Ma odafelé semmi probléma nem volt, igazándiból eseménytelen volt az út, a KIA-st leszámítva, aki követett. Tudom-tudom, arra volt dolga. És nekem nincs gondom ezzel, ha nem fél méteren belül követsz. Van olyan aranyos követési távolság, amit ildomos megtartani két kocsi között és vele, úgy érzem sokkal közelebb voltunk egymáshoz...mint amennyire én azt komfortosnak érzem.
A könyvtárnál a parkolóban állt egy fekete mikróbusz....hogy ne legyen már könnyű elmenned és parkolni, még őt is kerülgesd, reggel erre van az embernek ingere :D, de amúgy tényleg ezen a két furcsaságon túl még trafizó rendőrök se voltak, pedig múlt héten minden nap ott voltak.
Hazafelé, ahogy megyek a kocsi felé a parkolónál, látom, hogy egy Tesla parkol mellém épp be. Mondom megnézem, hogy megy, csak addig kinyitom a kocsit. Ettől annyira megijedt, hogy elment és arrébb parkolt be...pedig már majdnem benn volt.
Az éppen pirosra váltó lámpánál mentem át (nálam még sárga volt), és meglepve tapasztaltam, hogy mögöttem még simán bekanyarodik a Foodorás futár kocsi...na Ő már piroson jött át! Az OMV-s körforgónál sikerült felbőgetnem a kocsit :D Ez az egyesben 25-30-at annyira nem szerette, de közben jöttek, tehát nem lehet ott lassan kanyarodni....dinamikus közlekedés mi? Azért ha tehetem, nem ekkora vehemenciával csinálom, csak ez most így jött ki. Nem is tudtam, hogy az én kocsim is tud ilyen hangot adni ;D....ő egy szolid hölgy....normál esetben nem csinálunk ilyet ^^
De a non plus ultra hülye, és nem első alkalom és továbbra sem értem. Ha látod...hogy jönnek szemből...mi a redvás francért kezded előzni a kocsit. De jó, csináld, de amikor konstatálod, hogy ő is akkora barom (bocs a jelzőért), mint te és nem hagyja, hogy megelőzd, akkor mire vársz? Értem, hogy csak másodpercek teltek el, az egész nem tart semeddig, de amíg ti szórakoztatok, addig ezt TE az ÉN sávomba csinálod. Konkrétan fékeznem kellett, és nem is kicsit, hogy éppen hogy beférj a saját sávodba. Komolyan a Város és Nagyvenyim közt 5 perc az út a körforgókig. Mit nem lehet kibírni a másik mögött?? Ha lassan is megy....akkor 7 perc....ember nem halt még bele, hogy 7 percig tötymögörög valaki mögött, vagy megvárja, hogy senki ne jöjjön szemből. De folyamatosan ez van, és addig csinálják ezt, amíg majd valaki végül nem fog visszatérni a saját sávjába. Ebben a sztoriban mind a két kocsi sofőrjének egy rohadt nagy sallert adtam volna. Az is hülye, aki nem számolja ki, hogy megoldható-e, de az még nagyobb barom, aki ha eddig nem ment 70-el, akkor amikor előzik, akkor akarja ezt hirtelen megugrani, hogy "csakazértseelőzzön meg".
Én ahányszor előznek, elveszem a lábam a gázról, segítem, hogy minél hamarabb visszatérjen a sávunkba, mert NEKEM sem jó, hogy ő ott van a másik sávba, mert nem ott van a helye. Ő siet, ezt el kell fogadni, akkor hagyd rá, hagyd hogy megelőzzön....ne gyorsítgass rá...
Tehát ma csak ennyi fura emberrel találkoztam, ellenben a kutya nagyon örült hogy hazajöttem...csak úgy nyargalt ahelyett, hogy nyugton várná, hogy beparkoljak az udvarra...(utólag kiderült, hogy nem kapott még kaját, és feltehetően csak ezért hiányoztam neki ;( :D)




.jpg)







