Ismeretlen utakon - Nyaralunk 2. nap

 

2025.06.29.

Útvonal: Kétbodony - Romhány - Bánk - Rétság - Tolmács - Diósjenő Erdei Szabadidő park (és vissza)

Megtett Km: 57.1

Jó kis táv volt vezetés ügyileg is a 2. nap (az oda utat nem számoltam napnak...pedig az volt, de most már így marad). Tehát voltak emelkedők és voltak települések is út közben. Ellenben az úton csak egy kilapított macskával találkoztunk :( Sajnálom őket, de tény, hogy a legtöbb elgázolt állat amit látok amióta vezetek az macska. Feltehetően sokan vannak és sokat kóborolnak az utakon ide-oda.

 A nap egyik fontos momentuma az volt, hogy tankoljunk. Bár félig volt még a tank, de ahogy a kilométer órámban, úgy a benzint mutató jelzőmben sem szoktam annyira bízni. Tehát ha már csak 1-2 kis bigyóka van, akkor elmegyek tankolni. Kivételesen MOL kútnál, ez volt éppen útban. Amúgy OMV-nél szoktam tankolni, mert Dunaújvárosban meg az van közel az útvonalamhoz. Maga a tankolás valami rejtélyes oknál fogva eléggé nyögvenyelősen ment, folyamatosan kikattant a cucc, így időigényes volt, és 10.000-nél feladtuk a dolgot. Megjegyzés...tudok tankolni, ilyet nem szokott csinálni, vagy a meleg, vagy én, vagy a kocsi, vagy a benzinkút hisztije volt. Az első meglepetés nagyjából tankolás után 5 perccel ért, amikor...elaludt a motorhiba probléma lámpám.

 Tudni illik, a 2008-as Toyota yarisok egyik kedvelt hisztije a bizonyos motorhiba probléma lámpa, amivel idegzsábát idéznek elő a tulajba, főleg, ha friss kocsi, friss jogsi "nem értek a kocsikhoz" pánik van eleve. Ezzel a cuki lámpával 5-ször voltam szervízvbe...mindig tankolás után. Mindig kiütötték. Első körben vettem valami adalékanyagot, hogy jó legyen a katalizátornak. Második-harmadik-negyedik-ötödik alkalommal csak kiütöttük, és mondta a szervízes ember, hogy "próbáljam semmibe venni azt a lámpát", mert igazándiból nincs baja a kocsinak, csak öreg, nyűgös és szereti azt a lámpát égetni, a katalizátornak MAJD baja lesz, 5 év múlva kb. ne foglalkozzak azzal a lámpával, amíg nem világít más vagy esetleg pirosan bármi addig pont engedjem el a történetet. Na most, én megszoktam azt a lámpát...most tökre hiányzik, hogy nem ég :D (nem-nem, nem kell égnie, megszokom, hogy csak a fényszóró visszajelző ég, ha megyek valahova, meg az irányjelző szükség esetén, megvagyok nélküle, de mire megszoktam, hogy ott van, most nincs ott :D)

 Tehát tankoltunk, aztán irány a Diósjenő Erdei Szabadidő park. Míg ezt elértük volt egy gps által tökre későn szólt jobb kanyar. Ennek hála életem legrondább jobb kanyarja volt. Egyrészt rendesen nem tudtam lelassítani, de azért nagyjából okék voltunk, és lendületből vettük be, minek hála minimálisan átlógtunk a záróvonalon és hála az égnek a nyüvek se járt arra. Minden esetre jó tanulság volt, hogy akkor inkább Álljak meg, és úgy kanyarodjak, vagy jobban nyomjam a féket, mert ez így nem túl kedves kanyarbevétel volt. De az ilyenekből (is) tanul az ember. Diósjenő mókás hely, nagyjából 30-as és 20-as táblákkal teleszórva, legalábbis érzésre ez volt, a Szabadidő parkhoz a lejárat meg egy elég keskeny út volt. Hála az égnek sem lefelé, sem hazafelé (tehát felfelé), se találkoztunk szembe jövő forgalommal. Gyanúsan amúgy azt csak úgy oldhattuk volna meg, ha valaki visszamegy az út számára elejére és elengedi a másikat. De hála az égnek nem kellett ilyet csinálnunk. Bár gyakorlásnak az se lett volna rossz amúgy ;)

Voltak ebben a parkban cuki állatok, szép növények, árnyas túra útvonalak. Hidak, kötél pálya (ehhez már öreg, magas és nehéz vagyok :P), és mindenféle jó dolog. Szépen körbe sétáltunk mindent, volt elég pad ahol leüldögélhettünk út közben, és amúgy kellemes volt a klíma. Itt nem éreztük azt, hogy megöl minket a nap. Igen...elég sokat számít, ha az ember az erdőben van. Amikor végeztünk a körbejárással, akkor még vettünk egy-egy jégkrémet és azt majszolva pihentünk. Megjegyezném, sok féle jégkrém volt, és 2 egész olyan ami velem is kompatibilis volt. Ami amúgy kihívás ám ;) Mert legyen laktóz, glutén mentes, ne legyen benne édesítő, tehát cukor legyen benne ha már édesítesz. Ne legyen benne citrus, málna, eper, mogyoró és társai...igen....élmény ilyet találni. Amúgy nagyon finom volt, ez egy kókuszos jégkrém volt, kókusztejjel és nádcukorral úgyhogy minden kritériumnak megfelelt. És nem lett tőle bajom. Bocs, semmibe sem bízok :D

Miután elmajszoltunk mindent és mindenki kimosdott a jégkrémből, indultunk is vissza a szállásra. A visszafelé út amúgy eseménytelenebb volt. Itt kb. 2-szer éreztem, hogy utálják, hogy nem száguldozom, számomra ismeretlen úton, a mögöttem lévők (mind a 2-szer azért éreztem, mert záróvonal volt, és én átérzem, hogy mennyire utálhatja a másikat az ember, ha ő repesztene 90-el, és az előtte lévő kemény 75 ig hajlandó csak gyorsítani, mert aztán random elé ugrik egy 60-as tábla, és ő ehhez alkalmazkodni akar, vagy egy kanyar, ami egy rutinosnak biztos sitty-sutty, de egy alig 4 hónapos jogsisnak még megfontolás tárgya ;). Tehát átérzem az utáló embereket mögöttem amint nem volt záróvonal próbáltam a lehető legjobbrábra húzódni, hogy menjenek...és a vicc, nem mentek :P

 Ebből amúgy mindig arra következtetek, hogy sokkal jobban utálom ÉN magamat, mert lassabban megyek, mint ténylegesen a mögöttem lévő. Meg kellene tanulnom, hogy egyrészt ne ostorozzam magam feleslegesen. Másrészt ne akarjak gondolatolvasó lenni. Ne töltsön el aggodalommal, ha jó messze követnek engem (legalább megvan a követési távolság), és az se zavarjon, ha dudálnak, és nincs rá okuk (mert vannak a poénból dudálók, meg az elmebetegek, és vannak a normálisok akik okkal nyomják - ez utóbbit még nem láttam, de tudom, hogy létezik ;))

 A szálláson pihentünk, grilleztünk, pancsiztunk, lepucoltam a kocsi összes ablakát...és olvastunk. Jó kis nap volt, egyre melegebb kezdett lenni. Úgyhogy egyre kevésbé volt kedvünk messzebb merészkedni napon sétálós dolgot csinálni. Ennek ellenére következő nap még elmentünk túrázni.