A következő címkéjű bejegyzések mutatása: parkolás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: parkolás. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. június 21., vasárnap

Türelmetlenek az emberek, az utakon - de nem csak ott

 Az elmúlt pár hétben azt vettem észre, hogy az emberek türelmetlenek. Főleg az utakon tapasztaltak miatt írom, de amúgy máshol is tapasztalható, ez a "siessünk" mentalítás. Egyrészt sosem fogom megérteni, hova a nagy rohanás. Én időben szoktam indulni, és hála az égnek nem vagyok olyan fontos ember, hogy ha kések 5 percet bárhonnan akkor fejemet veszik. De tény, nem szeretek megváratni senkit sem, így mindenhova jóval előbb indulok, belekalkulálva, hogy sokan vannak az úton, hogy nem lehet úgy haladni, és hogy keresni kell esetlegesen a parkolót. 

Így számomra érdekes volt megfigyelni az embereket, akik feltételezem 8-ra mennek dolgozni (mint én), és jóval később indulnak el. A héten egyszer indultam később, mint szoktam (de amúgy az is időben van, csak már kiszámolósan), és megtapasztaltam az emberek "leszarom" mentalítását. Záróvonal? Oh, az  csak úgy van, poénból, nem kell vele foglalkozni. Szemből is jönnek, jaj már az se számít .... és azt látod, hogy amúgy te mész 70-el, mert annyival lehet, és csak azt hallod, hogy zuuuuuuuuuuuuuuum. És nem, nem a mögötted lévő előzött meg, hisz őt "szemmel tartottad", hanem hárommal mögüled. És bár láttam, hogy előzni fog...de akkor amikor már mellettem volt. A kérdés, vajon mennyivel ment, épp elhagyva a falut. Mert én már feltudtam gyorsítani 70-re, nem tötymörögtem, mielőtt valaki nekem jönne, hogy biztos lassan mentem :P

Aztán egy nap, másik nap a falu határában volt a kocsi sor vége. Nem derült amúgy ki, hogy mi miatt álltunk, de jó hosszú sor állt a sávunkban. Mögöttem lévő már konkrétan egy y-t letolt, azt gondolom úgy döntött megy inkább Baracsnak vagy nem tudom. Gondolkodtam rajta én is, de mivel jóval hamarabb indultam (mert még csomagot akartam feladni az Aldinál lévő Foxpostba), így ráértem. Kb. 5 perc után indultunk el, amikor nagyon előttem felállt egy bicajos o.O, azt elindult a kocsisor. Mire odaértem, nem volt ott senki, úgyhogy remélem amúgy semmi miatt álltunk, de lehetett tapasztalni, hogy amúgy mindenki be van feszülve, és mindenki (is), siet. Én nem, de nem álltam útját senkinek sem.

És a héten volt három érdekes parkolásom. Hétfőn, egy bácsi jött mögöttem, szerintem tök normális időkeretben beparkoltam (nem fél perc alatt, hanem egy perc alatt :P), már egyenesbe a kocsim és csak azt nézem, meddig mehetek hátra. Felnézek, elhalad előttem a mögöttem álló kocsi, bácsi bemutat nekem, hogy kapjam be... o.O hát, mondom oké, neked is szép napot XD.

Aztán pár napja hazafelé, valahogy jött mögöttem valaki, mármint az utcába is, időbe jeleztem, hogy én ide beparkolok  a hídra, no para, mire ő megáll a híd előtt 5 centivel. Jóval gyorsabb lett volna beparkolnom, ha mondjuk nem kell centiznem, hogy elviszem-e az orrát, vagy sem. Én ha látom, hogy valaki tolat, majd látom, irányjelző is van, és látom, hova akar tolatni, akkor tolatni szoktam, hogy véletlen se legyek az útjában. Tegnap hasonló, miatt hasonlóan...én nem értem az embereket. Amikor amúgy nem egy kocsi jön az utcába mögöttem, akkor szimplán addig kihúzódon, míg elmennek, mert nem akarok feltartani senkit. De ha már elkezdtem beállni, mert ő még nem volt ott, akkor miért kell ennyire a másikra rámenni???? :D

Tehát mostanában azt látom, hogy feszültek az emberek, lehet a meleg miatt, lehet más miatt, de azért na. Én próbálok mindenkire figyelemmel lenni, nem ott lenni ahova tolat, nem ott lenni, ahova kanyarodni akar, sőt, ha tehetem nem ott lenni, ahol a többiek vannak XD. Tény én nem előzgetek random embereket, azért, hogy 5 méterrel előrébb legyek, én nem rohanok sehova, de tartom a megengedett sebességet....én csak azt kérem, hogy aki előz, mert nem tud ott lenni, ahol van, az legalább nézzen körbe. Meg azt a rohadt IRÁNYJELZŐT használja már. Tudom-tudom, nem szeretjük, ha tudják, hogy mit csinálunk XD de az úton nem hátrány, ha legalább sejtem, hogy mit akar a másik.

Sávváltásokkor: 10-ből nagyjából 4 használ indexet.

Körforgóból kihajtásnál: 10-ből nagyjából 2-3....

Megsúgom nem fog elromlani az index, ha használja az ember. Eskü, még izzót se abba kellett cserélnem. Izzót amúgy mire a pirosnak kicseréltettem a jobb helyzetjelzőjét és a rendszámtábla világítást, lecseréltem a kocsit...és ugyanezen izzókat cseréltethettem a másikon...kérdésem az, hogy ezek égnek ki leggyorsabban, vagy ezek azok, amiket az emberek leszarnak, hogy ki van égve, és így cserélhetem mindig én? XD

2025. november 30., vasárnap

Novemberi zárás

 Sziasztok, hát eljött a November vége is :)
Ez az a hónap, amikor relatíve minden nap vezettem, ha leosztom az utak számát akkor mindenképpen. Párszor volt olyan nap, hogy a városba be majd haza, majd be és haza, tehát többszörösen tettem meg utakat, de ez már csak így van. A hónap elején érkeztünk haza Gyuláról, ez a táv ami erősen megdobja amúgy a havi vezetést, mert amúgy csak  a munkába járás lett volna.

Kilométer ügyileg 693 kilométert tettem meg a hónapban + kb 10-15 biztos, amikor városon belül is ide-oda csalingáztam, de általában az oda és a vissza utat is 9 km-nek számolom, mert bár be lehet jutni a 7.7 km-res távon (ezt fizeti a munkahelyem), ritkán használom azt az útvonalat. Tekintve, hogy reggeles héten a reggelem és a délutánom is a csúcsforgalmat érinti és az ember olyankor nem szívesen jár azon a bizonyos rövidebb úton. Plusz amúgy már megszoktam a körforgókat és hiányoznának. Ha elkezdik majd a felújítást, úgyse lesz opcionális merre megyek :P

 A hónapban volt ugye 2 szerviz is, kicseréltek mindent. Azóta szipi-szupi a kocsi. Sokat vezetek este, este....inkább mondom azt, hogy sötétben, mert 4-kor rohadtul nincs este, ellenben sötét igen. A hónapban volt köd, ködszitálás, eső, és verőfényes napsütés is, tehát igazándiból nem panaszkodhatunk a "vezess változatos körülmények közt" tervem teljesen jól működik.

 A hónapban 1-szer volt olyan, hogy majdnem végig egyedül mentem az úton, megjegyezném felbecsülhetetlen érzés, hogy nem égetik ki a retinádat se elölről se a hátsó mögötted, aki a seggedbe mászik, de azért megelőzni már nem akar...

 A hónapban 1-szer dudáltak rám, körforgónál megálltam, mert úgy ítéltem, hogy nem vágok az érkező elé, és a mögöttem lévő úgy gondolta, hogy de igenis kellett volna. Érdekes mód ez a dudálás már nem érintett meg, régen jobban magamra vettem, remélem kinőttem azt, hogy lelki beteg leszek, ha rám dudálnak...még nem, de ez tényleg vállvonás meg "akkor se megyek, de lehet leugrom a kuplungról és lefulladok, hogy szívjál" gondolatot ébresztett csak bennem XD - nem, nem ugrottam le a kuplungról és nem fulladtam le, de azért gondoltam rá.

A hónapban Először és 1-szer parkoltam, balra, hátra merőlegesen. Nem nagy dolog, tudom, biztos sooookan sokszor parkolnak így, nem szoktam balra tolatva parkolni, de most egy hely volt, és kiállni utálok tolatva, úgyhogy kipróbáltam. Elsőre ment, úgyhogy boldogság ;)

Hát a hónapban kb. ennyi minden történt. Többször bámultam zebrát este, hogy ne csapjak el senkit (nem csaptam el senkit :P). És többször intettem gyalogosnak, hogy bocsi, mert már nem nagyon tudtam volna kellemesen megállni, de amúgy ő meg még a zebra átellenes végében épp lelépett, tehát nem aggattam, de na...szeretek előzékenyen megállni meg minden. Többször jöttek a seggembe haladva....nem viccesek :P És kétszer sikerült végig tanuló vezető mögött mennem (én tökre élveztem) a mögöttem lévők meg nem értették a két körforgó közt miért megyünk tényleg 30-al...nem szokott ott senki 30-al menni 30-as tábla ide vagy oda...na de ugye a tanuló igen, ha ő igen akkor mindenki is ;) Amúgy tök lassúnak hat....és én szívesen tartanám be mindig de olyankor olyan mintha rám mászna a mögöttem lévő o.O

Tervek Decemberre? Ha nem esik ónos eső, akkor marad a kocsival járás. Jövő héten tervezünk Abaligetre menni, majd másnap hazajönni, de amúgy igazán nagy utat nem tervezünk a hónapba. Egyszer megyünk Bp-re, de csak a városi állomásig kocsival :P Bocsi Bp-t egyelőre még mindig elkerülném....valahogy taszít a gondolat, hogy ott vezessek.

2025. október 6., hétfő

Életemben először - Parkoltam szarul - és néztek rám csúnyán

 


Oké, kamu, sokszor parkolok szarul, csak nem hagyom úgy ott a kocsit. De most csak a Tescoba szaladtam be lottóért nagyjából 5 percig voltam távol. És anyukámat  a kocsiba hagytam, hogyha véletlenül megjönne a mellettem lévő ember aki balf*szul parkolt és miatta én is, és így viszont ő esélytelen, hogy be tud szállni, akkor magyarázzon ki, hogy mindjárt jövök.

 Na most "Bélával" (minden férfi sofőr Béla..., a nőieknek majd kitalálok valami egyezményest), velem együtt érkezett meg a kocsijához. De, ha ti éltetek olyan...mélabús "anyádat, hogy szállok be" fejet...na durva volt. Amúgy nem mondott semmit, én biztosítottam, hogy már itt se vagyok, beszállhat. Nem, nem kezdtem el magyarázni neki, hogyha Ő jól parkolt volna, akkor nem lennénk centizve :P

 Úgyhogy nem tudom, szegény csak alapból ilyen a feje, vagy tényleg azt gondolta, hogy várnia kell ítéletnapig, míg elmegyek, és végre elmehet. De igazándiból nem kellett várnia, mert egyszerre értünk oda, én bepattantam, és már csak becsatoltam az övet és indultam is.

 Másik, hogy az emberek gyönyörűen kacsáznak a bevásárló kosárral random ott, ahol a kocsi menne. És tudom, nincs járda a parkolóban, de azért, ha látod, hogy jön egy kocsi, akkor nem az a minimum, hogy elmész előle, hogy ne csapjon el. Megnyugtatásképpen, senkit se csaptam el, csak nem értettem, hogy miért mennek ide-oda a bevásárlókocsival, miért nem választanak egy irányt...tudooooooom, sokat akarok ^^

 Úgyhogy ma volt először, hogy csak úgy ott hagytam a kocsit kicsit béndzsán és hagyva, hogy akadályozódjon a mellettem lévő sofőr, de tényleg alig 5 percig voltam távol. Amúgy feltehetően, ha egyedül vagyok, akkor messzebb állok meg, és ráérősen megyek, most tényleg siettem, mert az időjárás ijesztgetett, hogy zuhogni fog :D (azt nem zuhogott -.-)

2025. október 1., szerda

Szeptemberi zárás

 Az első hónap, hogy a vezetési naplómat tök szépen sikerült vezetnem ;)

Összes megtett km, kerekítve: 745

Mondanám, hogy mindennap vezettem, de nem. Volt egy hét betegállomány, ahol értelemszerűen nem vezettem, csak a hét vége felé, amikor már nem akartam megpusztulni a jó kis hasmenős vírusomtól. Senkinek se kívánom, nem volt kellemes, és az ember száz probiotikummal sem boldog, ha ilyenkor mennie kell valahova.

 Hosszú út az Visegrád volt, az azért valamelyest kompenzálta a munkába járás hiányát, amit a betegség okozott. Az október előre láthatóan sokkal több kilométert hoz majd mert Kozármisleny és Abaliget is tervben van, két külön hétvégén és csak oda-vissza úttal, tehát nem tervezünk ott aludni. Lehet nagyon elfáradok a végére, de hát gyakorolni kell a hosszabb utakat is.

 A hónapban vezettem nagy esőben, nem szerettem igazán. Annyiból volt jó, hogy láthatóan minél cudarabb az idő, annál valószínűbb, hogy mindenki más se akar száguldozni az utakon, így kevésbé veszélyes. 

 A hónapban jártam a városban erre-arra, amerre amúgy nem szokásom, és utáltam a piacra menni, mert tömeg volt, és araszolva centizve, hogy "ne húzd meg a kocsikat", annyira nem mókás a dolog, mint úgy amúgy.

A hónapban voltam Csirkékért is, vittem könyveket iskolába, Mezőfalvára. Úgyhogy igazándiból, az, hogy egy hétig nem vezettem máshol kompenzálva volt ;)

Jah és Visegrádon láttam nagyon aranyos kocsikat...és érezte a kicsi kocsim magát kicsit kicsinek a többi mellett ;D

Igen, tökre kicsi volt a többi kocsi mellett...




Járjuk az országot - Visegrád

 


Az van, hogyha az embernek van jogosítványa, akkor hirtelen roppant sok helyre elmehet, ha a kedve tartja és a pénztárcája engedi. A térképen is látható, hogy van az, hogy az ember elkerül bizonyos helyeket. Ilyen Budapest és ilyen az autópálya. Biztos eljön majd a pillanat, amikor Budapest említésére nem az jut eszembe, hogy "nincs az a pénz, hogy ott vezessek", de egyelőre még ha lehet kikerülöm. Sokakkal ellentétben én szeretek nézelődni és megismerni az országot.

Útvonal oda: Nagyvenyim - 6 úton egészen Érdig - Biatorbágy - Zsámbék (itt tankoltunk) - Esztergom - Visegrád

Megtett kilométer: 150

Minden útnak vannak vicces, vagy kevésbé vicces, néha érdekes pillanatai. Ugye, ha autóúton mész, amit random települések szakítanak meg, az azt jelenti, hogy nagyon ritkán tudsz 5-be váltani...mert mire elérnéd azt az utazási sebességet...addigra jön egy település. Nekem ezzel nincs is gondom, borzalmasan röhögtem, amikor felváltok...majd két perc múlva le, mert 60-as tábla, település vagy kanyar jön. Az egyik körforgót sikerült egy kicsit...hmm...vehemensen bevennem, igazándiból kifelé volt egy érdekes kormánymozdulat - mindenkit megnyugtatok, nem mentem át másik sávba, nem mentem semminek neki, csak kívülről feltehetően úgy nézhetett ki, mint amikor a részeg vezet :D. De amúgy kb. 2 pillanatig, utána egyenesbe voltam, és mentem tovább, gyorsítás, majd lassítás mert 30-as tábla. Na ezen szerencsétlen körforgóból kiérkezésemet figyelhette a rendőr ...premier plánba mert mögöttem jött. És szerencséjére - és vagy szerencsétlenségére -  az utunk következő bő negyed órája, talán fél órája másról se szólt, mint 30-40-60-40-30 + záróvonal. Úgyhogy ott követetett és nézte (lehet nem nézte, de kínban volt, hogy záróvonal van XD), hogy én nagyjából le is követem ezt a sebességet... és hogy ugye nehogy túllépjem inkább volt ez 25-35-55-35-25. Bárki bármit mond, becsültem, hogy nem kapott idegzsábát, de azért láttam, amikor eltűnt a záróvonal, hogy fellélegzett és megelőzött. 

 Aztán Zsámbékon tankoltunk, pisiltünk és mentünk is tovább. Kicsit megmozgattuk magunkat, mert bárki bármit mond, el lehet ülni magunkat rendesen. Esztergom amúgy szép. Amennyit láttam belőle, szépen átmentünk rajta. Visegrádból se láttam túl sokat, mert mentünk fel a hegyre. 

A hotel amúgy felújított, gyönyörűségesen berendezett, és kényelmes. Glutén-laktóz  és a mindenre allergiás is tud enni. Reggelinél mindig szólni kellett, hogy én vagyok a gluténérzékeny, és hoztak fincsi schäros péksütit, úgyhogy mindig ehettem. Gyümölcs felhozatal volt csak gyér, de amúgy minden volt. Gluténmentes keksz is, ami ...sajna maltitos, úgyhogy én nem ehettem, de egy csomó gluténérzékenynek opció (és tényleg, nem lehet azért mindenhez alkalmazkodni...és gondolni. Hála az égnek sok olyan, aki mindenre is allergiás nincs).

Az érkezés napján igazándiból csak megittuk az üdvözlő italt (én kólát, anyum ananászlét), nézelődtünk a szállodában, vacsoráztunk, majd az okos tévét próbáltam beállítani. De túl okos volt, nagy nehezen tudtunk youtubon nézni a dolgainkat, de a bejelentkezés stb. elvitte az időt, másnapra meg kijelentkezett, úgyhogy hagytuk a csudába, inkább olvastunk).

 Másnap kocsi mentes voltam :( :) Legyalogoltunk a várhoz, ott mászkáltunk, majd visszatértünk a szállodába - ez nagyjából az okos órám szerint 8 km). Gyönyörű amúgy a Duna-kanyar, minden létező helyről megnéztük. A vár is egy látogatást simán ér, rendbe van rakva, gondozott volt, épp amúgy füvet nyírtak. És nagyon látogató barát, mert egy csomó helyen voltak padok, úgyhogy lehetett tájnézegetés közben üldögélni és pihenni is. A szálloda éttermében ebédeltünk én egy nagyon finom oldalast, anyum egy kevésbé finom Cézár salátát evett.


Délután mire rávettem magam, hogy fürödjek (nem vagyok fürdős típus, ez az egész nap benn ázol a vízben...), addigra telibe elkezdett zuhogni az eső. Egy óra várakozás után úgy döntöttem nem érdekel, vizesebb nem leszek, úgyhogy abba az 5 percbe, míg nem fagytam halálra a vízben egyedül voltam a medencébe. Amúgy szép időben nagyon szép a kilátás. A szállodából és a medencéből is, és a várból is.

A wellness ennyiben nekem ki is merült, még vagy 10 percet egy melegebb medencébe próbáltam felmelegedni, majd feladtam, és felmentem, jó forró vízzel lezuhanyozni. 

 Másnap reggel kicuccoltam a kocsiba, félig, majd elmentünk reggelizni és utána maradék cuccal mentem a kocsihoz, míg anyum fizetett, majd felvettem őt a szálloda bejáratánál.



Útvonal hazafelé: Visegrád - Esztergom - Tát - Gyermely - Zsámbék - Bicske - Csákvár - Székesfehérvár - Sárszentmihály - Székesfehérvár - Hantos - Dunaújváros - Nagyvenyim

Megtett Kilométer: 203

Volt egy kis kitérőnk, ismerősöket látogattunk Sárszentmihályon. Így életemben Másodszor voltam a Székesfehérvár elkerülő ..."autópályán". Nem szerettem én ezt a helyet akkor sem, amikor először jártam erre májusban, de most aztán még annyira sem. Ellenben megelőztem egy faszállító akármit, amit feltehetően egy sima autóúton nem előzők meg - mert sokakkal ellentétben ÉN ráérek -.

 Amúgy a hazafelé úton is minden rendben volt. Voltak előttem Nagy kocsik amiket követtünk, majd hála az égnek más felé mentek, de azért egy ideig gyakoroltam a követési távolság tartást ;D. Előztek sokan, sokan úgy, hogy a hárommal mögöttem kocsitól indultam. Előztek velem szembe, kétszer is fékre kellett lépnem, hogy ne találkozzunk szembe egymással túl közelről. Volt elkésett instrukció, hogy jobbra kanyarodunk, így bemutathattam, milyen szép és gyors reflexeim vannak, és nagyjából vészfékezéssel álltunk meg, egy nem erre kitalált helyen...majd tovább mentünk, mintha mi sem történt volna. Én persze még kattogni fogok ezerszer rajta, hogy mit lehetett volna jobban csinálni. De tény: senkinek nem lett semmi baja, nem volt igazán veszélyes - max. a kocsira - és max. én érzem hülyén magam miatta még egy ideig, hogy "Hát, ha benne leszünk a Budapesti autósokba, letagadom XD"...jajaj...szoktam nézni, és mindig eszembe juttatja, hogy kellene egy fedélzeti kamera, mert annyi hülye van az úton...aztán csinálok én is néha hülyeséget. Bár anyukám aranyos volt, azt mondta, teljesen biztonságban érzi magát mellettem, és ismerjük be, jók a reflexeim, és tudom melyik pedált nyomjam...

Aztán még le se pakoltunk, már mentünk a városba, mert rájöttünk, hogy kaja az nem nagyon van, úgyhogy valamit be kell szerezni, ha én másnap melóba akarok vinni kaját ;) Úgyhogy utána aztán tényleg hazaértünk!!! :D

Nem mondom, hogy nem purcantam ki egy kicsit, de amúgy élveztem. Azt a Fehérvár elkerülős fékezős mókát nem annyira, de megnyugtattak akikhez megyünk, hogy 1. más is szokott ilyet csinálni, 2. mindenki eltéved azon a sz*ron, még a fehérváriak is ;D Főleg amikor még új volt. 

A kutya nagyon örült nekünk, amikor hazaértünk és végre előjött (nem tudom hol volt, csak megjelent), hogy végre itthon vagyunk. Visegrád nagyon szép volt, a szálloda nagyon kényelmes, tervezünk is visszamenni majd még!! :)

2025. szeptember 5., péntek

Fél éve az utakon, tapasztalatok és hasonlók...

Helló Mindenki!

Aki még a jogsi megszerzés fázisában van, annak hajrá ;) menni fog, ne adjátok fel, menni fog. Arra gondoltam, hogy összeszedem az elmúlt fél év tapasztalatait, hátha valakinek segít. Vagy legalábbis nekem majd később jól fog jönni ;)

2025.03.05-én 9.30-kor megkezdtem a 4. vizsgámat. Addig levezettem 956 km-rt, és 64 órát. Az E-titán rendszer szerint 67-et, de 3 az, csak a „oktatókeresési” fázisom volt. A valós vezetés az 64 óra.

Az első három vizsgám, mind tanított dolgokat, az első azt, hogy ne kapkodjak, és az oktatómnak megtanította, hogy jobban bízzon bennem. A második megtanította, hogy ha eltévedek, képes vagyok bepánikolni(de így is a tábláknak megfelelően közlekedni), és stressz alatt nem megy a számolás…a harmadik vizsgám top mondata „Merre nézzünk, ha tolatunk?” ha 100-szor nem hallottam, akkor egyszer sem. Itt is üzenem a vizsgabiztosomnak, hogy megtanultam ;) A vizsgák közt vett (az 1 és a 4- között), nagyjából 10 óra megtanított arra, hogy nem szeretem a körforgókat, de a város, nagyjából abból áll. Elmentünk mindenhova ahol eltévedhetek, másik irányból, hogy „Ha eltévedsz, ne ess pánikba” és persze eljött az a pillanat, amikor én is és az oktató is tudta, hogy „végeztünk, most már menni fog a vizsga is”. Komolyan volt egy „aha” pillanat az utolsó órán, amikor átkattant a dolog, hogy „de tudok vezetni, tényleg”.

4 vizsgából 2-ön hangzott el, hogy „jól kezeli a kocsit, szépen vezet”, majd a 3.-on, hogy „csak önbizalmat valahonnan szerezzen”…4. vizsgára meglett azaz önbizalom, ami hozzásegített a sikerességhez.

2025.03.06-án 10.30-kor életemben először egyedül ültem a kocsimban, úgy hogy el is hagytam az udvart (tolatni, meg hasonlót addig is gyakoroltam az udvarban), és elmentem dolgozni. Lefulladtam az utca végén, de ezzel az egy lefulladással abszolváltam az utat. Próbáltam rájönni, merre járjak dolgozni, melyik a rövid, melyik a „kedvesebb”, és „tanulóbarátabb” út. Így a belvároson keresztül napi 16 körforgóval járkáltam dolgozni. Az első nap, első lefulladás után jött, hogy „ugrál a kocsi” – szarul váltasz, „lefullad” – többször, komolyan, első nap csodálom, hogy egyszer csak :D…

Ez itt a fennakadás..

Ekkor még „tél” volt, tehát sötétben jöttem haza mindig. 3 napos jogsival hóviharban jöhettem haza, sötétben. Nem élveztem túlzottan, de megnyugtatott, hogy más se és más se megy gyorsan. Kb. egy hetes jogsival fennakadtam a hidunkon, úgy kellett emelővel leszedni és kihúzni a szomszédnak. Már majdnem hívtunk autómentőt. Ugyanezen a héten hazajöttem helyzetjelzővel (sötétben), és nem értettem miért villognak meg dudálnak… amúgy láttam, nem sokat, de láttam – és megjegyezném, egy jelzés van a helyzetjelzőre a kocsin és a tompítottra, ha nem figyeli az ember, akkor nem észleli (igen-igen fényben igen), hogy csak helyzetjelző van bekapcsolva. Ugyanezen a héten parkoltam balf*szul, és zárt le a kormányzáram. Senkinek se kívánom azt a pánikot, amikor az se jut eszedbe, hogy amúgy interneten megnézd mi a teendő. Csak sötétben ülsz a kocsiba, nem tudod elfordítani a kulcsot és a kormány nem mozog, és te, mint az őrült csapkodod…és feloldott ;) És Még ugyanezen, úton, amikor eleve idegbe vagyok a kormányzáras fiaskója miatt, lefullad a körforgó előtt a kocsi, de úgy, hogy isten se indítja el. Kitoltak…és elindult végül….de őszinte leszek az első 2 hét után gondolkodtam rajta, hogy visszaadom a jogsim, mert kinyír és utál a kocsi (és fordítva). Aztán elmentem szervízbe, mert volt pár problémám (kormányzár fiaskó, fennakadás, meg kellett nézni mennyire sérült a kocsi alja – semennyire – motorhiba lámpa) és a szervízes ember konkrétan kinevetett, és közölte, hogy „mindenki ment haza már lámpa nélkül”, és nyugodjak meg lesz jobb. Nem nyugodtam annyira meg, de azért elfogadtam, hogy majd megszokjuk egymást a kocsival.

3 hetes jogsival levezettem egy 175 km-es távot, szerpentinnel, és Pécs belvárosával, kézifékes elindulással és hasonlókkal, egy lefulladással (az emelkedőn XD), majd pár nappal később haza is jöttünk, lefulladás és probléma nélkül, pedig viharos szél volt, és kicsi kocsi, ergó azért megérzem durván, ha fúj. Ezek után lett jobb a lefulladási rátám, szép lassan kikopott. Most már csak havi 1-2 van. Nem szűnt meg teljesen, de most már legalább tudom, hogy mikor és miért csinálja.

A motorhiba lámpával 4-szer voltam kb. szervízbe, végül egy másik helyen való tankolás után teljesen megszűnt a lámpa égése, azóta se jött vissza (lekopogom).

3 hónapos jogsival vettem le a T-betűt a kocsi hátuljáról, mert aki utál így is fog, aki nem az így se lesz tekintettel rám. Jó esetben ma már nem látszik annyira rajtam, hogy tanulok ;) Egyelőre a T még a kocsiban van, egyszer majd kiveszem, elfér, megnyugtat.

Nagyjából 1.000 km /  hónappal számoltam, most, hogy megnéztem a kilométerórát és azt, mennyivel vettem. Hol kevesebb, hol több. Minden nap vezetek (hét közben mindenképpen, hétvégén alkalmanként). Havonta próbálok beiktatni 1-1 nagyobb utat, hogy meglegyen a km. Munkába kocsival járok, most már másik útvonalon, mint kezdésnek. Néha kitérőkkel, ha viszek valakit haza ;)

Idő volt, míg a munkába járós útvonalon engedélyezett 70 km/ órát valóban elértem. Át nem tervezem lépni, néha emlékeztet a kocsi, hogy 72-vel mész… gyakorlom, hogy pont annyival menjek. Sorra előznek meg kocsik, de azaz igazság, jobban szeretem, ha előttem vannak, mint mögöttem. a 90 elérése ahol lehet még gyakorlás alatt van. De azért a 85 már simán kezelhető nálam, és mentem már 90-el többször is. Csak nehéz tudni mennyivel megyek. A kilométerórám kb. 6-8 km/h csal… Azóta okosítottuk a kocsit, de az egyik utasom kirúgta a vezetéket, úgyhogy jövő hétvégéig marad csak a kocsi km órája….

 Most már itthon tolatva állok be az udvarba, a könnyebb indulás miatt. És őszintén megvallom, könnyebbnek érzem a tolatva beállást (most pl. kamera nélkül), is. Annak ellenére, hogy a fejemben néha nem áll össze, a „ferde vagyok, merre tekerjem, ha arra akarok korrigálni” dolog. De pl. ma elsőre beálltam ;)

Fél év alatt sokat fejlődött azon tulajdonságom, hogy eldöntsem a körforgóba bemegyek, vagy megállok. De még mindig meg tudnak lepni. Mert ugye indexet nem használnak sokan…

Próbálom leküzdeni azt az érzést, hogy béna vagyok, és azt az érzést, hogy feltartok mindenkit. Ez akkor is rám szokott néha törni, amikor tényleg annyival megyek amennyivel lehet. Próbálok kedves és előzékeny sofőr lenni, és minden KRESZ szabályt betartani. De tény, néha sikerül záróvonalon előzni (bicajost vagy kaszáló cuccot). Továbbra is tanulok, minden vezetésből. Látom azt, hol vagyok béna, és próbálok fejlődni mindenben… amibe egyedül is megy. ;)

Jó vezetőnek tartanak, akik ültek mellettem, bízom abban, hogy pár hónap / év és én is elhiszem, hogy jól vezetek. Addig marad az, hogy bólogatok, hogy „jah” és elgondolkodom, hogy amúgy ezek az emberek kik mellett ültek, ha az jön mellettem, hogy „laza és biztonságos sofőr vagyok XD”

 Bárki azt hiszi, hogy a jogsival megtanult vezetni, nagyot téved. Borzalmasan nagy hiányok vannak. 30 órában se és 64-ben se lehet mindent megtanítani. Nekem is kimaradtak dolgok, pl. az egész rutinpálya, a szlalomozás, stb. aminek érzem a hiányát és pótolom majd szépen magamtól… ha úgy nem megy, akkor majd oktatóval.

Fél év, balesetmentesen. Ez idő alatt 2-szer dudáltak rám, elsőbbség adás tábla miatt. Először jogosan, másodszor kevésbé jogosan (mind a kettőben körbenéztem, csak kevésszer). Ez idő alatt erre-arra jártam az országban. Vittem utast, vittem gyerekeket magam mögött. Voltam ügyességi vezetős versenyen (egy hibaponttal, de lassan XD). Ismertem meg embereket a vezetésnek hála, lettek nagyratörő terveim. Mert bizony én jól akarom csinálni ;) Jó vezető akarok lenni. Igen, egyenesen akarok beparkolni (lehetőleg elsőre…), nem derogál, ha javítanom kell, mert belefér az időmbe. Szeretnék úgy vezetni, hogy engem ne szidjanak ;)

 Az oktatóm azt mondta, hogy amikor vezetünk legyünk előzékenyek és felesleges manőverekbe ne keveredjünk. Ezt a mai napig vallom. Én ráérek megvárni, hogy kitolassanak az útra. Én ráérek, tudok lassítani, hogy besoroljanak elém, amikor tudom, hogy gáz van az úton. Én megállok a stop táblánál (sokan nem, egyszer nem álltam meg, fú…úgy utáltam magam :D)

Én használom az indexet, egyszer nem tettem, akkor is utáltam magam, pedig amúgy közel távol senki se volt, de na! Elvek!

 Fél év alatt meg tanultam váltani, néha még rángat, akkor magamra szólok, hogy „lassabban emeld a lábad” :D….megtanultam ablakmosót feltölteni, kereket fújni, tankolni.

 Nagyjából kéthetente takarítom a kocsit, van, hogy sűrűbben (ha lekakilja a madár), amivel sokakat sokkoltam… pedig na… szeretem, ha rend van. Fél év alatt megszoktuk egymást a kocsival. Szeretem és hálás vagyok neki, hogy vigyáz rám, és az a legkevesebb, hogy cserébe én is vigyázok rá és tisztán tartom ;)

 

Friss jogsisok, hajrá. Csak vezetéssel javul a vezetésetek. Komolyan, gyakorlás nélkül nem fog. Utasaim közül, a barátnőm mondta, hogy az első hetekhez képest sokat fejlődtem. Amit ÉN amúgy nem észlelek, de örülök neki. (én mindig bénának tartom magam ;( :D)


2025. szeptember 1., hétfő

Amikor nem te vagy a béna parkoló, avagy dühítő beállások

 

Tudom, tudom, lehet nem ő volt a béna, hanem mellette valaki és ő csak mellé így tudott beállni, és mivel már nincs ott aki miatt ilyen balf*sz a parkolás, hát őt szidja mindenki is. 

Jó nem mindenki. Én például egy kicsit szidom és a kolléganőm is, mert konkrétan ezzel a gyönyörű parkolásával az amúgy is teli parkolóból kihúzott +1 parkolót. Amúgy megpróbáltam azért mellé állni, de szemben meg olyan parkolt, aki kilógott az útra, és kicsinek kicsi a kocsim...de ennyire azért nem. Úgyhogy ma is mehettem 2-3 kört a parkolóba, mire találtam egy helyet. Persze, mire beparkoltam a legtávolabbi helyre, addigra elmentek vagy 5-en a parkolóból és lett volna közelebb is hely ...de van az a szint, amikor az ember már úgy dönt, hogy "nem...nem állok át". Pedig vissza kellett sétálnom a kocsimhoz, mert a napszemüveg maradt rajtam :D

Amúgy a parkolóban volt még egy ember aki hasonlóan parkolt, úgyhogy ma úgy látszik ez nem ment az emberek egy részének. A furgonos konkrétan amúgy állt a parkoló végébe, nem tudtam elmenni, de intett, hogy mindjárt megy. Ráérek (általában 10 percet ráhagyok a beérkezésnél a dologra, így nem kell kapkodni, és ha elmegy az idő  a parkolással sincs gond).

 Nem tudom amúgy, hogy ez az iskolakezdéssel van összefüggésbe - hogy teli a parkoló - vagy más miatt, remélem nem lesz állandó. Mert hát azt gondolná az ember, hogy 11 körül pont nem sokan vannak, hisz elmentek dolgozni...kocsival, akkor nincsenek itt. Nyáron aránylag sok parkolóhely volt, és amúgy év közben sem tapasztaltam, hogy ennyire teli lenne az egész parkoló ott...és még az a kocsi is eltűnt amit amúgy jelenteni akartam, hogy már a felét ellopták és csak foglalja a helyet (gyanús, más is jelentette :D).


Viszont találtam egy ilyen cuki bilétát. Nem Citroenem van, de azért cuki, a földön volt, úgyhogy jelnek veszem, hogy nyerek egy kocsit :D (meg, hogy valaki elhagyta, ha látja, és az övé szóljon ;)) 

Amúgy esemény volt az utam be és ki is. Illetve befelé egy kaszáló traktort előztem, de igazándiból semmi egyéb nem történt, hála a jó égnek. Kezd sötétedni ahogy jövünk, úgyhogy jobban kell figyelni mindenre. A gyalogosok továbbra is meglepődnek, hogy át vannak engedve. Bicajos közelített az egyik zebrához, rajta ülve, lassítani azért lassítottam, de nem álltam meg. A mögöttem lévő megállt, talán a bicajos leszállt végül a járgányáról. Nem is értem azokat a bátor embereket akik áthajtanak csak úgy a zebrán. (nem ott, ahol van biciglinek kijelölt hely, hanem sima zebra), pedig szoktam látni, meg rollereseket is. Úgyhogy nagyon megfontoltan szoktam zebrák közelében menni, ki tudja alapon :D

 A munkarendem miatt, iskolásokkal nem találkoztam, ellenben este negyed hétkor már jóval többen vannak az utakon, mint voltak mondjuk múlt héten.


Mindenkinek balesetmentes közlekedést! Vigyázzunk egymásra! Mindenkit hazavárnak :)

2025. augusztus 31., vasárnap

Augusztusi zárás

 Gondoltam, hogy nekem meglegyen itt is, ezért lesz ilyen vezetős összegzés a hónap végén mindig (remélhetőleg, nem felejtem el :D)

A hónapban sokat voltam szabadságon, így sok napon egyáltalán nem vezettem. Viszont szabadság alatt tud az ember random helyekre is elmenni, ami azért megdobja a vezetett kilométereket.

Augusztus hónapban, hozzávetőleg 640 km-rt vezettem. Ami amúgy szerintem nem rossz, de azért lehetne ezen javítani. A városba vezetés az nagyjából 2 hét, ennyit dolgoztam. Persze vásárolni, vagy egyéb miatt mentem a városba más napokon is. Két nagyobb út volt a hónapban. Tápiószecső illetve Szigetszentmiklós. Egyéb helyekre nem mentem ami megyehatár elhagyást eredményezett volna. Egyszer voltunk Cecén a temetőbe, de távolabb nem mentünk.

4x mentem át a Pentele hídon ;) és nagyjából 4 x tankoltam. A kocsi amúgy jól fogyaszt, nem eszik sokat, de most sokat mászkáltam munkán kívül másfelé, vagy legalábbis messzebb a szokásosnál.

A hónapban voltam a kinti parkcenter DM boltjába is, így megtapasztaltam az ottani körülményeket. Kijelölt haladási irányt stb. Érdekes volt, szeretek új helyekre menni. Vittem haza kolléganőt oda ahol csak tanuló időm alatt voltam, egész nosztalgikus volt arra járni megint ;)

Egyszer fulladtam le beparkolás közbe az udvarra, másik lefulladásra nem emlékszem. Egyszer váltottam félre, és nem is esett jól (nekem se, a kocsinak se :D).

Mindenki kitér a hitéből, legalább 3x mostam le a kocsit, és legalább 2x porszívóztam ki (és megint úgy néz ki, mintha focicsapatot utaztatnék...de komolyan, nincs is senki hátul mégis koszos :D


+ ugye egy ügyességi verseny ;)
2.53 perccel és 1 hibavonallal ;)




2025. augusztus 28., csütörtök

Ha a parkoló teli van . . . - rendezvény a városban

 A munkahelyemnél aránylag nagy parkoló van, nem is tudom nagyjából 50-60 kocsinak elég hely (majd holnap lehet megszámolom, de nem lényeg, hogy pontosan mennyi).. Tehát, hogy nagy a parkoló és még sosem volt olyan, hogy nem volt hely. Volt, hogy a napon állhattam csak, de olyan, hogy egyáltalán nincs hely, olyan nem. Illetve hallottam hírét, hogy amikor valahol a közeli iskolák egyikében rendezvény van, na akkor szokott megtelni. De akkor sem úgy, hogy NEKEM ne legyen parkoló. Csakhogy ma délutánra mentem, és úgy 11 körül érkeztem meg a munkahelyemhez...és teli van a parkoló.

 Mentem egy kört, hátha a másik felén nincs teli...de teli volt. Jó, mentem még egy kört, hátha csak nem vettem észre a helyet. Meg volt egy csaj, ő matatott a kocsinál, de nem volt kedvem megállni és megkérdezni tőle, hogy te elmész most, vagy most jöttél? :D...pedig lehet gyorsabb lett volna. Mindegy, mély levegőt vettem, majd úgy döntöttem akkor parkolok az MMK előtt...ne kérdezzétek miért hittem, hogy ott meg lesz. Már amúgy azon is gondolkodtam, hogy behazudom, hogy az MMK dolgozója vagyok és beállok azokra a helyekre, de végül be se kanyarodtam abba a parkolóba olyan szinten teli volt. Jó...mentem egy kört a városrészben, majd megnéztem, hogy a könyvtárnál ott a párhuzamos parkolásra alkalmas helyeknél elférek-e. Volt egy, ami lehet, hogy jó lett volna, de elsőre nem sikerült beállni, és persze mindenki jött (rendezvény), te meg szerencsétlenkedsz az úton, feladtam. Mentem a parkolóba, hátha...na akkor volt ott egy nagyobb furgon ami valamit csinált. Megálltam tisztes távolságba és vártam...és kikanyarodott és elment én meg gyorsan beálltam a helyére. Eléggé kiszámolt volt így a munkába menetelem, de azon gondolkodtam már, hogy átállok a Batsányiba, és sétálok inkább, de még egy kört nem kínlódom itt :D

Estére persze már félig volt csak a parkoló. Elméletileg állásbörze volt a Dunaferr iskolában és ezért volt a sok kocsi. Kolléganő már csak a templomnál tudott parkolni. Ott nem is tudom, hol lehet parkolni :D Másik munkatársam amúgy felvetette, hogy állhatnánk a könyvtár mellé is XD Kicsi a kocsi elfér ott a leaszfaltozott helyen :D

2025. augusztus 25., hétfő

Egy csendes nap

 Nem hiszem, hogy minden nap fogok írni, de úgy vagyok vele, hogyha van mit, vagy éppen van kedvem akkor megosztom azt itt is. Természetesen olyat, aminek köze is van a blog témájához.

 Megjegyezném a korai kelés és a 6.30kor indulás, a két hetes szabadság után kevésbé esett jól, mint a nyár elején, úgyhogy annyira nem bánom, hogy a hét további részében délutánra kell mennem. Amúgy nem vagyunk túl késői kelők 6-7 között szoktunk ébredni, de azért a fél hetes induláshoz a fél hat ideális nálam, és így viszont kicsit "korai". 
 A mai hűvös napkezdés amúgy így is napszemüveges vezetéssé vált, mert mikor máskor kelne a nap...mint amikor megy az ember dolgozni, és persze lehetőleg pont abban a szögben, amit pont semmivel nem lehet kiküszöbölni. De komolyan!

 Érezhetően amúgy jön az ősz, mert míg múlt héten megsültünk, most reggel éppen hogy a kabáton nem gondolkodik el az ember. Ellenben az első dolgom volt a kocsiban a klíma megnézése, és jóval szolidabbra állítás is megtörtént, hogyha véletlen FÁZNÉK (augusztusba), akkor ezt orvosolni tudjam, nagyobb ráfordítás nélkül. Megsúgom, nem kellett ma klímát kapcsolni, se oda, se vissza.

 Reggel amúgy még aránylag sokan voltak az úton (pedig korán voltam...meg nyár van...), de a városban már kevesebben voltak. A parkoló amúgy a szokottnál sokkal telibb volt, ezek szerint ők nem nyaralnak :D. Relatíve a szokott helyemre parkoltam, aránylag kevés korrigálással (2...talán 3), jobbra hátra merőleges mód. Fura mód ezt szoktam meg. Úgy gondoltam amúgy, hogy árnyékoló nem kell a kocsira, mert hideg van, és nem süt a nap, és igazándiból igazam volt, a kocsi bel tere nem igazán melegedett át 8 óra alatt, inkább azt mondanám, hogy elérte a "pólóban pont komfortos" állapotot.

 Hazafelé pont fordítva volt amúgy a "tömeg". A városban még aránylag sokan mentünk, de a Béke Városrésznél nagyjából ...1-1 kocsi lézengett erre arra, úgyhogy egész kihalt volt a város, és aztán Venyimig szinte senki. Talán 2-3 kocsi jött szemből, és talán 1 jött mögöttem, de ő is már a dupla körforgó második részétől, tehát addig senki. 

 Én szeretek amúgy üres utakon vezetni, megnyugtat, hogyha véletlen lassú lennék, azzal sem aggatok senkit sem. Bár sokat fejlődött azért a sebességhez való viszonyom 5 hónap alatt. Tehát próbálom azért tartani a maximum közeli állapotot, főleg, ha vannak mögöttem, hogy ne zavarjak. (DE amúgy meg lehet előzni :P)

 Kolléganőm volt ma aranyos, azt mondta látta a kocsimat, milyen szépen le van mosva, csak nem a munka kedvéért? Öööö, nem akartam mondani neki, hogy ingerem van hetente lemosni, ha poros, sőt...porszívózni is szoktam legalább két hetente! :D Múltkor tesóm kocsiját néztem, szerintem ő annyira nem szeret kocsit takarítani, mint én XD

2025. július 12., szombat

Parkolás - Te hogyan parkolsz? Javítasz, vagy jól van az úgy?

Ez a téma úgy jutott eszembe, hogy a héten megkaptam azt a mondatot, hogy "Álljon inkább máshová". Én nem mondtam semmit erre, tovább korrigáltam a parkolásomat, a kolléganőm meg kedvesen kifejtette, hogy mi márpedig ide fogunk állni, mert ide akarunk. Amúgy volt egy csomó más hely, de  én nem értem amúgy kinek mi köze hozzá, hogy az ember hova parkol egy parkolóba.
 Tudni kell, hogy nem tartom magam amúgy maximalistának, viszont a parkolásaimat igenis korrigálom. És igenis, ha ezt négyszer-ötször kell megtennem, akkor megteszem, és nem zavar, de én szeretem, ha a kocsi középen van és nagyjából egyenes.
 Anyukám szokta mondani, hogy "jó az úgy", na ilyenkor szoktam kiszállni megnézni, majd visszaülni és kitolatatni, újra beállni, csak hogy legalább hasonlítson az egyenesre és senkinek ne legyen útba. Ugyebár a Toyota Yaris nem a legnagyobb kocsi a világon, tehát ahhoz, hogy pl. mind a két vonalon kívül legyél, és úgy parkolj, ahhoz NAGYON balfsznak kell lenned, vagy bunkónak.
Tehát, mivel nekem célom, hogy megtanuljak parkolni rendesen, így én korrigálok. És ha véletlen elsőre sikerül a parkolás, akkor öröm és boldogság van ^^ - oké, ez egyelőre ritka...de előfordult már.

Amúgy a parkolások közül a legjobb, amit előnybe részesítek, az a jobbra hátra merőleges. Míg tanultam ezt utáltam második legjobban...amióta vezetek, a parkolásaim 85%-át ez teszi ki. Amúgy  a legutálatosabb parkolásnak a jobbra előre merőlegest tartom, és ez volt 4 vizsgából 3-szor...az ég ezt szánta nekem. Azt hiszem...egyszer parkoltam már így jogsival, talán. Párhuzamosan alig parkolok, pedig (most mindenki kitér a hitéből), jobban szerettem párhuzamosan parkolni, mint merőlegesen...de a melóhelyemnél erre nem igazán van lehetőség. Orral nagyon ritkán állok be, talán az Aldinál, csak mert pakolni könnyebb ilyenkor, ellenben ha egyedül megyek vásárolni akkor tolatok ott is.
 

A Mentő elengedése opcionális, avagy hogy nem figyel a vezető

  Tudjátok, van az a pillanat, amikor a visszapillantóban meglátod a villódzó fényeket. Vagy az a pillanat, amikor az eltéveszthetetlen szir...