A következő címkéjű bejegyzések mutatása: először. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: először. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. október 6., kedd

Járjuk az országot - Cserkeszőlő

 


Ha minden igaz, akkor ez volt az útvonal (ha nem akkor majd korrigálom). Egybe raktam fel, de az oda és vissza út között volt 1 nap.

Az Úgy volt, hogy szembejött anyukámmal, hogy van Papaya termesztés kis hazánkban is. Életünkben eddig nem túl sokszor ettünk papayát...amikor kolléganőm hozott Tájföldről, akkor. És mi akkor el is ültettük a magokat, mert miért ne alapon, és tök szép növényeink lettek, ilyen derékig érő méretig fejlődtek...aztán jött a tél, és nem szerették a pincét, pedig világítottunk, meg locsoltuk is őket....no de így jártunk. Így amikor kiderült, hogy valaki termeszt és látogatható a hely ahol termeszti, hát kerestük az időpontot, hogy mikor tudunk menni.

Az alap ötlet az volt, hogy pénteken délig dolgozom, hazajövök, eszünk és megyünk is, majd vasárnap érkezünk haza. Szombaton meg megnézzük a papayást és ha lehet veszünk is. Ez annyiban módosult, hogy pénteken elmentünk, majd szombaton délután haza is indultunk, mert a szállásunkon bár jeleztük, hogy hideg van, ... nos kaptunk plédet, de fűteni, majd a fűtés szezonba fognak....október 15 után.

 A Papaya kertnek amúgy van hova fejlődnie, de így is érdekes volt, meg láttunk banánt, vaníliát, sárkánygyümölcsöt és mindenfélét. Szerintem nagyon érdemes megnézni, ha a közelben lakik az ember, vagy hát még a mi távolságunk se távolság ;D

 De akkor a vezetős részéről:

 Odafelé Tass felé mentünk, el is nosztalgiáztam anyukámnak, hogy életem első országúti vezetése Kunszentmiklósra vitt, úgyhogy Tasson jártam már, emlékeim szerint vannak macskaköves részek is, és valóban voltak. Az út Nagyvenyim és Cserkeszőlő között valami tragédia. Komolyan, szerintem az átlag sebességünk 60 volt. Mert bár mehettél 90-el...ha nem akarod rongálni a kocsit, akkor nem mész 90-el. Az út széle ilyen "lemészmeghalsz" típusú volt, tehát  amikor tudott az ember, akkor középen ment, és amilyen sűrű forgalom volt, elég sokat lehetett így menni....borzalmasan rossz az út széle, mély nyomvájuk és mindenek.... vezetési szempontból kell egy jó lengéscsillapító. Az út minőségén túl kettő érdemleges dolog történt. Volt egy kutya, aki meg akart halni, de én meg nem voltam hajlandó elütni, úgyhogy nagyjából egy kisebb, majd egy satufékkel kellett megállnom, mert az úton táncikált ide-oda...mögöttem nagyon figyeltek, senki nem jött belém a fékezés miatt, mindenki kedvesen kikerült, amíg mi próbáltunk rájönni, hol van a kutya - nem ütöttük el, ott mászkált a kocsi mellett -.- 

 Aztán nem sokkal később mi jobbra akartunk menni, és volt valami baleset előttünk, és a rendőr mutatta, hogy mehetünk egyenesen...akkor is jobbra mentünk mert arra volt dolgunk (nem arra volt a baleset). A szállásnál nem volt parkoló, de míg bepakoltunk, addig lehetett ott állni, aztán tolatva, lassan szlalomozva kijönni. A kocsim annyira nem rajongott azért, hogy tyúklépésben megyünk hátrafelé, és még kanyargunk is, mert más is odaállt, míg kipakolt...megsúgom én se rajongtam érte, de nem volt hely megfordulni. A szállástól kb. 50-100 méterre füves építési területen lehetett parkolni ....hát  jó.

 A szállás amúgy kényelmes volt, ha a hideget nem számoljuk. A kádban lehetett gyógyvízbe pancsolni (ezért ezt választottuk). De végül a hideg és a nekem aránylag kényelmes, de anyumnak annyira mégsem jó ágy miatt, úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk, ha megnéztük a papayást szombaton.

 Az úgy kezdődött, hogy a GPS szerint menjél Észak-Keletre...ugye, mindenki tudja a kocsiban ülve, merre van északkelet.... aha mi se, és az útkereszteződésig ő se, úgyhogy elmentünk balra....hogy 5-8 km után megforduljunk :D A Papayás amúgy nagyjából 500 méterre volt (plakát szerint) a szállástól, a valóságban, szerintem pár km-re.




Így hát, megnéztük a papaya farmot, vettünk papayát, meg papaya lekvárt, visszamentünk a szállásra, elmentünk ebédeltünk, anyum még fürdött egyet a kádas gyógyvízbe, aztán irány haza. Gondoltuk, miután a Tass felé lévő út szar....megyünk Solt felé, az biztos jobb...tuti...

 Amúgy jobb volt, eltekintve az indokolatlan 60-as tábláktól, amikor kerestük az útépítést, de nem volt sehol. Viszont szerintem tök jó volt, sokszor kellett megállni lámpánál, mert félig levolt zárva az útszakasz. Mentünk körforgóba FORDÍTVA, ez borzalmasan életidegen volt,  de hát a másik fele még nem készült el...nagyon szűrreális élmény volt. Ezen túl a két említésre méltó dolog, hogy az egyik normális körforgó után egy teherautó, mindenféle forgalomtól elzárt terület és záróvonalat sem érdekelve húzott el mellettünk....Látszott amúgy a mozgásán, hogy ilyen, tehát ha akartam volna balra kanyarodni, se mentem volna.....azért elhangzott belőlem ott egy cifra káromkodás beismerem. Aztán Soltnál talán, mentünk tankolni, MOL-kút. Olyan kedves volt a személyzet, hogy még írjuk a reklamálást. A fizetést kártyával appal (ne kérdezzétek, minek használok applikációt, ha úgyse használom amúgy....évente talán kétszer, totál nincs értelme), kicsit szerencsétlenkedtünk, de fapofával végig nézte, meg húzta a száját. Amikor végeztünk, elakartunk menni mosdóba, de oda kell rakni egy gépet ami nem enged be, se kártya, se app, se semmi, és ahelyett, hogy odajönnél segíteni, csak nézel ki a fejedből. Úgyhogy jobban jártunk volna, ha Dunaújvárosba bemegyünk és ott tankolunk OMV-nél...ott ellehet menni mosdóba simán.

Tehát ilyen kis hétvégi kiruccanás volt, a papaya lassan megérik,...már sárgul rendesen, úgyhogy pár nap és megehetjük majd. Az utakat nem tudom valaha felújítják-e, ahogy elnéztem a jelenlegi kormánynak nem prioritás, de remélem amit elkezdtek azt legalább már befejezik. Mert azért voltak ott eléggé rossz utak Tass felé. Azokat a gazdákat meg nem értem, akiknek kinn kószál a kutyája az úton...balesetveszélyes, de komolyan. Nem kóbor kutya volt, ez nyakörves, a közeli háztól jött ki....

Vezessetek óvatosan! Mert mindenkit, haza várnak.

2026. szeptember 15., kedd

Vezetéstechnikai - Alap - tréning

 

Mi család ügyileg nem igazán szoktunk ajándékozni, ennek egyik fő oka, hogy mindenkinek van keresete, és meg tudjuk venni, amire szükségünk van, felesleges dolgokat meg nem akarunk adni a másiknak, csak azért, hogy adjunk. Így lett, hogy családilag megegyeztünk, hogy a gyerekeken kívül, mindenki más csak kerek évfordulókor kap ajándékot, de ekkor kicsit drágább ajándékot kérhet. Így esett, hogy én vezetéstechnikai tréninget kértem, mert úgy éreztem, hogy én ezt nagyon szeretném, és hogy hasznos is, meg milyen jó dolog már!


Nyáron betöltöttem a 40-et, és a családtól megkaptam a kupont, amivel mehettem Zsámbékra vezetéstechnikai tréningre. Jött is a szervezgetés, hogy miként, mikor, hogyan váltsam be, mert nem akartam túl sokáig húzni. Nem akartam túlzottan télen se menni, a tavasz meg olyan messze van, hőkupolás időbe sem akartam, így lett az, hogy akkor ősszel. AniTiger barátnőmmel összeegyeztettük naptárainkat, hogy mikor érünk mind a ketten rá, mikor nem dolgozik egyikünk sem, mikor van erre időnk. Ugyanis, nekem volt egy olyan érzésem, ami utólag be is bizonyosodott, hogy jobb, ha a tréning előtt és után NEM én vezetek. Mert ugyan másfél éves és egy hetes a jogsim, úgy éreztem, hogy egy 4 órás tréning kellő odafigyelést, koncentráltságot igényel, hogy utána egy "kicsit" fáradt leszek. Megjegyzem AniTigerrel hazaértünk, ő kiszállt, én hazavezettem, beparkoltam, aztán egy órát aludtam, annyira le voltam fáradva ^^.

8.30-ra kellett odaérnünk, 9-kor kezdődött egy elméleti oktatás, ide amúgy a kísérők is beülhettek, miután szétoszlottunk három felé. Voltak a haladó csoportosok páran, és volt az alap tréninges csoport, ahova amúgy elég sokan jöttek. Két instruktor között oszlottunk el oktatás után, hogy sehol se legyen túl sok autó, hogy pőrgősen lehessen haladni, ne legyen akkora sor, és ne kelljen sokat várni. Amúgy a csúsztatott kuplungos haladást nagyon lehetett gyakorolni, mert míg újra én lehettem a pályán kocsinként haladtunk előre, mindig csak kicsit, bár azt dinamikusan. Azért volt, amikor kiraktam üresbe és kézifékkel rögzítettem, de így is olyan izomlázam lett :D.

Maga a pálya is nagyon menő, ahogy egyik modulról a másikra mész, jó kis nagy szöget bezáró emelkedő, szlalomozás, csak, hogy ne unatkozz. Az első modulunk a Hajtúkanyaros volt. Itt elsőre csak mentünk egy kört, megmutatta  az instruktor, hogy mi a terület, majd a kis infós konténerben lerajzolta, merre menjünk, hol fékezzünk, mennyivel menjünk. Amúgy aranyos volt, többször elhangzott, hogy aki négy évszakossal van az lehet bátrabb, mehet gyorsabban, mint a nyári gumisok...én közepesen bátor maradtam.

Úgy hiszem, még úgy is kellően hasznos volt, hogy nem tervezek semmilyen hegyi túrába kezdeni, pláne nem esős-latyakos és csúnya csúszós utakon. Érdekes volt, hogy mennyire lehetett tartani a kocsit, és feltehetően még mehettem volna gyorsabban is, de nekem így is elég volt megtapasztalni a dolgokat. Egyszer az egyik víztornyot sikerült is telibe trafálnom. Úgy hittem, hogy azt én meg tudom balról is kerülni...nos nem. De legalább le lett mosva a kocsi egy kicsit XD. Amúgy minden modult nagyjából 3-szor csináltunk meg, mindig változott, hogy mennyivel kell menni, illetve, hogy kapunk-e akadályt rá, vagy sem. Itt elsőnek azt hiszem 20-25-el, másodszorra 35-40-el azt hiszem (nem esküszök meg rá), és a végén már kerülgetni kellett a harmadik körben a vizes akadályokat, tehát nem szimplán, csak fékezgetsz, hanem manőverezel is közben, miközben az ideális ívet próbálod tartani.

Innen tovább mentünk, a körpályás modulra, itt a feladat az volt, hogy minden körben 3 kört tesz meg mindenki, az elsőbe félig rajta a műgyantás részen, aztán teljesen, és még gyorsabban. Aztán jött, hogy itt is manőverezni kellett, és volt, ahol hirtelen megállni. Hogy megtapasztalhassuk, hogy mi történik, ha megcsúszik a kocsi, mennyit és hogy segít a rásegítő rendszer, és mennyire tudunk jól kormányozni. Itt is növekvő sebességgel, majd utoljára már "akadály" vízoszlopokkal, hogy ne csak aranyosan körbe-körbe menj, hanem kerülgess, manőverezz és élj túl ;D
A két modul után jött egy 15 perces szünet, amíg visszamentünk a főépületre és mindenki mosdóba ment, ivott, evett, és töltekezett. AniTiger amúgy a végén megjegyezte, hogy olyan lassan csinálunk mindent, meg hogy sokáig álldogálunk. Én meg megjegyeztem neki, hogy amúgy ha ott ülsz, akkor ez így sitty-sutty megy, mert felnézel, és megint te jössz. Ahol volt rálátásom a többiekre ott amúgy néztem őket, hogy ki, hogyan oldja meg a dolgot, mert hát érdekes és abból is lehet tanulni, ha a másikat nézed. Nálunk olyan nagy kilengés vagy akár pályaelhagyás nem volt, elég nagy amúgy a tér, ha kisodródsz akkor se sodródsz igazándiból ki.
 Pihenő után tovább mentünk, hogy vészfékezést gyakoroljunk. Itt el lett mondva, hogy mit csináljunk, manuális váltósok, kuplungra is ugorjanak rá XD, ne csak a fékre, mert akkor furán reagál a kocsi. Amúgy egyetlen bajom a megfelelő sebesség elérésével volt, mert vagy felváltogatok, de az idő-hely, vagy hagyom bőgni a motort (azt meg sajnálom), így addig nem váltogattam fel, míg ildomos lett volna, mert akkor mire odaérek, hogy elérem a sebességet amit kérnek, már fékezhetek is, de megközelítőleg azért sikerült kímélnem a kocsit is. Vészfékezés: Rájöttem, hogy már csináltam ezt máskor is, akkor amikor baleseteztem, és aztán ugye belém jöttek, de legalább ÉN nem mentem senkibe se bele. Illetve oktatáskor egyszer az oktató, na akkor fejeltem majdnem le a műszerfalat (de megtapasztaltam oktatás alatt, ez tök jó). Úgyhogy ez nem volt már új terep, viszont sose rossz, ha valamit az ember gyakorol. Amúgy általában elég jól sikerült ez mindenkinek.



Ez után jött, az egyezményesen, mindenkinek a legjobban tetsző rész. Beismerem, a legtöbb figyelmet, fegyelmet, kormányzást és mindent ez a modul igényli. Nem mondom, hogy kellemes érzés, amikor kirántják a kocsit az egyik irányba, és az ukász, hogy nem fékezel, nem adsz gázt, semmire ne lépj rá, csak kormányozd egyenesbe a cuccot, mert őszinte leszek féltem, hogy olyan szinten reflexből fékez az ember, hogy képes leszek elrontani és ráfékezek. Hála az égnek nem. Nem néztem volna mondjuk meg, hogy mit csinál, ha ilyen csúnya dolgot művelek....de hála az égnek, mindig visszatudtam kormányozni a kocsit a helyére. Amúgy háromszor mentünk, egyre növekvő rántásintenzítással, elsőnek, csak olyan kis lájtossan, mint amikor kicsit csúszik az út, te meg gyorsabban kanyarodsz. Ilyesmi volt velem "télen" nem kellemes, de nem is akkora gáz. Harmadik körbe azért, már elég durván meg lettünk rángatva, jóval nagyobb idő volt az, míg a kocsi újra egyenesen megy és nem random amerre akar. Mindenkinek amúgy ez dobta meg rendesen a vérnyomását :D





Utána, csak, hogy levezessük a dolgot, jött szlalomozás. Őszinte leszek én ezt tökre vártam, mert nekem kimaradt a rutinpálya és szerintem tök hasznos dolog az egész. Itt első körben szlalom volt, először 25-el, majd gyorsabban, úgy, hogy nem fékezhetsz bel, tartanod kell a tempót és jó esetben nem gyilkolod a bolyákat. Egyet löktem fel azt hiszem.
 A következő feladat már "rosszabb" volt, ott kikerülés, hirtelen sávváltás a feladat, maga a feladat, még a relatív 35-40-es tempónál sem volt annyira gáz, na de a vége, hogy menjé 65-el (el se érem mire odaérek :D), és majd mondja, mikor vesz fékezz. Na itt én hamarabb ijedtem meg, hogy nekimegyek annak amit ki kell kerülnöm, szerintem 5 másodperccel hamarabb vész fékeztem, mint ahogy az instruktor mondta, hogy "most" :D Sajnálom, nem szeretek ütközni! De még így is tök hasznosnak találom, de én nagyon defenzív vezető vagyok, én szeretek elkerülni, minden veszélyes dolgot :P





Összességében tehát szerintem megérte, szerintem még fogok ilyenre menni, és úgy érzem hasznos is volt. Mindenképpen élmény volt, imádtam ott lenni, és mindenfélét csinálni. Először amúgy volt bennem egy kis félsz, hogy fú, nehéz lesz, meg hát én friss jogsival, és jaj, meg amúgy is (túl agyalásnak hívják ezt), de amikor ott voltunk, berakták a rádiót a kocsiba (megkértek, hogy mindent rakjunk el, ami le-fel-el eshet, ha olyat csinálunk), és az instruktor nagyon türelmesen, nagyon kedvesen, és érthetően mindent elmondott. Tudtuk, hogy mikor mit kell csinálni, ha rosszul csináltuk, szólt, hogy mit javítsunk, maximálisan mindig arra figyelt, aki akkor és ott csinálta a feladatot, úgyhogy én elégedett vagyok. Amúgy volt humoruk is az instruktoroknak, kellően oldani tudták, az esetleges feszültséget is. Hasonlóan friss jogsis, amúgy nagyjából még 5 volt. Sokaknál a kísérő és beült a kocsiba, ennek azt hiszem 25.000 lett volna a tarifája, így AniTiger lemondott, a lehetőségről (így volt, aki videózott, meg fotózott :*).

 Korban amúgy elég vegyesek voltunk, sok volt a fiatal, de voltak idősebbek is. Volt egy hölgy, ő a férjétől kapta a tréninget, mert ezer éve van jogsija, de nem használta, most úgy hozta az élet, hogy használnia kellene, és úgy gondolták, ez egy jó dolog neki is, hogy magabiztosabb legyen. A végén kérdezték, hogy elégedettek voltunk-e, szerintem mindenki azt mondta, hogy igen. 

 Az amiért mentem, azt megkaptam, érdekes volt, és szerettem részt venni benne. Lehet nézőként nem izgi, de résztvevőként nagyon jó volt, néha summáztam magamban, hogy "na ezt is megtudtam csinálni", az úgy amúgy jól esik az embernek, amikor valamiben nem olyan rossz ;D De rávilágított arra is a dolog, hogy még annyi-annyi mindenben tudok fejlődni, még annyi mindent kell megtanulnom, hogy ihaja....na majd következő tréningig gyakorlok ;D 
Kérdeztük ki megy a haladóra, azt mondták, úgy kb 2-3 alap után szoktak, mert akkor már elég bátrak, hogy jóval nagyobb sebességgel is megugorják a feladatokat. Igen....a haladó még nem nekem való...még ;D És az a 4 óra amúgy...ha ott vagy akkor tök gyorsan eltelik. Egyrészt imádtam és vezettem volna még tovább, másrészt hulla fáradt voltam ettől a négy órától is.





Itt voltam, itt be tudjátok járni az egész tanpályát virtuálisan, szerintem tök menőőőő!!!

ITT







2026. szeptember 6., vasárnap

Kerék csere, mert néha az is kell

 Az előző kocsim nem érte meg nálam a kerék cserét. Mert amikor megvettem, elmentünk a gumishoz, hogy mondjon valamit, hogy cseréljük, vagy nem kell. Azt mondta, hogy mivel téli az egyik a másik négy évszakos, és mind új, hát maradjon úgy, majd jöjjek 30.000 km múlva. Aztán mielőtt átléphettem volna a 30.000 km-rt már kocsi lett cserélve, ilyen-olyan okok miatt.

Örökölt szettekkel kaptam egy adag nyárival egy adag négy évszakossal. Így adott volt, hogy a nyári megy, a négy évszakos, ha jó akkor marad, és kerül mellé még egy szett négy évszakos. Gondolkodtam a Nyári - téli váltáson, hogy évente kétszer szórakozzak azon, hogy váltogatjuk a gumit, de végül arra jutottam, hogy felesleges. Egyrészt, a teleinket elnézve, nem igazán látom indokoltnak, hogy  ide-oda váltogassam. A nagy télbe, ha megérkezik, mint ahogy idén januárban is megmutatta, hogy létezik még tél, meg hó, nos ez esetben a kocsi nem megy sehova sem. 

 És nem azért nem megy, mert nem tudok téli körülmények között vezetni. Tudok. Vagy mert négy évszakos a kereke - még szerintem ez se lenne akkora gond - . Hanem azért, mert bár az utakat letakarították, a parkolókat már nem. A városban borzalmas állapotok voltak a parkolóknál és ha csak nem csákánnyal és lángszóróval járok alapból akkor szinte lehetetlen parkolni. Tavaly párszor mentem amúgy téli időjárásba, akkor hólapáttal, jégverő akármivel és takarítottam a parkolót....de na, nem éri meg. Nem halok bele akkor sem, ha egy egész hónapig kell járnom busszal majd. De elnézve az időjárást...hát...ööö...nem tudom lesz-e igazi tél egyáltalán.

 Így lett az, hogy elmentünk megkérdezni, hogy mennyit kell venni, mikor lehet jönni. Az első négy évszakos szettem hátra került, előre jött az új, így munkával együtt, mindennel együtt 86.600 forintot fizettem. De mindent végig kérdeztem, mit csinálnak, miért csinálják és az miért jó. Megegyeztünk, hogy ÉN biztosan nem cserélek sosem kereket a saját kocsimon, megnyugtattam őket, hogy nincs ilyen ingerem. Emlékszem oktatás alatt egyszer mondta az oktató, hogy ha lepadkázom az utat én cserélek kereket és már akkor is mondtam, hogy na azt biztosan nem. Van egy életösztönöm, ebbe beletartozik az, hogy nem ülök abba a kocsiba, amibe én cseréltem kereket. Szimplán nem hiszem, hogy ehhez mindenkinek értenie kell. Örülök, hogy vannak emberek akik mindent (is), megcsinálnak otthon, lelkük rajta, engem elriaszt a dolog, hogy valami olyanba belenyúljak, amihez köztudottan nem értek. Ellenőrizni a kocsit tudom, eltudom vezetni, sőt ablakmosót is tudok bele tölteni, de minden ennél komolyabb dolgot úgy érzem, jobb ha ehhez dedikáltan értő emberek csinálnak...aki nem én vagyok. Van jó autószerelőm, van most már jó gumicserélő emberem, és nem sajnálom a pénzt arra, hogy ezt ne nekem kelljen megtennem. Itt is köszi a DaróGumi szervíznek, hogy hagyták, hogy lábatlankodjak, fényképezzek és mint egy öt éves mindent (is), megkérdezzek ;)

 Amúgy időben nem volt sok, az egész talán 20 perc lehetett, de nem néztem az órát. Most már kész a kocsi a jövő vasárnapi vezetéstechnikai tréningre, csini új gumikkal ^^ Úgyhogy életemben először ilyesmit is láttam, szerintem tök menő dolog. Az más, hogy rá még simán ráálltam erre a bigyós emelős akármire, le már nehezebben, 3-szor fulladtam le, mert féltem túl nagy gázt adni, így meg mindig lefulladt, a csávó tök együttérzően bíztatott, hogy adjak nyugodtan gázt, nem fogok kirepülni, de hogy átbillenjen ahhoz kell a gáz ;D







2026. július 16., csütörtök

Horvátországban jártam


 Gondoltam csinálok egy összefoglalót, vagy egy vagy két posztban arról, hogy miként jártam Horvátországban. A jogosítványomat tavaly 03.05-én szereztem meg, így az idei 06.23-ai indulás nagyjából az egy és negyed éves jogosítvánnyal lehet korai, lehet késői, lehet pont jókor.

 Nem mondom, hogy nem fáradtam el, sem oda, se visszafelé utána altatni nem kellett, mert úgy dőltem ki, mint akit fejbe vágtak. Mind a két irányba többször is megálltunk, szerintem hazafelé többször, mint odafelé. Az útvonalak módosultak, mert nem arra jöttünk haza, mint amerre mentünk.

Odafelé, hogy a tesómékkal relatív eggyütt menjünk Abaliget felé mentünk, ott megvártuk, hogy mindenki összeszedje magát, és indultunk. Nagyjából amúgy 10-15 km-ig volt az, hogy követtük a tesómékat, utána találkoztunk velük az egyik Horvátországi elektromos autó töltős helyen, aztán találkoztunk velük a szálláson Sinacban. Úgyhogy a követés nem volt túlzottan valós dolog. De elvárás sem volt, mindenki megy a saját tempójában.

Megállókkal, pihenőkkel együtt nagyjából 10-11 óra volt az út, oda is meg vissza is. Oda felé, sokkal több volt a kis "fiszemfaszom" út, ahol, erősen gondolkodtam azon, hogy vajon, nem-e egyirányú és mi lesz, ha valaha valaki szemből érkezik, mert rohadtul nem fér el két kocsi rajta. Anyukám azt mondta, ne aggódjak, a horvátok meglepően betartják a KRESZT. Na most, vagy egyik horvát se volt horvát, vagy a horvát KRESZ másként gondolja a záróvonalakat, sebesség határokat, mert amit én míg ott voltunk tapasztaltam na...na....az nem túl szabályos.

Én elhiszem, hogy a kocsi km órája hazudik. Felfelé kb 7-8 km-rt. Így ennyivel nagyjából hajlandó voltam gyorsabban menni, de többel nem. Hisz a valós sebességemet nem tudom pontosan, és teli van radarral minden is. Persze be kell ismerni, hogy az 1.3-as kocsim nem hegymászásra termett, bár meglepően jól bírta a megpróbáltatásokat, és egyetlen egyszer fulladtunk le, amikor későn közölte velem minden és mindenki, hogy rohadtnagy emelkedő, rohadtnagy fordulással együtt. Na ott és akkor lefulladtunk, de utána simán vettük a szerpentineket is meg mindent is.

Volt egy szakasz, amikor valahogy hegy is volt, meg teherautók is. Nem szeretem ezt a kombinációt, és erősen gondolkodtam rajta, hogy kiállok a forgalomból, míg elmennek a nagy gépek, de azt sose volt alkalmas hely. Az ő bánatukra, záróvonal is, ami amúgy nem mindenkit zavar. Na itt volt, hogy amúgy szerintem a megengedettnél gyorsabban mentem ugyan, de nem tudom mit szerettek volna? Hegyre fel-le kanyargós cuccokon száguldjak, hogy nekik jó legyen? Aztán hála az égnek elértünk egy települést és nagy parkoló részt, úgyhogy ott álltam félre, kapva dudálást. Amúgy erre valaki válaszoljon. Mit várnak az embertől el, ha villognak, meg dudálnak? Komolyan, mit? Nem fogok gyorsabban menni, mert te idegbeteg vagy mögöttem. Másrészt, azzal, hogy dudálsz, villogsz, mint valami félkegyelmű, csak azt éred el, hogy még annyira se tudjak koncentrálni, ami azt jelenti, hogy esetlegesen még lassabb legyek, mert zavarsz abba, hogy haladjak. Magyarországon  is néha tapasztaltam már villogást, dudálást, de sosem ennyire agresszívan. Vagy ez ilyen kamionos idegrángás, hogy előttem a kiskocsi ne totojázzon majd jól levillogom, oszt akkor... Akkor mi lesz? Le lesz villogva? :D És akkor???? :D Nem leszel előrébb.... Hozzátenném, nem mentem lassan. Amikor lassan megyek akkor annak oka van. Nem  a horvát hegyekben nőttem fel és nem ott járom napi utamat, hogy tudjam mely kanyar után mely kanyar jön. Elhiszem, hogy ő igen, hogy tudja, hogy itt lehet menni 70 helyett 100-al. Elhiszem....de nem fogok annyival menni, ha gutaütést kap mögöttem akkor se.

Így aztán, hazafelé, minden neccesebb, de kivitelezhető helyen kiálltam a forgalomból. De mivel az hétvége volt, kevésbé volt kamionos forgalom, mint odafelé. Legalább többször mozgattuk meg magunkat.

Az országon belüli közlekedésről: A gps valahogy mindig elvitt minket, a nagyon gazdaságos utak felé, mert fél pillanattal rövidebb, de sokkal szarabb, mint a többi....amikor nem tudom hányadik nap a LIDL-be mentünk, már közöltem, hogy NEM megyünk arra, amerre mondja, mert tudom, hogy normális út is visz oda, nem csak egy sávos a sztyeppén át :P

Vezetés ügyileg, amúgy nem volt gond, a fiszemfaszom utak egy nap elérték az ingerküszöbömet, és kifakadtam, hogy komolyan nem lehet normális úton eljutni adott helyre, csak a kőbányán át, a susnyást megkerülve a két szénaboglya közt? :D De amúgy minden jó volt. 

Elmentünk a Plitvicei tavakhoz, amit már x éve részben láttam. Most másik részét néztük meg, az egyetlen gond  az volt, hogy valami technikai baki miatt MINDEN büfé vagy egyéb zárva volt, és éhesek voltunk. Ugyan nálam volt gm rágcsa, de az arra jó csak, hogy ne halj éhen, másra nem. Úgyhogy végül a szálláson rántottát csináltunk :D

 De a nyaralást élveztem, az utazást is, kipipálhattam, hogy elmentem a határig...sőt tovább mentem a határnál ;D Úgyhogy egy dolgot a bakancslistámról ki lehetett pipálni. Fárasztó volt levezetni, de sokkal jobban féltem előtte az úttól, a vezetéstől, mint amikor ott voltam és csináltam. Mondjuk úgy beállít a vállam hazaút után, hogy még most is néha érzem, meg kenegethettük két hétig izomlazítóval ;D

Hazafelé, amikor elhagytuk Károlyváros elkerülőt, azt hittük, hogy már Zágráb elkerülő volt...aztán elértünk oda. Na most, van ellenérzésem az autópályákkal kapcsolatban, és ez itt is előjött, pedig nem autópálya csak 110-el menjél meg sok sávos...tehát igazándiból az....Egyszer jeleztem, hogy pisilnem kell, mondta is anyum, hogy van itt egy pihenő majd ha gondolom. Emlékszem kibukott belőlem "egyszer megyünk erről le, amikor már le kell" :D Úgyhogy pisilés megvárta, hogy elhagyjuk az autópályaszerű elkerülő utat. Nem volt rossz, de szerintem az amíg oda jutottunk, hogy ott voltunk ahol kellett, kb. 2-szer mentem át forgalomtól elzárt területen.... mire be tudtam sorolni, de nem volt gond, amúgy meglepően türelmesek voltak, az egyik lámpánál a felhajtáskor dudáltak, hogy hé jobbra már lehet menni, jóvan....figyeltem, de annyi mindenre kellett akkor és ott. Utána meg...csak mentél egyenesen....unalmasan és gyorsan :D....visszasírtam a fiszemfaszom utakat, ott legalább volt, mit nézni XD

Dombóváron volt egy nagyobb megállónk, ott tankoltunk, majd ettünk. Finom volt a kaja, gm, semmi bajom nem lett tőle, és hála az égnek meglepően sokat pihenhettem, hogy azt onnantól kihúzzam hazáig az utat. Meg azért jól is laktam. Az oda útnál volt az, hogy hiányoltam, hogy normális dolgot egyek, de valahogy féltem volna bevállalni egy éttermet, pedig na, be lehetett volna ;D

 Úgy gondolom, hogy visszafelé okosabban osztottuk be a megállókat, többször volt pihenő és így jobb volt. Hogy, így tovább tart az út? Nos nem mindegy? Igazándiból nyaralni mentünk, nem időre. A cél az volt, hogy maga az utazás is jó legyen, és hogy élvezzük és hogy biztonságos legyen. Ehhez kellenek megállók. És igen, ha ki kell állni, mert úgy gondolja az ember, hogy biztonságosabb, akkor ki kell. Volt, hogy azért álltam ki, mert előttem hegyes-völgyes-záróvonalas rész, mögöttem, meg villogó fényes rendőr vagy mentő jött. Volt alkalmas hely, kiálltam, megvártam, hogy elmenjen. Bár nem adott hang jelzést, de úgy voltam vele, feltehetően nem poénból megy a villogója, ne nehezítsük egymás dolgát, menjen csak. Eleve nem szeretek feltartani senkit sem.

 Rendőrről jut eszembe, átlépve odafelé a határt, nagyjából fél óra múlva kiállított a rendőr :D Igazoltatott, megnézte a forgalmitól elkezdve minden létező dolgomat, majd mehettünk utunkra. Nagyon röhögtem, mondom, egyszer jövök külföldre, máris engem talált meg :D Sajnos nem beszéltünk egy nyelvet, de így is értettem, mit szeretne, úgyhogy megvolt, szerintem kb. 10 percig álltunk, míg mindent megnézett. Ki volt amúgy nyomtatva a zöldkártyája a kocsinak, a biztosítása is, mindene is, hátha kell, de személyi-forgalmi-jogosítványon túl mást nem kértek tőlem :)

 Jah egyik városba volt, hogy lámpa sárgára váltott, de már amikor szerintem bőven alatta voltam, de anyum mondta, hogy de piros (vagy hasonló), így kénytelen voltam megállni. Ott, ahol már nem látod, mikor lesz zöld. Anyum aranyos volt, kérdezte, honnan fogjuk tudni, hogy zöld. Mondom...dudálni fognak ;D És valóban. Amúgy irtó fura volt, hogy vízszintesbe kell a lámpát nézni, nem függőlegesen. Kellett pár lámpa, hogy hozzászokjak ^^ Meg a településeknél lévő "radar van", de amúgy tök opcionális, hogy mennyivel menj a településen. A legtöbbön amúgy nem 50-es tábla volt, mondom remek :D Magyarországon, legalább megbízhatóan nagyjából 50. Néha 70-es a település, de itt tök random, meg azt hiszed, már elhagytad a települést...majd nem....

Horvátországba lett okosítva a kocsi is, most épp butább, mint volt, mert egy kattanás óta elsötétült. Úgyhogy épp se érintőképernyő, se rádió ;D Úgyhogy maximum én tudok énekelni, de az meg annyira nem kellemes ^^



2026. április 3., péntek

Amikor nem te vagy a hibás

 Ugye nagyjából 22 napja írtam, hogy mi van, ha az ember koccan. Úgy érzem azt akkor és ott jóval jobban kezeltem, mint a tegnapi dolgokat. Valahogy, akkor amikor az ember hibát követ el, akkor tudja, hogy ő a felelős, és akkor tudja mi a teendő. Ellenben amikor ő az áldozat, akkor nehezebben rakja helyre magában a dolgokat. Mert igazándiból nincs ráhatása az esetre, ő csak az elszenvedője. Jelenleg a biztosító kárbecslőjét várjuk majd. A kocsi amúgy üzemképes, csak csomagtartóm nincs és hát szegény...na.

 Amit az esetről tudni érdemes. Dolgozni indultam, kicsit hamarabb (anyum ki is fejtette, hogy eddig az évben kétszer mentem hamarabb, mint terveztem, és egyikből se jöttem ki jól, lehet inkább késsek). Mert lett volna elintézni valóm. Pénzt akartam kivenni, meg a kaparós 4.000 forintunkat felvenni, de hát egyikből se lett semmi.

 Venyimet elhagyva a város felé haladtam, aránylag sokan voltunk, nagyjából 3-4 kocsival előttem egy teherautóval. Tudtam, hogy nem fogunk gyorsan menni, mert ezen a távon amúgy is kevés az aki bevállal egy teherautó előzést, két okból, nagyrészt záróvonal van, ahol meg nem, ott erre nincs elég hely, hogy kényelmesen és biztonsággal letudd az előzést. Tehát tudtam, hogy nem fogunk gyorsan menni, de ez engem nem zavar (sose, elindulok időbe...ez a nyitja a dolognak). A két körforgó közt azt elkezdett lassulni a dolog, és valamit bénázott a teherautó, mert az előttem lévők is satufékkel álltak meg, és én is. Áldom magam, hogy én olyan típusú vezető vagyok, hogy nem szeretek közel lenni senkihez se. Értsd feltehetően a kellőnél nagyobb követési távolsággal követek embereket, és frusztrál, ha valaki a seggembe közlekedik.

 Tehát a sor megállt, és betippelem, hogy az én és az előttem lévő kocsi között nagyjából 10-30 cm lehetett mire meg tudtam állni. És fel is lélegeztem, hogy nem mentem bele és figyeltem, hogy akkor mi lesz, merre megyünk. Majd  egy csattanás és előre csúsztam az ülésbe az öv rántott vissza, lábam még a féken továbbra is. Azzal a laza 30-al jöttek belém, ami a körforgók közti maximális. Legalábbis a srác úgy tippelte, hogy 30-al. Egy álló kocsiba. Örülök, hogy addigra elmozdult előlem a kocsi, így nem nyomott neki, mert mint mondtam, már ott kevés hely volt. Tudni kell, hogy ez eleve lejtő, tehát lassabban állsz meg (ez volt nálam a nagyon kiszámolt dolog), akkor is, ha figyelsz. Ha nem figyelsz...akkor nem állsz meg időbe és ez történik. Nem tudom utána pontosan mi történt. Arra emlékszme, hogy egyesbe raktam a kocsit, bekapcsoltam a vészvillogót és be, majd kihajtottam a körforgóból, olyan távolságra, aminél gondoltam, hogy már nem leszünk útba, és leállítottam a kocsit, és köhögtem, és kapkodtam a levegőt. Emlékszem, hogy egy furgon megáll előttem, és gyors tempóba siet felém a sofőrje, hogy megnézze, jól vagyok-e. Emlékszem, hogy megkérdezte, hogy rendben vagyok-e, vagy hívjon mentőt. Mondtam, hogy jól vagyok, semmimet nem ütöttem be, csak meg kell nyugodnom. Emlékszem megkérdeztem, mi van a kocsival. Elment hátra és megnézte, és mondta, hogy hát elég szar, de üzemképes. Közbe beállt mögénk a srác aki belém jött és megkérdezte őt is, hogy jól van-e. Abba megegyeztünk, hogy mentő nem kell. A tanu (aki megkérdezte megvagyok-e), jelezte,hogy látta, hogy Én vagyok az ártatlan, látta, hogy a srác totál nem figyelt az útra, és ha kell tanuskodik is. Kérdezték, hogy van-e kék-sárga papír. Először a srácot, neki nem volt, én közöltem, hogy nekem van 3 is, ha kell (amúgy én csak poénból vettem ennyit...én nem akartam használni soha...). A tanú ráírta a telefonszámát, újra megkérdezte, hogy megvagyok, tuti ne hívjunk mentőt. Mondtam, hogy nem kell. Bár a kocsiból az idegtől és ijedtségtől úgy estem ki (remegett a lábam). A srác kitöltötte az ő oldalát, én az enyémet. Majd megkértem, hogy írja oda, hogy vállalja a felelősséget, mert amennyiben ezt nem írja oda, nekem nem fizet a biztosító, illetve ez esetben rendőrt viszont kénytelen leszek hívni. Odaírta, aláírta. Rajz nem készült (mert szarok vagyunk benne). Elment, visszaszálltam, elmentem az Aldiig, beparkoltam és írtam a munkahelyemnek, hogy sajnos nem vagyok alkalmas ma a munkára. amikor leokézták, hogy oké, nem gond, megoldják. Akkor volt egy 20 perc, míg a volánnál ülve sírtam, hogy aztán a feszültség valahogy távozzon. Nem mondom, hogy sikeresen, de azért jobb volt, néhányan bebámultak, hogy mi a fsz van, de hála az égnek senki nem jött oda megkérdezni, hogy mi a fsz van, mert lehet nem tudtam volna rá válaszolni. 

 Mély levegő, ittam vizet, majd elindultam haza. Itt újra sírtam egy sort, egy fél nyugtató és hatvan pisilés után, elmentünk  a karosszériáshoz. Megnézte, ők se tudják kinyitni a csomagtartót, mindent intéznek, amint meglesz a kárbejelentés és megjön a biztosítós kárszakértő akármije, de első blikkre 500.00-1.000.000,- de lehet a biztosító kihozza gazdasági totálkárra a dolgot, mert hát, a kocsi 18 éves... Elmondta akkor mik lehetnek az opciók (ne kérdezzétek, anyum remélem megjegyezte, mert nekem akkor még agyam ehhez nem volt - pisilni kellett...azt nagyon....az ideg). 

Hazajöttünk, megnéztük a kék-sárgát. Rájöttünk, hogy borzalmasan hiányos, így felvettem a kapcsolatot a fiatalemberrel, hogy hát újra kellene írni (van még nekem olyanom), mert így nem fogadják el. Vagy az nap, vagy ma jöjjön át, és megcsináljuk. A tesóm felvetette az E-kárbejelentőt, végül amúgy emelett döntöttünk (de töltöttünk ki papírt is), reméljük jól töltöttünk mindent ki, kiderül majd x napon belül. De ahányszor elmegyek a kocsi mellett elfog a sírhatnék, hogy szegényt hogy megnyomták. Érdekes mód az okozó kocsiban látszat sérülés kevés van. Én mondtam ugyan a srácnak, hogy szervízbe azért vigye el, mert az...hogy nem látszik, nem jelenti azt, hogy a 30-al belerongyolsz egy másik kocsiba, nem okoz a tiédbe kárt.

Most ott tartok, hogy szeretnék egy kocsit nyerni, vagy lottót....vagy mindkettőt. És most a két út amióta történt megtéve, arra lettem figyelmes, hogy hála az égnek nagyobb követésit tolnak mögöttem, amint olyan közel érnek, hogy meglátják a hátulját a kocsinak. 

Amúgy a karosszériás aranyos volt, mert ki kellett tőle tolatnom, és közben megfordulnom, mutatta, hogy menjek nyugodtan, még, még, majd kibukot belőle, hogy "csak bátran, a hátuljának már mindegy" :D na akkor szakadt ki belőlem, egy "gonosz vagy" megjegyzés, de talán az volt az a pont, hogy egy kicsit helyrébb rázódtam. 

 Nem tudom, miért viselt ez meg, azt leszarom, ha én vagyok a hibás...mert akkor tudom, hogy hülye voltam...de itt én mindent jól csináltam...és ez sem számít :(


AI-val leszedettem a rendszámot, amúgy úgy behajlott szegény rendszám....de a tolató kamera működik XD



2026. április 1., szerda

Havi zárás - Március

 Helló Április, és viszlát Március!

Remélhetőleg most már sokkal szebb időnk lesz. Az óraátállítás egyetlen pozitív hozadéka az, hogy este, már nem sötétbe kell haza vezetnem. Amúgy ez nem elhanyagolható tény, kevésbé ég ki a retinám a mögöttem lévő emberek miatt. Ellenben megjelentek a traktorok, és egyéb földműves ketyerék is az utakon. Hát ez van, valamit valamiért ;)

 A hónap eseményei:

Egy éves lett a jogosítványom, ezt az egy évet baleset mentesen zártam. Koccintottunk is rá gyerekpezsgővel. Majd rá két napra életemben először koccantam össze valakivel. Az én hibámból. Elismertem maximálisan, és jó dolog volt tanulni belőle. Életembe először töltöttem ki papírt ez ügyben - rontottuk el - vettünk kék-sárgát (optimista vagyok, vettem rögtön 3-at, hátha elrontjuk megint XD). Kitöltöttük, elbúcsúztunk. Mázlim volt, mert végtelenül türelmes emberbe mentem bele. Amúgy nem vészesen, de ha már belemész valakibe az drága kocsi legyen... -.-"

A hónapban volt először, hogy úgy döntöttem, hogy a mögöttem lévő türelmetlen emberrel való interakciót kikerülendő, megyek egy kört a körforgóba, hogy elém kerüljön. Bélának (azt hiszem férfi volt), tegnap gurult el a gyógyszere. Szerintem már a 70-nél 70-et is nehezen bírta Venyim és a körforgók közt. Majd utána a körforgóknál a 30-nál 35-40-et (beismerem, hogy ott én is kicsit gyorsabban szoktam menni), és utána a 70/70-et megint nehezen...az itt következő körforgó előtt van a 60-as varázs tábla, amire le is lassítottam 60-ra, majd tovább lassítottam, mert nem 60-al szoktam bevenni körforgókat. Na ez volt az a pont, ahol elkezdett dudálni...akkor se fogok 60-al bemenni, ha dudálsz se...Úgyhogy mivel borítékolható volt, hogy ő előzgetni fog az Aldi előtt, úgy döntöttem, mind a kettőnket ettől megkímélem, mentem egy kört a körforgóban és mentem utána tovább. Amúgy is tartom, hogy az utána lévő 50-es táblánál már tényleg a haját tépte volna mögöttem XD

Más talán nem történt. Random kanyarodnak elém bátor emberek, és már majdnem eljutottam odáig, hogy dudálok, de inkább a csendesebb "nyádisszeretteparaszt" morgolódás maradt.

A hónapban tervezem, hogy a kocsi elmegy egy teljes átnézésre, mert jövő hónapba vezetéstechnikai tréningre tervezek menni, és jó lenne, ha előtte kapnék egy megerősítést, hogy a kocsi műszakilag rendben van, és rendetlenkedhetek vele a pályán majd XD

Kilométerbe a hónap: 538,4 km ;)

Áprilisba több lesz, mert tervezve van Kozármisleny biztosan, meg bármi is lehet ;)

2026. március 11., szerda

Amikor az ember koccan

 Van az amikor az ember rájön, hogy ez nem az ő napja volt...ez a mai nap.

Na jó nem. Igazándiból ha azt nézzük, egyszer ezen is túl kellett lennem, úgyhogy végül is szerencsésnek mondhatom magam.

 Adott, hogy hamarabb indultam dolgozni, mert megbeszéltem a szervizzel, hogy ki kellene cserélni a helyzetjelző izzómat, mert hát eléggé zavar a tény, hogy ki van égve, még ha akkora nagy hatásfoka annak nincs is, és a legtöbb esetben nem is használom. Mindegy, mondták, hogy mehetek. Mondom, hát nem tudom mennyi idő ez úgyhogy megyek is, még így is marad egy órám a munkáig. Amúgy nagyjából 5 percet vett igénybe, pikk-pakk kicserélték, és kiderült ez pont annyira nehéz kicserélni, mint a rendszámtábla világítást, és nagyjából az az égő kell oda is.

 Na ott végeztem, gondoltam felfújom a jobb hátsó kerekemet, mert úgy éreztem laposabb. Állt ott egy kocsi, de megoldottam volna így is. Beálltam mellé, épp fújtam volna, mire kijött annak a tulaja, ill, jött egy idősebb házaspár, akik szintén kereket akartak fújatni. Azok elkezdtek ordítani a kocsi sofőrével, hogy ne parkoljon ott, menjen onnan. Nem túl kedvesen. Mindegy is, elment, én mondtam, hogy ÉN ráérek, menjenek csak. Mondták, hogy nem, nem kell, menjek csak én. Na ehhez ugye tolatni kell, meg átállni. Miközben amúgy tűz a nap, és hasonlók. Így történt, hogy nem túl nagy lendületemmel többet mentem hátra, mint azt lehetett volna, és nekikoccantam egy másik kocsinak. Okééé....előre menet, visszaálltam a helyemre, és váram, hogy kijöjjön a sofőr, hogy ezt elintézzük.

 A néni közben elkezdte nekem magyarázni, hogy nem is akkora a sérülés, nem is kell szólni, jó van az úgy...mondtam neki, hogy nem van az úgy jól, nem ez a menete. Kijött az úriember, beszállt, hogy elmegy, akkor szóltam neki, hogy ne menj, mert ez és ez történt. 

 Szegény kétségbe esett, mert konkrétan ma adta el ezt a kocsit...vitte volna, hogy átadja a vevőnek :( Én meg tök sajnáltam, mert egyrészt tényleg nem heppből megyek neki kocsinak, másrészt ez így neki tök gáz. Kivettem a betétlapot a kocsiból, szereztünk tollat az OMV-n. Majd kitöltöttük a papírt - rosszul. Akkor elmentünk a közeli papírboltba és vettünk új papírt. Optimista vagyok, mondtam, hogy hát akkor már veszek hármat, hátha azt is elrontjuk.

Visszamentünk, körbefotóztuk a kocsikat, kitöltöttük, rajzoltunk (olyan jól rajzol mint én - nem jól), mindegy azért hihető rajzolás, a lényeg látszik rajta. Elismertem, hogy hibáztam. Közbe beállt egy rendőr s a kútra, megkérdeztem, hogy kell-e ilyenkor rendőr. Mondta, hogy maximum akkor, ha szeretnék még bírságot is, de mivel elismerem, hogy én tettem nem szükséges. Felvetettem, hogy biztosító nélkül mennyi lenne-e (igazándiból csak érdekelt), mondta, hogy alsó hangon 600 ezer, és amúgy ne foglalkozzak vele, mert erre van a kötelező, úgyhogy ne foglalkozzak vele. Elkérte a telefonszámom, de ennyi igazándiból, mindenki ment tovább, ő intézi a kárigényt, én meg elkönyvelem, hogy legalább az első évem balesetmentes volt. Reméljük idén ennyi volt a baleset ^^"

 Úgy gondolom, amúgy szerencsém volt, egy nyugodt embert fogtam ki, nem kiabált. Én szántam bántam a tettemet, és nagyon sajnáltam őt, mert hát ez mindenhogy kellemetlen. És amúgy...az én kocsimon meg nem látszik semmi...nem tudom miből van az enyém...

 Nem sérült senki, csak az én önbecsülésem, és mentségemre csak azt tudom felhozni, hogy elvakított a nap, és bár jelzett a tolatóradar az idősek nógatása miatt nem voltam fejben teljesen ott.


Övé

Enyém


2026. február 14., szombat

Amikor kiég egy lámpa


Vannak a kocsinak olyan lámpái ami nem gond, ha nem világít. Bárki bármit mond, a helyzetjelző egy ilyen lámpa, ha olyan kocsiról van szó aminek a helyzetét sosem akarom jelezni. Viszont vannak olyan lámpák, amik gond, ha kiégnek. Nagyjából az összes többi létező a kocsin :D

Az történt, hogy az ember ellenőrzi a világítást. Feltételezem mindenki, legalább hetente. Ne áltassuk magunkat, naponta az emberek nagyon kis hányada megy körbe-körbe a kocsi körül, ellenőrizve a világítást és minden egyebet. Így jöttem rá, hogy a jobb helyzetjelzőm nem világít, illetve ha már lúd, legyen kövér, a rendszámtábla világítás is úgy döntött, hogy elfáradt. Azon a héten próbáltam elérni a szervizet, feltehetően rosszkor, mert nem vette senki sem fel. Hát megkérdeztem a testvéremet, hogy ha már hétvégén jönnek, esetleg kicserélné-e a rendszámtábla világításom izzóját. Azt mondta, persze.

Na most, én azért nem állok neki a kocsit bütykölni, mert azt gondolom, hogy vannak erre emberek akiknek ez a dolguk és / vagy legalább értenek kicsit hozzá. Plusz, bármilyen elektromos dologhoz érek, az általában meghal és nem megjavul, úgyhogy az az egy dolog, nem volt opció, hogy ÉN cserélem ki. Na most két izzókészletem is van, egyet az Opelből mentettünk át, egy meg szerintem alapból volt a kocsiban. És, igen...jól gondoljátok, összesen 2 izzó hiányzott mind a 2 készletből...a helyzetjelzős meg a rendszámtáblás. Pontosan, akkor amikor már lekaptuk a rendszámtáblát, és megnéztük mi kell bele jöttünk erre rá. A helyzetjelzőnél legalább nem kezdtük szétszedni a kocsit, hogy rájöjjünk a hiányunkra :D

A közeli benzinkút úgy döntött, hogy bár délig nyitva vannak, kivételesen bezár már 11.40-kor, úgyhogy esélytelen volt, hogy szerezzünk ott izzót. A szomszéd felajánlotta, hogy úgyis megy a városba, hoz, de elfelejtette. Úgyhogy végül a testvérem másnap amikor vitte be a másik tesómat az állomásra beugrott az OBI-ba és vett kemény 419 forintért 2 db-ot is a rendszámtáblás izzóból, úgyhogy most már van pót :P Kicserélte, vissza applikálta a rendszámomat, és már mentek is haza.

 A helyzetjelzőt meg felírtam, és legkésőbb a novemberi műszakikor kicseréltetem. (remélhetőleg addig semmi nyűgöm nem lesz, ami miatt elkellene mennem szervízbe).

Amúgy meglehetősen koszos volt a kocsi a rendszámtábla mögött, úgyhogy gyorsan lesikáltam, ha már végre le lett szedve és látható lett. Bár testvérem kifejtette, hogy az amúgy se látszik. Értem, hogy nem látszik, de láttam, tehát akkor letakarítom, akár látszik utána, akár nem :D

2025. november 30., vasárnap

Novemberi zárás

 Sziasztok, hát eljött a November vége is :)
Ez az a hónap, amikor relatíve minden nap vezettem, ha leosztom az utak számát akkor mindenképpen. Párszor volt olyan nap, hogy a városba be majd haza, majd be és haza, tehát többszörösen tettem meg utakat, de ez már csak így van. A hónap elején érkeztünk haza Gyuláról, ez a táv ami erősen megdobja amúgy a havi vezetést, mert amúgy csak  a munkába járás lett volna.

Kilométer ügyileg 693 kilométert tettem meg a hónapban + kb 10-15 biztos, amikor városon belül is ide-oda csalingáztam, de általában az oda és a vissza utat is 9 km-nek számolom, mert bár be lehet jutni a 7.7 km-res távon (ezt fizeti a munkahelyem), ritkán használom azt az útvonalat. Tekintve, hogy reggeles héten a reggelem és a délutánom is a csúcsforgalmat érinti és az ember olyankor nem szívesen jár azon a bizonyos rövidebb úton. Plusz amúgy már megszoktam a körforgókat és hiányoznának. Ha elkezdik majd a felújítást, úgyse lesz opcionális merre megyek :P

 A hónapban volt ugye 2 szerviz is, kicseréltek mindent. Azóta szipi-szupi a kocsi. Sokat vezetek este, este....inkább mondom azt, hogy sötétben, mert 4-kor rohadtul nincs este, ellenben sötét igen. A hónapban volt köd, ködszitálás, eső, és verőfényes napsütés is, tehát igazándiból nem panaszkodhatunk a "vezess változatos körülmények közt" tervem teljesen jól működik.

 A hónapban 1-szer volt olyan, hogy majdnem végig egyedül mentem az úton, megjegyezném felbecsülhetetlen érzés, hogy nem égetik ki a retinádat se elölről se a hátsó mögötted, aki a seggedbe mászik, de azért megelőzni már nem akar...

 A hónapban 1-szer dudáltak rám, körforgónál megálltam, mert úgy ítéltem, hogy nem vágok az érkező elé, és a mögöttem lévő úgy gondolta, hogy de igenis kellett volna. Érdekes mód ez a dudálás már nem érintett meg, régen jobban magamra vettem, remélem kinőttem azt, hogy lelki beteg leszek, ha rám dudálnak...még nem, de ez tényleg vállvonás meg "akkor se megyek, de lehet leugrom a kuplungról és lefulladok, hogy szívjál" gondolatot ébresztett csak bennem XD - nem, nem ugrottam le a kuplungról és nem fulladtam le, de azért gondoltam rá.

A hónapban Először és 1-szer parkoltam, balra, hátra merőlegesen. Nem nagy dolog, tudom, biztos sooookan sokszor parkolnak így, nem szoktam balra tolatva parkolni, de most egy hely volt, és kiállni utálok tolatva, úgyhogy kipróbáltam. Elsőre ment, úgyhogy boldogság ;)

Hát a hónapban kb. ennyi minden történt. Többször bámultam zebrát este, hogy ne csapjak el senkit (nem csaptam el senkit :P). És többször intettem gyalogosnak, hogy bocsi, mert már nem nagyon tudtam volna kellemesen megállni, de amúgy ő meg még a zebra átellenes végében épp lelépett, tehát nem aggattam, de na...szeretek előzékenyen megállni meg minden. Többször jöttek a seggembe haladva....nem viccesek :P És kétszer sikerült végig tanuló vezető mögött mennem (én tökre élveztem) a mögöttem lévők meg nem értették a két körforgó közt miért megyünk tényleg 30-al...nem szokott ott senki 30-al menni 30-as tábla ide vagy oda...na de ugye a tanuló igen, ha ő igen akkor mindenki is ;) Amúgy tök lassúnak hat....és én szívesen tartanám be mindig de olyankor olyan mintha rám mászna a mögöttem lévő o.O

Tervek Decemberre? Ha nem esik ónos eső, akkor marad a kocsival járás. Jövő héten tervezünk Abaligetre menni, majd másnap hazajönni, de amúgy igazán nagy utat nem tervezünk a hónapba. Egyszer megyünk Bp-re, de csak a városi állomásig kocsival :P Bocsi Bp-t egyelőre még mindig elkerülném....valahogy taszít a gondolat, hogy ott vezessek.

2025. október 6., hétfő

Életemben először - Parkoltam szarul - és néztek rám csúnyán

 


Oké, kamu, sokszor parkolok szarul, csak nem hagyom úgy ott a kocsit. De most csak a Tescoba szaladtam be lottóért nagyjából 5 percig voltam távol. És anyukámat  a kocsiba hagytam, hogyha véletlenül megjönne a mellettem lévő ember aki balf*szul parkolt és miatta én is, és így viszont ő esélytelen, hogy be tud szállni, akkor magyarázzon ki, hogy mindjárt jövök.

 Na most "Bélával" (minden férfi sofőr Béla..., a nőieknek majd kitalálok valami egyezményest), velem együtt érkezett meg a kocsijához. De, ha ti éltetek olyan...mélabús "anyádat, hogy szállok be" fejet...na durva volt. Amúgy nem mondott semmit, én biztosítottam, hogy már itt se vagyok, beszállhat. Nem, nem kezdtem el magyarázni neki, hogyha Ő jól parkolt volna, akkor nem lennénk centizve :P

 Úgyhogy nem tudom, szegény csak alapból ilyen a feje, vagy tényleg azt gondolta, hogy várnia kell ítéletnapig, míg elmegyek, és végre elmehet. De igazándiból nem kellett várnia, mert egyszerre értünk oda, én bepattantam, és már csak becsatoltam az övet és indultam is.

 Másik, hogy az emberek gyönyörűen kacsáznak a bevásárló kosárral random ott, ahol a kocsi menne. És tudom, nincs járda a parkolóban, de azért, ha látod, hogy jön egy kocsi, akkor nem az a minimum, hogy elmész előle, hogy ne csapjon el. Megnyugtatásképpen, senkit se csaptam el, csak nem értettem, hogy miért mennek ide-oda a bevásárlókocsival, miért nem választanak egy irányt...tudooooooom, sokat akarok ^^

 Úgyhogy ma volt először, hogy csak úgy ott hagytam a kocsit kicsit béndzsán és hagyva, hogy akadályozódjon a mellettem lévő sofőr, de tényleg alig 5 percig voltam távol. Amúgy feltehetően, ha egyedül vagyok, akkor messzebb állok meg, és ráérősen megyek, most tényleg siettem, mert az időjárás ijesztgetett, hogy zuhogni fog :D (azt nem zuhogott -.-)

2025. szeptember 5., péntek

Fél éve az utakon, tapasztalatok és hasonlók...

Helló Mindenki!

Aki még a jogsi megszerzés fázisában van, annak hajrá ;) menni fog, ne adjátok fel, menni fog. Arra gondoltam, hogy összeszedem az elmúlt fél év tapasztalatait, hátha valakinek segít. Vagy legalábbis nekem majd később jól fog jönni ;)

2025.03.05-én 9.30-kor megkezdtem a 4. vizsgámat. Addig levezettem 956 km-rt, és 64 órát. Az E-titán rendszer szerint 67-et, de 3 az, csak a „oktatókeresési” fázisom volt. A valós vezetés az 64 óra.

Az első három vizsgám, mind tanított dolgokat, az első azt, hogy ne kapkodjak, és az oktatómnak megtanította, hogy jobban bízzon bennem. A második megtanította, hogy ha eltévedek, képes vagyok bepánikolni(de így is a tábláknak megfelelően közlekedni), és stressz alatt nem megy a számolás…a harmadik vizsgám top mondata „Merre nézzünk, ha tolatunk?” ha 100-szor nem hallottam, akkor egyszer sem. Itt is üzenem a vizsgabiztosomnak, hogy megtanultam ;) A vizsgák közt vett (az 1 és a 4- között), nagyjából 10 óra megtanított arra, hogy nem szeretem a körforgókat, de a város, nagyjából abból áll. Elmentünk mindenhova ahol eltévedhetek, másik irányból, hogy „Ha eltévedsz, ne ess pánikba” és persze eljött az a pillanat, amikor én is és az oktató is tudta, hogy „végeztünk, most már menni fog a vizsga is”. Komolyan volt egy „aha” pillanat az utolsó órán, amikor átkattant a dolog, hogy „de tudok vezetni, tényleg”.

4 vizsgából 2-ön hangzott el, hogy „jól kezeli a kocsit, szépen vezet”, majd a 3.-on, hogy „csak önbizalmat valahonnan szerezzen”…4. vizsgára meglett azaz önbizalom, ami hozzásegített a sikerességhez.

2025.03.06-án 10.30-kor életemben először egyedül ültem a kocsimban, úgy hogy el is hagytam az udvart (tolatni, meg hasonlót addig is gyakoroltam az udvarban), és elmentem dolgozni. Lefulladtam az utca végén, de ezzel az egy lefulladással abszolváltam az utat. Próbáltam rájönni, merre járjak dolgozni, melyik a rövid, melyik a „kedvesebb”, és „tanulóbarátabb” út. Így a belvároson keresztül napi 16 körforgóval járkáltam dolgozni. Az első nap, első lefulladás után jött, hogy „ugrál a kocsi” – szarul váltasz, „lefullad” – többször, komolyan, első nap csodálom, hogy egyszer csak :D…

Ez itt a fennakadás..

Ekkor még „tél” volt, tehát sötétben jöttem haza mindig. 3 napos jogsival hóviharban jöhettem haza, sötétben. Nem élveztem túlzottan, de megnyugtatott, hogy más se és más se megy gyorsan. Kb. egy hetes jogsival fennakadtam a hidunkon, úgy kellett emelővel leszedni és kihúzni a szomszédnak. Már majdnem hívtunk autómentőt. Ugyanezen a héten hazajöttem helyzetjelzővel (sötétben), és nem értettem miért villognak meg dudálnak… amúgy láttam, nem sokat, de láttam – és megjegyezném, egy jelzés van a helyzetjelzőre a kocsin és a tompítottra, ha nem figyeli az ember, akkor nem észleli (igen-igen fényben igen), hogy csak helyzetjelző van bekapcsolva. Ugyanezen a héten parkoltam balf*szul, és zárt le a kormányzáram. Senkinek se kívánom azt a pánikot, amikor az se jut eszedbe, hogy amúgy interneten megnézd mi a teendő. Csak sötétben ülsz a kocsiba, nem tudod elfordítani a kulcsot és a kormány nem mozog, és te, mint az őrült csapkodod…és feloldott ;) És Még ugyanezen, úton, amikor eleve idegbe vagyok a kormányzáras fiaskója miatt, lefullad a körforgó előtt a kocsi, de úgy, hogy isten se indítja el. Kitoltak…és elindult végül….de őszinte leszek az első 2 hét után gondolkodtam rajta, hogy visszaadom a jogsim, mert kinyír és utál a kocsi (és fordítva). Aztán elmentem szervízbe, mert volt pár problémám (kormányzár fiaskó, fennakadás, meg kellett nézni mennyire sérült a kocsi alja – semennyire – motorhiba lámpa) és a szervízes ember konkrétan kinevetett, és közölte, hogy „mindenki ment haza már lámpa nélkül”, és nyugodjak meg lesz jobb. Nem nyugodtam annyira meg, de azért elfogadtam, hogy majd megszokjuk egymást a kocsival.

3 hetes jogsival levezettem egy 175 km-es távot, szerpentinnel, és Pécs belvárosával, kézifékes elindulással és hasonlókkal, egy lefulladással (az emelkedőn XD), majd pár nappal később haza is jöttünk, lefulladás és probléma nélkül, pedig viharos szél volt, és kicsi kocsi, ergó azért megérzem durván, ha fúj. Ezek után lett jobb a lefulladási rátám, szép lassan kikopott. Most már csak havi 1-2 van. Nem szűnt meg teljesen, de most már legalább tudom, hogy mikor és miért csinálja.

A motorhiba lámpával 4-szer voltam kb. szervízbe, végül egy másik helyen való tankolás után teljesen megszűnt a lámpa égése, azóta se jött vissza (lekopogom).

3 hónapos jogsival vettem le a T-betűt a kocsi hátuljáról, mert aki utál így is fog, aki nem az így se lesz tekintettel rám. Jó esetben ma már nem látszik annyira rajtam, hogy tanulok ;) Egyelőre a T még a kocsiban van, egyszer majd kiveszem, elfér, megnyugtat.

Nagyjából 1.000 km /  hónappal számoltam, most, hogy megnéztem a kilométerórát és azt, mennyivel vettem. Hol kevesebb, hol több. Minden nap vezetek (hét közben mindenképpen, hétvégén alkalmanként). Havonta próbálok beiktatni 1-1 nagyobb utat, hogy meglegyen a km. Munkába kocsival járok, most már másik útvonalon, mint kezdésnek. Néha kitérőkkel, ha viszek valakit haza ;)

Idő volt, míg a munkába járós útvonalon engedélyezett 70 km/ órát valóban elértem. Át nem tervezem lépni, néha emlékeztet a kocsi, hogy 72-vel mész… gyakorlom, hogy pont annyival menjek. Sorra előznek meg kocsik, de azaz igazság, jobban szeretem, ha előttem vannak, mint mögöttem. a 90 elérése ahol lehet még gyakorlás alatt van. De azért a 85 már simán kezelhető nálam, és mentem már 90-el többször is. Csak nehéz tudni mennyivel megyek. A kilométerórám kb. 6-8 km/h csal… Azóta okosítottuk a kocsit, de az egyik utasom kirúgta a vezetéket, úgyhogy jövő hétvégéig marad csak a kocsi km órája….

 Most már itthon tolatva állok be az udvarba, a könnyebb indulás miatt. És őszintén megvallom, könnyebbnek érzem a tolatva beállást (most pl. kamera nélkül), is. Annak ellenére, hogy a fejemben néha nem áll össze, a „ferde vagyok, merre tekerjem, ha arra akarok korrigálni” dolog. De pl. ma elsőre beálltam ;)

Fél év alatt sokat fejlődött azon tulajdonságom, hogy eldöntsem a körforgóba bemegyek, vagy megállok. De még mindig meg tudnak lepni. Mert ugye indexet nem használnak sokan…

Próbálom leküzdeni azt az érzést, hogy béna vagyok, és azt az érzést, hogy feltartok mindenkit. Ez akkor is rám szokott néha törni, amikor tényleg annyival megyek amennyivel lehet. Próbálok kedves és előzékeny sofőr lenni, és minden KRESZ szabályt betartani. De tény, néha sikerül záróvonalon előzni (bicajost vagy kaszáló cuccot). Továbbra is tanulok, minden vezetésből. Látom azt, hol vagyok béna, és próbálok fejlődni mindenben… amibe egyedül is megy. ;)

Jó vezetőnek tartanak, akik ültek mellettem, bízom abban, hogy pár hónap / év és én is elhiszem, hogy jól vezetek. Addig marad az, hogy bólogatok, hogy „jah” és elgondolkodom, hogy amúgy ezek az emberek kik mellett ültek, ha az jön mellettem, hogy „laza és biztonságos sofőr vagyok XD”

 Bárki azt hiszi, hogy a jogsival megtanult vezetni, nagyot téved. Borzalmasan nagy hiányok vannak. 30 órában se és 64-ben se lehet mindent megtanítani. Nekem is kimaradtak dolgok, pl. az egész rutinpálya, a szlalomozás, stb. aminek érzem a hiányát és pótolom majd szépen magamtól… ha úgy nem megy, akkor majd oktatóval.

Fél év, balesetmentesen. Ez idő alatt 2-szer dudáltak rám, elsőbbség adás tábla miatt. Először jogosan, másodszor kevésbé jogosan (mind a kettőben körbenéztem, csak kevésszer). Ez idő alatt erre-arra jártam az országban. Vittem utast, vittem gyerekeket magam mögött. Voltam ügyességi vezetős versenyen (egy hibaponttal, de lassan XD). Ismertem meg embereket a vezetésnek hála, lettek nagyratörő terveim. Mert bizony én jól akarom csinálni ;) Jó vezető akarok lenni. Igen, egyenesen akarok beparkolni (lehetőleg elsőre…), nem derogál, ha javítanom kell, mert belefér az időmbe. Szeretnék úgy vezetni, hogy engem ne szidjanak ;)

 Az oktatóm azt mondta, hogy amikor vezetünk legyünk előzékenyek és felesleges manőverekbe ne keveredjünk. Ezt a mai napig vallom. Én ráérek megvárni, hogy kitolassanak az útra. Én ráérek, tudok lassítani, hogy besoroljanak elém, amikor tudom, hogy gáz van az úton. Én megállok a stop táblánál (sokan nem, egyszer nem álltam meg, fú…úgy utáltam magam :D)

Én használom az indexet, egyszer nem tettem, akkor is utáltam magam, pedig amúgy közel távol senki se volt, de na! Elvek!

 Fél év alatt meg tanultam váltani, néha még rángat, akkor magamra szólok, hogy „lassabban emeld a lábad” :D….megtanultam ablakmosót feltölteni, kereket fújni, tankolni.

 Nagyjából kéthetente takarítom a kocsit, van, hogy sűrűbben (ha lekakilja a madár), amivel sokakat sokkoltam… pedig na… szeretem, ha rend van. Fél év alatt megszoktuk egymást a kocsival. Szeretem és hálás vagyok neki, hogy vigyáz rám, és az a legkevesebb, hogy cserébe én is vigyázok rá és tisztán tartom ;)

 

Friss jogsisok, hajrá. Csak vezetéssel javul a vezetésetek. Komolyan, gyakorlás nélkül nem fog. Utasaim közül, a barátnőm mondta, hogy az első hetekhez képest sokat fejlődtem. Amit ÉN amúgy nem észlelek, de örülök neki. (én mindig bénának tartom magam ;( :D)


2025. augusztus 10., vasárnap

Irány Tápiószecső!

Akkor, amikor meglett a jogosítványom, akkor csináltam egy táblát a szobámba, a vezetős terveimmel. Meg a jövendő terveimmel, annak anyagi vonzatával és hasonló dolgokkal. A blog még nem érett meg rá, hogy leírjam a terveim, de egy nap majd itt lesznek. Viszont a vezetős terveim több tételt is tartalmaztak. Fontos volt, hogy legyenek, elképzeléseim merre megyek, mert nem vagyok az a típus, aki csak úgy elindul a vakvilágba semmi nélkül. Tehát a tervek felkerültek, ilyen volt Kétbodony, Abaliget, Százhalombatta, és így jött random mellé persze Velence, Pusztaszabolcs, amikor épp megkívánta az élet, hogy változtassak és tűzzek ki új célokat. Tápiószecső…szerintem úgy május környékén került fel rá. Jogos a kérdés, miért Tápiószecső? Mi van Tápiószecsőn? A kérdés rossz, nem mi, KI van ott?

 Az én forgalmi oktatásom úgy volt, hogy volt egy oktatóm 20 percig (nem volt jó a kocsi, nem érte el a lábam a kuplungot, ahol elérte, ott már nem kormányozható mert a hasamba van a kormány), aztán volt még egy oktatóm, aki leöregezett, kifejtette, hogy rossz a motivációm, vezettünk 2 órát, és utána nem tudta megmondani, hogy mikor találkozunk újra. Ezt kb. 2-3 hét várakozás után untam meg, és „unatkozó oktató” jeligével kértem opciókat a sulitól. Kaptam négy nevet, választottam, megbeszéltünk mindent. Imádtam vezetni járni (erről is lesz poszt), de úgy éreztem, hogy az, hogy hetente kétszer elmegyek vezetni nem elég. Úgyhogy jött az, hogy kerestem könyveket, Youtube csatornákat a forgalmi oktatás mellé, hogy kicsit gyorsabb legyek, kicsit hatékonyabb. Itt is megjegyezném, nagyon jó oktatóm volt, de ő sem tud mindenre figyelni. Youtubeon a Kreszprofesszor után valahogy feldobta a rendszer Hidi Gábor oktató videóit, és ott ragadtam. Este mindig megnéztem egy videót, figyeltem, hogy fejlődnek a diákjai. Voltak, akikért tök izgultam Bogiért pl., tehát figyeltem, más diákok hogy tanulnak, az ország másik felében, egy oktatótól. Figyeltem az oktató, hogy oktat az ország másik felében, és közben tanultam. Szerintem nagyon sokat sikerült így tanulnom. Olyan volt mindig, mintha én hátul ülnék és figyelném, mit csinál a másik diák. Nekem „élőben” ilyen nem volt. Egyszer volt utasom, őt Tass-ra hazavittük, de amúgy sose ült senki mögöttem, csak vizsgán. Pedig szerintem tök jó dolog, mert így más hibáiból tanulhatsz, és figyelheted hogy vezet, elleshetsz tőle jó dolgokat, és hasonló.

 Tehát Tápiószecsőn Hidi Gábor van! Akkor, amikor levizsgáztam 4. alkalommal sikeresen, és megköszöntem az oktatómnak a munkáját, ő volt az akinek összeszedve minden bátorságomat, írtam, hogy köszönöm, a munkásságát, mert nagyon sokat segített, és, hogy „virtuális oktatómnak” tartom. A sztori amúgy itt véget is érhetett volna (kár lett volna érte, ha itt ér véget). Mert válaszolt, meglepően gyorsan amúgy és roppant aranyos volt. Aztán eltelt pár hónap, és a vezetős terveimbe jött egy ötlet, hogy mi lenne, ha elmennék Tápiószecsőre vennék tőle 1-2 órát. Ez nekem tök evidens és jó ötletnek tűnt! Komolyan, átgondolt cselekedet volt, hogy írtam neki, hogy szokott-e ilyen elvetemült embereket fogadni, vagy felejtős a dolog. Azt mondta, teljesen oké, miért ne…úgyhogy innentől felkerült a táblára Tápiószecső. Szép lassan került hozzá időpont is. Majd az időpont előtt nagyjából egy héttel…az időpont megszűnt létezni, mert kiderült, hogy aznap éppen Ürgés fesztivál lesz a településen, és Hidi Gábor ott ügyességi versenyt szervez. Nem mondom, hogy nem voltam csalódott…nagyjából 5 percig, míg meghallgattam az üzenetet, ide-oda raktam az információt magamba, majd megvontam a vállamat, kijelentve „Ürgés fesztiválon még sosem voltam, jó buli lesz”. Jeleztem neki is, hogy ha valaki hülyén bámulja az ÉN leszek ne kapjon szívrohamot, ártalmatlan vagyok. Bolond, de ártalmatlan ;)

Így hát a terveink annyiban módosultak, hogy nem vezetni megyünk, hanem ügyességi versenyre. Oké, az eredeti tervben nem volt szó arról, hogy ÉN is ügyesség versenyzem, csak, hogy megkeressük a Gabit, köszönünk neki és ennyi. Kár lett volna.


 Oda én vezettem, élveztem minden percét, bár elméletben mehettem volna sokszor gyorsabban, de amúgy nem aggattam senkit, és így szép volt a táj, és sehova se siettünk. Meg is érkeztünk Szecsőre, úgyhogy megálltunk, fotózkodtam a Tápiószecső táblával. Az a gyanúm, hogy az elhaladó autósok nem értették ez miért poén. Nekünk az volt ;) Elmentünk a közeli cukrászdába mosdó szünetet tartani, rákeresni hol van a banzáj, keresni egy parkolót a közelben. Amikor megvolt ez, akkor a valóságban is megcsináltuk. A sulinál az utolsó árnyékos helyet elfoglalva hagytuk ott a kocsit, majd indultunk „fesztiválozni” (megjegyzés: ez egy falunap, csak a fesztivál szóval szerintem szerették volna valami nagyobb szintre emelni… :D). Körbementünk, amennyire minket az ilyen érdekel (értsd. a saját falum falunapjára se megyek ki, pedig az utca végén van) végigmentünk, megnéztünk MINDENT, ez nagyjából 15 percet vett igénybe, majd megkerestük az ügyességi versenyt. Itt még a kipakolás zajlott, úgyhogy tisztes távolságból néztük őket egy ideig. Majd mély levegő és közelebb merészkedtünk. Közöltük (megjegyzés. AniTiger végig mellettem volt, így vagy ő vagy én beszéltünk, ezért a többes szám), hogy kik vagyunk, és ki miatt autóztunk ide. Amivel szerintem zavarba hoztuk…de túllendült a dolgon. És jött a „gyertek ügyességi versenyre”…

 Tudni kell, nulla önbizalmam van, nem versenyzem, mert nem az a típus vagyok. De akkor úgy tűnt, hogy ők periférián vannak, és alig van jelentkező, hát gáz lett volna, mi meg ráértünk, semmi dolgunk nem volt, és egyszer élünk. Úgyhogy megnéztük a fesztivál fennmaradó részét és kezdésre visszamentünk kocsival. Aztán átálltam a tűző napra, mert csak ott nem volt útban a kocsi a versenyhez. Kellett Kresz tesztet kitölteni…hagyjuk. 5 hibám lett, megnéztem mind olyan…amiről életemben nem hallottam…amúgy csoda, hogy egy csomó olyanra jól válaszoltam, amiről szintén a büdös életben nem hallottam, de logika alapján jött (ez a miből van a trabant, meg milyen kocsi van a képen). Aztán próbáltunk rájönni, hogy mit kell a pályán csinálni. Volt egy srác (nem tudom a nevét), az első, na amikor ő ment próbakört, majd élesbe, mi ki is jelentettük, hogy „hát ez buktuk”, imádtam…imádom, hogy emberek így tudnak vezetni. Amúgy, mindenki nagyon jól vezetett. Mi ott álltunk és néztük ahogy emberek a mi kocsinknál nagyobb monstrumokkal letolják a dolgot. Aztán volt valaki, aki mellé beült a Gabi és itt jött az ötlet, hogy hát megkérem, hogy ha már nem vezetünk együtt, legalább üljön mellettem míg leversenyzem magam. És belement, úgyhogy boldogság volt ezerrel.

 A versenyről annyit, hogy a kocsim utána úgy nézett ki, mintha valami poros úton mentem volna pár kört. Egyszer fulladtam le, és a teniszlabdákat kihasználva, hogy ott a Gabi a kezébe nyomtam, hogy fogja ő (ez lehet csalás volt… ). De amúgy 2 perc 53 másodperc alatt és 1 hibavonallal teljesítettem. AniTiger azt hiszem, fele ennyi idő alatt …de neki régebb óta van jogsija, nekem csak 5 hónapja.

Tehát, a délutánunkat ott töltöttük, és mindenki nagyon kedves volt velünk. Ehhez nem feltétlen vagyok hozzászokva. De  a Hidi Gábor is nagyon aranyos volt, ha tízszer nem küldött el minket pogácsát enni (és mondtam el tízszer, hogy még mindig Glutén és latkotózos vagyok XD), akkor egyszer sem, a felesége is nagyon aranyos volt. Érzésre amúgy ott lenni egy délutánt olyan volt, mintha barátok közt lettünk volna, pedig most találkoztunk először. De kedvesek voltak, elbeszélgettek velünk, nem néztek furán ránk, hogy itt vagyunk. Ismeretlenek kisgyerekeivel is bandáztunk, mert aranyosak voltak (és a szülők nyertek – és nekik drukkoltunk :D)

 Végül maradtunk az eredményhirdetésig, beszélgettünk a Gabival, a feleségével is, nagyon kedvesek és jó volt ott lenni. Eredmény hirdetés után elloptuk egy fotóra a Gabit, mert hát az kell ;) Bár úgy érzem, így is nagyon sokáig mindenkit ezzel fogok traktálni, hogy de milyen jó élmény volt ott lenni, száguldó ügyes sofőröket látni, és izgulni, hogy senki se döntse fel a bolyákat.

Megérte-e elmenni? Maximálisan. Feltöltődve jöttünk el, egy csomó pozitív élménnyel. Elméletben tudok vezetni (állítja a Gabi, hogy nem vezetek rosszul ;)). Szerintem maximálisan kihasználtuk a napot, és minden percét élveztük. Találkoztam az egyik példaképemmel, remélem még fogunk is. Mondtuk, hogy jövőre szóljon és megyünk egy nappal hamarabb, és segítünk pályát festeni, mert amúgy tök buli az egész. És hozzá tenném, hogy mi introvertáltak vagyunk (én nagyon), nem szeretek túl sok emberrel egy helyen lenni egyszerre, a falunapokat (fesztiválokat), se szeretem. De innen feltöltődve és vigyorogva jöttem el.

Én azt mondom, ha bárkinek van olyan terve-álma amit nem nehéz teljesíteni, vágjon bele. Nekem nagy álmom volt, hogy találkozzam Hidi Gáborral, hogy legyek Tápiószecsőn, hogy egy kocsiba legyek Hidi Gáborral (ezt legközelebb oktató kocsival is ;)), és igazándiból teljesült. Nem úgy ahogy eredendőleg terveztük, de megvalósult, és tök jó volt. Remélem sok – sok –sok videót rak még fel és még sokáig csinálja amit csinál, mert szerintem rengeteg embernek segít vele. Meg inspirálja őket ;)

 

Ezek meg mi vagyunk ;) Mert kép az kell!!

(megnyugtatásra, rólam sincs sose jó kép, de nem kell ezzel foglalkozni :D)



2025. július 18., péntek

Ismeretlen utakon - Kompon a kocsi

 


Majd írok élmény beszámolót is a nyaralásról, útvonaltervekkel meg minden. Viszont gondoltam, hogy megosztom veletek első kompos élményemet, meg a másodikat is, mert vissza is jöttünk, nem maradtunk azon az oldalon ;)

Nem volt bennem amúgy aggodalom, aránylag sima ügy volt megtalálni a Szántódi kompot, ami átvitt minket Tihanyba. Na most a jegy vásárlás simán ment, mind a két oldalon. Aránylag sikerült jó helyen lennünk elsőre, bár amikor visszafelé jöttünk, már rájöttem, hogy mehettünk volna  a legoldalsó kasszához is, de mi maradtunk ott ahol már volt valaki :D

Oda felé, a komp nagyjából közepén és szélén helyezkedtünk el, mire elindultunk igazándiból már majdnem ott is voltunk. Komolyan nagyon gyors a komp.



Hazafelé, a komp legelejében parkoltunk le, úgyhogy kipróbálhattuk azt is, hogy mennyire jó dolog elsőnek lenni. Főleg, hogy a kocsi nem nagyon akart elsőre indulni. Szerintem szívatott csak, bár megjegyezném az alborétumnál sikerült félig lehúzott ablakkal hagyni, és elmerengtem azon, hogy a lámpát ennyire reflexből kapcsolom fel, vagy úgy maradt. Végül arra jutottam, hogy reflexből lekapcsoltam, hisz sípolt volna amint kiveszem a slussz kulcsot és az feltűnt volna. Bár sejtésem szerint 2-3 óra alatt mondjuk előbb vagy utóbb megunta volna, így amikor visszaülünk a kocsiba már nem sípolt volna...de akkor se sípolt amikor kiszálltam.... Tehát nem tudom miért játszotta ma a kocsi kétszer is, az "elsőre nem indulok bebebe" játékát, de remélem leszokik róla majd.

A kompozás amúgy szerintem tök menő volt, nagyon jól szervezettek és eltévedni se lehetett. Mindenhol volt aki mutatta mit csinálj, és mindenhol mindenki tudta milyen sorrendbe menjen, és merre, úgyhogy nem volt fennakadás se oda se visszafelé. És most már elmondhatom magamról, hogy a kompozás is megvolt ;)

2025. július 15., kedd

Kocsival életemben először - Néztem nyomást, és fújtam fel kereket ;)

 

Mindig csinál az ember valami új dolgot, ha kocsija lesz. Legalábbis tapasztalat alapján, a kocsi nem tartja fenn magát. Például tavaly került a nevemre a kocsi. Tavaly életemben először lettem kocsi tulajdonos (aztán másodszor is), állítottak ki nekem forgalmit (háromszor is XD). Fizettem kötelezőt, kötöttem kötelezőt (kétszer is, ugye közbe kocsi váltás lett. Mert amit örököltem el is adtam).

Voltam szervízbe, kettőbe is többször is. Töltettem ugye klímát, tankoltam. Törtem majdnem el az egyik dísztárcsámat (eltörtem, de csak kis darabot belőle...), és emelték meg a kocsimat, húzták le a híd padkájáról és hasonló élmények is értek. Tehát, ha az embernek autója lesz, onnantól sokkal eseménydúsabb az élete. A hídpadkáról lehúzást annyira nem élveztem, a többi dologgal nem volt problémám igazándiból. Na de anyukám a hét végén megjegyezte, hogy szerinte lapos a kerekem. Amúgy szemre is, de szerintem mindig tök ugyanígy nézett ki, úgyhogy nem foglalkoztam igazán vele. Meg elméletben van erre is visszajelző lámpa ami égne, ha gáz lenne (vagy nem? :D)

Mindegy is, hát, hogy megnyugodjon mindenki elhatároztam, hogy ha úgyis jönnek a barátnőim majd jól megnézzük, és kiokosodunk. De a kutya fürdetés és medence állítás (azóta kellett új medencét venni, mert 4 évesen már valahol úgy döntött kifolyik...), elment az idő, és így nem jutott idő arra, hogy szemrevételezzük a kocsit, meg a kerekeit. Írtam is AniTigernek, hogy "te értesz hozzá?", és ha ért akkor mikor, így hétfőn meló után a legközelebbi OMV-s kútnál találkoztunk. Ő bicajjal jött én kocsival. Nem, nem találtam meg a szervízkönyvében az adatokat, úgyhogy a neten kerestük meg, mennyi lenne az optimális. Remélhetőleg jót néztünk ;)

Na most megsúgom....lapossak voltak a kerekeim. Azt hiszem, az optimális 2.1-2.3 intervallum helyett, talán volt 1.7,  körül. Úgyhogy felfújtuk a gumikat, nagyon kis cukik lettek.

Tapasztalatok: Nem ördöngösség, de azért nem ártana egy magyar nyelvű használati utasítás a kocsihoz. Ha valakinél lapul 2008-as Toyota Yaris Terrához, és eladná, csak szóljon. Cserébe tudok szlovák-román-angol nyelvűt adni XD. Bár a net a barátunk, és amúgy hála az égnek a 2008 Toyota Yaris kellően "buta", hogy ne kelljen hozzá túl sok mindent tudni. Nincs túl sok gomb, amit elb*szhatsz rajta, és nem sok olyan dolog van, amit NEKEM személy szerint kell orvosolnom. Tehát, a kerék fújás sikeresen lett abszolválva ;)

Tapasztalatok, miután beültem a kocsiba és elhajtottam, most már nincs az a "sportos" nyekergése amikor kanyarodok. Eddig ha kicsit gyorsabban vettem be egy körforgót akkor azért volt egy nyekergő hangja. És nem tudom, hogy megtanultam rendesen bevenni a körforgót, vagy a lapos kerekeim miatt volt ez. Minden esetre, most, hogy ugye a motorhiba lámpám nem ég, tudok figyelni másra, így a frászt hozta rám a hűtővizes ikon :D Bár kiderült, az eddig is éget feltehetően, majd elaludt, csak most  újdonságnak hatott és rögtön beparáztam, hogy még valamit tölteni kell a kocsiba, nem kell.

Remélhetőleg a hétvégén amikor Siófokra megyünk, onnan majd átugrunk Tihanyba, de amúgy punnyadás lesz, hogy semmi olyan lámpa nem fog égni a kocsin ami eddig nem, és nem lesz semmi gondja :) Viszont most már elmondhatom, hogy fújtam fel kocsi kereket is  :D


A Mentő elengedése opcionális, avagy hogy nem figyel a vezető

  Tudjátok, van az a pillanat, amikor a visszapillantóban meglátod a villódzó fényeket. Vagy az a pillanat, amikor az eltéveszthetetlen szir...