A következő címkéjű bejegyzések mutatása: autó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: autó. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. október 6., kedd

Járjuk az országot - Cserkeszőlő

 


Ha minden igaz, akkor ez volt az útvonal (ha nem akkor majd korrigálom). Egybe raktam fel, de az oda és vissza út között volt 1 nap.

Az Úgy volt, hogy szembejött anyukámmal, hogy van Papaya termesztés kis hazánkban is. Életünkben eddig nem túl sokszor ettünk papayát...amikor kolléganőm hozott Tájföldről, akkor. És mi akkor el is ültettük a magokat, mert miért ne alapon, és tök szép növényeink lettek, ilyen derékig érő méretig fejlődtek...aztán jött a tél, és nem szerették a pincét, pedig világítottunk, meg locsoltuk is őket....no de így jártunk. Így amikor kiderült, hogy valaki termeszt és látogatható a hely ahol termeszti, hát kerestük az időpontot, hogy mikor tudunk menni.

Az alap ötlet az volt, hogy pénteken délig dolgozom, hazajövök, eszünk és megyünk is, majd vasárnap érkezünk haza. Szombaton meg megnézzük a papayást és ha lehet veszünk is. Ez annyiban módosult, hogy pénteken elmentünk, majd szombaton délután haza is indultunk, mert a szállásunkon bár jeleztük, hogy hideg van, ... nos kaptunk plédet, de fűteni, majd a fűtés szezonba fognak....október 15 után.

 A Papaya kertnek amúgy van hova fejlődnie, de így is érdekes volt, meg láttunk banánt, vaníliát, sárkánygyümölcsöt és mindenfélét. Szerintem nagyon érdemes megnézni, ha a közelben lakik az ember, vagy hát még a mi távolságunk se távolság ;D

 De akkor a vezetős részéről:

 Odafelé Tass felé mentünk, el is nosztalgiáztam anyukámnak, hogy életem első országúti vezetése Kunszentmiklósra vitt, úgyhogy Tasson jártam már, emlékeim szerint vannak macskaköves részek is, és valóban voltak. Az út Nagyvenyim és Cserkeszőlő között valami tragédia. Komolyan, szerintem az átlag sebességünk 60 volt. Mert bár mehettél 90-el...ha nem akarod rongálni a kocsit, akkor nem mész 90-el. Az út széle ilyen "lemészmeghalsz" típusú volt, tehát  amikor tudott az ember, akkor középen ment, és amilyen sűrű forgalom volt, elég sokat lehetett így menni....borzalmasan rossz az út széle, mély nyomvájuk és mindenek.... vezetési szempontból kell egy jó lengéscsillapító. Az út minőségén túl kettő érdemleges dolog történt. Volt egy kutya, aki meg akart halni, de én meg nem voltam hajlandó elütni, úgyhogy nagyjából egy kisebb, majd egy satufékkel kellett megállnom, mert az úton táncikált ide-oda...mögöttem nagyon figyeltek, senki nem jött belém a fékezés miatt, mindenki kedvesen kikerült, amíg mi próbáltunk rájönni, hol van a kutya - nem ütöttük el, ott mászkált a kocsi mellett -.- 

 Aztán nem sokkal később mi jobbra akartunk menni, és volt valami baleset előttünk, és a rendőr mutatta, hogy mehetünk egyenesen...akkor is jobbra mentünk mert arra volt dolgunk (nem arra volt a baleset). A szállásnál nem volt parkoló, de míg bepakoltunk, addig lehetett ott állni, aztán tolatva, lassan szlalomozva kijönni. A kocsim annyira nem rajongott azért, hogy tyúklépésben megyünk hátrafelé, és még kanyargunk is, mert más is odaállt, míg kipakolt...megsúgom én se rajongtam érte, de nem volt hely megfordulni. A szállástól kb. 50-100 méterre füves építési területen lehetett parkolni ....hát  jó.

 A szállás amúgy kényelmes volt, ha a hideget nem számoljuk. A kádban lehetett gyógyvízbe pancsolni (ezért ezt választottuk). De végül a hideg és a nekem aránylag kényelmes, de anyumnak annyira mégsem jó ágy miatt, úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk, ha megnéztük a papayást szombaton.

 Az úgy kezdődött, hogy a GPS szerint menjél Észak-Keletre...ugye, mindenki tudja a kocsiban ülve, merre van északkelet.... aha mi se, és az útkereszteződésig ő se, úgyhogy elmentünk balra....hogy 5-8 km után megforduljunk :D A Papayás amúgy nagyjából 500 méterre volt (plakát szerint) a szállástól, a valóságban, szerintem pár km-re.




Így hát, megnéztük a papaya farmot, vettünk papayát, meg papaya lekvárt, visszamentünk a szállásra, elmentünk ebédeltünk, anyum még fürdött egyet a kádas gyógyvízbe, aztán irány haza. Gondoltuk, miután a Tass felé lévő út szar....megyünk Solt felé, az biztos jobb...tuti...

 Amúgy jobb volt, eltekintve az indokolatlan 60-as tábláktól, amikor kerestük az útépítést, de nem volt sehol. Viszont szerintem tök jó volt, sokszor kellett megállni lámpánál, mert félig levolt zárva az útszakasz. Mentünk körforgóba FORDÍTVA, ez borzalmasan életidegen volt,  de hát a másik fele még nem készült el...nagyon szűrreális élmény volt. Ezen túl a két említésre méltó dolog, hogy az egyik normális körforgó után egy teherautó, mindenféle forgalomtól elzárt terület és záróvonalat sem érdekelve húzott el mellettünk....Látszott amúgy a mozgásán, hogy ilyen, tehát ha akartam volna balra kanyarodni, se mentem volna.....azért elhangzott belőlem ott egy cifra káromkodás beismerem. Aztán Soltnál talán, mentünk tankolni, MOL-kút. Olyan kedves volt a személyzet, hogy még írjuk a reklamálást. A fizetést kártyával appal (ne kérdezzétek, minek használok applikációt, ha úgyse használom amúgy....évente talán kétszer, totál nincs értelme), kicsit szerencsétlenkedtünk, de fapofával végig nézte, meg húzta a száját. Amikor végeztünk, elakartunk menni mosdóba, de oda kell rakni egy gépet ami nem enged be, se kártya, se app, se semmi, és ahelyett, hogy odajönnél segíteni, csak nézel ki a fejedből. Úgyhogy jobban jártunk volna, ha Dunaújvárosba bemegyünk és ott tankolunk OMV-nél...ott ellehet menni mosdóba simán.

Tehát ilyen kis hétvégi kiruccanás volt, a papaya lassan megérik,...már sárgul rendesen, úgyhogy pár nap és megehetjük majd. Az utakat nem tudom valaha felújítják-e, ahogy elnéztem a jelenlegi kormánynak nem prioritás, de remélem amit elkezdtek azt legalább már befejezik. Mert azért voltak ott eléggé rossz utak Tass felé. Azokat a gazdákat meg nem értem, akiknek kinn kószál a kutyája az úton...balesetveszélyes, de komolyan. Nem kóbor kutya volt, ez nyakörves, a közeli háztól jött ki....

Vezessetek óvatosan! Mert mindenkit, haza várnak.

2026. szeptember 28., hétfő

Mentő, gyalogos, rolleres és miegymás

Ma már többször járkáltam út közelében. Először bicajjal, akkor konstatáltam is, hogy borzalmasan sok a munkagép az utakon. Azon morfondíroztam, hogy lehet picikét hamarabb kellene elindulnom, mert ha kifogok egy kombájnt vagy valami hasonló szépséget, akkor ugye 30-al abszolválom azt az utat is, amit maximum 70-el tehetek meg, amikor nincs semmi akadály. Amúgy bicajjal hagytam bekanyarodni kocsit a főútról balra (neki balra),  meg is köszönte. Ehhez nekem csak lassítanom kellett a bicajjal. Cuki volt, nekem meg nem kerül semmibe, és tudom milyen szar balra kanyarodni, pláne amikor az út miatt jöhetnél, mert pont senki nincs, csak a fránya bicajos ;D
Végül amúgy nem jött munkagép amikor befelé jöttem. Hazafelé még nem tudom mi lesz. Ellenben mentő igen, szirénázva és villogva. Szerencsém volt, mert épp buszmegálló volt előttem, kicsit ráléptem a gázra, kiraktam az indexet és kiálltam, hogy mehessen. Venyimen amúgy elég rossz, ha el kell engedned bárkit, mert annyira nagyon félrehúzódó helyek nincsenek. Ahol már mondjuk oldalra utca sincs ott azért elég necces elhagyni az utat, mert amúgy sincs hely, meg kicsit nagy a színt különbség az út és a mellette lévő rész között néhol. De mondom, szerencsém volt, le tudtam állni,így mehettek útjukra.
 Aztán a városba beérve rolleres a körforgóba. Nem mondom, hogy nem bámulta meg mindenki (is), szerintem mindenki azon gondolkodott, hogy ő hova tart vajon, remélem az Aldiba....és nem a 6-ra akar kirollerelni (nincs ilyen szó mi? :D).
 Utána volt gyalogos aki körbenézett, és volt aki nem. Megnyugtatásképpen egyiket se ütöttem el, csak egyiket bátrabbnak gondolom a másiknál. Aztán volt trafizós rendőr bácsi, remélem nem mentem gyorsan. Azon a szakaszon, a városban szokásos 50-el lehet menni, és ilyen lejtős a dolog. Féket nem nyomtam, előtte álltam meg a néni miatt, úgyhogy gyanúsan nem mentem 50-el se. A kilométeróra szerint amúgy 50-el mentem,...tippre akkor 45 lehetett. Ott azért elgondolkodtam, hogy legalább a lámpát lekapcsolná a rendőrautón...nem lenne annyira feltűnő... Mögöttem amúgy mindenki lemaradozott, azért nem hiszem, hogy elvárásás, hogy 50-nél trafizósnál 30-al menjünk ;D
Tehát idefelé ennyi minden belefért abba a durván 10-15 percbe, míg beértem. De igazándiból szeretem, amikor eltér a rutintól a dolog és jön olyasmi amire extrán oda lehet figyelni. 
 A szürke Merci aki meg a popómban közlekedett nem tudom mit szeretett volna. Nem szeretem ezt a követési távolság szubjektív értelmezését. Én nem véletlen nem megyek Senkinek sem a seggébe. Nem szeretek fékezgetni, meg veszélyesen élni. Bőven hagyok helyet, hogy más is elférjen, aki esetlegesen a megengedett maximálnál többel szeretne menni és zavarom ebben, nyugodtan beférjen közénk... jobb messzebb lenni a másiktól.
 Amúgy kevesen voltak az úton. Lehet ez a  10:30-as indulás az az idősáv, amikor az emberek még vagy már nincsenek annyira az úton. A városban sem voltak olyan sokan ^.^

Mindenkinek balesetmentes utazást és vezetést kívánok. Vigyázzatok magatokra. Figyeljünk a nagy gépekre, meg a megkülönböztető jelzéseket használókra extrán. Azon gondolkodtam, hogy amúgy aki üvölteti a zenét, az....az úgy hogy hallja a mentőt? Mert én már láttam őt a visszapillantómba, már hallottam (pedig szól a zene halkan), de aki üvölteti, az úgy mikor veszi észre? Amikor elzúg mellette? o.O

2026. augusztus 15., szombat

Piacra? Szombaton?? Neeee!

 


Általában, próbálunk nem szombaton menni piacra. Ennek egyik kiváltó oka, hogy egyszer elmentünk, aránylag későn (8 körül - mármint reggel), és kiderült, hogy Nyugdíj fizetés is volt, meg fizetés is volt, és szombat is és ezt generál egy bizonyos "dögölj meg" attitűdöt a helynek. Mármint, ha kocsival vagy és parkolni akarsz.

Szerdán is voltunk piacon, 7-kor indultunk, nagyjából 7.15-re voltunk ott, árnyékba tudtam parkolni, és tök kényelmes volt a dolog (nem szeretnek az emberek korán kelni), de uborkáért ma is be kellett menni, hajnalok hajnalán, ugyanilyen indulással, hogy kikerüljük a tömeget. Nem írom, hogy hülyéket, csak városiakat, akik kocsival jönnek és szeretnek aludni :P Na egyetlen egy hátránya van annak, ha az ember 7-kor indul, hogy 6-kor kel és hogy éhgyomorral megy, és akkor kevésbé tud koncentrálni. Innen is bocsi ma a gyalogosnak! 

Sikerült amúgy ma megtalálnom a tökéletes helyet ahhoz, hogy szarul tudjunk kiszállni. Le kellett volna fotózni, csak elfelejtettem. Na most, tökre szépen beparkoltam, még talán korrigálni se kellett, egyenes is, középen is van, cuki is. Balra hátra merőleges, mert most épp nem voltak annyian, hogy ne mehessek át a másik oldalra, és tolassak oda be, ahova akarok. Csakhogy jobbról és balról is olyan embereket találtam meg, akik nagyjából a vonalon parkoltak....kicsit belsőséges volt a viszony na ;D

 De, hogy miért ne menj Piacra, szombaton. Általában mi reggel megyünk, az említett idősávban is, amiben még aránylag tűrhető, de aztán elromlik minden. Nincs hely, mert amúgy a Piac méreteihez képest szerintem nem a legjobb kialakítású a parkoló, meg nem is elég. Tök nehéz körbe-körbe menni, ha elsőre nem találsz, mert hát ott is állnak, ahol nem lehet. És igen, nem zavarja őket. Komolyan bírságból tök sokat lehetne összekapni, pár óra alatt ;D

 De nem is ez a baj. A baj, hogy a nagy számok törvénye szerint, ha sokan vannak, akkor nő a hülyék száma is, meg a hülye gondolatoké is. Minthogy kitolatunk körbe se nézve a vakvilágba. Ez általában minden alkalommal megtörténik, hogy nagyon kell figyelni, hogy ne tolassanak rád, csak-mert alapon. Aztán ott vannak a gyalogosok. Akik úgy ...léteznek a világban. A parkolóban én ha átmegyek egyik oldalról a másikra 4-szer nézek körbe, kétszer jobbra, kétszer balra, és ha nem jönnek akkor rongyolok át, mert akik ott kocsival közlekednek 50%ban csak azt nézik "hol van parkolóhely", tehát nem a gyalogosra koncentrálnak. Csak ma 3 gyalogos ment a vakvilágba át, körbe se nézve, oké...Piac parkoló eleve lassan mész nem csapod el őket, de na...azért őrülten bátrak, komolyan. És akkor itt van a gyalogos, akinek tényleg bocsi, ő zebrán ment...ő körbenézett és ÉN nem láttam (hülye holtterek, nézzetek mindent is!!), amúgy intettem neki, hogy bocsi, de akkor is! Nem szabad éhesen menni sehova. 
Amúgy a nyár varázsa az, hogy reggel...nem látsz semmit...mert felkel  a nap és pont abban a sávban süt, ahol a szemed van és nincs az a sötétítős szemüveg, ami megoldaná a dolgot...Alig várom, hogy rövidüljenek a napok és a lenyugvó napba járhassak haza XD

A Piacról jut eszembe az is, hogy egyszer míg tanultam elhaladtunk mellette, és felvetettem, hogy "Azért, ha valaki Piac napon le tud parkolni itt, az szerintem instant jogsi" :D Az oktatóm jót röhögött, majd jelezte, hogy NEM megyünk be abba a parkolóba....

2026. július 16., csütörtök

Horvátországban jártam


 Gondoltam csinálok egy összefoglalót, vagy egy vagy két posztban arról, hogy miként jártam Horvátországban. A jogosítványomat tavaly 03.05-én szereztem meg, így az idei 06.23-ai indulás nagyjából az egy és negyed éves jogosítvánnyal lehet korai, lehet késői, lehet pont jókor.

 Nem mondom, hogy nem fáradtam el, sem oda, se visszafelé utána altatni nem kellett, mert úgy dőltem ki, mint akit fejbe vágtak. Mind a két irányba többször is megálltunk, szerintem hazafelé többször, mint odafelé. Az útvonalak módosultak, mert nem arra jöttünk haza, mint amerre mentünk.

Odafelé, hogy a tesómékkal relatív eggyütt menjünk Abaliget felé mentünk, ott megvártuk, hogy mindenki összeszedje magát, és indultunk. Nagyjából amúgy 10-15 km-ig volt az, hogy követtük a tesómékat, utána találkoztunk velük az egyik Horvátországi elektromos autó töltős helyen, aztán találkoztunk velük a szálláson Sinacban. Úgyhogy a követés nem volt túlzottan valós dolog. De elvárás sem volt, mindenki megy a saját tempójában.

Megállókkal, pihenőkkel együtt nagyjából 10-11 óra volt az út, oda is meg vissza is. Oda felé, sokkal több volt a kis "fiszemfaszom" út, ahol, erősen gondolkodtam azon, hogy vajon, nem-e egyirányú és mi lesz, ha valaha valaki szemből érkezik, mert rohadtul nem fér el két kocsi rajta. Anyukám azt mondta, ne aggódjak, a horvátok meglepően betartják a KRESZT. Na most, vagy egyik horvát se volt horvát, vagy a horvát KRESZ másként gondolja a záróvonalakat, sebesség határokat, mert amit én míg ott voltunk tapasztaltam na...na....az nem túl szabályos.

Én elhiszem, hogy a kocsi km órája hazudik. Felfelé kb 7-8 km-rt. Így ennyivel nagyjából hajlandó voltam gyorsabban menni, de többel nem. Hisz a valós sebességemet nem tudom pontosan, és teli van radarral minden is. Persze be kell ismerni, hogy az 1.3-as kocsim nem hegymászásra termett, bár meglepően jól bírta a megpróbáltatásokat, és egyetlen egyszer fulladtunk le, amikor későn közölte velem minden és mindenki, hogy rohadtnagy emelkedő, rohadtnagy fordulással együtt. Na ott és akkor lefulladtunk, de utána simán vettük a szerpentineket is meg mindent is.

Volt egy szakasz, amikor valahogy hegy is volt, meg teherautók is. Nem szeretem ezt a kombinációt, és erősen gondolkodtam rajta, hogy kiállok a forgalomból, míg elmennek a nagy gépek, de azt sose volt alkalmas hely. Az ő bánatukra, záróvonal is, ami amúgy nem mindenkit zavar. Na itt volt, hogy amúgy szerintem a megengedettnél gyorsabban mentem ugyan, de nem tudom mit szerettek volna? Hegyre fel-le kanyargós cuccokon száguldjak, hogy nekik jó legyen? Aztán hála az égnek elértünk egy települést és nagy parkoló részt, úgyhogy ott álltam félre, kapva dudálást. Amúgy erre valaki válaszoljon. Mit várnak az embertől el, ha villognak, meg dudálnak? Komolyan, mit? Nem fogok gyorsabban menni, mert te idegbeteg vagy mögöttem. Másrészt, azzal, hogy dudálsz, villogsz, mint valami félkegyelmű, csak azt éred el, hogy még annyira se tudjak koncentrálni, ami azt jelenti, hogy esetlegesen még lassabb legyek, mert zavarsz abba, hogy haladjak. Magyarországon  is néha tapasztaltam már villogást, dudálást, de sosem ennyire agresszívan. Vagy ez ilyen kamionos idegrángás, hogy előttem a kiskocsi ne totojázzon majd jól levillogom, oszt akkor... Akkor mi lesz? Le lesz villogva? :D És akkor???? :D Nem leszel előrébb.... Hozzátenném, nem mentem lassan. Amikor lassan megyek akkor annak oka van. Nem  a horvát hegyekben nőttem fel és nem ott járom napi utamat, hogy tudjam mely kanyar után mely kanyar jön. Elhiszem, hogy ő igen, hogy tudja, hogy itt lehet menni 70 helyett 100-al. Elhiszem....de nem fogok annyival menni, ha gutaütést kap mögöttem akkor se.

Így aztán, hazafelé, minden neccesebb, de kivitelezhető helyen kiálltam a forgalomból. De mivel az hétvége volt, kevésbé volt kamionos forgalom, mint odafelé. Legalább többször mozgattuk meg magunkat.

Az országon belüli közlekedésről: A gps valahogy mindig elvitt minket, a nagyon gazdaságos utak felé, mert fél pillanattal rövidebb, de sokkal szarabb, mint a többi....amikor nem tudom hányadik nap a LIDL-be mentünk, már közöltem, hogy NEM megyünk arra, amerre mondja, mert tudom, hogy normális út is visz oda, nem csak egy sávos a sztyeppén át :P

Vezetés ügyileg, amúgy nem volt gond, a fiszemfaszom utak egy nap elérték az ingerküszöbömet, és kifakadtam, hogy komolyan nem lehet normális úton eljutni adott helyre, csak a kőbányán át, a susnyást megkerülve a két szénaboglya közt? :D De amúgy minden jó volt. 

Elmentünk a Plitvicei tavakhoz, amit már x éve részben láttam. Most másik részét néztük meg, az egyetlen gond  az volt, hogy valami technikai baki miatt MINDEN büfé vagy egyéb zárva volt, és éhesek voltunk. Ugyan nálam volt gm rágcsa, de az arra jó csak, hogy ne halj éhen, másra nem. Úgyhogy végül a szálláson rántottát csináltunk :D

 De a nyaralást élveztem, az utazást is, kipipálhattam, hogy elmentem a határig...sőt tovább mentem a határnál ;D Úgyhogy egy dolgot a bakancslistámról ki lehetett pipálni. Fárasztó volt levezetni, de sokkal jobban féltem előtte az úttól, a vezetéstől, mint amikor ott voltam és csináltam. Mondjuk úgy beállít a vállam hazaút után, hogy még most is néha érzem, meg kenegethettük két hétig izomlazítóval ;D

Hazafelé, amikor elhagytuk Károlyváros elkerülőt, azt hittük, hogy már Zágráb elkerülő volt...aztán elértünk oda. Na most, van ellenérzésem az autópályákkal kapcsolatban, és ez itt is előjött, pedig nem autópálya csak 110-el menjél meg sok sávos...tehát igazándiból az....Egyszer jeleztem, hogy pisilnem kell, mondta is anyum, hogy van itt egy pihenő majd ha gondolom. Emlékszem kibukott belőlem "egyszer megyünk erről le, amikor már le kell" :D Úgyhogy pisilés megvárta, hogy elhagyjuk az autópályaszerű elkerülő utat. Nem volt rossz, de szerintem az amíg oda jutottunk, hogy ott voltunk ahol kellett, kb. 2-szer mentem át forgalomtól elzárt területen.... mire be tudtam sorolni, de nem volt gond, amúgy meglepően türelmesek voltak, az egyik lámpánál a felhajtáskor dudáltak, hogy hé jobbra már lehet menni, jóvan....figyeltem, de annyi mindenre kellett akkor és ott. Utána meg...csak mentél egyenesen....unalmasan és gyorsan :D....visszasírtam a fiszemfaszom utakat, ott legalább volt, mit nézni XD

Dombóváron volt egy nagyobb megállónk, ott tankoltunk, majd ettünk. Finom volt a kaja, gm, semmi bajom nem lett tőle, és hála az égnek meglepően sokat pihenhettem, hogy azt onnantól kihúzzam hazáig az utat. Meg azért jól is laktam. Az oda útnál volt az, hogy hiányoltam, hogy normális dolgot egyek, de valahogy féltem volna bevállalni egy éttermet, pedig na, be lehetett volna ;D

 Úgy gondolom, hogy visszafelé okosabban osztottuk be a megállókat, többször volt pihenő és így jobb volt. Hogy, így tovább tart az út? Nos nem mindegy? Igazándiból nyaralni mentünk, nem időre. A cél az volt, hogy maga az utazás is jó legyen, és hogy élvezzük és hogy biztonságos legyen. Ehhez kellenek megállók. És igen, ha ki kell állni, mert úgy gondolja az ember, hogy biztonságosabb, akkor ki kell. Volt, hogy azért álltam ki, mert előttem hegyes-völgyes-záróvonalas rész, mögöttem, meg villogó fényes rendőr vagy mentő jött. Volt alkalmas hely, kiálltam, megvártam, hogy elmenjen. Bár nem adott hang jelzést, de úgy voltam vele, feltehetően nem poénból megy a villogója, ne nehezítsük egymás dolgát, menjen csak. Eleve nem szeretek feltartani senkit sem.

 Rendőrről jut eszembe, átlépve odafelé a határt, nagyjából fél óra múlva kiállított a rendőr :D Igazoltatott, megnézte a forgalmitól elkezdve minden létező dolgomat, majd mehettünk utunkra. Nagyon röhögtem, mondom, egyszer jövök külföldre, máris engem talált meg :D Sajnos nem beszéltünk egy nyelvet, de így is értettem, mit szeretne, úgyhogy megvolt, szerintem kb. 10 percig álltunk, míg mindent megnézett. Ki volt amúgy nyomtatva a zöldkártyája a kocsinak, a biztosítása is, mindene is, hátha kell, de személyi-forgalmi-jogosítványon túl mást nem kértek tőlem :)

 Jah egyik városba volt, hogy lámpa sárgára váltott, de már amikor szerintem bőven alatta voltam, de anyum mondta, hogy de piros (vagy hasonló), így kénytelen voltam megállni. Ott, ahol már nem látod, mikor lesz zöld. Anyum aranyos volt, kérdezte, honnan fogjuk tudni, hogy zöld. Mondom...dudálni fognak ;D És valóban. Amúgy irtó fura volt, hogy vízszintesbe kell a lámpát nézni, nem függőlegesen. Kellett pár lámpa, hogy hozzászokjak ^^ Meg a településeknél lévő "radar van", de amúgy tök opcionális, hogy mennyivel menj a településen. A legtöbbön amúgy nem 50-es tábla volt, mondom remek :D Magyarországon, legalább megbízhatóan nagyjából 50. Néha 70-es a település, de itt tök random, meg azt hiszed, már elhagytad a települést...majd nem....

Horvátországba lett okosítva a kocsi is, most épp butább, mint volt, mert egy kattanás óta elsötétült. Úgyhogy épp se érintőképernyő, se rádió ;D Úgyhogy maximum én tudok énekelni, de az meg annyira nem kellemes ^^



2026. június 8., hétfő

Májusi zárás - Járjuk az országot

 

Jó, hát az AI szerint Abaliget maga Japán ;D

Májusban összesen 740.2  km-rt vezettem. Nagyjából, kerekítve, amennyit a google maps állít, hogy megtettem.

A hónap közepén kocsi csere történt, így a felét egyikkel, felét másikkal tettem már meg. A kocsi megszokását elősegítve elmentünk Cecére is, és végül gyereknapra lementünk Abaligetre, így ez erősen megdobta, az amúgy havi km számomat.

Egyelőre, csak verőfényes napsütésben vezettem. Ez egyrészt jó, olyan szempontból, hogy a szemüvegem (az is új), átesik minden nap erősen azon a próbán, hogy jó-e vagy nem-e. Eddig ugyanis cserélgetnem kellett a szemüvegeket, mert sajnos bár sötétedős volt, a szélvédő uv védelme miatt nem sötétedett, mert uv-ra sötétedett volna. Így tavaly amikor meglett a jogsi kellett csináltatnom egy napszemüveget, hogy nyáron is tudjak vezetni. De most, amikor a munkaalkalmassági jelezte, hogy szerinte nem olyan jó a szemem, akkor mentem új szemüveget csináltatni, megnézetni (egy negyedet romlott az egyik). Ott felvetettem a problémát, hogy annyira nem poén megint két szemüveget csinálni...már csak az ára miatt se. És akkor jelezték, hogy de van nem UV-ra, hanem fényre sötétedős is. Így lett most egy szemüvegem, meg két pót, mert a régieket azért megtartottam, mert az az egy negyed romlás nem annyira rossz.

 Tehát nem teszteltem még az új kocsit, nem nyári viszonyokban, de majd annak is eljön az ideje. Egyelőre a légkondi jól bírja a hűtést. A motor halk, bár az előző sem volt hangos. Szokom, hogy tök mást látok ebből a kocsiból, mint a pirosból. Magasabban vagyok ugyanis valamennyivel. 

 Pénteken egy Suzuki jött mögöttem, ahol feltehetően tök jó zene szólt, mert láttam, hogy a sofőr nagyon vidáman énekelget meg a kezével dobol a kormányon. Aranyos volt amúgy ^^

Jelenleg épp ma cserére került a jobb első helyzetjelző égő és a rendszámtábla világítás bal oldala (ennek két lámpa van ott XD). Meg is jegyeztem a szervizbe, hogy mire, kicseréltem a pirosban ezt a kettő égőt... lecseréltem a kocsit, hogy most újra kicseréljem ugyanazt a két égőt.

 Megszokás: néha fura, néha még a pirosat keresi a tekintetem. Komolyabb, de amúgy kezes és könnyű vezetni ezt a kocsit is. Két hét múlva megyünk Horvátországba, így jól meg lesz járatva a kocsi. A vezetéstechnikai tréning is legkésőbb ősszel esedékes lesz, addigra aztán már tényleg össze kell barátkoznunk. De meg kell jegyeznem, könnyű vezetni. Hamarosan remélhetőleg okosodik is, és akkor újra ott leszünk, ahol voltunk, annyi, hogy itt analóg a kilométeróra.

 

 

Meg is jegyeztem anyukámnak, hogy amúgy olyan, hogy fordulatszámmérő, ami mutatná, olyan ebbe nincs. És jött a jogos kérdés, hogy "amúgy szoktad azt figyelni?"....NEM. A régiben tudtam, hogy a digitális óra mely része szolgál arra, hogy a fordulatot mutassa, de ott se nagyon néztem, talán elejével. Utána már a motor hangjából lehetett sejteni, hogy kapcsolj fel-le. Itt meg itt a hülyebiztos cucc, ami jelzi, hogy fel vagy le kapcsolj. 

 Elejével amúgy telefontartóval mentem, de miután kétszer esett le, úgy döntöttem, hogy akkor hagyjuk. Nagyjából 4-5 km/h hazudik a kilométeróra. Így ha az alapján 50-el megyek akkor az 45...abba se hal bele senki. Úgyhogy most szokom, hogy a kilométerórát azért nézzem, aktívabban, mint eddig. Fura, hogy nem digitális...

De most van cserében még rádióm, ami majd kikerül és bekerül az érintő képernyő, a wazze és újra okosabbak leszünk egy kicsit. Szerettem a pirosba, hogy olyan okos volt ;)

 Amúgy ez a kocsi is több oldalról hülyebiztos:

  • mutatja, hogy kapcsolj fel-le
  • Sípol, ha ég a lámpa,de a kulcs nincs benne, és nyitva van a vezető felöli ajtó
  • Nem enged indítani, amíg nem csukod be a vezető oldali ajtót. Először azt hittem kormányzár zárt le, azért nem hagyja, de nem. Konkrétan nem hagyja elfordítani a kulcsot, míg a vezető oldalon nyitva az ajtó...utána kinyithatod, az nem zavarja :D De tök logikusan gondolkodik, ne akarj nyitott ajtóval menni XD


2026. május 22., péntek

Bemutatom Aorit, avagy hogyan szokjunk meg egy másik kocsit

 Az az igazság, hogy nehéz szívvel, de megváltam első autómtól. Nehezíti az elengedés fázisát, hogy azóta is itt áll a szomszéd ház előtt, és ma amikor biciklivel elmentem előtte és megállt a szomszéd, konkrétan bekapcsolt a  zene  - ami azért érdekes, mert nem volt nálam a telefonom, amire rácsatlakozhatott volna -. Tehát még az elengedés fázisában vagyok, de remélem nagyon jó új gazdája lesz majd. Én nagyon szerettem, túlélte velem az első betanuló fázist, úgyhogy strapabíró kocsi ;)

Az átadás-átvétel, avagy a csere is eléggé roham léptékű volt...még a pirosommal mentem dolgozni, majd a nap közepén átcuccoltam a...szűrke? Metál színű kocsimba. Amibe rögtön beleborítottam fél liter vizet, úgyhogy megvolt a felszentelés is. (az eddig ajtóban tárolt üvegek nem zártak jól és a csomagtartóban elborultak ahogy átraktuk....hagyjuk XD)




Az első próbálkozás, hogy átálltam az egyik (napos), parkoló részről, az árnyékosba 6 percet vett igénybe...mert szoknom kellett, a váltót, és mert 3-ba valahogy mindig lefulladt...igen, egyesbe már nem...más az elosztás na. Az van, hogy Aori konkrétan 6 fokozatú, míg Reni (a piros) 5 fokozatú volt, és most máshol van a hátra és ebből adódóan az agyam nem fogta fel, hogy amúgy úgyanúgy kell 1-be rakni....jó van lányos zavaromban a kapkodásban ez sikerült, de 6 perc kellett a megvilágosodásra, utána már ment. Az nap még Aldiba is mentem, meg haza is jöttem...fogalmam sincs mennyivel.

 Az van, hogy a kilométerórák hazudnak....MIND, amivel dolgom volt. Egyrészt idő lesz, míg rájövök, hogy itt előttem van és analóg, míg ami eddig volt középen volt és digitális. Hiányzik a wazze (ezt hamarosan orvosoljuk). Fiatalabb a kocsi, sokkal okosabb, de ugye a középső panel miatt, ami megvolt már a régiben, ebben meg jelenleg nincs, mégis butább jelenleg. Úgyhogy most telefontartós módszerrel megy a kilométer meghatározás. Nagyjából 5-10 km/h hazudik amikor már nem 30-al mész, felette romlik a pontossági rátája...

Az elmúlt két és fél napban egyszer dudáltak rám, mert szerintem lassan mentem, de ugye akkor telót még nem raktam oda, tehát a műszerfal szerint 50-el mentem a városban....ma már tudom, hogy az kb 44-et jelent.... Már megtankoltam, voltam vele dolgozni, voltam erre-arra. Hétvégén a program, hogy lemosom, kitakarítom (feltehetően kiszedem belőle a kalaptartót, mert annak nincs értelme), és felkerül erre is az egyedi matrica. Ami Renin egy Totoro volt, az itt Kaonashi-s matrica lesz...jó hát akkor nem tudtam, hogy a fekte matrica nem fog nagyot ütni a sötét kocsin ....lehet majd szerzek másikat is...

Hogy másabb-e a kocsi...igen is, nem is. Szokom, hogy tök mást látok a vezető ülésbe mint eddig. Szerintem feljebb vagyok, kicsit nagyobb a kocsi. Parkolásnál fura, mert azt hiszem, hogy még nem vagyok a végénél, de már igen,...úgyhogy még szokom. De kényelmes vezetni, egyszer fulladtam le, amúgy elég kedvesen tűri, hogy az ember későn vált. De van hülyebiztos jelzése villog, hogy válts le vagy fel, tehát azért azt figyelem. 

Fura, hogy a parkolóba kinézve még a pirost keresi a tekintetem, de hamar rááll majd erre. Amúgy biztos magasabb, mert eddig a kocsim úgy eltűnt a többiek közt, ő meg azért kicsit jelentőségteljesebb :D Komolyabb...és tetszik a visszapillantón az index, szerintem az tökre menő dolog. És hát 6 évvel fiatalabb, mint a piros kocsim ^^ 

Tolató radarja már lett, úgyhogy már sípol, ha valamihez közelítek. Még eddig nem nagyon sípolt ^^. A csomagtartó is talán nagyobb, de a másiknak több rekesze volt, ahova eldughattam a tök felesleges dolgokat, amiket mindig magamnál kell tartani, itt még ki kell találni a rendszert újra. És, hogy miért Aori lett a neve? Nos a rendszám ereje és tök jó keleti hangzása van, így egyelőre nem gondolkodom azon, hogy átnevezzem. Amúgy aki hozta, megjegyezte, hogy milyen jó rendszámot kapott, majdnem Dori :P Mondom, jó mert nem szeretem, ha engem becéznek XD




Tehát ismerjük be, hogy csinos. Amúgy ilyen színű kocsin tanultam, úgyhogy ismerős szín, a piros után amúgy borzalmasan...komolynak hat, pedig én mint sofőr ugyanaz maradtam...csak a kocsi lett komolyabb. A matrica és a hátra ültetett két plüss majd azért feltehetően ront a komolyságán, és idomul hozzám ;)



2026. május 8., péntek

Körbe ért a kárrendezés

 

Ugye, írtam Nagycsütörtökön, hogy belém jöttek, és nem tehettem róla semmit, és hát eléggé megviselt a dolog. Remélhetőleg nem lesz már hasonló élményem, úgyhogy ezt is megtapasztaltam, kipipáltam a kis "mi nem volt még" listámon ezt a tapasztalatot is. Sőt meg is jegyeztem, hogy legalább a Kék-sárga mind a két oldalát megtanultam kitölteni már. Sőt az E-kárbejelentőt is (végül ott lett elküldve a dolog).

A baleset után nagyjából másfél hét volt, hogy megérkezzen a kárszakértő. Közben volt egy Húsvét, az nem gyorsította a dolgokat az biztos. Majd rá 5 napra, jött 400.000 forint POSTÁN o.O, semmi üzenet, csak "tessék 400.000 forint". Őszinte leszek, ha valaki akar küldeni ilyen meglepiket szívesen adok hozzá elérhetőségeket ;D Tehát nem tudtuk mire, utólag persze rajta van az átvevős cuccon a rendszámom, úgyhogy na könnyű összetenni. Majd ugyanazon pénteken megjött a levél is, az Alfától, hogy "küldtünk pénzt" :D

A karosszériásnak jeleztük, pénz van, mondta oksi, akkor rendeli a dolgokat, szól, ha minden megvan. Aztán tegnap vihettem a kocsit leadni, AniTiger barátnőm meg befuvarozott a munkahelyemre utána. Leadtam a kocsit, és vártuk, hogy találnak-e valami gubancot vagy sem. Végül nem szóltak és anyumnak kellett rájuk szólni :D Hogy akkor mehetek-e érte vagy nem. Mondták, hogy jah kész van mehetek, várnak ma.


 Kértem, hogy a vonóhorog kerüljön fel a kocsira. Két dolog miatt. Egyrészt, hogy ellenőrizve legyen, hogy sérült-e az ütközésben az illesztés vagy sem. Másrészt meg, azt mondták a kár egy része elkerülhető/mérsékelhető lett volna, ha fenn van. Úgyhogy fenn van, csak azt parkolásnál számoljam rá azt a pár centit még ;)

 Kifizettem a srácokat, elbeszélgettünk, hogy láthatóan a piros kocsikat szeretem. Majdnem kaptam egy másik slusszkulcsot is (az egy piros Renault indított volna amúgy :P Belefértünk a keretbe éppen hogy. Nem tudom, hogy a 400.000 keretbe vagy a biztosító "még nem gazdasági totálkár" keretébe. A lényeg, nekem nem kellett érte fizetnem.

 Aztán szépen hazajöttem. Az elmúlt két napban, két férfi ült a kocsiban és állítgatott mindent át. Kétszer ugrott meg a kocsi XD, és kétszer gondoltam rá, hogy "mi a fenéért rakják ezek az emberek 1-be". Mert nem számítok erre, azért ugrik be, fullad le indításkor. Mert nekem úgy tanították, hogy megállsz, üres, kézifék csá. Nem hagyom sebességbe. Hallottam valamit, hogy az valamiért jó (ha valaki tudja ossza meg velem), de bennem rögzült, az üres és kézifék. Részben mert az udvarba amúgy is kézifék kell, mert különben a kertbe gurul a drága, másrészt az megnyugtat na. Úgyhogy kétszer kaptam két nap alatt szívszélütést, mert nem úgy volt a kocsi leállítva ahogy én leszoktam :P

Amúgy nagyon csini lett, nekem tetszik. Szoknom kell hogy erősen le kell csapni az ajtót, hogy rendesen zárjon :D. Egy hónapja nem használtam a csomagtartót, úgyhogy fura, hogy megint van.

Közben megnéztem egy másik yarist, ami 6 évvel fiatalabb, metál, hat sebességes. Őszinte leszek kétségeim vannak affelől, hogy le akarom-e cserélni. Az, hogy erősebb a motor, hogy 6 sebesség van és jobban "meg lehet húzatni" a kocsit, nálam pont a priorítási sor végén vannak. Nem érzem fontosnak, hogy száguldozni akarjak, mert nem vagyok az a típus.. A kora az egyik vonzó dolga, meg a visszapillantóba épített index tök menő, no meg a digitálisból analógba kerülő kilométeróra a hülyebiztos jelöléssel, hogy mikor kapcsolj fel-le sebességet. És itt ki is fogyott az, hogy miért jó. A színével nem vagyok barátságban, bár nincs különösebb igényem, hogy milyen legyen. Szeretem a piros kocsimat. 

 Megszoktam már a kilomtérerórát és megszoktam, hogy okosítva lett, és így már szinte modernebb, mint amire cserélődne. Persze azt is lehet okosítani, a kérdés az, hogy akarom-e. Úgyhogy még megfontolás alatt van. No meg jövőhét végén húzzák az OTP nyereménykocsikat is...tehát lehet egy hét múlva nyerek egy kocsit ;)

Tehát igazándiból ennyi. Mentem egy kört a fiatalabb yarissal, érdekes élmény volt, megszokom ha szükséges, de nem éreztem azt a "mindenképpen váltanék" dolgot. Ellenben a kis pirosomba megint töltetni kell a klímát XD mert itt a nyár és meg fogok sülni.


A Mentő elengedése opcionális, avagy hogy nem figyel a vezető

  Tudjátok, van az a pillanat, amikor a visszapillantóban meglátod a villódzó fényeket. Vagy az a pillanat, amikor az eltéveszthetetlen szir...