A következő címkéjű bejegyzések mutatása: klíma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: klíma. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. május 8., péntek

Körbe ért a kárrendezés

 

Ugye, írtam Nagycsütörtökön, hogy belém jöttek, és nem tehettem róla semmit, és hát eléggé megviselt a dolog. Remélhetőleg nem lesz már hasonló élményem, úgyhogy ezt is megtapasztaltam, kipipáltam a kis "mi nem volt még" listámon ezt a tapasztalatot is. Sőt meg is jegyeztem, hogy legalább a Kék-sárga mind a két oldalát megtanultam kitölteni már. Sőt az E-kárbejelentőt is (végül ott lett elküldve a dolog).

A baleset után nagyjából másfél hét volt, hogy megérkezzen a kárszakértő. Közben volt egy Húsvét, az nem gyorsította a dolgokat az biztos. Majd rá 5 napra, jött 400.000 forint POSTÁN o.O, semmi üzenet, csak "tessék 400.000 forint". Őszinte leszek, ha valaki akar küldeni ilyen meglepiket szívesen adok hozzá elérhetőségeket ;D Tehát nem tudtuk mire, utólag persze rajta van az átvevős cuccon a rendszámom, úgyhogy na könnyű összetenni. Majd ugyanazon pénteken megjött a levél is, az Alfától, hogy "küldtünk pénzt" :D

A karosszériásnak jeleztük, pénz van, mondta oksi, akkor rendeli a dolgokat, szól, ha minden megvan. Aztán tegnap vihettem a kocsit leadni, AniTiger barátnőm meg befuvarozott a munkahelyemre utána. Leadtam a kocsit, és vártuk, hogy találnak-e valami gubancot vagy sem. Végül nem szóltak és anyumnak kellett rájuk szólni :D Hogy akkor mehetek-e érte vagy nem. Mondták, hogy jah kész van mehetek, várnak ma.


 Kértem, hogy a vonóhorog kerüljön fel a kocsira. Két dolog miatt. Egyrészt, hogy ellenőrizve legyen, hogy sérült-e az ütközésben az illesztés vagy sem. Másrészt meg, azt mondták a kár egy része elkerülhető/mérsékelhető lett volna, ha fenn van. Úgyhogy fenn van, csak azt parkolásnál számoljam rá azt a pár centit még ;)

 Kifizettem a srácokat, elbeszélgettünk, hogy láthatóan a piros kocsikat szeretem. Majdnem kaptam egy másik slusszkulcsot is (az egy piros Renault indított volna amúgy :P Belefértünk a keretbe éppen hogy. Nem tudom, hogy a 400.000 keretbe vagy a biztosító "még nem gazdasági totálkár" keretébe. A lényeg, nekem nem kellett érte fizetnem.

 Aztán szépen hazajöttem. Az elmúlt két napban, két férfi ült a kocsiban és állítgatott mindent át. Kétszer ugrott meg a kocsi XD, és kétszer gondoltam rá, hogy "mi a fenéért rakják ezek az emberek 1-be". Mert nem számítok erre, azért ugrik be, fullad le indításkor. Mert nekem úgy tanították, hogy megállsz, üres, kézifék csá. Nem hagyom sebességbe. Hallottam valamit, hogy az valamiért jó (ha valaki tudja ossza meg velem), de bennem rögzült, az üres és kézifék. Részben mert az udvarba amúgy is kézifék kell, mert különben a kertbe gurul a drága, másrészt az megnyugtat na. Úgyhogy kétszer kaptam két nap alatt szívszélütést, mert nem úgy volt a kocsi leállítva ahogy én leszoktam :P

Amúgy nagyon csini lett, nekem tetszik. Szoknom kell hogy erősen le kell csapni az ajtót, hogy rendesen zárjon :D. Egy hónapja nem használtam a csomagtartót, úgyhogy fura, hogy megint van.

Közben megnéztem egy másik yarist, ami 6 évvel fiatalabb, metál, hat sebességes. Őszinte leszek kétségeim vannak affelől, hogy le akarom-e cserélni. Az, hogy erősebb a motor, hogy 6 sebesség van és jobban "meg lehet húzatni" a kocsit, nálam pont a priorítási sor végén vannak. Nem érzem fontosnak, hogy száguldozni akarjak, mert nem vagyok az a típus.. A kora az egyik vonzó dolga, meg a visszapillantóba épített index tök menő, no meg a digitálisból analógba kerülő kilométeróra a hülyebiztos jelöléssel, hogy mikor kapcsolj fel-le sebességet. És itt ki is fogyott az, hogy miért jó. A színével nem vagyok barátságban, bár nincs különösebb igényem, hogy milyen legyen. Szeretem a piros kocsimat. 

 Megszoktam már a kilomtérerórát és megszoktam, hogy okosítva lett, és így már szinte modernebb, mint amire cserélődne. Persze azt is lehet okosítani, a kérdés az, hogy akarom-e. Úgyhogy még megfontolás alatt van. No meg jövőhét végén húzzák az OTP nyereménykocsikat is...tehát lehet egy hét múlva nyerek egy kocsit ;)

Tehát igazándiból ennyi. Mentem egy kört a fiatalabb yarissal, érdekes élmény volt, megszokom ha szükséges, de nem éreztem azt a "mindenképpen váltanék" dolgot. Ellenben a kis pirosomba megint töltetni kell a klímát XD mert itt a nyár és meg fogok sülni.


2025. július 5., szombat

Ismeretlen utakon - Hagyjuk el a Vármegyét...egypár vármegyét ;)

Kiindulási pont: Nagyvenyim

Érkezési pont: Kétbodony

És a közte lévő útvonal: Szalkszentmárton-Tass-Dömsöd-Kiskunlacháza - Bugyi - Ócsa - Üllő - Gyömrő - Pécel- Isaszeg - Gödöllő - Iklad - Galgamácsa -Galgagyörk - Galgaguta - Nógrádkövesd - Szécsénke 

Megközelítőleg megtett km: 200

Tehát, 2025.06.27-én útnak indultunk, hogy családi nyaralásunkat eltöltsük Kétbodonyban. Ehhez olyan útvonal kellett, ami friss jogosítványosnak is baráti, aki fenntartásokkal kezeli az autópályákat, és Budapestet egyelőre szeretné kihagyni. Tehát így az út kanyargósabb, hosszabb és tovább tart, ellenben elkerüli az egész autópályás-Bp-s dolgot. 

Jah igen, indulás előtt 20 perccel kb. még így nézett ki a kocsi. Hamarosan kicsit okosodni tervezzük, és ehhez kicsit szét kell kapni, és mást belerakni. Végül minden visszakerült a helyére, és várunk az adapterre. Bár tesóm felajánlotta, hogy anélkül is megy, csak időigényes és itt és ott ezt és azt csinál a vezetékkel és erre mondtam, hogy "Megvárom, az adaptert, az jobb" Sajnálom, én nem szeretem, ha vezetékeket babrálnak a kocsimba. Elhiszem, hogy nem lesz baja tőle, és a tesóm tudja mit csinál...de tudok várni. Amúgy az okosítás oka, hogy az ablakban lévő telefontartónál túlmelegszik a telefon...és én a Wazze-t szeretem ha megy, mert megmondja, ha gyorsan megyek meg az útvonalat is (kivéve amikor nem). Így kicsit okosabb lesz majd a kocsi, de még várunk rá ;) No meg bekerül elméletben egy tolató kamera is, ami biztos jó ha van, eddig nem hiányzott ^^"

Pécelen tartottuk az első számú pihenőnket, itt volt pisi szünet és itt vettük fel a tesómat az állomáson.  Addig az út amúgy aránylag eseménytelen volt. Voltak megállások, mert valahol feltorlódtunk, vagy felújítás volt az úton. Voltak kocsik akik megelőztek - sokan -. Igazándiból úgy rémlik, hogy odafele többször sikerült 5-be váltanom, mint amúgy hazafelé, pedig hazafelé is hasonló kaliberű volt az útvonal (csak Pécel nem volt benne már).

Nos életemben először parkoltam ilyen ferde beállású parkolóba...elnézve elég bénán amúgy. De vonalon belül voltam, és ez az egy hely volt közel és távol, és nem tudtunk már nagyon válogatni, hogy hol állunk meg. Ez a Péceli állomásnál a gazos parkoló. Megjegyezném innen kiállni is időigényes volt, mert ugye rá az úttestre, szerintem forgattam ezerrel a fejem jobbra-balra-jobbra-balra-jobbra-balra, mire kiálltunk, és nem jött senki.

A Pentele hídon amúgy még pont át tudtunk menni, mert most péntektől teljes ott a zár hétfőig azt hiszem, hála az égnek, mi akkor jöttünk-mentünk, amikor ez még nem volt igazán akadály. Az egyik településen valami nagy banzáj készült amikor áthaladtunk, és amikor hazafelé jöttünk szintén még tartott a hepaj, úgyhogy az is több napos lehetett.

Pécel után a következő megállónk, Gödöllő volt és itt meg is ebédeltünk, tehát kicsit nagyobb szünetet tartottunk, innen már csak egy órányi út volt Kétbodony és a szállás. 

Gödöllő: Megjegyezném, kis koromban jártam Gödöllőn, illetve pár éve jártam még amikor valahol voltunk a közelben és ugyanitt ettünk, ahol 27-én. De általában én hátul ülök, nézelődők és/vagy alszok, tehát nem ismerem Gödöllőt. Vagy mégis? Hidi Gábor videóit szoktam nézni... elég rendszeresen, és tök érdekes volt így Gödöllőn átmenni. Egyrészt megbámultam minden tanulóvezetőt (bocsi...amúgy ezt mindenhol csinálom :P), és egy csomó lámpánál, körforgónál tök random helynél mondtam, hogy Oh itt is szoktak járni a Hidi Gabiék :D....tehát tök olyan volt, mintha már ezerszer megjártam volna Gödöllő útjait. Ami amúgy tök jó érzés. Ezt muszáj volt megosztanom amúgy Hidi Gáborral is, mert hát, tudja csak, hogy mekkora segítség ismeretlen helyen, ha már szinten minden főbb útját bejártam "virtuálisan", más tanulóvezetők által.

Kétbodonynál aránylag gyorsan megtaláltuk a szállást, bár aranyos volt a gps program, mert azt mondta, haladj enyhén jobbra....na az minden volt, csak nem enyhén, hanem egy durva jobbkanyar, de azért meglett. Első nap még emelkedőre feltolatott a tesóm a kocsival, hogy könnyebb legyen kipakolni. A többi nap már lenn parkoltam, és inkább fordulgattam mindig indulás előtt. Belefért az időbe, meg legalább gyakoroltam a megfordulást.

Az út amúgy szép volt, én élveztem. Péceltől a sógornőm ült hátul. Őt kérdeztem, amikor odaértünk, hogy hogy érezte magát. Azt mondta teljes biztonságban. A többi nap már a unokaöcsém költözött mögénk, mondván, hogy "veletek akarok menni". Úgyhogy onnantól már hárman vagy volt időszak amikor négyen voltunk a kocsiban.

Maximálisan élveztem a vezetést, de tény hogy elfáradtam benne. Nem annyira mint annak idején a Nagyvenyim-Abaliget távnál, de azért így is elég sok volt. Érdekes, míg a volánnál vagyok nem tűnik fel, hogy Órák óta jövünk megyünk. A legnagyobb gondom, hogy pisilnem kell, így néha meg kell állni. De amúgy hála az égnek ennyi megállóval pont jó volt. Mert megmozgattuk magunkat, kicsit felfrissültünk és kicsit pihentünk, mielőtt újra útra keltünk volna.

Néha elgondolkodtam amúgy, hogy nézem-e eleget a tükröt. Mert amúgy szerintem igen, de nem emlékszem arra, hogy olyan marha sokat nézegetném. Pedig amúgy feltehetően nézem, csak nem olyan izgalmas információ, hogy minden egyes tükörbe pillantást feljegyezzem az agyam, hogy megtörtént, ellenben random tükörbe nézést igen. Ezen a hosszú távon amúgy amikor emlékszem pontosan, hogy belenéztem az kb. 15 alkalom. És ennek bizton mondom, hogy sokszorosára nem emlékszem, annak ellenére, hogy biztos, hogy belenéztem. Csak közben beszélgettünk, és hasonlók és így ez egy másodlagos információ csak. (és feltehetően semmi izgit nem láttam a tükrökbe, amik miatt emlékezetes lett volna, hogy belenéztem ;))


2025. június 19., csütörtök

Meleg van! Szétszórtabbak az emberek az utakon melegben?

 Ma 2025.06.19-én, nagyjából 33-34 fok volt kinn. Érzésre mondjuk nagyjából 39, de feltételezzük, hogy a hőmérő nem hazudott és 33-34 a reális fok.

Ez a parkolóban hagyott kocsiban, nagyjából az ajtó kinyitásától számított pillanattól 45-nek is érződik. Nekem az volt az első, amikor beparkoltam, hogy felraktam az árnyékoló bigyót a szélvédőre. Ilyen belülről visszaverős cuccom van, általában egész jól szokott működni. Ma annyira nem. Feltehetően azért, mert tűző napon álltam, és nem ezt szokta meg. Mert vagy reggel szoktam árnyékba lenni, vagy délutántól szoktam árnyékba lenni, ma sikerült azt a helyet megtalálnom, ahol a nap a legjobban süt. Egyetlen egy pozitívuma ennek csak és kizárólag az volt, hogy mellőlem viszont mindenki elállt a nap folyamán, úgyhogy ha bénáztam volna a tolatva kiállás közben akkor is ment volna, mert borzalmasan nagy helyem volt ;)

Ellenben az árnyékoló ellenére is meleg lett minden, tehát ODA soha többé nem parkolok. Mivel, kedves-aranyos-cuki ember vagyok (kivéve amikor nem), felajánlottam a kolléganőmnek, hogy nekem nem nagy kerülő hazadobom őt és a fiát a Kertvárosba. Éltek is a lehetőséggel, úgyhogy kicsit más útvonalon mentem ma is haza, mint amúgy. Én előre mentem, leszedtem az árnyékolót és elindítottam a klímát, így mire ők is kiértek a parkolóba, már aránylag tűrhető volt a kocsi, bár megjegyezném, a kormány így is meleg volt.

 Elindultunk, de már a parkolóból ki se érve ott állt be valaki rögtön a parkoló első parkolójába, de láthatóan a jobbra előre merőleges parkolás alapjait nem ismerte, így kisebb hely volt rákanyarodni, mint amennyi kellett volna, így lezárta a parkolóba bejövők elől az utat, nekünk meg a kifelé menőt. Hát pár percig néztem, ahogy próbálta menteni a menthetőt, aztán átcsaptam az irányjelzőt balra, és inkább mentünk egy kört a parkolóba, hogy kimenjünk a másik kijáraton.

 A Meki felé kanyarodva, jobbra tartás megvolt. Amíg nem volt muszáj nem soroltam át a balra kanyarodós sávba. Érdekes volt, hogy mi oda váltottunk, az előttünk lévő meg jobbra-jobbra. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve visszarántotta két sávon át elénk a kocsit. Oké. Messze voltunk, és amúgy is fékezés közben, de ilyet nem csinálunk. Mármint ÉN nem csinálok ilyet. A pirosnál egy tanulóvezető volt mellettünk, nagyon koncentrált :)

Leraktam a kolléganőméket, majd megfordultam. Kedvesen megvárta a szűrke kocsis, hogy teljesen megforduljak. Tényleg kedvesen :), majd irány a megszokott útra vissza. Körforgó...lefulladás...ráfogom, hogy a klíma miatt kezdtem megint lefulladni...remélem... aztán három körforgóval később megint lefulladtam, de amúgy hála az égnek senki sem dudált, vagy elégedettlenkedett, minden simán ment. Az Aldi utáni körforgónál félreállt előlem a fákat szállító utánfutós ember, pedig amúgy örültem, hogy ő van előttem, mert akkor nem kell gyorsan menni, de feltehetően valami gondja volt. A dupla körforgós résznél, sikerült kicsit gyorsabban bevennem a körforgót, mint amit én szeretek, ilyenkor érzem, hogy a kocsi se boldog, majd haladtunk tovább, és a következő körforgó egészen érdekes volt. Három kocsi futott egymásba konkrétan, mellettük még elfértek a kocsik (gondolom egész addig, míg nem jönnek a rendőrök, mert akkor gyanús, hogy már nem fér el senki ott.  
Innentől amúgy nem volt gondom az úttal, míg nem kellett bekanyarodni az utcába. Jöttek szemből, úgyhogy megállás, és egyes, és várás, majd jelzett az egyik szemből, hogy menjek, lefulladás...lefulladás, jelzett megint, hogy menjek, mentem. :D



De facebookon szembejött velem egy baleset ami a városban volt, és mindenki keresi, hogy hát ez hogy történhetett. A cikket itt olvashatjátok. Tehát, gyanús, hogy a meleg miatt most mindenki egy kicsit szétszórt lett.

Köztük persze én is. Nem tagadom, hogy nehezebben  fókuszálok, és boldog vagyok, hogy megy a klíma és hogy amúgy nem egy túl nagy távot kell megtennem míg hazaérek és végre pihenhetek. Mert egész nap melegbe vagyok, amíg vezetek is melegbe vagyok, míg a klíma nem éri el az utazási hőmérsékletet (feltöltve, már egész gyorsan :D), de ettől még tompább az érzékelésem nekem is. Vigyázzatok magatokra, mert tudom-tudom, tök sablonos. De mindenkit haza várnak! 

És még a meleg csak most fog bedurranni, még annyira az elején vagyunk ennek az egész nyárnak. Oké, tudom már június közepe van, de azért a nyár még így is masszív kettő és fél hónap. Úgyhogy kitartást, és türelmet, figyelmet, és biztonságot az utakra. Legyetek óvatosak!

2025. június 16., hétfő

Mi van, ha nem hűt a légkondi a kocsiban?

 


Akkor bizony gondolkodj el rajta, hogy mikor volt utoljára feltöltve a legkondis cucc benne, meg mikor tisztították ki. Ha nem emlékszel rá mikor volt, akkor régen.
 Esetemben a kocsit tavaly ősszel vettem, használtan, mert első kocsinak amúgy is jobb egy olyan amit nem sajnálsz annyira (én ezt is nagyon tudom sajnálni ;)). Viszont ősz volt, nem vezettem, nem hiányzott belőle a légkondi. Télen és tavasszal se hiányzott, mert szintén nem ültem benne. Illetve a barátnőm vezette egyszer az Aldiig meg vissza, hogy megjárassuk, nehogy áltába halálra unja magát, de amúgy maximum az udvarban mentem előre-hátra vele.
 No de meglett márciusban a jogsi, bepattanás a kocsiba, és nem volt olyan meleg, hogy menetni kelljen a légkondit. Aztán...lett olyan meleg, és nem lett olyan hideg, mint én azt szerettem volna. De húztuk még egy kicsit, hátha csak a tipikus "balfaszok vagyunk és nem tudjuk beállítani, hogy kell, hogy hűtsön" a probléma. Megsúgom, nem az volt ;)
Ma amikor jöttünk haza Budapestről. Vonattal, bocs, három hónapos jogsival még nem vagyok Budapest kompatibilis, bár sírtam már az oktatómnak, hogy jöjjön velem egy kört, hogy bátrabb legyek, de az majd ősszel talán....kivéve ha addigra elég bátor leszek és megyek szimpla vezetni tudó kísérővel ;)
 Tehát vonattal jöttünk haza a kocsi egész nap ott állt a parkolóban, nagyjából leárnyékolva. Kb. 8-9 km-re lakom az államostól és úgy egészében a várostól. Ennyi idő alatt úgy gondoltuk, hogy azért legalább kicsit hűthetne...nem. Ő nem gondolta úgy. Úgyhogy még haza se értünk, már bekanyarodtam az autóklímás emberhez. Megkérdeztem, hogy ez így mennyi, mikor lehetne jönni? Mondta, hogy minden nap 9-16 között és 30 a töltés 5 a tisztítás. Végül amúgy csak töltve lett. Hazavittem anyum, felszedtem a lóvét rá, és irány vissza, és ilyen szexin beálltam a kocsival, a klímáshoz. Lejelentettem anyukámnak, hogy itt vagyok ;)

Aztán vázoltam a klímás embernek is, hogy 3 hónapos a jogsim, úgyhogy azért kifelé is mondja az utat, mert most már viszont tudom, hogy le lehet esni!
De a lényeg, körülbelül fél óra alatt feltöltötte a klímát, menettük kicsit, hogy kipróbáljuk, majd amikor mindennel megvoltunk, instrukciókkal és irányítással kiálltam és fordultam meg a kocsival az udvarban.
Megkérdeztem tőle, hogy "nagyon ki volt fogyva?", és azt a választ kaptam, hogy igen, már alig volt benne valami, úgyhogy legközelebb azért ne várjam meg, hogy semmi haszna ne legyen a klímámnak ;) Tehát, ha jön a nyár, bekapcsolod, és rohadtul nem azt érzed, hogy jó neked...akkor menj és töltesd fel. Főleg, ha nem tudod megmondani, hogy, mikor volt utoljára töltve. Mivel én x. tulaj vagyok, erről nem írt az eladó, így nem is tudtam...mondjuk sejthettem volna ^^"
 Tehát, ha a közelben laksz, akkor szeretettel ajánlom Nagyvenyimen lévő autó kílmást, mert korrekt, gyors és tényleg nagyon kedves ember, és megjegyezném, az utána következő nyaraláskor megpusztultunk volna, ha akkor nem megyek el feltöltetni a klímát, mert levünkbe főttünk volna meg :)



A Mentő elengedése opcionális, avagy hogy nem figyel a vezető

  Tudjátok, van az a pillanat, amikor a visszapillantóban meglátod a villódzó fényeket. Vagy az a pillanat, amikor az eltéveszthetetlen szir...