A következő címkéjű bejegyzések mutatása: elsőbbség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: elsőbbség. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. január 20., kedd

Napi WTF?!!!

 Gondoltam ezt megosztom veletek, mert annyira abszurd. Tuti front van, így ahogy megyünk a délutánba-estébe úgy nő a hülyék száma. Tegnap és ma is vittem kollégámat, ma hoztam is, így együtt merenghettünk azon, hogy  mit gondolt a költő.

Beparkoltam reggel, otthagytam a kocsit. Néha kinéztem rá a melegből, hogy jó van, ott van még, azóta se állt mellém senki sem, milyen szép nagy hely van, könnyű lesz kiállni. Aztán eljött a munkaidő vége, és kimentünk a kocsihoz. Kolléganőm bepakolt, én meg lesöpörtem a "havat" a kocsiról. Fa alatt álltam, szerintem ilyen dér szerű cuccmák volt az egész elején, mondom, nem túl egészséges az, ha ott van menet közben, lesöpröm. Láttam, hogy egy kocsi be akar állni a parkolóba, de mivel a parkoló relatíve üres volt. Tehát a jobb és bal oldalán a kocsimnak is nagyjából 2 hely szabadon volt, plusz még vagy 10 másik a közelben, gondoltam én, hogy nyugodtan leseperhetem a kocsiról a "havat". De nem. Utólag persze rájöttem, hogy nem kellett volna sietnem, csak mert Egy hülye van ott, akinek pont az az egy hely kell, ahol én útban vagyok, de majd legközelebb. Mindegy, sepertem, majd konstatáltam, hogy oda akarna beállni, hát mondom jó, akkor beszállok és akkor beállhat nyugodtan. Mögötte már dudáltak - tök jogosan - , hogy menjen. De az istenért nem ment. Komolyan megvárta, hogy elmenjek, hogy aztán beálljon...aztán a furgon akit fenntartott utánam jött, mert gondolom arra volt dolga, de azért amint tudott megelőzött. Mondom okééé. Mondom ezek megvertek volna, ha kényelmesen körbesikálom a kocsit? Vagy meddig bírta volta idegekkel a furgonos, hogy ne szálljon ki és verje meg azt a hülyét, aki nem képes a parkolóba beállni, mert neki elvei vannak, hogy oda akar állni, ahonnan én elmegyek. Legközelebb ha ilyen lesz biz isten kivárom :D

 Aztán jövünk, sávot kellene váltani, kirakom az irányjelzőt, körbenézek, hátranézek, maximum gázzal elhúz mellettem egy kocsi. Meg is jegyeztük, hogy "te se 50-el mész". Hát akkor utána váltottam sávot, nekem mindegy, csak nem értettem miért nyomta annyira a gázt. Örök rejtély marad.

A másik nonszensz dolog, hogy most a városba egy darab kátyút kitábláztak. Ami azért "jó" mert eddig a kerekek közé tudtad venni és nem rongyoltál bele. A tábla elérte, hogy a forgalom torlódjon, mert sávon belül kikerülhetetlen, a lehető "legjobb" helyen van, úgyhogy az kb. mindig kellemetlen. Akár a te sávodba van, akár a szembe sávba, mert mindenhogy nehéz átjutni, mert ugye ott is mennének, de nem tudnak, mert szemből folyamat jönnek. Ha meg én vagyok a jó sávba, tuti van 2-3 kocsi, aki úgy van vele, hogy "kitudom kerülni, majd lassít a szembejövő"... komolyan -.- Amúgy meg utána szakaszon is teli van kátyúval, tehát nem értem miért azaz egy tetszett, hogy kitáblázták. Ezt az út szakaszt állítólag az előző önkormányzati választáskor ígérték, hogy amint nyernek megcsinálják...hát...talán  a következő választás előtti hónapokban valóban megfogják ^^"

2026. január 19., hétfő

Újra a volán mögött - vezetés télen

 

Úgy volt, hogy a rossz időben nem igazán vezettem. Nem azért, mert nem akartam, hanem mert nem volt reális dolog, így 9-e és 15-e között busszal jártam (drága hónap ez :D). Végül szerdán a busz lerakott minket az állomáson, közölte, hogy jön pótló busz mindjárt,...de nem jött. Fél órát fagyoskodtunk és akkor döntöttem el, hogy ha piros hó esik is kocsival megyek, mert én még egyszer ezt így nem.

 Amúgy az utakkal nincsen gond, a legnagyobb problémát az okozza, hogy nem takarítják a parkolókat, ami most, hogy újra fagyos idő van...ráfagyott mint a dög. És egyesek, ha már a tömbösödött jeget le is rúgják a kocsiról, képesek ott hagyni... Pénteken amúgy én konkrétan hólapáttal közlekedtem a kocsiba. Nem azért, mert ki kellett ásni a kocsit (arra volt benn fém lapát, agresszívabb havak ellen), hanem üres járatokba elkezdtem takarítani a parkolókat. A kórháznál vártam anyumat, beparkolni úgyse lehetett, na akkor ott még "fém lapáttal, és kicsivel", nem a leg eredményesebb dolog volt, de egy gyalogos sávnyi helyet ott is ki tudtam ásni, meg is köszönte valaki, szerintem azt hitte ez a munkám ^^. Aztán egy 15 percet még a munkahelyemen is lapátoltam, hogy könnyebb legyen majd este az indulás.

Aztán hétvégén itt volt a szép idő, hát kimentem, hogy akkor az utca ránk eső részét is letakarítom. Végül nem egyedül tettem, kaptam segítséget bőven a családból, így csinosan tökéletesen letakarítottuk, ami nagyjából amúgy meg is száradt. Aztán a szomszéd is kedvet kapott, hallottuk, hogy ő is megcsinálta.


A poszt első képe  a mai parkolásom, mármint a 4. mert elég sokat mászkáltam helyeken, úgyhogy sok parkolás volt. Reggel amúgy kínlódtunk azzal, hogy beálljunk a munkahelyemnél, mert ilyen jégsávok voltak, és ugye nem akarsz nekimenni kocsiknak, így végül egy 2 helynyi helyre parkoltam. Elsőre meg is jegyeztem, hogy bunkó beállás volt XD mert, sikerült elsőre totálba elkapnom a két hely közepét. Mit ne mondjak, amúgy ha úgy hagyom tök biztonságban lett volna a kocsi - csak utáltak volna -. Végül nagyjából 4-6 javítással meglett a "nem vagyok túl közel és nem vagyok túl messze" beállás is, amúgy ennek ellenére a nap nagy részébe nem állt mellettem senki, azon kívül aki mellé álltam. De a kép amit illusztrál, úgy hívnám, hogy "kicsi kocsi kicsi helyen is elfér". Dokihoz mentünk, előtte megnéztem merre van, hol lehet megállni. Felmértem, hogy a Vasmű úton, esélytelen. Ha lenne is hely - ami nem volt - akkor se tudtam volna beállni mert fél méter magas jeges sávot kellett volna megugrani, és na...inkább nem. Szerencsénkre volt egy ilyen kicsike hely, ahova a kicsi Yaris elfért kényelmesen, mondjuk itt is jégre kellett állni, de kis segítséggel és navigálással meglett és nem vittem le a kő kaspót (gyanús, hogy erősebb a kocsinál :P). Távozóba megmutattam anyukámnak, hogy merre vezettem amikor tanultam, és amikor már a 3. kocsi villogott rám, rájöttem, hogy nem kapcsoltam lámpát. A városban amúgy nem feltűnő  - vezetői részről, mert világos van - feltehetően a párásodás miatt felejtettem el ...de legalább most nem csak mentem tovább, nem értve, mit villognak....tavaly amikor villogtak-dudáltak nem értettem mi bajuk :D

 De összességében amúgy az utak okék, a legnagyobb gondot a parkolók okozzák, de míg nem olvad meg az egész, addig úgyis mindenki érzésre parkol, fogalmunk sincs hol a felfestés...így csak  a nagyon ferde parkolás zavaró ^^


Vigyázzatok az utakon. Mindenkit haza várnak :)

2025. december 22., hétfő

Ünnepek közeledtével az utakon

 Mint az őrültek háza komolyan. De komolyan...

Sajnos járkálnunk kell ebben az időszakban is a városba, mert sebészetre megyünk, relatív minden nap. A kórház környéke amúgy eleve necces terep, mert parkolót azt ne akarj, mert mind foglalt, amúgy meg próbálj ne útba lenni. 
Tartom, hogy amúgy szerencsés vagyok, mert ma is nagyjából 3 perc várakozás után valaki elment és be tudtam parkolni. És míg vártam anyukámat, hogy végezzen a sebészeten, elmentem beváltani a kaparósainkat, és esélyt adni a lottón, a lottókat megvenni. Amúgy nagyjából addigra végeztem, mint anyukám (egész gyors volt).

 Ez idő alatt áthaladtam a városháza előtti úton, és megcsodálhattam, hogy hányféle duda hang van, hányan anyáznak, és hányan mennek bele abba a kereszteződésbe, amit már akkor tudott, hogy nem tudja elhagyni, amikor sebességbe rakta a kocsit.  Ebből okulva, inkább tettem egy kerülőt a városban, kicsit hosszabb, de szerintem sokkal nyugodtabb és sokkal kellemesebb és gördülékenyebb volt így. Kíváncsi leszek holnap mi lesz az utakon...remélem kevesebb ember.

 Amit ilyenkor tapasztalok megfigyelőként:

  • a gyalogosok nem foglalkoznak azzal, hogy amúgy 20 méterenként van zebra, ők random "átszaladnak" az úton. Te meg ne üsd őket el...
  • A kresz és az elsőbbség kérdése "rugalmasan" értelmezhető: Értsd ezt úgy, hogy nekem van elsőbbségem, de ő azért kijön elém...mert ő csak így döntött, de ha én nekimennék, én vagyok a bunkó. Ma kerülgettünk kocsikat, akik annyira nem tökösek, hogy kivágjanak eléd, de  annyira bunkók, hogy azért félig a sávodba legyenek, hogy amúgy ne legyen már neked egyszerű dolgod.
  • Ha te beakarod tartani a szabályokat megnyomják a dudát, hogy menjé már. Kórháztól kifelé, stop tábla, meg zebra is. Meg is álltam, jelzem, hogy amúgy majd jobbra megyek. Bicajos leszáll a bicajról, befordul...én várom, hogy akkor menjen át...meg se mozdul, erre rám dudálnak. Magamtól is mentem volna, de vártam, hogy Lujza (mert nő volt), most akkor elindul, vagy örökre ott marad....
Amúgy a Kórháznál azt tapasztaltuk, hogy nincsenek kevesebben, csak mert 22-e van. Csak azok akik ott vannak sokkal türelmetlenebbek. Remélem holnap dél tájékán nem lesznek ennyien, már csak az menjen arra, akinek tényleg van nyűgje.
Amúgy a boltok....Aldiba mentünk, mert 3 dolog még kellett, de ránk bámultak, amikor az út közepén lerakott vásárlós szutykot arrébb raktuk, mert így nem lehet a pénztárhoz menni. És nem, ha nem vagy ott, akkor a dolgod se legyen ott. A parkolóban meg, a kocsiból kiszállva az embereket megszállja a szentlélek és andalognak..bele a vakvilágba. Jah, hogy ott út van és mennek a kocsik, az nem baaaaaaaaaaaaj :D
 Amúgy amikor jöttünk a városba, nagyjából 4-5 tanuló kocsi ment vizsgahelyszínre. Húúúú...na akik ma vizsgáztak, és sikerült azoknak gratula, mert minden elmebeteg az utakon volt gyalog-kocsival-rollerrel-bicajjal...mindenneeeeel :D

 Tehát, legyünk türelmesebbek, meg mondjuk mérjük fel, hogy "oda nem megyek, mert nem jutok már át", akkor ne menj. És a mögötted lévő, meg ne dudálgasson, mert ő "én átfértem volna" elvet vallja... tüüüüüreeeeleeeem!

Mindenki vigyázzon az utakon, több és sűrűbb töménységben vannak ideges emberek most volán mögött (is), legalább ti legyetek türelmesek. Én tök türelmes voltam. Párszor megjegyeztem ugyan, hogy "az a rohadt index is dísznek van mi???" ...mert nem mindenki használja...

2025. november 6., csütörtök

Járjuk az országot - Gyula

 


Útvonal: Nagyvenyim - Dunaföldvár - Solt - Fülöpszállás - Izsák - Jakabszállás - Fülöőjakab - Kiskunfélegyháza - Csongrád - Szentes - Gyula

Km: 235 

Gondoltuk anyukámmal, hogy hát még olyan szép idő van, és télen úgyis be leszünk szorulva feltehetően a házba, hát most még kimozdulunk egy kis városnézős hétvégére. Gyula nekem, már jogsi előtt is tervezett volt, mert a Wellness Hotel Gyula facebookon egy csomószor feljött és annyira jó videói voltak, hogy eldöntöttem, hogy ha valaha megyek Gyulára akkor oda menjünk. 

Az utazás kicsit szerintem nekünk tovább tartott, mint itt a tervezett, de a legtöbb helyen, ahol az út minősége hagyta, ott mentünk a megengedettel. Egyszer tévedtünk el (kanyarodtunk rossz felé), az egyik településen, azt hiszem Csongrádon, ahol a kilátót kerestük, de az időbe csak pár perces kitérő volt. Két megállónk volt, Csongrád, és valahol megálltunk pisilni és inni egy noname benzinkúton.

 Oda felé amúgy láttunk egy elütött szarvast :(, mondjuk hála az égnek élő példánnyal nem futottunk össze. Ellenben hollókkal meg varjakkal sikerült párszor találkoznunk, ahogy békésen csipegettek az úton ;)

Gyulán meglepően könnyen megtaláltuk a szállodát, ott is a hátsó utcát, ott is a parkolót. Amikor mondtuk a recepciós hölgynek, hogy megjöttünk, be is parkoltunk, aranyos volt, mert mondta, hogy "hát nagyon ügyesek vagyunk, mert nem szokták megtalálni :D".

Odaérkeztünk, becsekkoltunk, aztán megebédeltünk, ekkorra én már naaaaaagyoooon éhes voltam. Úgyhogy örültem, hogy van amit ehetek én is. Amikor jóllaktunk és nem húzott már le a hasunk, neki is indultunk a városnak. Hát, alapból fáradtak voltunk, de hát meg akartuk nézni a könyvtárat, a könyvtár udvarában lévő Japán kertet és másnap elseje volt, tehát minden zárva lett volna. Út közben azért erőt gyűjtöttünk egy cukrászdában. És igen, itt is volt amit én is ehetek o.O Fura érzés volt, hogy glutén - laktóz érzékenyként nem kell mellőznöm a dolgokat. A könyvtár csidi-csudi szép amúgy, mármint a felnőtt rész. Tartom, hogy a gyerekkönyvtár a miénk sokkal otthonosabb és szebb ;) Kolléganőm meg is jegyezte, hogy na mi is milyenek vagyunk, elmegyünk, aztán mit nézünk meg? Könyvtárat :D

Másnap kisvonaton megnéztük a várost, majd bementünk az Almásy - Kastélyba, és megnéztük a kiállítást. Én nem vagyok egy nagy múzeumba járó ember, de élveztem, mindenféle interaktív cucc volt, és hát...amit nyomkodni lehet, azt nyomkodtam, mint egy rossz gyerek. Nem tudom meddig voltunk benn, de alaposan körbe jártuk, megnézve mindent amit a jegyünkért kaptunk. Szerintem teljesen jó az ár-érték arány, nem éreztem azt, hogy "keveset" kaptunk volna a pénzünkért. A bejárás után leültünk a kávézójukba és anyum egy ország tortáját evett én meg mangós paleo akármit, ez volt az egyetlen gm-lm cucc, de volt! És ez a lényeg.

Még megnéztük a vártornyot, aztán visszatértünk a szállásra, és ott ebéd, majd pihenés és utána már csak relax szobában olvasgatás, koktélozás, és lazulás volt. Vasárnap reggel reggeli után meg irány haza. A haza úttal sem volt gond, emlékeim szerint még kevésbé volt problémás mint az oda út (ott volt egy útfelújítás ahol elég sokat álltunk).


Útvonal: Gyula - Izsák - Dunaföldvár - Dunaújváros - Nagyvenyim
Km: 243

Amúgy érdekes oda fele jobban elfáradtam, mint hazafelé, pedig nagyjából az az útvonal volt, annyi, hogy csak egyszer álltunk meg pisilni - megmozgatni magunkat. Illetve Dunaújváros felé mentünk, hogy ebédnek valót megvegyük. Szerintem délre értünk haza, fél egykor már ettünk, és utána még ezer dolgot csináltunk itthon (A fél diófa lehullott...komolyan, bokáig a levélbe :D).
 Összességében, vezetésileg jó volt. Egyszer álltunk sokat egy helyen, egyszer hirtelen kanyarodtam, mert bár időben tudtam, hogy hol fogok jobbra kanyarodni, a mögöttem lévő előzésből bevágódott mögém, és nem tudom ösztönösen féltem féket nyomni annyira, mint kellett volna... így kicsit vehemensebb jobbra kanyar volt, mint azt szeretjük, de amúgy hála az égnek senki sem jött szemből, így volt, hova kanyarodnom. Békéscsaba elkerülőn, meg lehetett repeszteni :D Nem igazán van hozzászokva a kocsim, a 110-el száguldáshoz, de egész jól bírta ;)


Pár kép a nyaralásról, Gyula szép hely :) No meg ezek az igazi őszi színek ^^















2025. október 14., kedd

Járjuk az országot - Abaliget

 


Tovább folytatódik a "járjuk be az országot" programjaim. Avagy oda-vissza a távot levezetni egy nap, gyakorlás ;)

Útvonalterv: Nagyvenyim - Cece - Dombóvár  - Abaliget - Nagyvenyim
Megtett km: hozzávetőleg 265

A cél az volt, hogy tesómékhoz eljussunk, vigyünk mindenféle virágot (levendulát), lássuk őket, kicsit együtt legyünk aztán irány haza, mielőtt besötétedik.
 Kilométer ügyileg amúgy, nagyjából  hasonló volt az út, mint egy héttel előtte Kozármisleny, viszont sokkal kanyargósabb, legalábbis érzésre, több volt a "nem egyenes" útszakasz benne, mint a másikban. Rá kellett arra is jönnünk, főleg odafelé, hogy elkezdődött az őszi "szántunk-vetünk-aratunk" szentháromság, ebből adódóan egyetlen egy hátránya van agrár területek mellett elhaladni, az, hogy oda a gépeknek is el kell jutnia, és azok a bizonyos gépek hétvégén is dolgoznak. Hisz ebben a szakmában, ebben az időszakban a "hétvége" feltehetően egy mitikus idő csak. Nos, azt hiszem 4  magokat szállító lassú járművel találkoztam szemből, és 3-al a saját sávomba. 2 megelőzése nem volt annyira gáz, jókor voltak jó helyen, a kevés egyenes szakasz egyikéhez közel, tehát nem kellett sok idő, és tádám megelőzted. De aztán volt egy, ami nehéz szülés volt. Tudni kell, az 1.0-ás kis Toyotám nem arról híres, hogy ő olyan kis "vadállat", és hipp-hopp megelőz bárkit, és tudni kell, 7 hónapos jogsival én se előzgetek mindenkit csak úgy brahiból. Na most a magokat szállító cucc ment előttünk. Ugye, ha én egy lassú jármű mögött vagyok, nem túl egyenes úton, akkor már azért komoly akadály vagyunk. Egymagában nem, de egy kocsival maga mögött halmozottan hátrányt jelent. Így tiszta sor volt, nem maradok mögötte...aha. Folyton jöttek szemből, jött kanyar, nem belátható, nem indulsz el. Egyszer kijebb jöttem nézelődni, de no, jöttek szembe. Meglehetősen közelről láttam a megelőzendő cuccmák kerekét (igen...követési távolság...az ott nem volt túl ideális). Két-három kitekintés és kb, érzésre 10-15 perc kellett, hogy végre annyi utat belássak amennyi szerintem kell, és az nem emelkedő, és ne jöjjenek szembe. De meglett. Anyum ott mondta mellettem, hogy nyoooooooooooooooomd a gázt ;D És igen, vissza kapcsoltam, hogy nagyobb gyorsulásunk legyen, de na....nem erre találtak ki minket a kocsival. De semmi gond nem volt.
 Dombóváron elmentünk csapot venni, aztán keveregtünk kicsit, hogy kijussunk Dombóvárról, félre informálásból megnéztünk egy parkolót. Ez a kanyarodj balra...az volt az első no ;) De amúgy minden egyéb zökkenő nélkül vettük az oda utat. Ott átpakoltunk a kocsikból, kipakoltuk amit hoztunk. Én vigyáztam a gyerekekre és ügyeltem a kenyér-ebéd főzést, míg anyumék bementek Pécsre stb. Unokahúgomnak vittem két könyvtári könyvet...hát a várakozásba ki is olvasta, hozhattam is vissza :D Mondom, már megérte elhozni ;) Imádom, hogy ennyire szeret olvasni. Ebéd után még ejtőztünk kicsit, megnéztük mennyit változott tesómék udvara, meg a ház, aztán indultunk haza. A haza út vicces volt. Voltak amúgy haza tartó lassú járművek, de kevés. Világos volt még, szerintem, amíg tudtak maradtak a földeken. Kétszer-háromszor jegyeztem meg anyukámnak, hogy "neki nem ég a lámpája"...nem mindenkinek ég, meg van akinek csak az egyik, ilyet is láttunk. Aztán félre állítottak minket és életemben először végre igazoltattak ;) Tudom-tudom ennek nem mindenki örül látványosan, de én igen ;). Aztán két településsel odébb félre állítottak, mert szüreti felvonulás volt és azt hiszem utána már semmi izgi nem történt. Végül leszavaztuk a tankolást, átraktuk hétfőre, amikor úgyis ismét ide-oda csavarogtunk a környéken, mert már nagyon haza akartunk érni :D
 Kicsit fárasztóbbnak éreztem, mint a Kozármislenyi kiruccanást, de nem volt gond. Néha cserélgetni kellett út közben a szemüveget, mert hol kisütött a nap, hol meg sötét lett. Hála az égnek állatokkal nem találkoztunk az úton, de amúgy erre extrán figyeltem, mert hát ki tudja, bárhonnan előbukkanhatnak ;)

2025. október 8., szerda

Ha a Mentő érkezik

 Gondoltam írok erről is, mert akarva akaratlan az ember találkozik mentővel.


 Amíg én gyalogos voltam legfőképpen, az egyetlen szabály, amit tudtam, hogyha mentőt hallok, hiába zöld a lámpám, ne lépjek le, ne legyek útjában. Ezt nekem úgy rémlik otthon megtanították. Láttam olyanokat, akiknek ez a tanítás hiányzott az életéből. Láttam hirtelen fékező roham mentőt, aki előtt szerencsétlenkedett a gyalogos, mert megijedt, elejtette a cuccait...és még nekiállt felszedni. Igen, egy szírénázó mentő állt miatta...

 Na most, míg tartott a forgalmi oktatásom 2-szer találkoztam mentővel. Egyszer szemből jött-ment, nem volt semmi dolgom vele. Konstatáltam, hogy ott van és ennyi. Aztán második alkalommal éppen körforgó előtt álltam, és hallottam a mentőt. Megálltam, és hamarosan meg is jelent, én meg álltam, megvártam merre megy, és utána hajtottam csak be a körforgóba. Meg lettem amúgy dicsérve az oktatóm által ;)

 Na de, nem mindenki találkozik mentővel forgalmi oktatás alatt. De megtanultuk a kreszben ugyebár, és a józan paraszti ész is ezt diktálja: Ne akadályozd, ne legyél az útjába, segítsd abba, hogy haladni tudjon.

 Meglett a jogosítványom, és most így 8 hónappal később, összesen 5 mentővel találkoztam (az majdnem havi egy...amúgy az első hónapban 3-mal találkoztam, mostanában, csak hallom őket). Az első mentő körforgóból jött és le kellett húzódnom, hogy tudjon menni, amennyire tudtam megtettem. A második szintén, csak mögülem (az első szemből, de állt a forgalom...), ott volt egy parkoló befordultam oda amíg elmegy. Aztán egy volt az Aldinál, ott körforgó előtt, ott amennyire tudtam jobbra húzódtam, ő meg a forgalomtól elzárt terület érintésével simán tudott haladni. Aztán volt egy aki körforgóból szemből jött. Itt egyszerűen azt csináltam, amit oktatáskor, maradtam a helyemen, megvárva, hogy elhaladjon amerre akar. Ma csak először hallottam a hangját. Tudjátok az érzés, amikor "nem tudom hol van". Na ugye, míg az ember nem tudja hol van, addig nem tudja mit csináljon. Így ment az irányjelzőm, hogy majd, ha zöld lesz megyek balra, de amúgy nem mozdultam, mert piros volt, meg mert vagy előlem, vagy mögülem de fel fog tűnni. Mint valami szurikáta bámultam minden tükröt, szélvédőt, hogy hol van. Aztán feltűnt szemből, hang és fény jelzéseit is használva. És nekem zöld lett. Mondom, fszom, nem megyek. Ő meg lassítani kezdett. És rájöttem, hogy Ő nem tudja, hogy ÉN nem fogok elé menni, mert megy az irányjelzőm. Olyan gyorsan csaptam ki az irányjelzőt, ahogy lehetett, hogy tudja Látom, és NEM fogok elé kanyarodni, mert nem vagyok bunkó. Azonnal gázra léptek, amikor elhaladtak csaptam vissza az irányjelzőt és mentem át, még zöld volt.

 Jó tanulság, hogy ilyenkor roppant mód figyelni kell, mit üzen a kocsi a másik sofőrnek. Még szerencse, hogy rájöttem, mi a baja. Hisz a kocsi azt üzeni, hogy Balra megyek. És a mentős nem tudhatja, hogy én a normális vagyok, aki amúgy NEM megy elé, vagy a hülye, aki leszarja/nem hallja/akármi, és ugyanúgy kikanyarodik elé.

 És az is eszembe jutott, hogy a nagy modern kocsikba, már tök jó a hangszigetelés...ŐK mikor észlelik a mentőt? Mert én, bár hallgatok zenét, hallkan. Most meg még kicsit le is volt húzva az ablak, tehát jóval előbb tudtam, hogy jön, minthogy láttam volna...de nem mindenki, nem mindig. o.O Hát nem irigylem amúgy őket, de komolyan.

 Amúgy nem tudom, ki hogy tapasztalta, de pl. nekem amióta megvan a jogosítványom, sokkal több mentőt hallok, mint előtte. Vagy eddig nem figyeltem extrán rájuk, vagy az elmúlt 8 hónapban többször kellett menniük a környékemen, mint eddig. Azért örülök, hogy 90%-ban amikor mentőt, tűzoltót, rendőrt hallok épp nem vagyok az utakon, és nem is találkozom így velük.


Vigyázzatok az utakon! Biztonságos vezetést! Mert mindenkit haza várnak!

2025. szeptember 5., péntek

Fél éve az utakon, tapasztalatok és hasonlók...

Helló Mindenki!

Aki még a jogsi megszerzés fázisában van, annak hajrá ;) menni fog, ne adjátok fel, menni fog. Arra gondoltam, hogy összeszedem az elmúlt fél év tapasztalatait, hátha valakinek segít. Vagy legalábbis nekem majd később jól fog jönni ;)

2025.03.05-én 9.30-kor megkezdtem a 4. vizsgámat. Addig levezettem 956 km-rt, és 64 órát. Az E-titán rendszer szerint 67-et, de 3 az, csak a „oktatókeresési” fázisom volt. A valós vezetés az 64 óra.

Az első három vizsgám, mind tanított dolgokat, az első azt, hogy ne kapkodjak, és az oktatómnak megtanította, hogy jobban bízzon bennem. A második megtanította, hogy ha eltévedek, képes vagyok bepánikolni(de így is a tábláknak megfelelően közlekedni), és stressz alatt nem megy a számolás…a harmadik vizsgám top mondata „Merre nézzünk, ha tolatunk?” ha 100-szor nem hallottam, akkor egyszer sem. Itt is üzenem a vizsgabiztosomnak, hogy megtanultam ;) A vizsgák közt vett (az 1 és a 4- között), nagyjából 10 óra megtanított arra, hogy nem szeretem a körforgókat, de a város, nagyjából abból áll. Elmentünk mindenhova ahol eltévedhetek, másik irányból, hogy „Ha eltévedsz, ne ess pánikba” és persze eljött az a pillanat, amikor én is és az oktató is tudta, hogy „végeztünk, most már menni fog a vizsga is”. Komolyan volt egy „aha” pillanat az utolsó órán, amikor átkattant a dolog, hogy „de tudok vezetni, tényleg”.

4 vizsgából 2-ön hangzott el, hogy „jól kezeli a kocsit, szépen vezet”, majd a 3.-on, hogy „csak önbizalmat valahonnan szerezzen”…4. vizsgára meglett azaz önbizalom, ami hozzásegített a sikerességhez.

2025.03.06-án 10.30-kor életemben először egyedül ültem a kocsimban, úgy hogy el is hagytam az udvart (tolatni, meg hasonlót addig is gyakoroltam az udvarban), és elmentem dolgozni. Lefulladtam az utca végén, de ezzel az egy lefulladással abszolváltam az utat. Próbáltam rájönni, merre járjak dolgozni, melyik a rövid, melyik a „kedvesebb”, és „tanulóbarátabb” út. Így a belvároson keresztül napi 16 körforgóval járkáltam dolgozni. Az első nap, első lefulladás után jött, hogy „ugrál a kocsi” – szarul váltasz, „lefullad” – többször, komolyan, első nap csodálom, hogy egyszer csak :D…

Ez itt a fennakadás..

Ekkor még „tél” volt, tehát sötétben jöttem haza mindig. 3 napos jogsival hóviharban jöhettem haza, sötétben. Nem élveztem túlzottan, de megnyugtatott, hogy más se és más se megy gyorsan. Kb. egy hetes jogsival fennakadtam a hidunkon, úgy kellett emelővel leszedni és kihúzni a szomszédnak. Már majdnem hívtunk autómentőt. Ugyanezen a héten hazajöttem helyzetjelzővel (sötétben), és nem értettem miért villognak meg dudálnak… amúgy láttam, nem sokat, de láttam – és megjegyezném, egy jelzés van a helyzetjelzőre a kocsin és a tompítottra, ha nem figyeli az ember, akkor nem észleli (igen-igen fényben igen), hogy csak helyzetjelző van bekapcsolva. Ugyanezen a héten parkoltam balf*szul, és zárt le a kormányzáram. Senkinek se kívánom azt a pánikot, amikor az se jut eszedbe, hogy amúgy interneten megnézd mi a teendő. Csak sötétben ülsz a kocsiba, nem tudod elfordítani a kulcsot és a kormány nem mozog, és te, mint az őrült csapkodod…és feloldott ;) És Még ugyanezen, úton, amikor eleve idegbe vagyok a kormányzáras fiaskója miatt, lefullad a körforgó előtt a kocsi, de úgy, hogy isten se indítja el. Kitoltak…és elindult végül….de őszinte leszek az első 2 hét után gondolkodtam rajta, hogy visszaadom a jogsim, mert kinyír és utál a kocsi (és fordítva). Aztán elmentem szervízbe, mert volt pár problémám (kormányzár fiaskó, fennakadás, meg kellett nézni mennyire sérült a kocsi alja – semennyire – motorhiba lámpa) és a szervízes ember konkrétan kinevetett, és közölte, hogy „mindenki ment haza már lámpa nélkül”, és nyugodjak meg lesz jobb. Nem nyugodtam annyira meg, de azért elfogadtam, hogy majd megszokjuk egymást a kocsival.

3 hetes jogsival levezettem egy 175 km-es távot, szerpentinnel, és Pécs belvárosával, kézifékes elindulással és hasonlókkal, egy lefulladással (az emelkedőn XD), majd pár nappal később haza is jöttünk, lefulladás és probléma nélkül, pedig viharos szél volt, és kicsi kocsi, ergó azért megérzem durván, ha fúj. Ezek után lett jobb a lefulladási rátám, szép lassan kikopott. Most már csak havi 1-2 van. Nem szűnt meg teljesen, de most már legalább tudom, hogy mikor és miért csinálja.

A motorhiba lámpával 4-szer voltam kb. szervízbe, végül egy másik helyen való tankolás után teljesen megszűnt a lámpa égése, azóta se jött vissza (lekopogom).

3 hónapos jogsival vettem le a T-betűt a kocsi hátuljáról, mert aki utál így is fog, aki nem az így se lesz tekintettel rám. Jó esetben ma már nem látszik annyira rajtam, hogy tanulok ;) Egyelőre a T még a kocsiban van, egyszer majd kiveszem, elfér, megnyugtat.

Nagyjából 1.000 km /  hónappal számoltam, most, hogy megnéztem a kilométerórát és azt, mennyivel vettem. Hol kevesebb, hol több. Minden nap vezetek (hét közben mindenképpen, hétvégén alkalmanként). Havonta próbálok beiktatni 1-1 nagyobb utat, hogy meglegyen a km. Munkába kocsival járok, most már másik útvonalon, mint kezdésnek. Néha kitérőkkel, ha viszek valakit haza ;)

Idő volt, míg a munkába járós útvonalon engedélyezett 70 km/ órát valóban elértem. Át nem tervezem lépni, néha emlékeztet a kocsi, hogy 72-vel mész… gyakorlom, hogy pont annyival menjek. Sorra előznek meg kocsik, de azaz igazság, jobban szeretem, ha előttem vannak, mint mögöttem. a 90 elérése ahol lehet még gyakorlás alatt van. De azért a 85 már simán kezelhető nálam, és mentem már 90-el többször is. Csak nehéz tudni mennyivel megyek. A kilométerórám kb. 6-8 km/h csal… Azóta okosítottuk a kocsit, de az egyik utasom kirúgta a vezetéket, úgyhogy jövő hétvégéig marad csak a kocsi km órája….

 Most már itthon tolatva állok be az udvarba, a könnyebb indulás miatt. És őszintén megvallom, könnyebbnek érzem a tolatva beállást (most pl. kamera nélkül), is. Annak ellenére, hogy a fejemben néha nem áll össze, a „ferde vagyok, merre tekerjem, ha arra akarok korrigálni” dolog. De pl. ma elsőre beálltam ;)

Fél év alatt sokat fejlődött azon tulajdonságom, hogy eldöntsem a körforgóba bemegyek, vagy megállok. De még mindig meg tudnak lepni. Mert ugye indexet nem használnak sokan…

Próbálom leküzdeni azt az érzést, hogy béna vagyok, és azt az érzést, hogy feltartok mindenkit. Ez akkor is rám szokott néha törni, amikor tényleg annyival megyek amennyivel lehet. Próbálok kedves és előzékeny sofőr lenni, és minden KRESZ szabályt betartani. De tény, néha sikerül záróvonalon előzni (bicajost vagy kaszáló cuccot). Továbbra is tanulok, minden vezetésből. Látom azt, hol vagyok béna, és próbálok fejlődni mindenben… amibe egyedül is megy. ;)

Jó vezetőnek tartanak, akik ültek mellettem, bízom abban, hogy pár hónap / év és én is elhiszem, hogy jól vezetek. Addig marad az, hogy bólogatok, hogy „jah” és elgondolkodom, hogy amúgy ezek az emberek kik mellett ültek, ha az jön mellettem, hogy „laza és biztonságos sofőr vagyok XD”

 Bárki azt hiszi, hogy a jogsival megtanult vezetni, nagyot téved. Borzalmasan nagy hiányok vannak. 30 órában se és 64-ben se lehet mindent megtanítani. Nekem is kimaradtak dolgok, pl. az egész rutinpálya, a szlalomozás, stb. aminek érzem a hiányát és pótolom majd szépen magamtól… ha úgy nem megy, akkor majd oktatóval.

Fél év, balesetmentesen. Ez idő alatt 2-szer dudáltak rám, elsőbbség adás tábla miatt. Először jogosan, másodszor kevésbé jogosan (mind a kettőben körbenéztem, csak kevésszer). Ez idő alatt erre-arra jártam az országban. Vittem utast, vittem gyerekeket magam mögött. Voltam ügyességi vezetős versenyen (egy hibaponttal, de lassan XD). Ismertem meg embereket a vezetésnek hála, lettek nagyratörő terveim. Mert bizony én jól akarom csinálni ;) Jó vezető akarok lenni. Igen, egyenesen akarok beparkolni (lehetőleg elsőre…), nem derogál, ha javítanom kell, mert belefér az időmbe. Szeretnék úgy vezetni, hogy engem ne szidjanak ;)

 Az oktatóm azt mondta, hogy amikor vezetünk legyünk előzékenyek és felesleges manőverekbe ne keveredjünk. Ezt a mai napig vallom. Én ráérek megvárni, hogy kitolassanak az útra. Én ráérek, tudok lassítani, hogy besoroljanak elém, amikor tudom, hogy gáz van az úton. Én megállok a stop táblánál (sokan nem, egyszer nem álltam meg, fú…úgy utáltam magam :D)

Én használom az indexet, egyszer nem tettem, akkor is utáltam magam, pedig amúgy közel távol senki se volt, de na! Elvek!

 Fél év alatt meg tanultam váltani, néha még rángat, akkor magamra szólok, hogy „lassabban emeld a lábad” :D….megtanultam ablakmosót feltölteni, kereket fújni, tankolni.

 Nagyjából kéthetente takarítom a kocsit, van, hogy sűrűbben (ha lekakilja a madár), amivel sokakat sokkoltam… pedig na… szeretem, ha rend van. Fél év alatt megszoktuk egymást a kocsival. Szeretem és hálás vagyok neki, hogy vigyáz rám, és az a legkevesebb, hogy cserébe én is vigyázok rá és tisztán tartom ;)

 

Friss jogsisok, hajrá. Csak vezetéssel javul a vezetésetek. Komolyan, gyakorlás nélkül nem fog. Utasaim közül, a barátnőm mondta, hogy az első hetekhez képest sokat fejlődtem. Amit ÉN amúgy nem észlelek, de örülök neki. (én mindig bénának tartom magam ;( :D)


2025. július 7., hétfő

KRESZ az életben - Busz a faluban

 

Bennem megvan az a kíváncsiság, hogy szeretek elgondolkodni dolgokon, elemezni őket, amikor már pl. vége van. Ilyen a mai eset is.

Adott egy busz, amiről messziről nem feltétlen látja az ember, hogy milyen busz. Jelez balra, hogy becsatlakozna a forgalomba, a buszmegállóból. Na most, ilyenkor, településen belül, nekem reflex szerűen jött, a lassítok, megállok dolog. Nem, nem néztem milyen busz. Csak, hogy busz formája van és buszmegállóból óhajt kijönni. Végül kicsit hezitált, hogy tényleg megálltam-e, és amikor rájött ki is jött, és ment tovább a következő buszmegállóba. Ilyenkor persze már láttam a T-betűt a hátulján, de addig, míg meg nem álltam igazándiból bármilyen busz lehetett volna.

Na most megkérdeztem a Mesterséges Intelligenciát, mert  ő okos, hogy na most kit is kell elengednem a faluban. És ő jött azzal, hogy helyi járatú buszokat kell csak elengedni, tehát a Volán buszokat nem. Sántított a dolog, úgyhogy fogtam az 1983-as Kresz könyvet (ez volt éppen kéznél), és szó sincs helyijáratról. Menetrend szerinti buszokra él a fáma:

Lakott területen belül a járművek vezetői kötelesek az elindulási szándékot jelző, menetrend szerint közlekedő autóbusznak, trolibusznak, az iskolabusznak és a gyermekeket szállító autóbusznak a megállóhelyről való elindulását – ha ez hirtelen fékezés nélkül megtehető – lassítással, szükség esetén megállással is lehetővé tenni. Az autóbusz, az iskolabusz, a gyermekeket szállító autóbusz, valamint a trolibusz vezetője azonban ilyen esetben is csak akkor indulhat el, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről.

Tehát, minden MENETREND SZERINTI buszt el kel engedni, ha ezt megteheted hirtelen fékezés nélkül. Megfigyelve amúgy...nem szokták elengedni. Én eddig kb. az ugye 4 hónapos jogsimmal, 3 buszt engedtem el. Egyet a városban, és kettőt a faluban, illetve ma a tanuló buszt, akit nem kellett volna ugyan elengednem, de mögöttem úgyse voltak, és busz-busz elv miatt elengedtem (nálunk a faluban nem szokott nem menetrend szerinti busz közlekedni....úgyhogy jogosan hittem azt, hogy ez is menetrend szerinti. Ilyen formájú a Sárbogárdi busz amúgy ;)).

 Ebből a 3 busz elengedésből arra jöttem rá, hogy a busz sofőrök meglepődnek. A városban nem, így feltételezem ott többször segítik az elindulásukat, viszont itt Nagyvenyimen igen.  Az itt lévő két busz elengedésem, mind emelkedős (miért is ne), feltételezem, nem szeretnek megállni a kocsik emelkedőn, csak mert a busz indulna. És feltételezem nem szeretnek busz mögött "tötyörögni". Így általában, megállással kellett elengednem őket, mert a lassításban nem bíztak annyira. Megálltam, és fél perc azért eltelt, míg konstatálta a sofőr, hogy "ő elenged" és ténylegesen kimert kanyarodni, és neki indulni. Ami amúgy tök gáz...mennyi időt veszt az ember, ha betartja ezt a szabályt? 30 másodpercet, húúú ne adj isten egy percet? Hát...én ráérősen szoktam vezetni, hogy be tudjak ilyeneket tartani ;)


A Mentő elengedése opcionális, avagy hogy nem figyel a vezető

  Tudjátok, van az a pillanat, amikor a visszapillantóban meglátod a villódzó fényeket. Vagy az a pillanat, amikor az eltéveszthetetlen szir...