szigetszentmiklós (Szabó Malom) - Ráckeve (Horgásztanya vendéglő) - Nagyvenyim
Megtett km: 154... nagyjából

A nap remekül kezdődött, mert indulás előtt belerugtam a fürdőszoba ajtóba (nem direkt, útban volt...még most is érzem), káromkodtam egy sort és gondoltam cifrákat. Minden esetre ennek ellenére túllendültünk  a dolgon, vezetés közben nem éreztem, hogy fáj...csak amikor nem vezettem és nincs cipőbe a lábam, azért érzem...szerintem holnapra belilul o.O
A lepkekerthez nagyjából eseménytelenül telt az út. Egyszer megálltunk pisilni, illetve a Dunaújvárosi Aldinál kellett félre állni, mert valaki hívott telefonon, és akkor még azt hittük a barátnőm (mert volt róla szó, hogy csatlakozik saját kocsival hozzánk, csak közbe ő is lesérült fuck!), de kiderült, hogy ismeretlen magán szám a kereső...úgyhogy így vissza se hívtam, ellenben a telefonomat olyan helyre raktuk, hogy anyukám, ha még egyszer valaki keresne minket felvegye és közölje, hogy vezetek, úgyhogy nem veszem fel.

A hídon át jöttünk-mentünk. A terv az volt, hogy amúgy hazafelé kompolunk, de elment az idő a kajával, és így mire indultunk 20 percünk lett volna odaérni, ami elméletben teljesíthető is lett volna, de..de kapkodósan és nem szeretünk kapkodni.  A lepkekertben nem ettek meg minket a lepkék, ellenben sokáig kellett unszolni őket, hogy partyzzanak velünk. Bori-t meglepték, elsőre sikerült mindenkit levadásznia, nekem és Kristófnak kevésbé volt szerencsés a lepkefogásunk. Én úgy az idő felénél ki is mentem, mert az augusztus közepétől-októberig nagyjából a parlagfű elintézi, hogy ne akarjak szabadtéri programot -.-
Fontos megemlítenem, hogy nem sűrűn látok ilyen táblákat. Ismerem őket, csak Dunaújvárosban, talán 1-2 helyen van ilyen. Tanulás alatt jártunk is arra. Na most a GPS a barátunk, megtalálja a legrövidebb utat, ami ilyen volt. Úgyhogy ma nagyon gyakorolhattam a félreállást. Igen, visszafelé mi voltunk a menők...de odafelé folyamat félre álltunk. Ami amúgy egész jól ment, úgyhogy büszke vagyok magamra. Persze volt, aki ilyen és 30-as övezetben, nem bírta a 30-at és ránk előzött, mert hát bunkók mindig vannak. De amúgy nekem nagyon tetszett, utána még volt random 3 körforgó, az út közepén körbekerített tudjuk is mi micsoda. Persze a lepkés kertnél, csak az út szélén lehet parkolni, és ott is kedvesen ki van kb. írva a közeli házakhoz, hogy meg se próbáld :D Ami amúgy jogos teljesen, én is rühelleném, ha folyton elénk parkolnának, mert ők egy órát lepkét akarnak nézni, én meg nem tudok így kiállni. Tehát amúgy jogos, de míg a kocsiba ültem nem jöttem rá, hogy mi lehetne erre megoldás. Az udvar nem elég nagy, hogy kocsik álljanak be...az utca vége amúgy nincs messze, de az pénz ráköltés lenne ott telekrészt venni és parkolót csinálni...talán ha egyszer nagyon bejön a biznisz akkor gondolnak rá. Jelenleg az "old meg valahogy" elv van. Mi nagyjából 20 méterre tudtunk leparkolni a lepkekerttől, nem volt nagy gáz, bár vigyázni kellett, hogy se a bejárat se a kocsifelhajtó elé ne álljak.

A nap másik top táblája. Én ennyit még nem mentem egyirányú utcákba, mint ma :D Sajnálom, Dunaújvárosban ez sincs ilyen tömegével, mint Ráckevén :D Egyrészt roppant menő, hogy szemből nem jöhetnek, másrészt sakkozás megy, hogy azért az ott parkoló kocsikat ne kapd oldalba, mert bár van értelemszerűen egy csomó tök jó fizetős parkoló, azért az út mellett is tudnak állni. Végül egyszer eltévedtünk...mert a jobbra menj, ott parkoló volt, és ilyen lankásan mentek az utak, hogy nehéz eldönteni, hogy az "enyhén jobbra", az mi is, mint kiderült kicsit jobbra jobbrább...igen, van ilyen, meg van balra balrább is :P és az enyhén tarts jobbra néha tényleg a "kövesd az utat" és néha a "megrohadsz a derékszögbe jobbra" de GPS mi így szeretünk ;D


Há, az étterem zsákutcába volt, úgyhogy elmondhatom, hogy ma voltam Zsákutcába is. Pssz, parkoltam rohadt szarul az étteremnél :D Jött az ötlet ugyanis, hogy úgyis a napon fog a kocsi állni, akkor már álljunk irányba. Jah, de persze már álltak mind a két irányba, így a forgolódást végig nézte legalább 5 ember, hogy nagyjából 3-4 szeri javítás után már ...ugyanolyan balf*sz ferdék voltunk, mint a mellettünk lévő. És ez nem azért gáz, mert ferdék voltak mellettem, hanem, mert én nem szeretek ferde lenni, és persze, mire megkajáltunk és elértük azt a szintet, hogy "nem húz le a hasam"...addigra mellőlem elálltak, így az új érkezők már csak azt látták, hogy ÉN balf*szul parkoltam. Hogy ennek oka volt :D azt már nem.

Ráckevéről kifelé is egyirányú utcán mentünk. Tapasztaltam meg, parkoló kocsit előttem. Hogy segítsem a párhuzamos hátra parkolását, (mert senki nem volt mögöttem), kicsit hátra tolattam, hogy ne legyek útba. Mert persze nem jelezte, hogy ő parkolni akar (index...olyan nincs, nem szokták használni, mert elkopik), csak ugye a féklámpából, és utána  a tolatólámpából kisakkoztam. Érdekes sztori ehhez, hogy amúgy amikor én parkolok (én használom az indexet), is a sarkamban vannak mindig. Azt amikor tolatni kezdek átgondolják az életüket...bár sosem értettem, hogy ha látsz valakit egy PARKOLÓBAN, irányjelzővel jobbra jelezni, gyök kettővel menni...mi a halálért mászol a seggébe? Hisz mégis vajon mit akarhat? Parkolóban...

Mivel lekéstük a kompot (meg se próbáltuk, mert az idő szerint felejtős lett volna), arra jöttünk haza, amerre mentünk. Tehát a Híd felé. Itt volt egy érdekes jelenet, amit próbáltunk felvenni telefonnal, de pont a lényeg nem látszik. (megjegyzés NEM ÉN vettem fel :D Én vezetek, egyszer lesz fedélzeti kamerám akkor mindenről lesz felvétel, de amúgy a mellettem ülő készíti a videót). A lényeg, ami feltehetően nem látszik rendesen rajta. Volt egy kocsi, meg egy busz. A kocsi megakarta előzni ezt a buszt, (először még használt irányjelzőt :D), de a busz konkrétan az út közepére sorolt. Csak akkor jött le, amikor jöttek szembe, vagy záróvonal volt, vagy előzni tilos tábla. Ahányszor a szerencsétlen kocsis előzni akart, annyiszor ment úgy középre, hogy se ne lásd mi van elötted, se ne tudj előzni. Nálam ez kimerítette a bunkóság fogalmát amúgy. Végül nem sokkal Dunavecse előtt sikerült megelőznie. Azért tartottam a követési távolságot, hátha ezt büntetőfékezéssel köszönné meg a kocsis (fúj, túl sok Bp-i Autósok videót nézek :D én már mindenkiben a megtorlót látom XD) 


De amúgy összességében a vezetési rész hála az égnek eseménytelen volt. Megtudtunk állni, ahol megakartunk, csak egyszer tévedtünk el, de az csak egy extra kört jelentett egy parkolóban. A kocsi jól szuperált, a gyerekek csak a vége felé kezdtek fáradni annyira, hogy az udvarba parkoláskor azért már rájuk kellett szólni, hogy ezt a két percet bírják már ki :D Láttunk lepkéket, vettünk lisztet (Gluténnal volt teli a kocsi XD), ettünk egy jót (fincsi volt, de meg se tudtam az egészet enni, és dőzsölés van kérem, vettem két adag halászlét, mert halászlét kívánok , szép kártya így szeretlek ;)). Azért elfáradtam, de összességében jó volt. Kicsit tüsszögők és kinyír a levegő, úgyhogy nem akkora buli így, mintha mondjuk tavasz lenne, vagy csak két héttel ezelőtt...akkor még nem akart kinyírni a Parlagfű ;(
De ismét gyűjtöttem egy kis kilométert, voltam helyeken, ahol még nem. Voltam helyeken ahol már igen. (Dömsödig szerintem már lassan rutin lesz XD)

Vigyázzatok az utakon! Mindenkit haza Várnak! Balesetmentes közlekedést!!


(itt jegyezném meg, hogy a két 8,5 éves gyerek hátul meglepően szabály követően elsők közt csatolta be az övet, miután a magasító be lett rakva, és mindig mondták, hogy becsatolva, indulhatunk. Büszke vagyok rájuk ;)

2025. július 18., péntek

Ismeretlen utakon - Kompon a kocsi

 


Majd írok élmény beszámolót is a nyaralásról, útvonaltervekkel meg minden. Viszont gondoltam, hogy megosztom veletek első kompos élményemet, meg a másodikat is, mert vissza is jöttünk, nem maradtunk azon az oldalon ;)

Nem volt bennem amúgy aggodalom, aránylag sima ügy volt megtalálni a Szántódi kompot, ami átvitt minket Tihanyba. Na most a jegy vásárlás simán ment, mind a két oldalon. Aránylag sikerült jó helyen lennünk elsőre, bár amikor visszafelé jöttünk, már rájöttem, hogy mehettünk volna  a legoldalsó kasszához is, de mi maradtunk ott ahol már volt valaki :D

Oda felé, a komp nagyjából közepén és szélén helyezkedtünk el, mire elindultunk igazándiból már majdnem ott is voltunk. Komolyan nagyon gyors a komp.



Hazafelé, a komp legelejében parkoltunk le, úgyhogy kipróbálhattuk azt is, hogy mennyire jó dolog elsőnek lenni. Főleg, hogy a kocsi nem nagyon akart elsőre indulni. Szerintem szívatott csak, bár megjegyezném az alborétumnál sikerült félig lehúzott ablakkal hagyni, és elmerengtem azon, hogy a lámpát ennyire reflexből kapcsolom fel, vagy úgy maradt. Végül arra jutottam, hogy reflexből lekapcsoltam, hisz sípolt volna amint kiveszem a slussz kulcsot és az feltűnt volna. Bár sejtésem szerint 2-3 óra alatt mondjuk előbb vagy utóbb megunta volna, így amikor visszaülünk a kocsiba már nem sípolt volna...de akkor se sípolt amikor kiszálltam.... Tehát nem tudom miért játszotta ma a kocsi kétszer is, az "elsőre nem indulok bebebe" játékát, de remélem leszokik róla majd.

A kompozás amúgy szerintem tök menő volt, nagyon jól szervezettek és eltévedni se lehetett. Mindenhol volt aki mutatta mit csinálj, és mindenhol mindenki tudta milyen sorrendbe menjen, és merre, úgyhogy nem volt fennakadás se oda se visszafelé. És most már elmondhatom magamról, hogy a kompozás is megvolt ;)

2025. július 8., kedd

Ismeretlen utakon - Nyaralunk 4. nap - Visszatérés Fejér vármegyébe ;)

2025.07.01

Megtett km:  kb. 200

Az útvonal nagyjából az volt, mint odafele. Kivéve a Péceli állomás, ellenben cserében valahol tankoltunk. Nem tudom pontosan hol, de mivel ugye nem tudtam teli tankolni az előző tankolási kísérletemkor, így tudtuk, hogy hazafelé szintén megállunk valahol. MOL kút volt szintén, úgyhogy a motorhiba lámpám azóta se ég ;)

Hazafelé is hármasban jöttünk, Anyukám, az unokaöcsém és én. Egy ideig követtük a tesómékat, de eleve induláskor úgy egyeztünk meg, hogy arra mennek amerre akarnak, ne várjanak meg minket, mert mi a magunk kis tempójába, és útvonalába megyünk, tehát menjenek csak. Így nagyjából amúgy fél-egy órával hamarabb értek haza mint mi. 

 Még az út elején láttunk két mezei nyulat. De olyan roppant nagy fajtát a naaaaagy fülükkel kandikáltak ki a fűből. Hála az égnek nem gondoltak arra, hogy "de jó lenne átmenni az úton", úgyhogy csak ott szépen elvoltak. 

Volt útépítési szakasz, több is. Ilyen cuki lámpás megoldással. Na most, elfelejtettem elsztorizni, hogy amikor odafelé mentünk, akkor az egyik ilyen cuki lámpát nem láttam. Mert előtte állt egy kocsi, aminek egyetlen egy lámpája sem égett, és én a kis agyamba elkönyveltem, hogy balfasz helyen parkoló kocsi, és elég magas volt (olyan útépítős platós), hogy az úgy csak áll, úgyhogy szabályosan irányjelző, körbenézés, kikerültem és mentem...és kiderült, hogy feltehetően nekünk piros volt, úgyhogy szemből jöttek, én meg húzódtam le szépen. Amúgy még csak para sem volt túlzottan, hisz a random ott lakó emberke is elindulhat, a szembe jövők se ijedtek túlzottan meg. Remekül megoldottuk, aztán ugye találkoztam ezzel a lámpával, és innentől betartottuk amit mond. Ő meg a kb. 5 tesója. Amikor hazafelé jöttünk, már kicsit mókásabb volt a helyzet, kevesebb ilyen lámpa volt, és jobban szétbarmolt út, ahol volt egy pillanat, amikor nem igazán értettem miért oda rakták a lámpát ahova. Ugyanis, te megállsz, mert lámpa..melletted meg fel van törve az út, de úgy durván, nem kicsit. Namost...akkor akik a másik irányból jönnek, hogy kerülnek ki? Megsúgom, nagyon lassan és anyázva... Már én éreztem magam szarul, hogy szar helyen állok, de igazándiból én jó helyen álltam, egy másik kocsi mögött és egy másik kocsi előtt, tehát ott kellett állnunk. Lehúzódtunk mi amennyire lehetett, de így is szar volt a szembejövőnek.
 Több útépítés is volt, a legtöbb lámpás megoldással, úgyhogy véletlen sem volt olyan része az útnak, amikor repeszthettem volna 90-el vagy ha igen akkor ezt mondjuk 5 percnél több ideig tehettem volna. Mert vagy az út volt szar és kátyús, vagy település jött, vagy kanyar.
Izgalom a vezetés alatt hazafelé. Egyszer előttünk furán közlekedett egy kocsi...úgyhogy a kelleténél nagyobb követési távolsággal haladtunk mögötte, amit a mögöttem lévő teherautó nem igazán értett, és ő meg túl közel jött hozzám...nem éreztem azt a negyed órát túl kellemesnek, míg az előttünk lévő elment a mögöttünk lévő is más irányba ment...
Gödöllőn volt, egy út, ahol emlékszem, hogy senki nem volt, stop tábla volt, megálltam, azt mentem balra...és amint kikanyarodtam tudtam, hogy irányjelzőt nem használtam. Fú, idegesít ám! Senki nem volt közel távol, de elveim vannak, hogy betartok mindent és ilyenkor ez tökre lelkiismeretfurdalást okoz ;(
Aztán volt egy szakasz amikor tankok voltak mellettünk a réten...csak fél szemmel láttam őket, de tökre menő volt, meg poros. Aztán volt sok körforgó, egyszer lefulladtam....a körforgónál, aztán nagyobb lendülettel kapcsolódtam oda be, mint szerettem volna. De amúgy jó volt, csak olyan lendületes, ennél én megfontoltabban szoktam menni ;)
Aztán jött a híd, és máris a Dunaújvárosi Aldinál voltunk, ott gyorsan vettünk ebédnek valót, és jöttünk is haza. Hát nem mondom, hogy nem fáradtam el. De érdekes mód, amikor vezetek tényleg nem tűnik olyan hosszú időnek a vezetés, mint amennyi volt.
Összességében vezetés szempontjából (is), nagyon élveztem  a nyaralást. Kikapcsolódás volt ezerrel és lehetett gyakorolni a vezetést. Ilyenkor amúgy megfigyelem, hogy minden hosszabb út után kicsit nő a vezetési önbizalmam, nem parázok annyit azon, hogy béna vagyok. Jó esetben ez csak javul.

A nyaralás alatt megtett km, körülbelül:
 Oda: 200
1. nap: 60
2. nap: 57.1
3. nap: 53
Vissza: 200
Összesen, nagyjából: 570 km


Ismeretlen utakon - Nyaralunk 3. nap

 


2025.06.30.

Útvonal: Kétbodony - Romhány - Bánk - Rétság - Szendehely - Katalinpusztai kiránduló központ (és vissza)

Megtett km: 53

Vezetés szempontjából a Rétságig ugyanaz volt az út, mint előtte nap, így az már "ismerősnek" számított, és az egyik "enyhén balra" kanyarnál tudtuk, hogy nem enyhe, és hogy hol számíthatunk rá. Szegény elütött macska eddigre már egészen beépült az útba. Egy ideig a tesómékat követtem, majd ők leszakadoztak, mert a másik tesómat felrakták a buszra, de nagyjából egy időbe értünk a Kiránduló központhoz. Ami szintén amúgy egy hirtelen balkanyarral vehető be. Egy jó kis kanyargós út után amúgy.
 Mi nagyon szabálykövetőek voltunk, és a fizetős parkolóba mentünk. Mivel a nem fizetős részre kivolt írva a behajtás csak az erdészet dolgozói számára...és minden vagyok csak erdészeti dolgozó nem. De mint kiderült hétfőn amúgy kb. mindenki behajthat ott, mert minden roppant mód zárva van ;D
 Értelemszerűen a tanösvény nincs zárva, tehát az erdőbe mászkálhat az ember, de minden egyéb, tehát bolt, és mosdó az zárva van. Én amúgy nem tartom olyan jó ötletnek, hogy ha már kiépítettél mosdót, azt zárjad, amikor a tanösvényre tényleg bárki jöhet. És igen, tudom ott az erdő, megoldhatja ott is az ember, de na...
 Amúgy a Látogató központ vagy, kiránduló központ is zárva volt, ezt papírra ráírták, ellenben tárva nyitva volt minden ajtó, hogy ha véletlen eltévednél, és ne adj isten betévednél, akkor totálisan bejárhatod minden zugát, míg nem találkozol, a nem túl kedves munkatárssal, aki azt hiszi, hogy az előző random odaérkező iskolás csoport tagja vagy, akinek már elmondta, hogy "Hétfőn zárva vagyunk, de ezt már elmondtam maguknak."...nos amúgy nekem nem, úgyhogy nem használtam végül a mosdót, amiért bementem, mert olyan "kedves" volt a hölgy.
A kis tanösvényes részt, ami párszáz méter volt bejártuk közösen, majd a 2.5 km-res (azt hiszem), szakaszra, már csak tesómék vállalkoztak. Kezdésnek amúgy azt hittük, hogy ahol megyünk az-az útvonal, de kiderült, hogy nem. És a kettő együtt már a melegben nem volt túl vállalható. Végül mi anyukámmal elüldögéltünk egyik helyről a másikra. Feltöltöttük a kulacsainkat vízzel az ívókútnál. Az legalább nem volt zárva. Amikor már visszaértünk  a parkolóba és konstatáltam, hogy senki se jött azóta sem, fogtam magam és átálltam arra a helyre ami buszoknak van, és árnyékos. Így mire ténylegesen elindultunk, kellő mód lehűlt a kocsi is.
Amikor a túrából megérkeztek tesómék is, akkor kocsiba szálltunk és mentünk is vissza a szállásra. Most kivételesen a szállás kapuján átmenve, megálltam és bezártam a kaput, mert előtte lévő nap random emberek jöttek be kocsival azon a kapun, hogy "megnézzék a szállást" és nem akartuk, hogy véletlen úgy érezze bárki, hogy csak úgy bejöhetnek.
A szállás amúgy jó volt. Sokan kérdezték, hogy milyen volt. Ha röviden jellemeznem kellene. Jó helyen lévő, három tök cuki ház, a 1960-2020-as évek közötti bútorhalmazzal, nagyjából 60% több bútor volt egy-egy házba, mint az egészséges lett volna, és a fele funkciójában nem értelmezhető. Dekor tárgyból, nagyjából 80% volt több, mint aminek értelme van :D...de amúgy tényleg jó helyen volt, szinte fáztunk. És ha eltekintünk attól, hogy a bojler szökő árama kellemetlen élményeket okozott nekem (értsd ez alatt, hogy második nap zuhanyzás közepétől nem tudtam megfogni a zuhanyrózsás cuccot, mert konkrétan fájdalmat okozott, úgyhogy anyukámnak kellett engem leöblítenie, azt kövi nap már másik házba fürödtünk....).


2025. július 7., hétfő

Ismeretlen utakon - Nyaralunk 2. nap

 


2025.06.29.

Útvonal: Kétbodony - Romhány - Bánk - Rétság - Tolmács - Diósjenő Erdei Szabadidő park (és vissza)

Megtett Km: 57.1

Jó kis táv volt vezetés ügyileg is a 2. nap (az oda utat nem számoltam napnak...pedig az volt, de most már így marad). Tehát voltak emelkedők és voltak települések is út közben. Ellenben az úton csak egy kilapított macskával találkoztunk :( Sajnálom őket, de tény, hogy a legtöbb elgázolt állat amit látok amióta vezetek az macska. Feltehetően sokan vannak és sokat kóborolnak az utakon ide-oda.
 A nap egyik fontos momentuma az volt, hogy tankoljunk. Bár félig volt még a tank, de ahogy a kilométer órámban, úgy a benzint mutató jelzőmben sem szoktam annyira bízni. Tehát ha már csak 1-2 kis bigyóka van, akkor elmegyek tankolni. Kivételesen MOL kútnál, ez volt éppen útban. Amúgy OMV-nél szoktam tankolni, mert Dunaújvárosban meg az van közel az útvonalamhoz. Maga a tankolás valami rejtélyes oknál fogva eléggé nyögvenyelősen ment, folyamatosan kikattant a cucc, így időigényes volt, és 10.000-nél feladtuk a dolgot. Megjegyzés...tudok tankolni, ilyet nem szokott csinálni, vagy a meleg, vagy én, vagy a kocsi, vagy a benzinkút hisztije volt. Az első meglepetés nagyjából tankolás után 5 perccel ért, amikor...elaludt a motorhiba probléma lámpám.
 Tudni illik, a 2008-as Toyota yarisok egyik kedvelt hisztije a bizonyos motorhiba probléma lámpa, amivel idegzsábát idéznek elő a tulajba, főleg, ha friss kocsi, friss jogsi "nem értek a kocsikhoz" pánik van eleve. Ezzel a cuki lámpával 5-ször voltam szervízvbe...mindig tankolás után. Mindig kiütötték. Első körben vettem valami adalékanyagot, hogy jó legyen a katalizátornak. Második-harmadik-negyedik-ötödik alkalommal csak kiütöttük, és mondta a szervízes ember, hogy "próbáljam semmibe venni azt a lámpát", mert igazándiból nincs baja a kocsinak, csak öreg, nyűgös és szereti azt a lámpát égetni, a katalizátornak MAJD baja lesz, 5 év múlva kb. ne foglalkozzak azzal a lámpával, amíg nem világít más vagy esetleg pirosan bármi addig pont engedjem el a történetet. Na most, én megszoktam azt a lámpát...most tökre hiányzik, hogy nem ég :D (nem-nem, nem kell égnie, megszokom, hogy csak a fényszóró visszajelző ég, ha megyek valahova, meg az irányjelző szükség esetén, megvagyok nélküle, de mire megszoktam, hogy ott van, most nincs ott :D)
 Tehát tankoltunk, aztán irány a Diósjenő Erdei Szabadidő park. Míg ezt elértük volt egy gps által tökre későn szólt jobb kanyar. Ennek hála életem legrondább jobb kanyarja volt. Egyrészt rendesen nem tudtam lelassítani, de azért nagyjából okék voltunk, és lendületből vettük be, minek hála minimálisan átlógtunk a záróvonalon és hála az égnek a nyüvek se járt arra. Minden esetre jó tanulság volt, hogy akkor inkább Álljak meg, és úgy kanyarodjak, vagy jobban nyomjam a féket, mert ez így nem túl kedves kanyarbevétel volt. De az ilyenekből (is) tanul az ember. Diósjenő mókás hely, nagyjából 30-as és 20-as táblákkal teleszórva, legalábbis érzésre ez volt, a Szabadidő parkhoz a lejárat meg egy elég keskeny út volt. Hála az égnek sem lefelé, sem hazafelé (tehát felfelé), se találkoztunk szembe jövő forgalommal. Gyanúsan amúgy azt csak úgy oldhattuk volna meg, ha valaki visszamegy az út számára elejére és elengedi a másikat. De hála az égnek nem kellett ilyet csinálnunk. Bár gyakorlásnak az se lett volna rossz amúgy ;)
Voltak ebben a parkban cuki állatok, szép növények, árnyas túra útvonalak. Hidak, kötél pálya (ehhez már öreg, magas és nehéz vagyok :P), és mindenféle jó dolog. Szépen körbe sétáltunk mindent, volt elég pad ahol leüldögélhettünk út közben, és amúgy kellemes volt a klíma. Itt nem éreztük azt, hogy megöl minket a nap. Igen...elég sokat számít, ha az ember az erdőben van. Amikor végeztünk a körbejárással, akkor még vettünk egy-egy jégkrémet és azt majszolva pihentünk. Megjegyezném, sok féle jégkrém volt, és 2 egész olyan ami velem is kompatibilis volt. Ami amúgy kihívás ám ;) Mert legyen laktóz, glutén mentes, ne legyen benne édesítő, tehát cukor legyen benne ha már édesítesz. Ne legyen benne citrus, málna, eper, mogyoró és társai...igen....élmény ilyet találni. Amúgy nagyon finom volt, ez egy kókuszos jégkrém volt, kókusztejjel és nádcukorral úgyhogy minden kritériumnak megfelelt. És nem lett tőle bajom. Bocs, semmibe sem bízok :D
Miután elmajszoltunk mindent és mindenki kimosdott a jégkrémből, indultunk is vissza a szállásra. A visszafelé út amúgy eseménytelenebb volt. Itt kb. 2-szer éreztem, hogy utálják, hogy nem száguldozom, számomra ismeretlen úton, a mögöttem lévők (mind a 2-szer azért éreztem, mert záróvonal volt, és én átérzem, hogy mennyire utálhatja a másikat az ember, ha ő repesztene 90-el, és az előtte lévő kemény 75 ig hajlandó csak gyorsítani, mert aztán random elé ugrik egy 60-as tábla, és ő ehhez alkalmazkodni akar, vagy egy kanyar, ami egy rutinosnak biztos sitty-sutty, de egy alig 4 hónapos jogsisnak még megfontolás tárgya ;). Tehát átérzem az utáló embereket mögöttem amint nem volt záróvonal próbáltam a lehető legjobbrábra húzódni, hogy menjenek...és a vicc, nem mentek :P
 Ebből amúgy mindig arra következtetek, hogy sokkal jobban utálom ÉN magamat, mert lassabban megyek, mint ténylegesen a mögöttem lévő. Meg kellene tanulnom, hogy egyrészt ne ostorozzam magam feleslegesen. Másrészt ne akarjak gondolatolvasó lenni. Ne töltsön el aggodalommal, ha jó messze követnek engem (legalább megvan a követési távolság), és az se zavarjon, ha dudálnak, és nincs rá okuk (mert vannak a poénból dudálók, meg az elmebetegek, és vannak a normálisok akik okkal nyomják - ez utóbbit még nem láttam, de tudom, hogy létezik ;))
 A szálláson pihentünk, grilleztünk, pancsiztunk, lepucoltam a kocsi összes ablakát...és olvastunk. Jó kis nap volt, egyre melegebb kezdett lenni. Úgyhogy egyre kevésbé volt kedvünk messzebb merészkedni napon sétálós dolgot csinálni. Ennek ellenére következő nap még elmentünk túrázni.

2025. július 5., szombat

Ismeretlen utakon - Hagyjuk el a Vármegyét...egypár vármegyét ;)

Kiindulási pont: Nagyvenyim

Érkezési pont: Kétbodony

És a közte lévő útvonal: Szalkszentmárton-Tass-Dömsöd-Kiskunlacháza - Bugyi - Ócsa - Üllő - Gyömrő - Pécel- Isaszeg - Gödöllő - Iklad - Galgamácsa -Galgagyörk - Galgaguta - Nógrádkövesd - Szécsénke 

Megközelítőleg megtett km: 200

Tehát, 2025.06.27-én útnak indultunk, hogy családi nyaralásunkat eltöltsük Kétbodonyban. Ehhez olyan útvonal kellett, ami friss jogosítványosnak is baráti, aki fenntartásokkal kezeli az autópályákat, és Budapestet egyelőre szeretné kihagyni. Tehát így az út kanyargósabb, hosszabb és tovább tart, ellenben elkerüli az egész autópályás-Bp-s dolgot. 

Jah igen, indulás előtt 20 perccel kb. még így nézett ki a kocsi. Hamarosan kicsit okosodni tervezzük, és ehhez kicsit szét kell kapni, és mást belerakni. Végül minden visszakerült a helyére, és várunk az adapterre. Bár tesóm felajánlotta, hogy anélkül is megy, csak időigényes és itt és ott ezt és azt csinál a vezetékkel és erre mondtam, hogy "Megvárom, az adaptert, az jobb" Sajnálom, én nem szeretem, ha vezetékeket babrálnak a kocsimba. Elhiszem, hogy nem lesz baja tőle, és a tesóm tudja mit csinál...de tudok várni. Amúgy az okosítás oka, hogy az ablakban lévő telefontartónál túlmelegszik a telefon...és én a Wazze-t szeretem ha megy, mert megmondja, ha gyorsan megyek meg az útvonalat is (kivéve amikor nem). Így kicsit okosabb lesz majd a kocsi, de még várunk rá ;) No meg bekerül elméletben egy tolató kamera is, ami biztos jó ha van, eddig nem hiányzott ^^"

Pécelen tartottuk az első számú pihenőnket, itt volt pisi szünet és itt vettük fel a tesómat az állomáson.  Addig az út amúgy aránylag eseménytelen volt. Voltak megállások, mert valahol feltorlódtunk, vagy felújítás volt az úton. Voltak kocsik akik megelőztek - sokan -. Igazándiból úgy rémlik, hogy odafele többször sikerült 5-be váltanom, mint amúgy hazafelé, pedig hazafelé is hasonló kaliberű volt az útvonal (csak Pécel nem volt benne már).

Nos életemben először parkoltam ilyen ferde beállású parkolóba...elnézve elég bénán amúgy. De vonalon belül voltam, és ez az egy hely volt közel és távol, és nem tudtunk már nagyon válogatni, hogy hol állunk meg. Ez a Péceli állomásnál a gazos parkoló. Megjegyezném innen kiállni is időigényes volt, mert ugye rá az úttestre, szerintem forgattam ezerrel a fejem jobbra-balra-jobbra-balra-jobbra-balra, mire kiálltunk, és nem jött senki.

A Pentele hídon amúgy még pont át tudtunk menni, mert most péntektől teljes ott a zár hétfőig azt hiszem, hála az égnek, mi akkor jöttünk-mentünk, amikor ez még nem volt igazán akadály. Az egyik településen valami nagy banzáj készült amikor áthaladtunk, és amikor hazafelé jöttünk szintén még tartott a hepaj, úgyhogy az is több napos lehetett.

Pécel után a következő megállónk, Gödöllő volt és itt meg is ebédeltünk, tehát kicsit nagyobb szünetet tartottunk, innen már csak egy órányi út volt Kétbodony és a szállás. 

Gödöllő: Megjegyezném, kis koromban jártam Gödöllőn, illetve pár éve jártam még amikor valahol voltunk a közelben és ugyanitt ettünk, ahol 27-én. De általában én hátul ülök, nézelődők és/vagy alszok, tehát nem ismerem Gödöllőt. Vagy mégis? Hidi Gábor videóit szoktam nézni... elég rendszeresen, és tök érdekes volt így Gödöllőn átmenni. Egyrészt megbámultam minden tanulóvezetőt (bocsi...amúgy ezt mindenhol csinálom :P), és egy csomó lámpánál, körforgónál tök random helynél mondtam, hogy Oh itt is szoktak járni a Hidi Gabiék :D....tehát tök olyan volt, mintha már ezerszer megjártam volna Gödöllő útjait. Ami amúgy tök jó érzés. Ezt muszáj volt megosztanom amúgy Hidi Gáborral is, mert hát, tudja csak, hogy mekkora segítség ismeretlen helyen, ha már szinten minden főbb útját bejártam "virtuálisan", más tanulóvezetők által.

Kétbodonynál aránylag gyorsan megtaláltuk a szállást, bár aranyos volt a gps program, mert azt mondta, haladj enyhén jobbra....na az minden volt, csak nem enyhén, hanem egy durva jobbkanyar, de azért meglett. Első nap még emelkedőre feltolatott a tesóm a kocsival, hogy könnyebb legyen kipakolni. A többi nap már lenn parkoltam, és inkább fordulgattam mindig indulás előtt. Belefért az időbe, meg legalább gyakoroltam a megfordulást.

Az út amúgy szép volt, én élveztem. Péceltől a sógornőm ült hátul. Őt kérdeztem, amikor odaértünk, hogy hogy érezte magát. Azt mondta teljes biztonságban. A többi nap már a unokaöcsém költözött mögénk, mondván, hogy "veletek akarok menni". Úgyhogy onnantól már hárman vagy volt időszak amikor négyen voltunk a kocsiban.

Maximálisan élveztem a vezetést, de tény hogy elfáradtam benne. Nem annyira mint annak idején a Nagyvenyim-Abaliget távnál, de azért így is elég sok volt. Érdekes, míg a volánnál vagyok nem tűnik fel, hogy Órák óta jövünk megyünk. A legnagyobb gondom, hogy pisilnem kell, így néha meg kell állni. De amúgy hála az égnek ennyi megállóval pont jó volt. Mert megmozgattuk magunkat, kicsit felfrissültünk és kicsit pihentünk, mielőtt újra útra keltünk volna.

Néha elgondolkodtam amúgy, hogy nézem-e eleget a tükröt. Mert amúgy szerintem igen, de nem emlékszem arra, hogy olyan marha sokat nézegetném. Pedig amúgy feltehetően nézem, csak nem olyan izgalmas információ, hogy minden egyes tükörbe pillantást feljegyezzem az agyam, hogy megtörtént, ellenben random tükörbe nézést igen. Ezen a hosszú távon amúgy amikor emlékszem pontosan, hogy belenéztem az kb. 15 alkalom. És ennek bizton mondom, hogy sokszorosára nem emlékszem, annak ellenére, hogy biztos, hogy belenéztem. Csak közben beszélgettünk, és hasonlók és így ez egy másodlagos információ csak. (és feltehetően semmi izgit nem láttam a tükrökbe, amik miatt emlékezetes lett volna, hogy belenéztem ;))


2025. július 4., péntek

Ismeretlen utakon - Állatok úton-útfélen

A szerencse hozó teknősöm, és a kocsi,
amit találtam :D

 Hamarosan lesz élmény beszámoló a nyaralásom vezetési oldaláról, mert volt egy csomó megtett kilométer, és ért egy csomó élmény, és mind ezekről szeretnék majd részletesen írni. Feltehetően napi bontásba.

 Viszont úgy gondoltam, hogy külön poszt születik arról, hogy mifélékkel találkoztam az utakon. Olyanokkal, akik nem emberek és nem kellene ott lenniük, saját épségük érdekében főleg.

 Teli vannak a hírek, őzzel találkozó motorosokkal és autósokkal is (csak az elmúlt két napban 2 ilyen jött velem szembe). Feltehetően, a cikkek szerint az aratás megkezdése miatt, a nagy munkagépek hangja miatt nagyobb a valószínűsége, hogy összetalálkozunk őzekkel vagy hasonló kaliberű állatokkal. A legtöbb helyen tábla is jelzi, hogy van esélyed vele találkozni, de tény az ember már megszokásból ignorálja ezeket a táblákat, mert annyi van belőle. Én mint friss jogosítványos nem ignorálom, sőt szoktam hangosan és vagy halkan magamban mondani milyen táblát látok éppen.

 De ahogy a cím is mutatja Állatok Úton-útfélen, tehát találkoztam velük...konkrétan 2 nagyobbal és 2 kisebbel és sok bogárral, és pár elcsapott macskával, de őket már nem számolom.

Kétbodony környékén cikáztunk június 27 - július 02 között. Én általában követtem a testvérem kocsiját, de nálunk is be volt állítva az útiterv, tehát ha véletlen elhagytam volna a nagy követésben, akkor se lett volna gond. A követés amúgy egy jópofa dolog, mert gyakorolhatja az ember az egészséges követési távolság tartását. Tudni kell, hogy megkaptam, hogy "nem vagyok elég gyors", úgyhogy hazafelé már nem követtük egymást, hanem ők jöttek mi is jöttünk a saját tempónkba. De amíg ott voltunk, általában a követés ment. 

 A terep adottságai arra voltak jók, hogy pár dolgot gyakoroljak:

  • kanyarok, az sok volt
  • kátyú kerülgetés, mert az is sok volt
  • vissza váltások, mert sok volt az emelkedő. Fú azért egyszer féltem, hogy későn váltok vissza lefulladunk és visszagurulunk :D . . .  nem, ilyen nem történt, anyukám szerint nagyon szépen kezeltem a helyzeteket
  • követési távolság betartása
  • tolatás, és fordulások
És, hogy milyen állatokkal találkoztunk:
  • Volt egy őz, még fiatal volt. A tesómék kocsija előtt szaladt el, én már csak akkor láttam amikor ott ugrált előttük el az erdő felé. Tesóm már akkor, amikor közelített a tisztásról, feltehetően, ha én vagyok elől én is láttam volna már akkor. Érdekes volt. És fontos momentum, hogy az észlelés és megállás között aránylag kevés idő volt, mégis finoman álltunk meg. Ők is, mi is. És egész távol egymástól, így mondhatni jól megválasztott követési távot tartottunk.
  • Ugyanezen a napon 10 perccel később, nem tudtuk miért állunk meg az emelkedő közepén, majd a tesóm elindult, akkor láttam meg a siklót az úton, aki ott tekergett szépen lefelé az útról. Hát, elméletben azért el lett ütve...mert azt hitték már átért, de nem. De én megnyugtattam a tesóm, hogy amúgy...utána az a kígyó még eltekergett, tehát lehet túlélte...
  • Nyuszik. Velük már hazafelé úton találkoztunk, ott rohangáltak az út mellett. De olyan nagyon nagy vad nyuszik/ mezei nyulak 
  • Emellett legalább 2 elütött macskával találkoztam. Egy macskával közöltem, hogy takarodjon az útról, mert nem szeretném elcsapni (elment), és egy madár repült el a látóterembe valamikor, de nem elemeztem milyen madár :D
  • +Anyukám megjegyezte, hogy nincs is annyi bogár a szélvédőnkön, régen amikor apukám vezetett, sokkal többre emlékszik. Na miután ez a mondat elhangzott...már lettek bogarak a szélvédőnkön a kocsi orráról is vakartam le egy csomót itthon amikor lemostam :D

A Mentő elengedése opcionális, avagy hogy nem figyel a vezető

  Tudjátok, van az a pillanat, amikor a visszapillantóban meglátod a villódzó fényeket. Vagy az a pillanat, amikor az eltéveszthetetlen szir...