A következő címkéjű bejegyzések mutatása: követési távolság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: követési távolság. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. október 6., kedd

Járjuk az országot - Cserkeszőlő

 


Ha minden igaz, akkor ez volt az útvonal (ha nem akkor majd korrigálom). Egybe raktam fel, de az oda és vissza út között volt 1 nap.

Az Úgy volt, hogy szembejött anyukámmal, hogy van Papaya termesztés kis hazánkban is. Életünkben eddig nem túl sokszor ettünk papayát...amikor kolléganőm hozott Tájföldről, akkor. És mi akkor el is ültettük a magokat, mert miért ne alapon, és tök szép növényeink lettek, ilyen derékig érő méretig fejlődtek...aztán jött a tél, és nem szerették a pincét, pedig világítottunk, meg locsoltuk is őket....no de így jártunk. Így amikor kiderült, hogy valaki termeszt és látogatható a hely ahol termeszti, hát kerestük az időpontot, hogy mikor tudunk menni.

Az alap ötlet az volt, hogy pénteken délig dolgozom, hazajövök, eszünk és megyünk is, majd vasárnap érkezünk haza. Szombaton meg megnézzük a papayást és ha lehet veszünk is. Ez annyiban módosult, hogy pénteken elmentünk, majd szombaton délután haza is indultunk, mert a szállásunkon bár jeleztük, hogy hideg van, ... nos kaptunk plédet, de fűteni, majd a fűtés szezonba fognak....október 15 után.

 A Papaya kertnek amúgy van hova fejlődnie, de így is érdekes volt, meg láttunk banánt, vaníliát, sárkánygyümölcsöt és mindenfélét. Szerintem nagyon érdemes megnézni, ha a közelben lakik az ember, vagy hát még a mi távolságunk se távolság ;D

 De akkor a vezetős részéről:

 Odafelé Tass felé mentünk, el is nosztalgiáztam anyukámnak, hogy életem első országúti vezetése Kunszentmiklósra vitt, úgyhogy Tasson jártam már, emlékeim szerint vannak macskaköves részek is, és valóban voltak. Az út Nagyvenyim és Cserkeszőlő között valami tragédia. Komolyan, szerintem az átlag sebességünk 60 volt. Mert bár mehettél 90-el...ha nem akarod rongálni a kocsit, akkor nem mész 90-el. Az út széle ilyen "lemészmeghalsz" típusú volt, tehát  amikor tudott az ember, akkor középen ment, és amilyen sűrű forgalom volt, elég sokat lehetett így menni....borzalmasan rossz az út széle, mély nyomvájuk és mindenek.... vezetési szempontból kell egy jó lengéscsillapító. Az út minőségén túl kettő érdemleges dolog történt. Volt egy kutya, aki meg akart halni, de én meg nem voltam hajlandó elütni, úgyhogy nagyjából egy kisebb, majd egy satufékkel kellett megállnom, mert az úton táncikált ide-oda...mögöttem nagyon figyeltek, senki nem jött belém a fékezés miatt, mindenki kedvesen kikerült, amíg mi próbáltunk rájönni, hol van a kutya - nem ütöttük el, ott mászkált a kocsi mellett -.- 

 Aztán nem sokkal később mi jobbra akartunk menni, és volt valami baleset előttünk, és a rendőr mutatta, hogy mehetünk egyenesen...akkor is jobbra mentünk mert arra volt dolgunk (nem arra volt a baleset). A szállásnál nem volt parkoló, de míg bepakoltunk, addig lehetett ott állni, aztán tolatva, lassan szlalomozva kijönni. A kocsim annyira nem rajongott azért, hogy tyúklépésben megyünk hátrafelé, és még kanyargunk is, mert más is odaállt, míg kipakolt...megsúgom én se rajongtam érte, de nem volt hely megfordulni. A szállástól kb. 50-100 méterre füves építési területen lehetett parkolni ....hát  jó.

 A szállás amúgy kényelmes volt, ha a hideget nem számoljuk. A kádban lehetett gyógyvízbe pancsolni (ezért ezt választottuk). De végül a hideg és a nekem aránylag kényelmes, de anyumnak annyira mégsem jó ágy miatt, úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk, ha megnéztük a papayást szombaton.

 Az úgy kezdődött, hogy a GPS szerint menjél Észak-Keletre...ugye, mindenki tudja a kocsiban ülve, merre van északkelet.... aha mi se, és az útkereszteződésig ő se, úgyhogy elmentünk balra....hogy 5-8 km után megforduljunk :D A Papayás amúgy nagyjából 500 méterre volt (plakát szerint) a szállástól, a valóságban, szerintem pár km-re.




Így hát, megnéztük a papaya farmot, vettünk papayát, meg papaya lekvárt, visszamentünk a szállásra, elmentünk ebédeltünk, anyum még fürdött egyet a kádas gyógyvízbe, aztán irány haza. Gondoltuk, miután a Tass felé lévő út szar....megyünk Solt felé, az biztos jobb...tuti...

 Amúgy jobb volt, eltekintve az indokolatlan 60-as tábláktól, amikor kerestük az útépítést, de nem volt sehol. Viszont szerintem tök jó volt, sokszor kellett megállni lámpánál, mert félig levolt zárva az útszakasz. Mentünk körforgóba FORDÍTVA, ez borzalmasan életidegen volt,  de hát a másik fele még nem készült el...nagyon szűrreális élmény volt. Ezen túl a két említésre méltó dolog, hogy az egyik normális körforgó után egy teherautó, mindenféle forgalomtól elzárt terület és záróvonalat sem érdekelve húzott el mellettünk....Látszott amúgy a mozgásán, hogy ilyen, tehát ha akartam volna balra kanyarodni, se mentem volna.....azért elhangzott belőlem ott egy cifra káromkodás beismerem. Aztán Soltnál talán, mentünk tankolni, MOL-kút. Olyan kedves volt a személyzet, hogy még írjuk a reklamálást. A fizetést kártyával appal (ne kérdezzétek, minek használok applikációt, ha úgyse használom amúgy....évente talán kétszer, totál nincs értelme), kicsit szerencsétlenkedtünk, de fapofával végig nézte, meg húzta a száját. Amikor végeztünk, elakartunk menni mosdóba, de oda kell rakni egy gépet ami nem enged be, se kártya, se app, se semmi, és ahelyett, hogy odajönnél segíteni, csak nézel ki a fejedből. Úgyhogy jobban jártunk volna, ha Dunaújvárosba bemegyünk és ott tankolunk OMV-nél...ott ellehet menni mosdóba simán.

Tehát ilyen kis hétvégi kiruccanás volt, a papaya lassan megérik,...már sárgul rendesen, úgyhogy pár nap és megehetjük majd. Az utakat nem tudom valaha felújítják-e, ahogy elnéztem a jelenlegi kormánynak nem prioritás, de remélem amit elkezdtek azt legalább már befejezik. Mert azért voltak ott eléggé rossz utak Tass felé. Azokat a gazdákat meg nem értem, akiknek kinn kószál a kutyája az úton...balesetveszélyes, de komolyan. Nem kóbor kutya volt, ez nyakörves, a közeli háztól jött ki....

Vezessetek óvatosan! Mert mindenkit, haza várnak.

2025. december 22., hétfő

Ünnepek közeledtével az utakon

 Mint az őrültek háza komolyan. De komolyan...

Sajnos járkálnunk kell ebben az időszakban is a városba, mert sebészetre megyünk, relatív minden nap. A kórház környéke amúgy eleve necces terep, mert parkolót azt ne akarj, mert mind foglalt, amúgy meg próbálj ne útba lenni. 
Tartom, hogy amúgy szerencsés vagyok, mert ma is nagyjából 3 perc várakozás után valaki elment és be tudtam parkolni. És míg vártam anyukámat, hogy végezzen a sebészeten, elmentem beváltani a kaparósainkat, és esélyt adni a lottón, a lottókat megvenni. Amúgy nagyjából addigra végeztem, mint anyukám (egész gyors volt).

 Ez idő alatt áthaladtam a városháza előtti úton, és megcsodálhattam, hogy hányféle duda hang van, hányan anyáznak, és hányan mennek bele abba a kereszteződésbe, amit már akkor tudott, hogy nem tudja elhagyni, amikor sebességbe rakta a kocsit.  Ebből okulva, inkább tettem egy kerülőt a városban, kicsit hosszabb, de szerintem sokkal nyugodtabb és sokkal kellemesebb és gördülékenyebb volt így. Kíváncsi leszek holnap mi lesz az utakon...remélem kevesebb ember.

 Amit ilyenkor tapasztalok megfigyelőként:

  • a gyalogosok nem foglalkoznak azzal, hogy amúgy 20 méterenként van zebra, ők random "átszaladnak" az úton. Te meg ne üsd őket el...
  • A kresz és az elsőbbség kérdése "rugalmasan" értelmezhető: Értsd ezt úgy, hogy nekem van elsőbbségem, de ő azért kijön elém...mert ő csak így döntött, de ha én nekimennék, én vagyok a bunkó. Ma kerülgettünk kocsikat, akik annyira nem tökösek, hogy kivágjanak eléd, de  annyira bunkók, hogy azért félig a sávodba legyenek, hogy amúgy ne legyen már neked egyszerű dolgod.
  • Ha te beakarod tartani a szabályokat megnyomják a dudát, hogy menjé már. Kórháztól kifelé, stop tábla, meg zebra is. Meg is álltam, jelzem, hogy amúgy majd jobbra megyek. Bicajos leszáll a bicajról, befordul...én várom, hogy akkor menjen át...meg se mozdul, erre rám dudálnak. Magamtól is mentem volna, de vártam, hogy Lujza (mert nő volt), most akkor elindul, vagy örökre ott marad....
Amúgy a Kórháznál azt tapasztaltuk, hogy nincsenek kevesebben, csak mert 22-e van. Csak azok akik ott vannak sokkal türelmetlenebbek. Remélem holnap dél tájékán nem lesznek ennyien, már csak az menjen arra, akinek tényleg van nyűgje.
Amúgy a boltok....Aldiba mentünk, mert 3 dolog még kellett, de ránk bámultak, amikor az út közepén lerakott vásárlós szutykot arrébb raktuk, mert így nem lehet a pénztárhoz menni. És nem, ha nem vagy ott, akkor a dolgod se legyen ott. A parkolóban meg, a kocsiból kiszállva az embereket megszállja a szentlélek és andalognak..bele a vakvilágba. Jah, hogy ott út van és mennek a kocsik, az nem baaaaaaaaaaaaj :D
 Amúgy amikor jöttünk a városba, nagyjából 4-5 tanuló kocsi ment vizsgahelyszínre. Húúúú...na akik ma vizsgáztak, és sikerült azoknak gratula, mert minden elmebeteg az utakon volt gyalog-kocsival-rollerrel-bicajjal...mindenneeeeel :D

 Tehát, legyünk türelmesebbek, meg mondjuk mérjük fel, hogy "oda nem megyek, mert nem jutok már át", akkor ne menj. És a mögötted lévő, meg ne dudálgasson, mert ő "én átfértem volna" elvet vallja... tüüüüüreeeeleeeem!

Mindenki vigyázzon az utakon, több és sűrűbb töménységben vannak ideges emberek most volán mögött (is), legalább ti legyetek türelmesek. Én tök türelmes voltam. Párszor megjegyeztem ugyan, hogy "az a rohadt index is dísznek van mi???" ...mert nem mindenki használja...

2025. november 30., vasárnap

Novemberi zárás

 Sziasztok, hát eljött a November vége is :)
Ez az a hónap, amikor relatíve minden nap vezettem, ha leosztom az utak számát akkor mindenképpen. Párszor volt olyan nap, hogy a városba be majd haza, majd be és haza, tehát többszörösen tettem meg utakat, de ez már csak így van. A hónap elején érkeztünk haza Gyuláról, ez a táv ami erősen megdobja amúgy a havi vezetést, mert amúgy csak  a munkába járás lett volna.

Kilométer ügyileg 693 kilométert tettem meg a hónapban + kb 10-15 biztos, amikor városon belül is ide-oda csalingáztam, de általában az oda és a vissza utat is 9 km-nek számolom, mert bár be lehet jutni a 7.7 km-res távon (ezt fizeti a munkahelyem), ritkán használom azt az útvonalat. Tekintve, hogy reggeles héten a reggelem és a délutánom is a csúcsforgalmat érinti és az ember olyankor nem szívesen jár azon a bizonyos rövidebb úton. Plusz amúgy már megszoktam a körforgókat és hiányoznának. Ha elkezdik majd a felújítást, úgyse lesz opcionális merre megyek :P

 A hónapban volt ugye 2 szerviz is, kicseréltek mindent. Azóta szipi-szupi a kocsi. Sokat vezetek este, este....inkább mondom azt, hogy sötétben, mert 4-kor rohadtul nincs este, ellenben sötét igen. A hónapban volt köd, ködszitálás, eső, és verőfényes napsütés is, tehát igazándiból nem panaszkodhatunk a "vezess változatos körülmények közt" tervem teljesen jól működik.

 A hónapban 1-szer volt olyan, hogy majdnem végig egyedül mentem az úton, megjegyezném felbecsülhetetlen érzés, hogy nem égetik ki a retinádat se elölről se a hátsó mögötted, aki a seggedbe mászik, de azért megelőzni már nem akar...

 A hónapban 1-szer dudáltak rám, körforgónál megálltam, mert úgy ítéltem, hogy nem vágok az érkező elé, és a mögöttem lévő úgy gondolta, hogy de igenis kellett volna. Érdekes mód ez a dudálás már nem érintett meg, régen jobban magamra vettem, remélem kinőttem azt, hogy lelki beteg leszek, ha rám dudálnak...még nem, de ez tényleg vállvonás meg "akkor se megyek, de lehet leugrom a kuplungról és lefulladok, hogy szívjál" gondolatot ébresztett csak bennem XD - nem, nem ugrottam le a kuplungról és nem fulladtam le, de azért gondoltam rá.

A hónapban Először és 1-szer parkoltam, balra, hátra merőlegesen. Nem nagy dolog, tudom, biztos sooookan sokszor parkolnak így, nem szoktam balra tolatva parkolni, de most egy hely volt, és kiállni utálok tolatva, úgyhogy kipróbáltam. Elsőre ment, úgyhogy boldogság ;)

Hát a hónapban kb. ennyi minden történt. Többször bámultam zebrát este, hogy ne csapjak el senkit (nem csaptam el senkit :P). És többször intettem gyalogosnak, hogy bocsi, mert már nem nagyon tudtam volna kellemesen megállni, de amúgy ő meg még a zebra átellenes végében épp lelépett, tehát nem aggattam, de na...szeretek előzékenyen megállni meg minden. Többször jöttek a seggembe haladva....nem viccesek :P És kétszer sikerült végig tanuló vezető mögött mennem (én tökre élveztem) a mögöttem lévők meg nem értették a két körforgó közt miért megyünk tényleg 30-al...nem szokott ott senki 30-al menni 30-as tábla ide vagy oda...na de ugye a tanuló igen, ha ő igen akkor mindenki is ;) Amúgy tök lassúnak hat....és én szívesen tartanám be mindig de olyankor olyan mintha rám mászna a mögöttem lévő o.O

Tervek Decemberre? Ha nem esik ónos eső, akkor marad a kocsival járás. Jövő héten tervezünk Abaligetre menni, majd másnap hazajönni, de amúgy igazán nagy utat nem tervezünk a hónapba. Egyszer megyünk Bp-re, de csak a városi állomásig kocsival :P Bocsi Bp-t egyelőre még mindig elkerülném....valahogy taszít a gondolat, hogy ott vezessek.

2025. november 8., szombat

Októberi zárás

 Október elég mozgalmasra sikerült. Jártunk erre - arra az országban. Voltunk lenn tesóméknál Abaligeten, jártunk Cecére a temetőt megnézni, meg rendbe rakni a sírokat. Jártunk Gyulán és amúgy ide-oda cikáztunk a környéken is. És nagyjából amikor nem mentem valamerre távolabbra, akkor meg dolgozni jártam. Hála az égnek a hónapban nem voltam beteg, és így nem igazán maradt ki nap a hétvégén(néha akkor sem) vezetés szempontjából ;)
A megtett kilométer, nagyjából 1418 a hónapban. Nem tudom volt-e már nagyobb km/hó, de minden esetre szép szerintem. Gyulán meg is jegyezte akinek mondtam, hogy jah hát március óta van jogsim, hogy "hú, friss jogsival elég messzire jöttem" :D Én csak utólag néztem a térképet, hogy mennyit jöttünk. Őszintén bevallom, hogy ez a "helyezd el a települést egy vaktérképen" a halálom lenne. Tudom, hogy vannak megyék, talán még ha nagyon összeszedem magam azt is tudom melyik hol van :D De városok, falvak, hogy az tőlem észak-kelet-nyugat-dél melyik irány, kiii tudja :D

 Az egyik Cecei utunkon (de már szinte rutinból megyek), volt olyan naaaagy arató vagy ki tudja milyen gép. Amit esély nincs megelőzni, mert amúgy szerintem az úton sem lehetne. Akkora a kereke, mint az én kocsim, és nagyjából másfél sávot foglal el. Nem éreztem annyira amúgy komfortosnak a mögötte haladást, főleg mert mögöttem meg kamion volt, és hát kicsi vagyok, két nagy dolog közt, kicsit azért tikkel tőle a szemem, és nagyon drukkoltam, hogy Cecén ŐK menjenek másik irányba mint én (másikba mentek). De a sok ide-oda mászkálásban sok aratós járművel találkoztunk. Őket azért előztük is. A héten a traktort mondjuk már nem. Őszinte leszek 100-300 méter múlva tökre más irányba fog menni, mint én, akkor miért előzném meg? Ráérek, és a többiek is így voltak vele, mert hát hova ugráljunk, azért a pár méter és pár perc előnyért. Persze...jól gondoljátok, volt aki naaaaaaaaagyooooooooooooooon sietett, ő négy kocsit és a traktort előzte forgalomtól elzárt területen keresztül -.-

 Sokan előztek, pedig általában tartom a sebességet, tény, hogy míg valaki 20-ról 90-re fél pillanat alatt jut el, na...én nem. Nem verseny kocsi, nem száguldunk telibe fél perc alatt :D ilyenkor szoktak megkerülni és ott hagyni.

 Amúgy nem tudom ki hogy van vele, én jobban szeretem, ha akikkel együtt megyek a sávomba inkább előttem vannak, mint mögöttem. Előttem az kiszámíthatóbbnak tűnik, mármint látom őket, jobban mint a visszapillantó, jobban tudok reagálni az előttem csalinkázókra, mint a mögöttem ki tudja mit csinálókra. Néha amúgy csak arra eszmélek, hogy néggyel mögülem indul az előző móka o.O és értem, hogyha senki nem jön szembe, de azért ismerve a magyarok követési távolsági dolgaikat ...bátor dolog egyhuzamban előzgetni ennyi kocsit.

Erről jut eszembe, hogy amióta vezetek, azóta nagyjából havonta 2-3 alkalommal van az, hogy fékeznem kell, mert a szemben jövő sávban előznek és eléggé ki van számolva, vagy fékeznem kell, hogy beférjen elém, aki előz(ez kevésbé zavar, eleve elszoktam venni a lábam a gázról, míg előz és nem ér be elém)

2025. november 6., csütörtök

Járjuk az országot - Gyula

 


Útvonal: Nagyvenyim - Dunaföldvár - Solt - Fülöpszállás - Izsák - Jakabszállás - Fülöőjakab - Kiskunfélegyháza - Csongrád - Szentes - Gyula

Km: 235 

Gondoltuk anyukámmal, hogy hát még olyan szép idő van, és télen úgyis be leszünk szorulva feltehetően a házba, hát most még kimozdulunk egy kis városnézős hétvégére. Gyula nekem, már jogsi előtt is tervezett volt, mert a Wellness Hotel Gyula facebookon egy csomószor feljött és annyira jó videói voltak, hogy eldöntöttem, hogy ha valaha megyek Gyulára akkor oda menjünk. 

Az utazás kicsit szerintem nekünk tovább tartott, mint itt a tervezett, de a legtöbb helyen, ahol az út minősége hagyta, ott mentünk a megengedettel. Egyszer tévedtünk el (kanyarodtunk rossz felé), az egyik településen, azt hiszem Csongrádon, ahol a kilátót kerestük, de az időbe csak pár perces kitérő volt. Két megállónk volt, Csongrád, és valahol megálltunk pisilni és inni egy noname benzinkúton.

 Oda felé amúgy láttunk egy elütött szarvast :(, mondjuk hála az égnek élő példánnyal nem futottunk össze. Ellenben hollókkal meg varjakkal sikerült párszor találkoznunk, ahogy békésen csipegettek az úton ;)

Gyulán meglepően könnyen megtaláltuk a szállodát, ott is a hátsó utcát, ott is a parkolót. Amikor mondtuk a recepciós hölgynek, hogy megjöttünk, be is parkoltunk, aranyos volt, mert mondta, hogy "hát nagyon ügyesek vagyunk, mert nem szokták megtalálni :D".

Odaérkeztünk, becsekkoltunk, aztán megebédeltünk, ekkorra én már naaaaaagyoooon éhes voltam. Úgyhogy örültem, hogy van amit ehetek én is. Amikor jóllaktunk és nem húzott már le a hasunk, neki is indultunk a városnak. Hát, alapból fáradtak voltunk, de hát meg akartuk nézni a könyvtárat, a könyvtár udvarában lévő Japán kertet és másnap elseje volt, tehát minden zárva lett volna. Út közben azért erőt gyűjtöttünk egy cukrászdában. És igen, itt is volt amit én is ehetek o.O Fura érzés volt, hogy glutén - laktóz érzékenyként nem kell mellőznöm a dolgokat. A könyvtár csidi-csudi szép amúgy, mármint a felnőtt rész. Tartom, hogy a gyerekkönyvtár a miénk sokkal otthonosabb és szebb ;) Kolléganőm meg is jegyezte, hogy na mi is milyenek vagyunk, elmegyünk, aztán mit nézünk meg? Könyvtárat :D

Másnap kisvonaton megnéztük a várost, majd bementünk az Almásy - Kastélyba, és megnéztük a kiállítást. Én nem vagyok egy nagy múzeumba járó ember, de élveztem, mindenféle interaktív cucc volt, és hát...amit nyomkodni lehet, azt nyomkodtam, mint egy rossz gyerek. Nem tudom meddig voltunk benn, de alaposan körbe jártuk, megnézve mindent amit a jegyünkért kaptunk. Szerintem teljesen jó az ár-érték arány, nem éreztem azt, hogy "keveset" kaptunk volna a pénzünkért. A bejárás után leültünk a kávézójukba és anyum egy ország tortáját evett én meg mangós paleo akármit, ez volt az egyetlen gm-lm cucc, de volt! És ez a lényeg.

Még megnéztük a vártornyot, aztán visszatértünk a szállásra, és ott ebéd, majd pihenés és utána már csak relax szobában olvasgatás, koktélozás, és lazulás volt. Vasárnap reggel reggeli után meg irány haza. A haza úttal sem volt gond, emlékeim szerint még kevésbé volt problémás mint az oda út (ott volt egy útfelújítás ahol elég sokat álltunk).


Útvonal: Gyula - Izsák - Dunaföldvár - Dunaújváros - Nagyvenyim
Km: 243

Amúgy érdekes oda fele jobban elfáradtam, mint hazafelé, pedig nagyjából az az útvonal volt, annyi, hogy csak egyszer álltunk meg pisilni - megmozgatni magunkat. Illetve Dunaújváros felé mentünk, hogy ebédnek valót megvegyük. Szerintem délre értünk haza, fél egykor már ettünk, és utána még ezer dolgot csináltunk itthon (A fél diófa lehullott...komolyan, bokáig a levélbe :D).
 Összességében, vezetésileg jó volt. Egyszer álltunk sokat egy helyen, egyszer hirtelen kanyarodtam, mert bár időben tudtam, hogy hol fogok jobbra kanyarodni, a mögöttem lévő előzésből bevágódott mögém, és nem tudom ösztönösen féltem féket nyomni annyira, mint kellett volna... így kicsit vehemensebb jobbra kanyar volt, mint azt szeretjük, de amúgy hála az égnek senki sem jött szemből, így volt, hova kanyarodnom. Békéscsaba elkerülőn, meg lehetett repeszteni :D Nem igazán van hozzászokva a kocsim, a 110-el száguldáshoz, de egész jól bírta ;)


Pár kép a nyaralásról, Gyula szép hely :) No meg ezek az igazi őszi színek ^^















2025. október 14., kedd

Járjuk az országot - Abaliget

 


Tovább folytatódik a "járjuk be az országot" programjaim. Avagy oda-vissza a távot levezetni egy nap, gyakorlás ;)

Útvonalterv: Nagyvenyim - Cece - Dombóvár  - Abaliget - Nagyvenyim
Megtett km: hozzávetőleg 265

A cél az volt, hogy tesómékhoz eljussunk, vigyünk mindenféle virágot (levendulát), lássuk őket, kicsit együtt legyünk aztán irány haza, mielőtt besötétedik.
 Kilométer ügyileg amúgy, nagyjából  hasonló volt az út, mint egy héttel előtte Kozármisleny, viszont sokkal kanyargósabb, legalábbis érzésre, több volt a "nem egyenes" útszakasz benne, mint a másikban. Rá kellett arra is jönnünk, főleg odafelé, hogy elkezdődött az őszi "szántunk-vetünk-aratunk" szentháromság, ebből adódóan egyetlen egy hátránya van agrár területek mellett elhaladni, az, hogy oda a gépeknek is el kell jutnia, és azok a bizonyos gépek hétvégén is dolgoznak. Hisz ebben a szakmában, ebben az időszakban a "hétvége" feltehetően egy mitikus idő csak. Nos, azt hiszem 4  magokat szállító lassú járművel találkoztam szemből, és 3-al a saját sávomba. 2 megelőzése nem volt annyira gáz, jókor voltak jó helyen, a kevés egyenes szakasz egyikéhez közel, tehát nem kellett sok idő, és tádám megelőzted. De aztán volt egy, ami nehéz szülés volt. Tudni kell, az 1.0-ás kis Toyotám nem arról híres, hogy ő olyan kis "vadállat", és hipp-hopp megelőz bárkit, és tudni kell, 7 hónapos jogsival én se előzgetek mindenkit csak úgy brahiból. Na most a magokat szállító cucc ment előttünk. Ugye, ha én egy lassú jármű mögött vagyok, nem túl egyenes úton, akkor már azért komoly akadály vagyunk. Egymagában nem, de egy kocsival maga mögött halmozottan hátrányt jelent. Így tiszta sor volt, nem maradok mögötte...aha. Folyton jöttek szemből, jött kanyar, nem belátható, nem indulsz el. Egyszer kijebb jöttem nézelődni, de no, jöttek szembe. Meglehetősen közelről láttam a megelőzendő cuccmák kerekét (igen...követési távolság...az ott nem volt túl ideális). Két-három kitekintés és kb, érzésre 10-15 perc kellett, hogy végre annyi utat belássak amennyi szerintem kell, és az nem emelkedő, és ne jöjjenek szembe. De meglett. Anyum ott mondta mellettem, hogy nyoooooooooooooooomd a gázt ;D És igen, vissza kapcsoltam, hogy nagyobb gyorsulásunk legyen, de na....nem erre találtak ki minket a kocsival. De semmi gond nem volt.
 Dombóváron elmentünk csapot venni, aztán keveregtünk kicsit, hogy kijussunk Dombóvárról, félre informálásból megnéztünk egy parkolót. Ez a kanyarodj balra...az volt az első no ;) De amúgy minden egyéb zökkenő nélkül vettük az oda utat. Ott átpakoltunk a kocsikból, kipakoltuk amit hoztunk. Én vigyáztam a gyerekekre és ügyeltem a kenyér-ebéd főzést, míg anyumék bementek Pécsre stb. Unokahúgomnak vittem két könyvtári könyvet...hát a várakozásba ki is olvasta, hozhattam is vissza :D Mondom, már megérte elhozni ;) Imádom, hogy ennyire szeret olvasni. Ebéd után még ejtőztünk kicsit, megnéztük mennyit változott tesómék udvara, meg a ház, aztán indultunk haza. A haza út vicces volt. Voltak amúgy haza tartó lassú járművek, de kevés. Világos volt még, szerintem, amíg tudtak maradtak a földeken. Kétszer-háromszor jegyeztem meg anyukámnak, hogy "neki nem ég a lámpája"...nem mindenkinek ég, meg van akinek csak az egyik, ilyet is láttunk. Aztán félre állítottak minket és életemben először végre igazoltattak ;) Tudom-tudom ennek nem mindenki örül látványosan, de én igen ;). Aztán két településsel odébb félre állítottak, mert szüreti felvonulás volt és azt hiszem utána már semmi izgi nem történt. Végül leszavaztuk a tankolást, átraktuk hétfőre, amikor úgyis ismét ide-oda csavarogtunk a környéken, mert már nagyon haza akartunk érni :D
 Kicsit fárasztóbbnak éreztem, mint a Kozármislenyi kiruccanást, de nem volt gond. Néha cserélgetni kellett út közben a szemüveget, mert hol kisütött a nap, hol meg sötét lett. Hála az égnek állatokkal nem találkoztunk az úton, de amúgy erre extrán figyeltem, mert hát ki tudja, bárhonnan előbukkanhatnak ;)

2025. október 11., szombat

Ha a rendőr megállít

 


Há! Ma végre igazoltattak!

Meg lehet rökönyödni, de én az a típus vagyok, aki próbál mindent szabályosan csinálni, ebből adódóan, ha leint a rendőr, akkor nem érzem ezt frusztrációnak, vagy bármi másnak.

Egy hölgy és két úr volt, nagyon kedvesek voltak. Megkérdezték, hogy rendelkezem-e digitális állampolgár app-pal, anyumtól is megkérdezték. Mondtuk, hogy igen. Nekem, ahhoz, hogy ezt bemutassam ki kellett szállni, mert sokakkal ellentétben a telefonom, az úgy...a kocsiban van, a jogsimmal együtt a táskámba, a hátsó ülésen. Amúgy a műszerfalban lévő tárolóba szoktam rakni, de kivettem, mert tűzte volna a nap, és elfelejtettem visszarakni, amikor indultunk.

 Aranyosan megmutatták, mit mutassunk, azt leolvasták, és megbizonyosodtak róla, hogy én én vagyok, anyukám meg anyukám :D

 Vicces volt, mert mondtam nekik, hogy már tök rég vártam, hogy végre megállítson valaki, mert így kb. 7 hónapos jogsival, még az igazoltatás kimaradt az életemből, pedig szerettem volna. Amúgy azon is meglepődtek, hogy mi ilyen kis cukik vagyunk, és konkrétan Örülünk, hogy igazoltatva vagyunk. Amúgy komolyan, amikor megkaptam, és mindig láttam, hogy igazoltatnak és engem nem, tökre csalódott voltam :D Mert senkit se érdekelt, hogy végre tökre jogosan, legálisan vezethetek, senki se akarta megnézni a cuki bugyirózsaszín kártyámat. Na most, azt most se nézték meg, de DÁP-ba minden benne van ;)

A slussz poén amúgy az volt, hogy 2 településsel odébb, megint le lettem intve, itt ugyan nem igazoltatás miatt. Itt szüreti felvonulás volt, lezárták az utat, megkellett várni, hogy végig vonuljanak az úton és utána mehettünk. De a leintés pillanatába, azért elgondolkodtam, hogy vajon gyorsan mentem? :D Wazze amúgy nyűgött egy fantom 30-as jelzés miatt, mert sehol se láttunk 30-as táblát és épp azon gondolkodtunk, hogy akkor az a laza 42 amivel mentem, az sok lehetett-e a fantom 30-as és az igazi 40-es táblának, de amúgy a 40-es tábla után szerintem már 38-al mentem... mindegy, kiderült semmi ilyenről nincs szó, csak meg kell állni, míg a felvonulók, az élő zenés cucc és hasonlók a főútvonalon lévő útszakaszukat megsétálják. Szerintem kb. 15 percet állhattunk, lehet még annyit sem.


 Úgyhogy ma ilyen rendőrös napom volt. Majd írok, merre jártam, csak elfáradtam :D Úgyhogy majd holnap, de az igazoltatás annyira feldobott, hogy azt muszáj volt leírnom. 

2025. október 5., vasárnap

Járjuk az országot - Kozármisleny

 


Útvonal: Nagyvenyim - Kozármisleny - Dunaújváros - Nagyvenyim

Megtett km, nagyjából:  267

Életem legelső leghosszabb útja, nagyjából ennek a fele volt (+Abaligetre még átmentem), még valamikor március végén. Anyukám megkérdezte, hogy benne lennék-e abba, hogy csak lemegyünk, kicsit ott vagyunk, aztán visszajövünk. Gondolkodtam egy kicsit rajta, majd jeleztem, hogy miattam mehetünk.

 Nem igazán volt még hosszabb utam úgy, hogy oda-vissza is egy nap jöttem, így  benne volt a pakliban, hogy kellő mód elfáradok, és, hogy az nem lesz annyira jó. De azaz igazság, így levezetve a dolgot, ott pihentem, olvastam, relaxáltam, és nem éreztem, hogy hazafelé gond lett volna, vagy fáradtabb lettem volna sokkal. Arra rájöttünk, hogyha megyünk valahova, vegyek kólát, mert nekem az olyan, mint másnak a kávé, tehát kevésbé álmosodom el, kevésbé érzem a fáradtságot. Így azért néha ásítoztam hazafelé :D (megjegyezném, ugyanúgy figyeltem, csak néha muszáj volt ásítanom). De Dunaföldváron tankoltunk, mosdó szünetet tartottunk és vettünk kólát, és aztán Dunaújvárosba még bementünk a Müllerbe, de ott is sokan voltak, úgyhogy a kutya táp vásárlás már majd máskor lesz....pedig tervben volt.

Az útról:

  • Azt hittük szombaton nem nagyon mozognak a népek...tévedtünk. Tehát többen voltunk az úton, mint gondoltuk, de ez nem volt gond.
  • Sokak passziót csinálnak abból, hogy nem egy kocsit, hanem kocsisort előznek. Nem mondom, hogy nem nyugtalanított, amikor a visszapillantóba azt látom, hogy 3-al mögülem indul a kocsi nagy slunggal.
  • Sokak nem tartanak megfelelő követési távolságot. Sokan rosszul mérik fel az előzéshez adott helyet és időt. Kétszer kellett fékeznem, hogy szemből ne jöjjenek belém, mert ő "előz".
  • Előztem....2-szer is. Csaltam, mert az egyik eleve két sávunk volt, nem akkora menőség ott előzni. Továbbra se szeretem. Továbbra is úgy gondolom, hogy ÉN ráérek busz mögött menni. Oké...lassú járművet (traktor, kombájn, franceszitudjamicsoda), azokat már simán, de hát ők LASSUAK :D
  • Kivételesen sikerült mindig időbe kimennem a kapaszkodó sávra, és megválasztani azt a fokozatot, amibe még a drágám feltud menni a hegyen. Egyszer volt csak, hogy "fel fogunk érni, csak tarts ki XD" mantrám volt, nem szenvedett, de azért lassultunk rendesen.
  • Nem igazán értettem, hogy amikor ÉN 90-el megyek...akkor miért előznek? Meg minek? Komolyan betartottam a sebesség határokat az út időtartamának 86%-ban :D A fennmaradóban vagy busz mögött séta kocsikáztam, vagy anyum rám szólt, hogy 94-el megyünk....
  • Egyszer eltévedtünk, és zsákutca, ami egy behajtani tilosba torkolt, bemutathattam, milyen szépen tudok tolatni, majd kiválasztottam a legszarabb helyet y megfordulásra...de sikerült. Mondjuk nehezítés, hogy hátul bokor volt, elől parkoló kocsi...ne, ne kérdezzétek miért nem tolattam tovább...megtehettem volna...csak azt hittem elférek XD
  • Baleset volt Bonyhádnál, úgyhogy volt egy kis "ismerd meg Bonyhádot" kalandtúra, picike utcákon, majd amikor már végre visszajutottunk volna  a 6-ra, ...lefulladtam vagy 4-szer :D Mire rájöttem, hogy rohadtul 2-ben óhajtanék elindulni. Na az aki mögöttem volt, és végig nézte a szenvedéseimet, a lehető leggyorsabban ott is hagyott utána. Amúgy a lezárás után értünk ki a 6-ra, STOP tábla. Én biztonsági játékos vagyok. Tudom, hogy nem kaphat senki oldalba (hisz le van zárva az út), de megálltam. Mondom, nem fogok a rendőr képe előtt áthajtani csak úgy lazán a STOP táblánál.
  • Visszafelé volt egy körforgó ahol egy tranzit méretű kocsi jött mögöttem, és elkezdett fekete füstöt okádni. Nem tudom, nála ez feltehetően normális, de én biztonsági okokból nagyon ráléptem a gázra, mondván " ha felrobban ne legyek ott", amúgy Dunaföldvár környékén ért utol minket, mint kiderült, az emelkedőket füstölve veszi be....mert azt elmúlt, azt ha erőlködik akkor fekete füst jön belőle...cseppeeeeet seeeeeeeee aggasztóóóó o.O
  • Sajnos elég sok elcsapott macska-róka-nemtudommit láttunk :(
Azt hiszem összességében ennyi. Fárasztó volt, de nem teljesíthetetlen. Jövő szombaton, hasonló paramétereket futunk, mert megyünk-jövünk Abaliget a célállomás. Cecén közben megállunk, mert ott dolgunk lesz (így időre indulunk). Remélem jó időnk lesz. Tegnap olyan szép napsütés volt. Nem mondom, hogy annyira élveztem, hogy mindig arra mentem, amerre  a nap az arcomba süt...de hála az égnek elég sokat segít a napszemüveg ;) Amúgy kezd őszülni a táj ^^ 

2025. október 1., szerda

Járjuk az országot - Visegrád

 


Az van, hogyha az embernek van jogosítványa, akkor hirtelen roppant sok helyre elmehet, ha a kedve tartja és a pénztárcája engedi. A térképen is látható, hogy van az, hogy az ember elkerül bizonyos helyeket. Ilyen Budapest és ilyen az autópálya. Biztos eljön majd a pillanat, amikor Budapest említésére nem az jut eszembe, hogy "nincs az a pénz, hogy ott vezessek", de egyelőre még ha lehet kikerülöm. Sokakkal ellentétben én szeretek nézelődni és megismerni az országot.

Útvonal oda: Nagyvenyim - 6 úton egészen Érdig - Biatorbágy - Zsámbék (itt tankoltunk) - Esztergom - Visegrád

Megtett kilométer: 150

Minden útnak vannak vicces, vagy kevésbé vicces, néha érdekes pillanatai. Ugye, ha autóúton mész, amit random települések szakítanak meg, az azt jelenti, hogy nagyon ritkán tudsz 5-be váltani...mert mire elérnéd azt az utazási sebességet...addigra jön egy település. Nekem ezzel nincs is gondom, borzalmasan röhögtem, amikor felváltok...majd két perc múlva le, mert 60-as tábla, település vagy kanyar jön. Az egyik körforgót sikerült egy kicsit...hmm...vehemensen bevennem, igazándiból kifelé volt egy érdekes kormánymozdulat - mindenkit megnyugtatok, nem mentem át másik sávba, nem mentem semminek neki, csak kívülről feltehetően úgy nézhetett ki, mint amikor a részeg vezet :D. De amúgy kb. 2 pillanatig, utána egyenesbe voltam, és mentem tovább, gyorsítás, majd lassítás mert 30-as tábla. Na ezen szerencsétlen körforgóból kiérkezésemet figyelhette a rendőr ...premier plánba mert mögöttem jött. És szerencséjére - és vagy szerencsétlenségére -  az utunk következő bő negyed órája, talán fél órája másról se szólt, mint 30-40-60-40-30 + záróvonal. Úgyhogy ott követetett és nézte (lehet nem nézte, de kínban volt, hogy záróvonal van XD), hogy én nagyjából le is követem ezt a sebességet... és hogy ugye nehogy túllépjem inkább volt ez 25-35-55-35-25. Bárki bármit mond, becsültem, hogy nem kapott idegzsábát, de azért láttam, amikor eltűnt a záróvonal, hogy fellélegzett és megelőzött. 

 Aztán Zsámbékon tankoltunk, pisiltünk és mentünk is tovább. Kicsit megmozgattuk magunkat, mert bárki bármit mond, el lehet ülni magunkat rendesen. Esztergom amúgy szép. Amennyit láttam belőle, szépen átmentünk rajta. Visegrádból se láttam túl sokat, mert mentünk fel a hegyre. 

A hotel amúgy felújított, gyönyörűségesen berendezett, és kényelmes. Glutén-laktóz  és a mindenre allergiás is tud enni. Reggelinél mindig szólni kellett, hogy én vagyok a gluténérzékeny, és hoztak fincsi schäros péksütit, úgyhogy mindig ehettem. Gyümölcs felhozatal volt csak gyér, de amúgy minden volt. Gluténmentes keksz is, ami ...sajna maltitos, úgyhogy én nem ehettem, de egy csomó gluténérzékenynek opció (és tényleg, nem lehet azért mindenhez alkalmazkodni...és gondolni. Hála az égnek sok olyan, aki mindenre is allergiás nincs).

Az érkezés napján igazándiból csak megittuk az üdvözlő italt (én kólát, anyum ananászlét), nézelődtünk a szállodában, vacsoráztunk, majd az okos tévét próbáltam beállítani. De túl okos volt, nagy nehezen tudtunk youtubon nézni a dolgainkat, de a bejelentkezés stb. elvitte az időt, másnapra meg kijelentkezett, úgyhogy hagytuk a csudába, inkább olvastunk).

 Másnap kocsi mentes voltam :( :) Legyalogoltunk a várhoz, ott mászkáltunk, majd visszatértünk a szállodába - ez nagyjából az okos órám szerint 8 km). Gyönyörű amúgy a Duna-kanyar, minden létező helyről megnéztük. A vár is egy látogatást simán ér, rendbe van rakva, gondozott volt, épp amúgy füvet nyírtak. És nagyon látogató barát, mert egy csomó helyen voltak padok, úgyhogy lehetett tájnézegetés közben üldögélni és pihenni is. A szálloda éttermében ebédeltünk én egy nagyon finom oldalast, anyum egy kevésbé finom Cézár salátát evett.


Délután mire rávettem magam, hogy fürödjek (nem vagyok fürdős típus, ez az egész nap benn ázol a vízben...), addigra telibe elkezdett zuhogni az eső. Egy óra várakozás után úgy döntöttem nem érdekel, vizesebb nem leszek, úgyhogy abba az 5 percbe, míg nem fagytam halálra a vízben egyedül voltam a medencébe. Amúgy szép időben nagyon szép a kilátás. A szállodából és a medencéből is, és a várból is.

A wellness ennyiben nekem ki is merült, még vagy 10 percet egy melegebb medencébe próbáltam felmelegedni, majd feladtam, és felmentem, jó forró vízzel lezuhanyozni. 

 Másnap reggel kicuccoltam a kocsiba, félig, majd elmentünk reggelizni és utána maradék cuccal mentem a kocsihoz, míg anyum fizetett, majd felvettem őt a szálloda bejáratánál.



Útvonal hazafelé: Visegrád - Esztergom - Tát - Gyermely - Zsámbék - Bicske - Csákvár - Székesfehérvár - Sárszentmihály - Székesfehérvár - Hantos - Dunaújváros - Nagyvenyim

Megtett Kilométer: 203

Volt egy kis kitérőnk, ismerősöket látogattunk Sárszentmihályon. Így életemben Másodszor voltam a Székesfehérvár elkerülő ..."autópályán". Nem szerettem én ezt a helyet akkor sem, amikor először jártam erre májusban, de most aztán még annyira sem. Ellenben megelőztem egy faszállító akármit, amit feltehetően egy sima autóúton nem előzők meg - mert sokakkal ellentétben ÉN ráérek -.

 Amúgy a hazafelé úton is minden rendben volt. Voltak előttem Nagy kocsik amiket követtünk, majd hála az égnek más felé mentek, de azért egy ideig gyakoroltam a követési távolság tartást ;D. Előztek sokan, sokan úgy, hogy a hárommal mögöttem kocsitól indultam. Előztek velem szembe, kétszer is fékre kellett lépnem, hogy ne találkozzunk szembe egymással túl közelről. Volt elkésett instrukció, hogy jobbra kanyarodunk, így bemutathattam, milyen szép és gyors reflexeim vannak, és nagyjából vészfékezéssel álltunk meg, egy nem erre kitalált helyen...majd tovább mentünk, mintha mi sem történt volna. Én persze még kattogni fogok ezerszer rajta, hogy mit lehetett volna jobban csinálni. De tény: senkinek nem lett semmi baja, nem volt igazán veszélyes - max. a kocsira - és max. én érzem hülyén magam miatta még egy ideig, hogy "Hát, ha benne leszünk a Budapesti autósokba, letagadom XD"...jajaj...szoktam nézni, és mindig eszembe juttatja, hogy kellene egy fedélzeti kamera, mert annyi hülye van az úton...aztán csinálok én is néha hülyeséget. Bár anyukám aranyos volt, azt mondta, teljesen biztonságban érzi magát mellettem, és ismerjük be, jók a reflexeim, és tudom melyik pedált nyomjam...

Aztán még le se pakoltunk, már mentünk a városba, mert rájöttünk, hogy kaja az nem nagyon van, úgyhogy valamit be kell szerezni, ha én másnap melóba akarok vinni kaját ;) Úgyhogy utána aztán tényleg hazaértünk!!! :D

Nem mondom, hogy nem purcantam ki egy kicsit, de amúgy élveztem. Azt a Fehérvár elkerülős fékezős mókát nem annyira, de megnyugtattak akikhez megyünk, hogy 1. más is szokott ilyet csinálni, 2. mindenki eltéved azon a sz*ron, még a fehérváriak is ;D Főleg amikor még új volt. 

A kutya nagyon örült nekünk, amikor hazaértünk és végre előjött (nem tudom hol volt, csak megjelent), hogy végre itthon vagyunk. Visegrád nagyon szép volt, a szálloda nagyon kényelmes, tervezünk is visszamenni majd még!! :)

2025. szeptember 10., szerda

Sávváltás érdekesen

 Leírom, mert nekem ez ma érdekes volt, vagy fura?

Tudni kell, hogy oda és vissza is egyszer sávot kell váltanom a városba. Mert jobbra kisívbe kanyarodok, és jobbra tartás, tehát nem megyek a másik sávba, csak akkor, amikor már lassan oda érkezem, ahol majd balra akarok menni. Bár már nem igaz az, hogy lassú vagyok (fúj, ma kétszer is átléptem a sebesség határt), tehát ha nagyon akarnám, mehetnék ott, de én maradok jobb oldalt, és a kanyarodás előtt x méterrel térek át a sávomba, kb. akkor amikor ott már amúgy is lassítani kell, mert úgyis piros a lámpa és/vagy zöld, de ugye nem 4-be 50-el kanyarodsz XD

Ma mellém sorolt egy fekete kocsi, kicsit vehemensebben, mint azt szereti az ember, és haladt velem egy irányba, nagyjából velem egy sebességgel. Amikor még messze voltunk, de ugye én nem abba a sávba, amibe menni akarok, kiraktam az irányjelzőt (mert nem gondolatolvasó senki ;)) és vártam. Ilyenkor ugye figyelem Bélát (minden férfi sofőr nekem Béla, bocs XD), hogy hogy dönt. Beenged-e maga elé, vagy lassítsak és majd megyek mögötte. Na Béla úgy döntött, hogy menjek elé, de azért annyira nem  hogy simán menjen, így én ellenben ráléptem a gázra, és úgy váltottam sávot. Ez amúgy tök jó volt, remélem a szembe jövő rendőrök nem mérték, hogy én itt 53-54-el váltogatok sávot (nem tudom mennyivel a km óra 60-at mutatott, de ugye vagy 6 vagy 8 a csalása, tehát max. 54-el mehettem). A sávváltás közben Béla kettő fehér kocsival úgy döntött, hogy ő meg lemegy oda ahonnan én jöttem (ilyen többször volt, nem is gáz), de aztán rálépet a gázra (én már lassítottam, hisz mindjárt kanyarodok, és/vagy piros úgyis állok majd, és akkor Béla kettő elegánsan bezúgott elém... Nem az, nem gond, csak jobbra még olyan szépen irányjelzőzött :D Balra már nem működik a varázslat?

Mindegy is, miatta nem kellett jobban lassítani, hisz amúgy is lassításban voltunk, csak na. Én konkrétan láttam a visszapillantóba, ahogy Béla mögöttem pislog, hogy ez mi a fsz volt :D Mert hát állunk a pirosnál, és hát mit nyert a csóri? 2 kocsival előrébb van ...mint ahonnan indult. Oké, és ez miért jó?  Ezt magyarázzátok már meg. Én azért váltok sávot, mert arra akarok menni. De ide-oda kacsázna a radai rossebb, csak, hogy 2 kocsival előrébb legyek...a pirosnál. Ugyanazzal a lámpával jutottunk át. Amúgy mind a két Béla elhagyott, mert ők egyenesen mentek ;( 

Úgyhogy érdekes volt, hogy ilyen kacsázást letolnak emberek. És volt már ilyen, talán egy hónapja, hogy én bejöttem balra, ő kiment jobbra, majd még jobbrább(addigra van még egy sáv), majd rájött, hogy amúgy nem is arra akar menni, és mint a mai lazába áthúzta a kocsiját kettőt balra...wtf? :D

 Reggel meg még a város előtt ilyen nem túl gyors, de a lassú járműnél gyorsabb kis izé ment előttünk. De jöttek szembe, úgyhogy elengedtem azt, hogy megelőzőm, mire nem jöttek addigra meg forgalomtól elzárt terülte, meg záróvonal, meg körforgó, tehát itt már hagyod a francba a dolgot. De itt volt, hogy elgondolkodtam, hogy mi lenne ha mennék egy kört a körforgóba és így elém kerülnének akik kínlódtak mögöttem, hátha ők megelőzik ezt, csak én vagyok ilyen kis izé, és feltartom őket. De végül a kövi körforgónál ő elment Dunaföldvár felé, úgyhogy nem kellett elhagynunk meg kőröznöm. De amúgy tényleg néha bennem van, hogy megyek egy kört, mert úgy érzem "feltartom" a népeket, ők hatszor megelőztek volna mindenkit, csak nem tudták mert azért ketten már nagyobb akadályt képezünk...de még nem csináltam ilyet, de ma jutott eszembe először, hogy nem is akkor hülyeség ilyenkor menni egy kört, és akkor máris mindenki elém kerül és én meg ráérek...

2025. szeptember 5., péntek

Fél éve az utakon, tapasztalatok és hasonlók...

Helló Mindenki!

Aki még a jogsi megszerzés fázisában van, annak hajrá ;) menni fog, ne adjátok fel, menni fog. Arra gondoltam, hogy összeszedem az elmúlt fél év tapasztalatait, hátha valakinek segít. Vagy legalábbis nekem majd később jól fog jönni ;)

2025.03.05-én 9.30-kor megkezdtem a 4. vizsgámat. Addig levezettem 956 km-rt, és 64 órát. Az E-titán rendszer szerint 67-et, de 3 az, csak a „oktatókeresési” fázisom volt. A valós vezetés az 64 óra.

Az első három vizsgám, mind tanított dolgokat, az első azt, hogy ne kapkodjak, és az oktatómnak megtanította, hogy jobban bízzon bennem. A második megtanította, hogy ha eltévedek, képes vagyok bepánikolni(de így is a tábláknak megfelelően közlekedni), és stressz alatt nem megy a számolás…a harmadik vizsgám top mondata „Merre nézzünk, ha tolatunk?” ha 100-szor nem hallottam, akkor egyszer sem. Itt is üzenem a vizsgabiztosomnak, hogy megtanultam ;) A vizsgák közt vett (az 1 és a 4- között), nagyjából 10 óra megtanított arra, hogy nem szeretem a körforgókat, de a város, nagyjából abból áll. Elmentünk mindenhova ahol eltévedhetek, másik irányból, hogy „Ha eltévedsz, ne ess pánikba” és persze eljött az a pillanat, amikor én is és az oktató is tudta, hogy „végeztünk, most már menni fog a vizsga is”. Komolyan volt egy „aha” pillanat az utolsó órán, amikor átkattant a dolog, hogy „de tudok vezetni, tényleg”.

4 vizsgából 2-ön hangzott el, hogy „jól kezeli a kocsit, szépen vezet”, majd a 3.-on, hogy „csak önbizalmat valahonnan szerezzen”…4. vizsgára meglett azaz önbizalom, ami hozzásegített a sikerességhez.

2025.03.06-án 10.30-kor életemben először egyedül ültem a kocsimban, úgy hogy el is hagytam az udvart (tolatni, meg hasonlót addig is gyakoroltam az udvarban), és elmentem dolgozni. Lefulladtam az utca végén, de ezzel az egy lefulladással abszolváltam az utat. Próbáltam rájönni, merre járjak dolgozni, melyik a rövid, melyik a „kedvesebb”, és „tanulóbarátabb” út. Így a belvároson keresztül napi 16 körforgóval járkáltam dolgozni. Az első nap, első lefulladás után jött, hogy „ugrál a kocsi” – szarul váltasz, „lefullad” – többször, komolyan, első nap csodálom, hogy egyszer csak :D…

Ez itt a fennakadás..

Ekkor még „tél” volt, tehát sötétben jöttem haza mindig. 3 napos jogsival hóviharban jöhettem haza, sötétben. Nem élveztem túlzottan, de megnyugtatott, hogy más se és más se megy gyorsan. Kb. egy hetes jogsival fennakadtam a hidunkon, úgy kellett emelővel leszedni és kihúzni a szomszédnak. Már majdnem hívtunk autómentőt. Ugyanezen a héten hazajöttem helyzetjelzővel (sötétben), és nem értettem miért villognak meg dudálnak… amúgy láttam, nem sokat, de láttam – és megjegyezném, egy jelzés van a helyzetjelzőre a kocsin és a tompítottra, ha nem figyeli az ember, akkor nem észleli (igen-igen fényben igen), hogy csak helyzetjelző van bekapcsolva. Ugyanezen a héten parkoltam balf*szul, és zárt le a kormányzáram. Senkinek se kívánom azt a pánikot, amikor az se jut eszedbe, hogy amúgy interneten megnézd mi a teendő. Csak sötétben ülsz a kocsiba, nem tudod elfordítani a kulcsot és a kormány nem mozog, és te, mint az őrült csapkodod…és feloldott ;) És Még ugyanezen, úton, amikor eleve idegbe vagyok a kormányzáras fiaskója miatt, lefullad a körforgó előtt a kocsi, de úgy, hogy isten se indítja el. Kitoltak…és elindult végül….de őszinte leszek az első 2 hét után gondolkodtam rajta, hogy visszaadom a jogsim, mert kinyír és utál a kocsi (és fordítva). Aztán elmentem szervízbe, mert volt pár problémám (kormányzár fiaskó, fennakadás, meg kellett nézni mennyire sérült a kocsi alja – semennyire – motorhiba lámpa) és a szervízes ember konkrétan kinevetett, és közölte, hogy „mindenki ment haza már lámpa nélkül”, és nyugodjak meg lesz jobb. Nem nyugodtam annyira meg, de azért elfogadtam, hogy majd megszokjuk egymást a kocsival.

3 hetes jogsival levezettem egy 175 km-es távot, szerpentinnel, és Pécs belvárosával, kézifékes elindulással és hasonlókkal, egy lefulladással (az emelkedőn XD), majd pár nappal később haza is jöttünk, lefulladás és probléma nélkül, pedig viharos szél volt, és kicsi kocsi, ergó azért megérzem durván, ha fúj. Ezek után lett jobb a lefulladási rátám, szép lassan kikopott. Most már csak havi 1-2 van. Nem szűnt meg teljesen, de most már legalább tudom, hogy mikor és miért csinálja.

A motorhiba lámpával 4-szer voltam kb. szervízbe, végül egy másik helyen való tankolás után teljesen megszűnt a lámpa égése, azóta se jött vissza (lekopogom).

3 hónapos jogsival vettem le a T-betűt a kocsi hátuljáról, mert aki utál így is fog, aki nem az így se lesz tekintettel rám. Jó esetben ma már nem látszik annyira rajtam, hogy tanulok ;) Egyelőre a T még a kocsiban van, egyszer majd kiveszem, elfér, megnyugtat.

Nagyjából 1.000 km /  hónappal számoltam, most, hogy megnéztem a kilométerórát és azt, mennyivel vettem. Hol kevesebb, hol több. Minden nap vezetek (hét közben mindenképpen, hétvégén alkalmanként). Havonta próbálok beiktatni 1-1 nagyobb utat, hogy meglegyen a km. Munkába kocsival járok, most már másik útvonalon, mint kezdésnek. Néha kitérőkkel, ha viszek valakit haza ;)

Idő volt, míg a munkába járós útvonalon engedélyezett 70 km/ órát valóban elértem. Át nem tervezem lépni, néha emlékeztet a kocsi, hogy 72-vel mész… gyakorlom, hogy pont annyival menjek. Sorra előznek meg kocsik, de azaz igazság, jobban szeretem, ha előttem vannak, mint mögöttem. a 90 elérése ahol lehet még gyakorlás alatt van. De azért a 85 már simán kezelhető nálam, és mentem már 90-el többször is. Csak nehéz tudni mennyivel megyek. A kilométerórám kb. 6-8 km/h csal… Azóta okosítottuk a kocsit, de az egyik utasom kirúgta a vezetéket, úgyhogy jövő hétvégéig marad csak a kocsi km órája….

 Most már itthon tolatva állok be az udvarba, a könnyebb indulás miatt. És őszintén megvallom, könnyebbnek érzem a tolatva beállást (most pl. kamera nélkül), is. Annak ellenére, hogy a fejemben néha nem áll össze, a „ferde vagyok, merre tekerjem, ha arra akarok korrigálni” dolog. De pl. ma elsőre beálltam ;)

Fél év alatt sokat fejlődött azon tulajdonságom, hogy eldöntsem a körforgóba bemegyek, vagy megállok. De még mindig meg tudnak lepni. Mert ugye indexet nem használnak sokan…

Próbálom leküzdeni azt az érzést, hogy béna vagyok, és azt az érzést, hogy feltartok mindenkit. Ez akkor is rám szokott néha törni, amikor tényleg annyival megyek amennyivel lehet. Próbálok kedves és előzékeny sofőr lenni, és minden KRESZ szabályt betartani. De tény, néha sikerül záróvonalon előzni (bicajost vagy kaszáló cuccot). Továbbra is tanulok, minden vezetésből. Látom azt, hol vagyok béna, és próbálok fejlődni mindenben… amibe egyedül is megy. ;)

Jó vezetőnek tartanak, akik ültek mellettem, bízom abban, hogy pár hónap / év és én is elhiszem, hogy jól vezetek. Addig marad az, hogy bólogatok, hogy „jah” és elgondolkodom, hogy amúgy ezek az emberek kik mellett ültek, ha az jön mellettem, hogy „laza és biztonságos sofőr vagyok XD”

 Bárki azt hiszi, hogy a jogsival megtanult vezetni, nagyot téved. Borzalmasan nagy hiányok vannak. 30 órában se és 64-ben se lehet mindent megtanítani. Nekem is kimaradtak dolgok, pl. az egész rutinpálya, a szlalomozás, stb. aminek érzem a hiányát és pótolom majd szépen magamtól… ha úgy nem megy, akkor majd oktatóval.

Fél év, balesetmentesen. Ez idő alatt 2-szer dudáltak rám, elsőbbség adás tábla miatt. Először jogosan, másodszor kevésbé jogosan (mind a kettőben körbenéztem, csak kevésszer). Ez idő alatt erre-arra jártam az országban. Vittem utast, vittem gyerekeket magam mögött. Voltam ügyességi vezetős versenyen (egy hibaponttal, de lassan XD). Ismertem meg embereket a vezetésnek hála, lettek nagyratörő terveim. Mert bizony én jól akarom csinálni ;) Jó vezető akarok lenni. Igen, egyenesen akarok beparkolni (lehetőleg elsőre…), nem derogál, ha javítanom kell, mert belefér az időmbe. Szeretnék úgy vezetni, hogy engem ne szidjanak ;)

 Az oktatóm azt mondta, hogy amikor vezetünk legyünk előzékenyek és felesleges manőverekbe ne keveredjünk. Ezt a mai napig vallom. Én ráérek megvárni, hogy kitolassanak az útra. Én ráérek, tudok lassítani, hogy besoroljanak elém, amikor tudom, hogy gáz van az úton. Én megállok a stop táblánál (sokan nem, egyszer nem álltam meg, fú…úgy utáltam magam :D)

Én használom az indexet, egyszer nem tettem, akkor is utáltam magam, pedig amúgy közel távol senki se volt, de na! Elvek!

 Fél év alatt meg tanultam váltani, néha még rángat, akkor magamra szólok, hogy „lassabban emeld a lábad” :D….megtanultam ablakmosót feltölteni, kereket fújni, tankolni.

 Nagyjából kéthetente takarítom a kocsit, van, hogy sűrűbben (ha lekakilja a madár), amivel sokakat sokkoltam… pedig na… szeretem, ha rend van. Fél év alatt megszoktuk egymást a kocsival. Szeretem és hálás vagyok neki, hogy vigyáz rám, és az a legkevesebb, hogy cserébe én is vigyázok rá és tisztán tartom ;)

 

Friss jogsisok, hajrá. Csak vezetéssel javul a vezetésetek. Komolyan, gyakorlás nélkül nem fog. Utasaim közül, a barátnőm mondta, hogy az első hetekhez képest sokat fejlődtem. Amit ÉN amúgy nem észlelek, de örülök neki. (én mindig bénának tartom magam ;( :D)


2025. augusztus 23., szombat

Elemezzük a vezetést - 01.

 Gondoltam leírom, ma hogy ment a dolog, mert érdekes része is volt. A táv amúgy nem volt nagy OMV-Aldi-Müller-Ecofamily-Haza. Tehát bevásárlós út volt. Előtte még packettán feladtunk egy csomagot, de azt bele se számolom. Az Aldiig amúgy sima volt a dolog, egyszer volt egy kocsi, aki szeret olyan közel lenni a másikhoz, ami már kellemetlen...de ő elment az Aldiba, mi meg akkor még tankolni mentünk így kikerült mögülünk.

 A Müllernél nem volt parkoló, így amíg anyukám bement, mentem egy kört és beálltam olyan helyre, ahol kevésbé vagyok útba. Onnan tovább mentünk az Ecofamily-be, ahol szintén nincs parkoló, úgyhogy pár méterrel odébb parkoltam le. Mivel egy darab dolog kellett anyum meg is várt a kocsiban. Meglett, beszállás, irány haza. Elsőbbségadás táblánál megállás, irányjelző megy jönnek oldalról, úgyhogy várunk. Amikor szabad volt az út, akkor kikanyarodás és irány haza.  







Közben persze amúgy itt jobb oldalt, már van egy DM ami még jobban kitakar mindent. Mindegy is. Balra szándékoztam menni, az irányjelzőm ment is. Elnéztem jobbra-balra-jobbra-balra. Mivel a legközelebbi kocsi is, még a körforgóban volt, hát mentem, hisz lehet nem is erre jön (elvégre ugye index minek). Na most erre jött, és rálépett a gázra én meg már 85%-ban elhagytam a sávját. Kaptam egy dudálást és ennyi. Nem mentünk egymásnak, de próbálom elemezni a dolgot.

Ha én ott megállok, és várok 5 percet, hátha valaki kijön a körforgóból és itt egyenesen akar majd menni (kevesek...életembe nem láttam még ilyen kocsit, de biztos van ott valami amihez egyenest mész, a 90% kanyarodik jobbra a bevásárló cuccokhoz), akkor nem történt volna ez meg. 

Mert őszinte leszek, ha ő nem tapos rá a gázra a körforgót elhagyva az amúgy egyenes úton, hanem jön annyival amennyivel eddig, akkor nem is leszünk ilyen közel egymáshoz. 

Tisztában vagyok vele, hogy neki van elsőbbsége, csak azon gondolkodtam, hogy nekem tanulás alatt sokszor elmondta az oktató, hogy azért ne várjam meg kistarcsáról érkező kocsikat is, mert mögöttem nem lesznek boldogok, hogy álldogálunk. Tehát nem tudom, jelen esetben, bár semmi nem történt, de gondolkodom, hogy mi ki volt a hibás és mi lett volna a jó döntés. De ez ilyen kettős dolog. Hibás vagyok, mert nem álltam meg - viszont körültekintettem, kétszer is, meggyőződtem, hogy senki nincs az úton (amikor a kikanyarodást megkezdtem, senki nem volt a keresztező utakon), hogy közben a körforgóból kijövő nagy kocsival rendelkező ember úgy gondolta, hogy (fogalmam sincs mit gondolt), de gáz adással és dudával közelített. Anyukám szerint zavarja az embereket, hogy egy kis piros kocsi ott van. Ha nagyobb kocsim lenne, nem dudált volna meg, és a gázra se lép rá. Amúgy fékeznie nem kellett volna , ha nem úgy jön ki a körforgóból, hogy tövig nyomja a gázt.

Mindegy, gondoltam leírom, mert most ezen kattogok. Nagyon ritkán kapok dudálást, sokszor nem is én kapom, csak a közelembe történik XD és lelkiismeretes emberként rögtön gondolkodom, hogy na most ezt nekem szánták? Azt kiderül, csak köszönt a gyalogos ismerősnek, vagy a gyalogos útban volt, rossz helyen vagy egyéb :D eddig 5 hónap alatt ezen kívül 1-szer kaptam dudálást, Az tényleg teljesen jogos volt. Hasonló helyen, de nem itt, szintén elsőbbségadás, de ott valóban az utolsó körültekintés kimaradt de ott meg megálltam jóval azelőtt, hogy gáz lett volna, hisz észleltem, hogy "hello kocsi" és ő kedvesen mutogatott, hogy héteottatábla. Na azóta tényleg 2-3 alkalommal forgatom a fejem, úgyhogy ez a mai azért is bánt -.- 


2025. július 8., kedd

Ismeretlen utakon - Nyaralunk 4. nap - Visszatérés Fejér vármegyébe ;)

2025.07.01

Megtett km:  kb. 200

Az útvonal nagyjából az volt, mint odafele. Kivéve a Péceli állomás, ellenben cserében valahol tankoltunk. Nem tudom pontosan hol, de mivel ugye nem tudtam teli tankolni az előző tankolási kísérletemkor, így tudtuk, hogy hazafelé szintén megállunk valahol. MOL kút volt szintén, úgyhogy a motorhiba lámpám azóta se ég ;)

Hazafelé is hármasban jöttünk, Anyukám, az unokaöcsém és én. Egy ideig követtük a tesómékat, de eleve induláskor úgy egyeztünk meg, hogy arra mennek amerre akarnak, ne várjanak meg minket, mert mi a magunk kis tempójába, és útvonalába megyünk, tehát menjenek csak. Így nagyjából amúgy fél-egy órával hamarabb értek haza mint mi. 

 Még az út elején láttunk két mezei nyulat. De olyan roppant nagy fajtát a naaaaagy fülükkel kandikáltak ki a fűből. Hála az égnek nem gondoltak arra, hogy "de jó lenne átmenni az úton", úgyhogy csak ott szépen elvoltak. 

Volt útépítési szakasz, több is. Ilyen cuki lámpás megoldással. Na most, elfelejtettem elsztorizni, hogy amikor odafelé mentünk, akkor az egyik ilyen cuki lámpát nem láttam. Mert előtte állt egy kocsi, aminek egyetlen egy lámpája sem égett, és én a kis agyamba elkönyveltem, hogy balfasz helyen parkoló kocsi, és elég magas volt (olyan útépítős platós), hogy az úgy csak áll, úgyhogy szabályosan irányjelző, körbenézés, kikerültem és mentem...és kiderült, hogy feltehetően nekünk piros volt, úgyhogy szemből jöttek, én meg húzódtam le szépen. Amúgy még csak para sem volt túlzottan, hisz a random ott lakó emberke is elindulhat, a szembe jövők se ijedtek túlzottan meg. Remekül megoldottuk, aztán ugye találkoztam ezzel a lámpával, és innentől betartottuk amit mond. Ő meg a kb. 5 tesója. Amikor hazafelé jöttünk, már kicsit mókásabb volt a helyzet, kevesebb ilyen lámpa volt, és jobban szétbarmolt út, ahol volt egy pillanat, amikor nem igazán értettem miért oda rakták a lámpát ahova. Ugyanis, te megállsz, mert lámpa..melletted meg fel van törve az út, de úgy durván, nem kicsit. Namost...akkor akik a másik irányból jönnek, hogy kerülnek ki? Megsúgom, nagyon lassan és anyázva... Már én éreztem magam szarul, hogy szar helyen állok, de igazándiból én jó helyen álltam, egy másik kocsi mögött és egy másik kocsi előtt, tehát ott kellett állnunk. Lehúzódtunk mi amennyire lehetett, de így is szar volt a szembejövőnek.
 Több útépítés is volt, a legtöbb lámpás megoldással, úgyhogy véletlen sem volt olyan része az útnak, amikor repeszthettem volna 90-el vagy ha igen akkor ezt mondjuk 5 percnél több ideig tehettem volna. Mert vagy az út volt szar és kátyús, vagy település jött, vagy kanyar.
Izgalom a vezetés alatt hazafelé. Egyszer előttünk furán közlekedett egy kocsi...úgyhogy a kelleténél nagyobb követési távolsággal haladtunk mögötte, amit a mögöttem lévő teherautó nem igazán értett, és ő meg túl közel jött hozzám...nem éreztem azt a negyed órát túl kellemesnek, míg az előttünk lévő elment a mögöttünk lévő is más irányba ment...
Gödöllőn volt, egy út, ahol emlékszem, hogy senki nem volt, stop tábla volt, megálltam, azt mentem balra...és amint kikanyarodtam tudtam, hogy irányjelzőt nem használtam. Fú, idegesít ám! Senki nem volt közel távol, de elveim vannak, hogy betartok mindent és ilyenkor ez tökre lelkiismeretfurdalást okoz ;(
Aztán volt egy szakasz amikor tankok voltak mellettünk a réten...csak fél szemmel láttam őket, de tökre menő volt, meg poros. Aztán volt sok körforgó, egyszer lefulladtam....a körforgónál, aztán nagyobb lendülettel kapcsolódtam oda be, mint szerettem volna. De amúgy jó volt, csak olyan lendületes, ennél én megfontoltabban szoktam menni ;)
Aztán jött a híd, és máris a Dunaújvárosi Aldinál voltunk, ott gyorsan vettünk ebédnek valót, és jöttünk is haza. Hát nem mondom, hogy nem fáradtam el. De érdekes mód, amikor vezetek tényleg nem tűnik olyan hosszú időnek a vezetés, mint amennyi volt.
Összességében vezetés szempontjából (is), nagyon élveztem  a nyaralást. Kikapcsolódás volt ezerrel és lehetett gyakorolni a vezetést. Ilyenkor amúgy megfigyelem, hogy minden hosszabb út után kicsit nő a vezetési önbizalmam, nem parázok annyit azon, hogy béna vagyok. Jó esetben ez csak javul.

A nyaralás alatt megtett km, körülbelül:
 Oda: 200
1. nap: 60
2. nap: 57.1
3. nap: 53
Vissza: 200
Összesen, nagyjából: 570 km


2025. július 7., hétfő

Ismeretlen utakon - Nyaralunk 2. nap

 


2025.06.29.

Útvonal: Kétbodony - Romhány - Bánk - Rétság - Tolmács - Diósjenő Erdei Szabadidő park (és vissza)

Megtett Km: 57.1

Jó kis táv volt vezetés ügyileg is a 2. nap (az oda utat nem számoltam napnak...pedig az volt, de most már így marad). Tehát voltak emelkedők és voltak települések is út közben. Ellenben az úton csak egy kilapított macskával találkoztunk :( Sajnálom őket, de tény, hogy a legtöbb elgázolt állat amit látok amióta vezetek az macska. Feltehetően sokan vannak és sokat kóborolnak az utakon ide-oda.
 A nap egyik fontos momentuma az volt, hogy tankoljunk. Bár félig volt még a tank, de ahogy a kilométer órámban, úgy a benzint mutató jelzőmben sem szoktam annyira bízni. Tehát ha már csak 1-2 kis bigyóka van, akkor elmegyek tankolni. Kivételesen MOL kútnál, ez volt éppen útban. Amúgy OMV-nél szoktam tankolni, mert Dunaújvárosban meg az van közel az útvonalamhoz. Maga a tankolás valami rejtélyes oknál fogva eléggé nyögvenyelősen ment, folyamatosan kikattant a cucc, így időigényes volt, és 10.000-nél feladtuk a dolgot. Megjegyzés...tudok tankolni, ilyet nem szokott csinálni, vagy a meleg, vagy én, vagy a kocsi, vagy a benzinkút hisztije volt. Az első meglepetés nagyjából tankolás után 5 perccel ért, amikor...elaludt a motorhiba probléma lámpám.
 Tudni illik, a 2008-as Toyota yarisok egyik kedvelt hisztije a bizonyos motorhiba probléma lámpa, amivel idegzsábát idéznek elő a tulajba, főleg, ha friss kocsi, friss jogsi "nem értek a kocsikhoz" pánik van eleve. Ezzel a cuki lámpával 5-ször voltam szervízvbe...mindig tankolás után. Mindig kiütötték. Első körben vettem valami adalékanyagot, hogy jó legyen a katalizátornak. Második-harmadik-negyedik-ötödik alkalommal csak kiütöttük, és mondta a szervízes ember, hogy "próbáljam semmibe venni azt a lámpát", mert igazándiból nincs baja a kocsinak, csak öreg, nyűgös és szereti azt a lámpát égetni, a katalizátornak MAJD baja lesz, 5 év múlva kb. ne foglalkozzak azzal a lámpával, amíg nem világít más vagy esetleg pirosan bármi addig pont engedjem el a történetet. Na most, én megszoktam azt a lámpát...most tökre hiányzik, hogy nem ég :D (nem-nem, nem kell égnie, megszokom, hogy csak a fényszóró visszajelző ég, ha megyek valahova, meg az irányjelző szükség esetén, megvagyok nélküle, de mire megszoktam, hogy ott van, most nincs ott :D)
 Tehát tankoltunk, aztán irány a Diósjenő Erdei Szabadidő park. Míg ezt elértük volt egy gps által tökre későn szólt jobb kanyar. Ennek hála életem legrondább jobb kanyarja volt. Egyrészt rendesen nem tudtam lelassítani, de azért nagyjából okék voltunk, és lendületből vettük be, minek hála minimálisan átlógtunk a záróvonalon és hála az égnek a nyüvek se járt arra. Minden esetre jó tanulság volt, hogy akkor inkább Álljak meg, és úgy kanyarodjak, vagy jobban nyomjam a féket, mert ez így nem túl kedves kanyarbevétel volt. De az ilyenekből (is) tanul az ember. Diósjenő mókás hely, nagyjából 30-as és 20-as táblákkal teleszórva, legalábbis érzésre ez volt, a Szabadidő parkhoz a lejárat meg egy elég keskeny út volt. Hála az égnek sem lefelé, sem hazafelé (tehát felfelé), se találkoztunk szembe jövő forgalommal. Gyanúsan amúgy azt csak úgy oldhattuk volna meg, ha valaki visszamegy az út számára elejére és elengedi a másikat. De hála az égnek nem kellett ilyet csinálnunk. Bár gyakorlásnak az se lett volna rossz amúgy ;)
Voltak ebben a parkban cuki állatok, szép növények, árnyas túra útvonalak. Hidak, kötél pálya (ehhez már öreg, magas és nehéz vagyok :P), és mindenféle jó dolog. Szépen körbe sétáltunk mindent, volt elég pad ahol leüldögélhettünk út közben, és amúgy kellemes volt a klíma. Itt nem éreztük azt, hogy megöl minket a nap. Igen...elég sokat számít, ha az ember az erdőben van. Amikor végeztünk a körbejárással, akkor még vettünk egy-egy jégkrémet és azt majszolva pihentünk. Megjegyezném, sok féle jégkrém volt, és 2 egész olyan ami velem is kompatibilis volt. Ami amúgy kihívás ám ;) Mert legyen laktóz, glutén mentes, ne legyen benne édesítő, tehát cukor legyen benne ha már édesítesz. Ne legyen benne citrus, málna, eper, mogyoró és társai...igen....élmény ilyet találni. Amúgy nagyon finom volt, ez egy kókuszos jégkrém volt, kókusztejjel és nádcukorral úgyhogy minden kritériumnak megfelelt. És nem lett tőle bajom. Bocs, semmibe sem bízok :D
Miután elmajszoltunk mindent és mindenki kimosdott a jégkrémből, indultunk is vissza a szállásra. A visszafelé út amúgy eseménytelenebb volt. Itt kb. 2-szer éreztem, hogy utálják, hogy nem száguldozom, számomra ismeretlen úton, a mögöttem lévők (mind a 2-szer azért éreztem, mert záróvonal volt, és én átérzem, hogy mennyire utálhatja a másikat az ember, ha ő repesztene 90-el, és az előtte lévő kemény 75 ig hajlandó csak gyorsítani, mert aztán random elé ugrik egy 60-as tábla, és ő ehhez alkalmazkodni akar, vagy egy kanyar, ami egy rutinosnak biztos sitty-sutty, de egy alig 4 hónapos jogsisnak még megfontolás tárgya ;). Tehát átérzem az utáló embereket mögöttem amint nem volt záróvonal próbáltam a lehető legjobbrábra húzódni, hogy menjenek...és a vicc, nem mentek :P
 Ebből amúgy mindig arra következtetek, hogy sokkal jobban utálom ÉN magamat, mert lassabban megyek, mint ténylegesen a mögöttem lévő. Meg kellene tanulnom, hogy egyrészt ne ostorozzam magam feleslegesen. Másrészt ne akarjak gondolatolvasó lenni. Ne töltsön el aggodalommal, ha jó messze követnek engem (legalább megvan a követési távolság), és az se zavarjon, ha dudálnak, és nincs rá okuk (mert vannak a poénból dudálók, meg az elmebetegek, és vannak a normálisok akik okkal nyomják - ez utóbbit még nem láttam, de tudom, hogy létezik ;))
 A szálláson pihentünk, grilleztünk, pancsiztunk, lepucoltam a kocsi összes ablakát...és olvastunk. Jó kis nap volt, egyre melegebb kezdett lenni. Úgyhogy egyre kevésbé volt kedvünk messzebb merészkedni napon sétálós dolgot csinálni. Ennek ellenére következő nap még elmentünk túrázni.

2025. július 5., szombat

Ismeretlen utakon - Hagyjuk el a Vármegyét...egypár vármegyét ;)

Kiindulási pont: Nagyvenyim

Érkezési pont: Kétbodony

És a közte lévő útvonal: Szalkszentmárton-Tass-Dömsöd-Kiskunlacháza - Bugyi - Ócsa - Üllő - Gyömrő - Pécel- Isaszeg - Gödöllő - Iklad - Galgamácsa -Galgagyörk - Galgaguta - Nógrádkövesd - Szécsénke 

Megközelítőleg megtett km: 200

Tehát, 2025.06.27-én útnak indultunk, hogy családi nyaralásunkat eltöltsük Kétbodonyban. Ehhez olyan útvonal kellett, ami friss jogosítványosnak is baráti, aki fenntartásokkal kezeli az autópályákat, és Budapestet egyelőre szeretné kihagyni. Tehát így az út kanyargósabb, hosszabb és tovább tart, ellenben elkerüli az egész autópályás-Bp-s dolgot. 

Jah igen, indulás előtt 20 perccel kb. még így nézett ki a kocsi. Hamarosan kicsit okosodni tervezzük, és ehhez kicsit szét kell kapni, és mást belerakni. Végül minden visszakerült a helyére, és várunk az adapterre. Bár tesóm felajánlotta, hogy anélkül is megy, csak időigényes és itt és ott ezt és azt csinál a vezetékkel és erre mondtam, hogy "Megvárom, az adaptert, az jobb" Sajnálom, én nem szeretem, ha vezetékeket babrálnak a kocsimba. Elhiszem, hogy nem lesz baja tőle, és a tesóm tudja mit csinál...de tudok várni. Amúgy az okosítás oka, hogy az ablakban lévő telefontartónál túlmelegszik a telefon...és én a Wazze-t szeretem ha megy, mert megmondja, ha gyorsan megyek meg az útvonalat is (kivéve amikor nem). Így kicsit okosabb lesz majd a kocsi, de még várunk rá ;) No meg bekerül elméletben egy tolató kamera is, ami biztos jó ha van, eddig nem hiányzott ^^"

Pécelen tartottuk az első számú pihenőnket, itt volt pisi szünet és itt vettük fel a tesómat az állomáson.  Addig az út amúgy aránylag eseménytelen volt. Voltak megállások, mert valahol feltorlódtunk, vagy felújítás volt az úton. Voltak kocsik akik megelőztek - sokan -. Igazándiból úgy rémlik, hogy odafele többször sikerült 5-be váltanom, mint amúgy hazafelé, pedig hazafelé is hasonló kaliberű volt az útvonal (csak Pécel nem volt benne már).

Nos életemben először parkoltam ilyen ferde beállású parkolóba...elnézve elég bénán amúgy. De vonalon belül voltam, és ez az egy hely volt közel és távol, és nem tudtunk már nagyon válogatni, hogy hol állunk meg. Ez a Péceli állomásnál a gazos parkoló. Megjegyezném innen kiállni is időigényes volt, mert ugye rá az úttestre, szerintem forgattam ezerrel a fejem jobbra-balra-jobbra-balra-jobbra-balra, mire kiálltunk, és nem jött senki.

A Pentele hídon amúgy még pont át tudtunk menni, mert most péntektől teljes ott a zár hétfőig azt hiszem, hála az égnek, mi akkor jöttünk-mentünk, amikor ez még nem volt igazán akadály. Az egyik településen valami nagy banzáj készült amikor áthaladtunk, és amikor hazafelé jöttünk szintén még tartott a hepaj, úgyhogy az is több napos lehetett.

Pécel után a következő megállónk, Gödöllő volt és itt meg is ebédeltünk, tehát kicsit nagyobb szünetet tartottunk, innen már csak egy órányi út volt Kétbodony és a szállás. 

Gödöllő: Megjegyezném, kis koromban jártam Gödöllőn, illetve pár éve jártam még amikor valahol voltunk a közelben és ugyanitt ettünk, ahol 27-én. De általában én hátul ülök, nézelődők és/vagy alszok, tehát nem ismerem Gödöllőt. Vagy mégis? Hidi Gábor videóit szoktam nézni... elég rendszeresen, és tök érdekes volt így Gödöllőn átmenni. Egyrészt megbámultam minden tanulóvezetőt (bocsi...amúgy ezt mindenhol csinálom :P), és egy csomó lámpánál, körforgónál tök random helynél mondtam, hogy Oh itt is szoktak járni a Hidi Gabiék :D....tehát tök olyan volt, mintha már ezerszer megjártam volna Gödöllő útjait. Ami amúgy tök jó érzés. Ezt muszáj volt megosztanom amúgy Hidi Gáborral is, mert hát, tudja csak, hogy mekkora segítség ismeretlen helyen, ha már szinten minden főbb útját bejártam "virtuálisan", más tanulóvezetők által.

Kétbodonynál aránylag gyorsan megtaláltuk a szállást, bár aranyos volt a gps program, mert azt mondta, haladj enyhén jobbra....na az minden volt, csak nem enyhén, hanem egy durva jobbkanyar, de azért meglett. Első nap még emelkedőre feltolatott a tesóm a kocsival, hogy könnyebb legyen kipakolni. A többi nap már lenn parkoltam, és inkább fordulgattam mindig indulás előtt. Belefért az időbe, meg legalább gyakoroltam a megfordulást.

Az út amúgy szép volt, én élveztem. Péceltől a sógornőm ült hátul. Őt kérdeztem, amikor odaértünk, hogy hogy érezte magát. Azt mondta teljes biztonságban. A többi nap már a unokaöcsém költözött mögénk, mondván, hogy "veletek akarok menni". Úgyhogy onnantól már hárman vagy volt időszak amikor négyen voltunk a kocsiban.

Maximálisan élveztem a vezetést, de tény hogy elfáradtam benne. Nem annyira mint annak idején a Nagyvenyim-Abaliget távnál, de azért így is elég sok volt. Érdekes, míg a volánnál vagyok nem tűnik fel, hogy Órák óta jövünk megyünk. A legnagyobb gondom, hogy pisilnem kell, így néha meg kell állni. De amúgy hála az égnek ennyi megállóval pont jó volt. Mert megmozgattuk magunkat, kicsit felfrissültünk és kicsit pihentünk, mielőtt újra útra keltünk volna.

Néha elgondolkodtam amúgy, hogy nézem-e eleget a tükröt. Mert amúgy szerintem igen, de nem emlékszem arra, hogy olyan marha sokat nézegetném. Pedig amúgy feltehetően nézem, csak nem olyan izgalmas információ, hogy minden egyes tükörbe pillantást feljegyezzem az agyam, hogy megtörtént, ellenben random tükörbe nézést igen. Ezen a hosszú távon amúgy amikor emlékszem pontosan, hogy belenéztem az kb. 15 alkalom. És ennek bizton mondom, hogy sokszorosára nem emlékszem, annak ellenére, hogy biztos, hogy belenéztem. Csak közben beszélgettünk, és hasonlók és így ez egy másodlagos információ csak. (és feltehetően semmi izgit nem láttam a tükrökbe, amik miatt emlékezetes lett volna, hogy belenéztem ;))


A Mentő elengedése opcionális, avagy hogy nem figyel a vezető

  Tudjátok, van az a pillanat, amikor a visszapillantóban meglátod a villódzó fényeket. Vagy az a pillanat, amikor az eltéveszthetetlen szir...