A következő címkéjű bejegyzések mutatása: festés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: festés. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. október 12., hétfő

Út festés Venyim és Dunaújváros között

 

 


Az van, hogy ma amikor reggel jöttünk boltba, konstatáltuk, hogy festik az útburkolatot Venyim és Dunaújváros között. Egyelőre amúgy 10-ig annyi derült ki, hogy a körforgók előtti sárga vonalakat illetve az ott lévő záróvonal és társai kerülnek festésre.

Amikor mi nagyjából 8.30-kor először mentünk a város felé, akkor épp pakoltak ki. Még nem irányították a forgalmat, csak kirakták a 70-et felülíró 60-at, meg az útépítős táblát, illetve elkezdtek kipakolni. Amúgy tök jó rikító neon zöld ruhában vannak a munkások, így már jóval előbb lehet őket látni.

9.20 körül, amikor visszafelé jöttünk, már félpályásan lezárták és irányító ember is volt. Ugye a körforgás miatt ez annyira nem egyszerű, sok ember kell (ahány kijárat), hogy maximálisan lehessen dinamikusan haladni, miközben dolgoznak. Itt meg is kellett állnunk, talán 2 percig álltunk, majd egyszerre indítottak minket, meg a pályáról (M6), feljövő kocsikat, akik közt volt egy, aki aztán roppant mód nem volt türelmes. A körforgóba mi léptünk be elsőre, mármint aki a mi irányunkba megy, de ő konkrétan elé vágott. Olyan dudálás volt, hogy mondtam is anyumnak, hogy én inkább majd tíz perccel hamarabb elindulok, hátha akkor se lesz túl zökkenőmentes, amikor dolgozni megyek. Én nem értem ezt a borzalmasan nagy türelmetlenséget.

10.30 körül, amikor dolgozni mentem, pont előttem lett megállítva a forgalom a körforgónál, úgyhogy türelmesen vártam, hogy mehessek. Már tanultak az előzőből, és most velem indult együtt a pályáról felérkező, én meg türelmesen megvártam, hogy ő menjen és csak utána indultam én is. Amúgy szerintem jól van megoldva, nem tudom mennyire tudnak biztonságosan dolgozni így.

Ami viszont vicces(???) volt, hogy a két körforgó közt is jelzik, hogy útépítés van, de kirakták mellé a 40-es táblát....amikor alapjáraton a két körforgó közt a 30  a megengedett :D Mondtam is anyumnak, hogy akkor most itt gyorsítsak? Amúgy nem gyorsítottam, mert ugye le volt állítva a forgalom és úgyis meg kellett állnom, oda meg ráértem 30-al menni.

A tanulság: Mindenképpen nagyon figyelni kell, random történnek ilyen festések, lezárások amikre az ember nem készül. Érdekes volt, de hála az égnek túlzottan nagy fennakadást nem okozott egyik utamon sem. Gyanúsan, mire este hazamegyek addigra majd már végeznek is. 

És, hogy borzalmasan türelmetlenek az emberek, tehát jobb, ha extrán figyel az ember, mert a többiek között sok olyan van, aki csak létezik az utakon. Azt már meg sem jegyzem, hogy index nélkül előznek, hogy záróvonalon, forgalomtól elzárt területen előznek...tehát sokak valahogy opcionálisnak érzik a KRESZ-t...pedig nekem nem úgy tanították, hogy csak azt a részt tartsam be, ami tetszik nekem....és az index lámpám sem égett ki, és nem lett izomláza az ujjamnak attól, hogy használom ^.^"

2025. augusztus 26., kedd

Festik az útburkolati jeleket

A kép csak illusztráció, nem álltam meg fotózni
(forrás)

 

Na tehát, ma arra lettem figyelmes a városban, hogy egyrészt festegetik az útburkolati jeleket, másrészt ennek hála fél pályásan engedik bizonyos helyeken át a kocsikat. Bizonyos helyek meg le vannak kerítve. Amúgy a városra ráfért már az, hogy újra fessék a lekopott jeleket, csak még a logikára nem jöttem rá, hogy mi alapján választják meg, hogy mely helyeken festenek egyszerre, és hogy mit.

 Biztos van koncepció rá, csak nem tudom mi. Rég voltam a belvárosba, így nem tudom, hogy a Skála környékén is dolgoznak, vagy most az Állomástól befelé lévő szakaszon, és a Béke városrészben pár szakaszon mennek a festések. Volt zebra félig elkerítve, az már le lett festve, meg forgalomtól elzárt területeket is sikerült újra festeni, meg ma úgy láttam a Mekinél egy egész jobbra kanyaradó sávnak a nyilai kerültek javításra.

Megjegyezném a Béke városrészi körforgó és a Meki között, lassan élesben gyakorolhatom a szlalomot, mert annyi hely van elkerítve, hogy szar :D És nem tudom, hogy örüljek-e az elkerítésnek, mert ez azt jelenti, hogy „tudnak már róla, javítani fogják”, vagy ez is olyan lesz, mint a szintén ezen az útvonalon lévő elkerített rész, ami kb. 2 hónapja el van kerítve…de lehet már régebb óta. De például a kikerülési irányt jelző tábla körülbelül 3 hete került rá. Szerintem majdnem feleslegesen, hisz eddig is így kerülte ki mindenki, és senkinek nem jutott eszébe, az út jobb szélénél lévő lyukat a padkát átugorva jobbról megkerülni :D De valóban legyünk szabályosak, most már van egy kikerülési irányt jelző tábla is a körbekerítésen. Amúgy elég szerencsétlen helyen van az egész, mert akarva akaratlan félrevezető az, aki arra megy. Mert ahhoz, hogy balról kikerüld, jelzel balra, és átmész a balra kanyarodó sávba… ami a többieknek azt mutatná, hogy te balra fogsz menni, pedig nem, mert egyenesen. Ma konkrétan bámult a tőlem balra lévő autós, hogy miért jeleztem (pedig amint átértem a sávba, és nem is mentem át rendesen, csak amennyi kell a kikerüléshez, lekapcsoltam az irányjelzőm), de így is nézett, hogy akkor most én mégse megyek balra? :P

Tehát tök jó, elkezdték a festést, remélem, szép fokozatosan mindent újra festenek, és remélem, szép lassan javítják a körbe bástyázott dolgokat is, mert tény izgibb így vezetni…de megvagyok nélküle :D

A Mentő elengedése opcionális, avagy hogy nem figyel a vezető

  Tudjátok, van az a pillanat, amikor a visszapillantóban meglátod a villódzó fényeket. Vagy az a pillanat, amikor az eltéveszthetetlen szir...