A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pozitív élmény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pozitív élmény. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. szeptember 15., kedd

Vezetéstechnikai - Alap - tréning

 

Mi család ügyileg nem igazán szoktunk ajándékozni, ennek egyik fő oka, hogy mindenkinek van keresete, és meg tudjuk venni, amire szükségünk van, felesleges dolgokat meg nem akarunk adni a másiknak, csak azért, hogy adjunk. Így lett, hogy családilag megegyeztünk, hogy a gyerekeken kívül, mindenki más csak kerek évfordulókor kap ajándékot, de ekkor kicsit drágább ajándékot kérhet. Így esett, hogy én vezetéstechnikai tréninget kértem, mert úgy éreztem, hogy én ezt nagyon szeretném, és hogy hasznos is, meg milyen jó dolog már!


Nyáron betöltöttem a 40-et, és a családtól megkaptam a kupont, amivel mehettem Zsámbékra vezetéstechnikai tréningre. Jött is a szervezgetés, hogy miként, mikor, hogyan váltsam be, mert nem akartam túl sokáig húzni. Nem akartam túlzottan télen se menni, a tavasz meg olyan messze van, hőkupolás időbe sem akartam, így lett az, hogy akkor ősszel. AniTiger barátnőmmel összeegyeztettük naptárainkat, hogy mikor érünk mind a ketten rá, mikor nem dolgozik egyikünk sem, mikor van erre időnk. Ugyanis, nekem volt egy olyan érzésem, ami utólag be is bizonyosodott, hogy jobb, ha a tréning előtt és után NEM én vezetek. Mert ugyan másfél éves és egy hetes a jogsim, úgy éreztem, hogy egy 4 órás tréning kellő odafigyelést, koncentráltságot igényel, hogy utána egy "kicsit" fáradt leszek. Megjegyzem AniTigerrel hazaértünk, ő kiszállt, én hazavezettem, beparkoltam, aztán egy órát aludtam, annyira le voltam fáradva ^^.

8.30-ra kellett odaérnünk, 9-kor kezdődött egy elméleti oktatás, ide amúgy a kísérők is beülhettek, miután szétoszlottunk három felé. Voltak a haladó csoportosok páran, és volt az alap tréninges csoport, ahova amúgy elég sokan jöttek. Két instruktor között oszlottunk el oktatás után, hogy sehol se legyen túl sok autó, hogy pőrgősen lehessen haladni, ne legyen akkora sor, és ne kelljen sokat várni. Amúgy a csúsztatott kuplungos haladást nagyon lehetett gyakorolni, mert míg újra én lehettem a pályán kocsinként haladtunk előre, mindig csak kicsit, bár azt dinamikusan. Azért volt, amikor kiraktam üresbe és kézifékkel rögzítettem, de így is olyan izomlázam lett :D.

Maga a pálya is nagyon menő, ahogy egyik modulról a másikra mész, jó kis nagy szöget bezáró emelkedő, szlalomozás, csak, hogy ne unatkozz. Az első modulunk a Hajtúkanyaros volt. Itt elsőre csak mentünk egy kört, megmutatta  az instruktor, hogy mi a terület, majd a kis infós konténerben lerajzolta, merre menjünk, hol fékezzünk, mennyivel menjünk. Amúgy aranyos volt, többször elhangzott, hogy aki négy évszakossal van az lehet bátrabb, mehet gyorsabban, mint a nyári gumisok...én közepesen bátor maradtam.

Úgy hiszem, még úgy is kellően hasznos volt, hogy nem tervezek semmilyen hegyi túrába kezdeni, pláne nem esős-latyakos és csúnya csúszós utakon. Érdekes volt, hogy mennyire lehetett tartani a kocsit, és feltehetően még mehettem volna gyorsabban is, de nekem így is elég volt megtapasztalni a dolgokat. Egyszer az egyik víztornyot sikerült is telibe trafálnom. Úgy hittem, hogy azt én meg tudom balról is kerülni...nos nem. De legalább le lett mosva a kocsi egy kicsit XD. Amúgy minden modult nagyjából 3-szor csináltunk meg, mindig változott, hogy mennyivel kell menni, illetve, hogy kapunk-e akadályt rá, vagy sem. Itt elsőnek azt hiszem 20-25-el, másodszorra 35-40-el azt hiszem (nem esküszök meg rá), és a végén már kerülgetni kellett a harmadik körben a vizes akadályokat, tehát nem szimplán, csak fékezgetsz, hanem manőverezel is közben, miközben az ideális ívet próbálod tartani.

Innen tovább mentünk, a körpályás modulra, itt a feladat az volt, hogy minden körben 3 kört tesz meg mindenki, az elsőbe félig rajta a műgyantás részen, aztán teljesen, és még gyorsabban. Aztán jött, hogy itt is manőverezni kellett, és volt, ahol hirtelen megállni. Hogy megtapasztalhassuk, hogy mi történik, ha megcsúszik a kocsi, mennyit és hogy segít a rásegítő rendszer, és mennyire tudunk jól kormányozni. Itt is növekvő sebességgel, majd utoljára már "akadály" vízoszlopokkal, hogy ne csak aranyosan körbe-körbe menj, hanem kerülgess, manőverezz és élj túl ;D
A két modul után jött egy 15 perces szünet, amíg visszamentünk a főépületre és mindenki mosdóba ment, ivott, evett, és töltekezett. AniTiger amúgy a végén megjegyezte, hogy olyan lassan csinálunk mindent, meg hogy sokáig álldogálunk. Én meg megjegyeztem neki, hogy amúgy ha ott ülsz, akkor ez így sitty-sutty megy, mert felnézel, és megint te jössz. Ahol volt rálátásom a többiekre ott amúgy néztem őket, hogy ki, hogyan oldja meg a dolgot, mert hát érdekes és abból is lehet tanulni, ha a másikat nézed. Nálunk olyan nagy kilengés vagy akár pályaelhagyás nem volt, elég nagy amúgy a tér, ha kisodródsz akkor se sodródsz igazándiból ki.
 Pihenő után tovább mentünk, hogy vészfékezést gyakoroljunk. Itt el lett mondva, hogy mit csináljunk, manuális váltósok, kuplungra is ugorjanak rá XD, ne csak a fékre, mert akkor furán reagál a kocsi. Amúgy egyetlen bajom a megfelelő sebesség elérésével volt, mert vagy felváltogatok, de az idő-hely, vagy hagyom bőgni a motort (azt meg sajnálom), így addig nem váltogattam fel, míg ildomos lett volna, mert akkor mire odaérek, hogy elérem a sebességet amit kérnek, már fékezhetek is, de megközelítőleg azért sikerült kímélnem a kocsit is. Vészfékezés: Rájöttem, hogy már csináltam ezt máskor is, akkor amikor baleseteztem, és aztán ugye belém jöttek, de legalább ÉN nem mentem senkibe se bele. Illetve oktatáskor egyszer az oktató, na akkor fejeltem majdnem le a műszerfalat (de megtapasztaltam oktatás alatt, ez tök jó). Úgyhogy ez nem volt már új terep, viszont sose rossz, ha valamit az ember gyakorol. Amúgy általában elég jól sikerült ez mindenkinek.



Ez után jött, az egyezményesen, mindenkinek a legjobban tetsző rész. Beismerem, a legtöbb figyelmet, fegyelmet, kormányzást és mindent ez a modul igényli. Nem mondom, hogy kellemes érzés, amikor kirántják a kocsit az egyik irányba, és az ukász, hogy nem fékezel, nem adsz gázt, semmire ne lépj rá, csak kormányozd egyenesbe a cuccot, mert őszinte leszek féltem, hogy olyan szinten reflexből fékez az ember, hogy képes leszek elrontani és ráfékezek. Hála az égnek nem. Nem néztem volna mondjuk meg, hogy mit csinál, ha ilyen csúnya dolgot művelek....de hála az égnek, mindig visszatudtam kormányozni a kocsit a helyére. Amúgy háromszor mentünk, egyre növekvő rántásintenzítással, elsőnek, csak olyan kis lájtossan, mint amikor kicsit csúszik az út, te meg gyorsabban kanyarodsz. Ilyesmi volt velem "télen" nem kellemes, de nem is akkora gáz. Harmadik körbe azért, már elég durván meg lettünk rángatva, jóval nagyobb idő volt az, míg a kocsi újra egyenesen megy és nem random amerre akar. Mindenkinek amúgy ez dobta meg rendesen a vérnyomását :D





Utána, csak, hogy levezessük a dolgot, jött szlalomozás. Őszinte leszek én ezt tökre vártam, mert nekem kimaradt a rutinpálya és szerintem tök hasznos dolog az egész. Itt első körben szlalom volt, először 25-el, majd gyorsabban, úgy, hogy nem fékezhetsz bel, tartanod kell a tempót és jó esetben nem gyilkolod a bolyákat. Egyet löktem fel azt hiszem.
 A következő feladat már "rosszabb" volt, ott kikerülés, hirtelen sávváltás a feladat, maga a feladat, még a relatív 35-40-es tempónál sem volt annyira gáz, na de a vége, hogy menjé 65-el (el se érem mire odaérek :D), és majd mondja, mikor vesz fékezz. Na itt én hamarabb ijedtem meg, hogy nekimegyek annak amit ki kell kerülnöm, szerintem 5 másodperccel hamarabb vész fékeztem, mint ahogy az instruktor mondta, hogy "most" :D Sajnálom, nem szeretek ütközni! De még így is tök hasznosnak találom, de én nagyon defenzív vezető vagyok, én szeretek elkerülni, minden veszélyes dolgot :P





Összességében tehát szerintem megérte, szerintem még fogok ilyenre menni, és úgy érzem hasznos is volt. Mindenképpen élmény volt, imádtam ott lenni, és mindenfélét csinálni. Először amúgy volt bennem egy kis félsz, hogy fú, nehéz lesz, meg hát én friss jogsival, és jaj, meg amúgy is (túl agyalásnak hívják ezt), de amikor ott voltunk, berakták a rádiót a kocsiba (megkértek, hogy mindent rakjunk el, ami le-fel-el eshet, ha olyat csinálunk), és az instruktor nagyon türelmesen, nagyon kedvesen, és érthetően mindent elmondott. Tudtuk, hogy mikor mit kell csinálni, ha rosszul csináltuk, szólt, hogy mit javítsunk, maximálisan mindig arra figyelt, aki akkor és ott csinálta a feladatot, úgyhogy én elégedett vagyok. Amúgy volt humoruk is az instruktoroknak, kellően oldani tudták, az esetleges feszültséget is. Hasonlóan friss jogsis, amúgy nagyjából még 5 volt. Sokaknál a kísérő és beült a kocsiba, ennek azt hiszem 25.000 lett volna a tarifája, így AniTiger lemondott, a lehetőségről (így volt, aki videózott, meg fotózott :*).

 Korban amúgy elég vegyesek voltunk, sok volt a fiatal, de voltak idősebbek is. Volt egy hölgy, ő a férjétől kapta a tréninget, mert ezer éve van jogsija, de nem használta, most úgy hozta az élet, hogy használnia kellene, és úgy gondolták, ez egy jó dolog neki is, hogy magabiztosabb legyen. A végén kérdezték, hogy elégedettek voltunk-e, szerintem mindenki azt mondta, hogy igen. 

 Az amiért mentem, azt megkaptam, érdekes volt, és szerettem részt venni benne. Lehet nézőként nem izgi, de résztvevőként nagyon jó volt, néha summáztam magamban, hogy "na ezt is megtudtam csinálni", az úgy amúgy jól esik az embernek, amikor valamiben nem olyan rossz ;D De rávilágított arra is a dolog, hogy még annyi-annyi mindenben tudok fejlődni, még annyi mindent kell megtanulnom, hogy ihaja....na majd következő tréningig gyakorlok ;D 
Kérdeztük ki megy a haladóra, azt mondták, úgy kb 2-3 alap után szoktak, mert akkor már elég bátrak, hogy jóval nagyobb sebességgel is megugorják a feladatokat. Igen....a haladó még nem nekem való...még ;D És az a 4 óra amúgy...ha ott vagy akkor tök gyorsan eltelik. Egyrészt imádtam és vezettem volna még tovább, másrészt hulla fáradt voltam ettől a négy órától is.





Itt voltam, itt be tudjátok járni az egész tanpályát virtuálisan, szerintem tök menőőőő!!!

ITT







2025. november 6., csütörtök

Járjuk az országot - Gyula

 


Útvonal: Nagyvenyim - Dunaföldvár - Solt - Fülöpszállás - Izsák - Jakabszállás - Fülöőjakab - Kiskunfélegyháza - Csongrád - Szentes - Gyula

Km: 235 

Gondoltuk anyukámmal, hogy hát még olyan szép idő van, és télen úgyis be leszünk szorulva feltehetően a házba, hát most még kimozdulunk egy kis városnézős hétvégére. Gyula nekem, már jogsi előtt is tervezett volt, mert a Wellness Hotel Gyula facebookon egy csomószor feljött és annyira jó videói voltak, hogy eldöntöttem, hogy ha valaha megyek Gyulára akkor oda menjünk. 

Az utazás kicsit szerintem nekünk tovább tartott, mint itt a tervezett, de a legtöbb helyen, ahol az út minősége hagyta, ott mentünk a megengedettel. Egyszer tévedtünk el (kanyarodtunk rossz felé), az egyik településen, azt hiszem Csongrádon, ahol a kilátót kerestük, de az időbe csak pár perces kitérő volt. Két megállónk volt, Csongrád, és valahol megálltunk pisilni és inni egy noname benzinkúton.

 Oda felé amúgy láttunk egy elütött szarvast :(, mondjuk hála az égnek élő példánnyal nem futottunk össze. Ellenben hollókkal meg varjakkal sikerült párszor találkoznunk, ahogy békésen csipegettek az úton ;)

Gyulán meglepően könnyen megtaláltuk a szállodát, ott is a hátsó utcát, ott is a parkolót. Amikor mondtuk a recepciós hölgynek, hogy megjöttünk, be is parkoltunk, aranyos volt, mert mondta, hogy "hát nagyon ügyesek vagyunk, mert nem szokták megtalálni :D".

Odaérkeztünk, becsekkoltunk, aztán megebédeltünk, ekkorra én már naaaaaagyoooon éhes voltam. Úgyhogy örültem, hogy van amit ehetek én is. Amikor jóllaktunk és nem húzott már le a hasunk, neki is indultunk a városnak. Hát, alapból fáradtak voltunk, de hát meg akartuk nézni a könyvtárat, a könyvtár udvarában lévő Japán kertet és másnap elseje volt, tehát minden zárva lett volna. Út közben azért erőt gyűjtöttünk egy cukrászdában. És igen, itt is volt amit én is ehetek o.O Fura érzés volt, hogy glutén - laktóz érzékenyként nem kell mellőznöm a dolgokat. A könyvtár csidi-csudi szép amúgy, mármint a felnőtt rész. Tartom, hogy a gyerekkönyvtár a miénk sokkal otthonosabb és szebb ;) Kolléganőm meg is jegyezte, hogy na mi is milyenek vagyunk, elmegyünk, aztán mit nézünk meg? Könyvtárat :D

Másnap kisvonaton megnéztük a várost, majd bementünk az Almásy - Kastélyba, és megnéztük a kiállítást. Én nem vagyok egy nagy múzeumba járó ember, de élveztem, mindenféle interaktív cucc volt, és hát...amit nyomkodni lehet, azt nyomkodtam, mint egy rossz gyerek. Nem tudom meddig voltunk benn, de alaposan körbe jártuk, megnézve mindent amit a jegyünkért kaptunk. Szerintem teljesen jó az ár-érték arány, nem éreztem azt, hogy "keveset" kaptunk volna a pénzünkért. A bejárás után leültünk a kávézójukba és anyum egy ország tortáját evett én meg mangós paleo akármit, ez volt az egyetlen gm-lm cucc, de volt! És ez a lényeg.

Még megnéztük a vártornyot, aztán visszatértünk a szállásra, és ott ebéd, majd pihenés és utána már csak relax szobában olvasgatás, koktélozás, és lazulás volt. Vasárnap reggel reggeli után meg irány haza. A haza úttal sem volt gond, emlékeim szerint még kevésbé volt problémás mint az oda út (ott volt egy útfelújítás ahol elég sokat álltunk).


Útvonal: Gyula - Izsák - Dunaföldvár - Dunaújváros - Nagyvenyim
Km: 243

Amúgy érdekes oda fele jobban elfáradtam, mint hazafelé, pedig nagyjából az az útvonal volt, annyi, hogy csak egyszer álltunk meg pisilni - megmozgatni magunkat. Illetve Dunaújváros felé mentünk, hogy ebédnek valót megvegyük. Szerintem délre értünk haza, fél egykor már ettünk, és utána még ezer dolgot csináltunk itthon (A fél diófa lehullott...komolyan, bokáig a levélbe :D).
 Összességében, vezetésileg jó volt. Egyszer álltunk sokat egy helyen, egyszer hirtelen kanyarodtam, mert bár időben tudtam, hogy hol fogok jobbra kanyarodni, a mögöttem lévő előzésből bevágódott mögém, és nem tudom ösztönösen féltem féket nyomni annyira, mint kellett volna... így kicsit vehemensebb jobbra kanyar volt, mint azt szeretjük, de amúgy hála az égnek senki sem jött szemből, így volt, hova kanyarodnom. Békéscsaba elkerülőn, meg lehetett repeszteni :D Nem igazán van hozzászokva a kocsim, a 110-el száguldáshoz, de egész jól bírta ;)


Pár kép a nyaralásról, Gyula szép hely :) No meg ezek az igazi őszi színek ^^















2025. szeptember 15., hétfő

Eső az utakon - Dunaújváros elárasztva

 Úgy hozta tegnap az idő, hogy nem volt opcionális, hogy a legnagyobb esőbe vezetek-e vagy sem. Akkor ment tesóm vonatja, hát akkor nincs választás útnak indulunk. Az utca végére,  a kocsi teljesen bepárásodott, úgyhogy, kihasználva a Stop táblát, gyorsan hűtésről fűtésre kapcsoltunk, és hála az égnek pont jöttek annyian, hogy mire mehettem már 85%-ban láttam az utat, mire felgyorsultam, már teljesen tiszta volt. Mármint a párától, az eső ömlött, úgyhogy végül a 70-es helyeken se mentem szerintem 60-nál többel. De hála az égnek ez senkit se zavart. 

 Kerülgettük a pocsojákat (mindenki), és próbáltuk elkerülni a nagyobb vizeket. Nekem eleve kicsi kocsi, nem is túl magasan van az alja, úgyhogy extrán nem akartam pancsolni egy nagyobb tó méretű vízbe. Amikor kiraktuk tesómat, az volt az alap koncepció, hogy mivel félig van a tank és nincs messze a benzinkút, hát tankoljunk. 

 El is indultunk, körforgó, egy bácsi konkrétan elém "sorolt" a körforgóba, mert nem tudom miért hitte, hogy kimegyek. Nem utaltam rá semmivel sem. És amúgy életemben először, gondolkodtam rajta, hogy rádudálok, mert akkora nagy f***nak tartom. De nem. Mindegy, mentünk, kövi körforgó...és gyanúsan sokan álltak ott a mi sávunkba és gyanúsan senki nem jött szembe. Végül a "drága" és "kedves" kocsis aki elém "sorolt" megfordult és elment. Tekintsünk el a záróvonaltól, van az a helyzet amikor az ...nem számít. Végül még egy kocsi az elején a sornak megfordult...és akkor döntöttem úgy, hogy hát, akkor nem megyünk tankolni. Úgyhogy amikor épp aki már megfordult elment, akkor kicsaptam az irányjelzőt, körbe néztem, és bemutattam milyen csini y-t tudok csinálni, és amikor éppen váltottam (és körbe néztem újra), láttam, hogy így döntött kb. mindenki is. 

 A pozitív élmény amúgy az volt, hogy borzalmasan türelmesek voltak az emberek. Látták, hogy te fordulsz, akkor aki tudott előre ment, aki tudott hátra, még nagyobb helyet biztosítva a kocsiknak (nálam ennek nem volt különösebb értelme, kicsi kocsi vagyok, de voltak nagyobb kocsik, ők így azért könnyebben). A körforgóba behajtók meg konstatálták, hogy "arra nincs út" úgyhogy már mentek is másfelé.

Lopott kép, na tehát...nem volt út :D


A negatív élmény, a kocsis aki elém rakta magát , és szerencséje, hogy amúgy egyrészt nem száguldozok körforgóba, másrészt, látom, hogy hülye...és ezért gyorsan tudok féket nyomni. De mondom...azért  gondolkodtam a dudán.

 Az eső "hála az égnek", hazafelé is telibe kapott minket. Akkor egy buszos volt megsértődve, hogy előtte vagyok a körforgóba (ugyanazt szerette volna, mint a csávó, aki elém vágott, csak rájött, hogy ő busz, úgyhogy feltehetően a már a körforgóban forgó elé azért nem húzta ki a járgányt...de amúgy lendületbe volt...)

Az udvarba állás részben könnyebb volt, mert újra van kamerám ;), részben nehéz, mert az instruktoromat lekötötte a kutya, aki be volt sz*rva az esőtől és nem hagyta magát megkötni, úgyhogy így életem leglassabb beparkolása volt. + eláztam, mert ha felhúzom az ablakot nem hallom anyum, ha lehúzom bezuhog az eső -.-

2025. július 25., péntek

Fura járművek az utakon 1.


 Amúgy nem fura jármű, csak az ember nem sokszor találkozik vele. Én két nap alatt kétszer találkoztam hasonlóval. Ugye elkezdődött az aratás, a földeken a betakarítási munkálatok, és hát teljesen ésszerű dolog, hogy ezeknek a cuki kis járműveknek valahogy el kell jutni a földekre, teleportálás híján az utakon ;)

Tegnapelőtt amit láttam, tök szépen haladt, szemből jövők meg az utcánk végén biztonsági okokból szépen bekanyarodtak és elengedték. Mindegy, hogy azért, hogy "ne húzza meg az oldalam", vagy a "nem akarom aggatni, menjen csak" miatt, de jó volt látni, hogy amúgy teljesen zavartalanul közlekedhet a maga kis...20-as tempójában kb.

Aztán tegnap hazafelé megtapasztaltam, milyen ha egy ilyen szép nagy gép elötted van kb 4 kocsival. A Dunaújváros - Nagyvenyim közötti dupla körforgó utántól. Na most, ő nagy, és ő nem tud gyorsan menni, ha állat vagy akkor sem.

 Tök jó volt megtapasztalni, hogy amúgy beletörődtünk abba, hogy míg nem érünk addig a leágazásig, ahol hazaérünk feltehetően 20-al megyünk. Itt ebben a szakaszban ugyanis nagyjából... 1, maximum 2 km lehet az ahol tudsz előzni, előtte-utána záróvonal van, meg se próbáld. Amúgy jobbra tartás megvolt a gépnek, ez idő alatt  1 kocsi tudta megelőzni. És igen, feltorlódtunk. És azt kell mondanom, hogy jófejség volt a sofőrtől, hogy Rétespusztánál a buszmegállóba behúzódott és hagyta elmenni a kocsisort. Amúgy addig 20-24 km/órával nyomtuk mögötte :D

Engem nem zavart, érdekes volt és életemben először merengtem azon el, hogy ha az előttem lévő piros szuzukis is megelőzi, akkor lehet még én is erre vetemedek :D De ő se tudta megelőzni ;)
Innen is köszi a kombájnosnak, hogy elengedett minket, mert amúgy szerintem nem dolga lehúzódni és elengedni a népet, ez szimplán jófej dolog ^^ Ismeretlenül is hálás vagyok neki.

Még ha amúgy a buszmegállóban elméletileg a kresz miatt ő sem nagyon lehetne ott, de tény, forgalmi szempontból és emberi szempontból amit tett példaértékű. Mi hamarabb hazaértük, őt jó fejnek tartjuk, legalábbis a normálisabb sofőrök ;)

A Mentő elengedése opcionális, avagy hogy nem figyel a vezető

  Tudjátok, van az a pillanat, amikor a visszapillantóban meglátod a villódzó fényeket. Vagy az a pillanat, amikor az eltéveszthetetlen szir...