A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sávváltás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sávváltás. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. szeptember 15., kedd

Vezetéstechnikai - Alap - tréning

 

Mi család ügyileg nem igazán szoktunk ajándékozni, ennek egyik fő oka, hogy mindenkinek van keresete, és meg tudjuk venni, amire szükségünk van, felesleges dolgokat meg nem akarunk adni a másiknak, csak azért, hogy adjunk. Így lett, hogy családilag megegyeztünk, hogy a gyerekeken kívül, mindenki más csak kerek évfordulókor kap ajándékot, de ekkor kicsit drágább ajándékot kérhet. Így esett, hogy én vezetéstechnikai tréninget kértem, mert úgy éreztem, hogy én ezt nagyon szeretném, és hogy hasznos is, meg milyen jó dolog már!


Nyáron betöltöttem a 40-et, és a családtól megkaptam a kupont, amivel mehettem Zsámbékra vezetéstechnikai tréningre. Jött is a szervezgetés, hogy miként, mikor, hogyan váltsam be, mert nem akartam túl sokáig húzni. Nem akartam túlzottan télen se menni, a tavasz meg olyan messze van, hőkupolás időbe sem akartam, így lett az, hogy akkor ősszel. AniTiger barátnőmmel összeegyeztettük naptárainkat, hogy mikor érünk mind a ketten rá, mikor nem dolgozik egyikünk sem, mikor van erre időnk. Ugyanis, nekem volt egy olyan érzésem, ami utólag be is bizonyosodott, hogy jobb, ha a tréning előtt és után NEM én vezetek. Mert ugyan másfél éves és egy hetes a jogsim, úgy éreztem, hogy egy 4 órás tréning kellő odafigyelést, koncentráltságot igényel, hogy utána egy "kicsit" fáradt leszek. Megjegyzem AniTigerrel hazaértünk, ő kiszállt, én hazavezettem, beparkoltam, aztán egy órát aludtam, annyira le voltam fáradva ^^.

8.30-ra kellett odaérnünk, 9-kor kezdődött egy elméleti oktatás, ide amúgy a kísérők is beülhettek, miután szétoszlottunk három felé. Voltak a haladó csoportosok páran, és volt az alap tréninges csoport, ahova amúgy elég sokan jöttek. Két instruktor között oszlottunk el oktatás után, hogy sehol se legyen túl sok autó, hogy pőrgősen lehessen haladni, ne legyen akkora sor, és ne kelljen sokat várni. Amúgy a csúsztatott kuplungos haladást nagyon lehetett gyakorolni, mert míg újra én lehettem a pályán kocsinként haladtunk előre, mindig csak kicsit, bár azt dinamikusan. Azért volt, amikor kiraktam üresbe és kézifékkel rögzítettem, de így is olyan izomlázam lett :D.

Maga a pálya is nagyon menő, ahogy egyik modulról a másikra mész, jó kis nagy szöget bezáró emelkedő, szlalomozás, csak, hogy ne unatkozz. Az első modulunk a Hajtúkanyaros volt. Itt elsőre csak mentünk egy kört, megmutatta  az instruktor, hogy mi a terület, majd a kis infós konténerben lerajzolta, merre menjünk, hol fékezzünk, mennyivel menjünk. Amúgy aranyos volt, többször elhangzott, hogy aki négy évszakossal van az lehet bátrabb, mehet gyorsabban, mint a nyári gumisok...én közepesen bátor maradtam.

Úgy hiszem, még úgy is kellően hasznos volt, hogy nem tervezek semmilyen hegyi túrába kezdeni, pláne nem esős-latyakos és csúnya csúszós utakon. Érdekes volt, hogy mennyire lehetett tartani a kocsit, és feltehetően még mehettem volna gyorsabban is, de nekem így is elég volt megtapasztalni a dolgokat. Egyszer az egyik víztornyot sikerült is telibe trafálnom. Úgy hittem, hogy azt én meg tudom balról is kerülni...nos nem. De legalább le lett mosva a kocsi egy kicsit XD. Amúgy minden modult nagyjából 3-szor csináltunk meg, mindig változott, hogy mennyivel kell menni, illetve, hogy kapunk-e akadályt rá, vagy sem. Itt elsőnek azt hiszem 20-25-el, másodszorra 35-40-el azt hiszem (nem esküszök meg rá), és a végén már kerülgetni kellett a harmadik körben a vizes akadályokat, tehát nem szimplán, csak fékezgetsz, hanem manőverezel is közben, miközben az ideális ívet próbálod tartani.

Innen tovább mentünk, a körpályás modulra, itt a feladat az volt, hogy minden körben 3 kört tesz meg mindenki, az elsőbe félig rajta a műgyantás részen, aztán teljesen, és még gyorsabban. Aztán jött, hogy itt is manőverezni kellett, és volt, ahol hirtelen megállni. Hogy megtapasztalhassuk, hogy mi történik, ha megcsúszik a kocsi, mennyit és hogy segít a rásegítő rendszer, és mennyire tudunk jól kormányozni. Itt is növekvő sebességgel, majd utoljára már "akadály" vízoszlopokkal, hogy ne csak aranyosan körbe-körbe menj, hanem kerülgess, manőverezz és élj túl ;D
A két modul után jött egy 15 perces szünet, amíg visszamentünk a főépületre és mindenki mosdóba ment, ivott, evett, és töltekezett. AniTiger amúgy a végén megjegyezte, hogy olyan lassan csinálunk mindent, meg hogy sokáig álldogálunk. Én meg megjegyeztem neki, hogy amúgy ha ott ülsz, akkor ez így sitty-sutty megy, mert felnézel, és megint te jössz. Ahol volt rálátásom a többiekre ott amúgy néztem őket, hogy ki, hogyan oldja meg a dolgot, mert hát érdekes és abból is lehet tanulni, ha a másikat nézed. Nálunk olyan nagy kilengés vagy akár pályaelhagyás nem volt, elég nagy amúgy a tér, ha kisodródsz akkor se sodródsz igazándiból ki.
 Pihenő után tovább mentünk, hogy vészfékezést gyakoroljunk. Itt el lett mondva, hogy mit csináljunk, manuális váltósok, kuplungra is ugorjanak rá XD, ne csak a fékre, mert akkor furán reagál a kocsi. Amúgy egyetlen bajom a megfelelő sebesség elérésével volt, mert vagy felváltogatok, de az idő-hely, vagy hagyom bőgni a motort (azt meg sajnálom), így addig nem váltogattam fel, míg ildomos lett volna, mert akkor mire odaérek, hogy elérem a sebességet amit kérnek, már fékezhetek is, de megközelítőleg azért sikerült kímélnem a kocsit is. Vészfékezés: Rájöttem, hogy már csináltam ezt máskor is, akkor amikor baleseteztem, és aztán ugye belém jöttek, de legalább ÉN nem mentem senkibe se bele. Illetve oktatáskor egyszer az oktató, na akkor fejeltem majdnem le a műszerfalat (de megtapasztaltam oktatás alatt, ez tök jó). Úgyhogy ez nem volt már új terep, viszont sose rossz, ha valamit az ember gyakorol. Amúgy általában elég jól sikerült ez mindenkinek.



Ez után jött, az egyezményesen, mindenkinek a legjobban tetsző rész. Beismerem, a legtöbb figyelmet, fegyelmet, kormányzást és mindent ez a modul igényli. Nem mondom, hogy kellemes érzés, amikor kirántják a kocsit az egyik irányba, és az ukász, hogy nem fékezel, nem adsz gázt, semmire ne lépj rá, csak kormányozd egyenesbe a cuccot, mert őszinte leszek féltem, hogy olyan szinten reflexből fékez az ember, hogy képes leszek elrontani és ráfékezek. Hála az égnek nem. Nem néztem volna mondjuk meg, hogy mit csinál, ha ilyen csúnya dolgot művelek....de hála az égnek, mindig visszatudtam kormányozni a kocsit a helyére. Amúgy háromszor mentünk, egyre növekvő rántásintenzítással, elsőnek, csak olyan kis lájtossan, mint amikor kicsit csúszik az út, te meg gyorsabban kanyarodsz. Ilyesmi volt velem "télen" nem kellemes, de nem is akkora gáz. Harmadik körbe azért, már elég durván meg lettünk rángatva, jóval nagyobb idő volt az, míg a kocsi újra egyenesen megy és nem random amerre akar. Mindenkinek amúgy ez dobta meg rendesen a vérnyomását :D





Utána, csak, hogy levezessük a dolgot, jött szlalomozás. Őszinte leszek én ezt tökre vártam, mert nekem kimaradt a rutinpálya és szerintem tök hasznos dolog az egész. Itt első körben szlalom volt, először 25-el, majd gyorsabban, úgy, hogy nem fékezhetsz bel, tartanod kell a tempót és jó esetben nem gyilkolod a bolyákat. Egyet löktem fel azt hiszem.
 A következő feladat már "rosszabb" volt, ott kikerülés, hirtelen sávváltás a feladat, maga a feladat, még a relatív 35-40-es tempónál sem volt annyira gáz, na de a vége, hogy menjé 65-el (el se érem mire odaérek :D), és majd mondja, mikor vesz fékezz. Na itt én hamarabb ijedtem meg, hogy nekimegyek annak amit ki kell kerülnöm, szerintem 5 másodperccel hamarabb vész fékeztem, mint ahogy az instruktor mondta, hogy "most" :D Sajnálom, nem szeretek ütközni! De még így is tök hasznosnak találom, de én nagyon defenzív vezető vagyok, én szeretek elkerülni, minden veszélyes dolgot :P





Összességében tehát szerintem megérte, szerintem még fogok ilyenre menni, és úgy érzem hasznos is volt. Mindenképpen élmény volt, imádtam ott lenni, és mindenfélét csinálni. Először amúgy volt bennem egy kis félsz, hogy fú, nehéz lesz, meg hát én friss jogsival, és jaj, meg amúgy is (túl agyalásnak hívják ezt), de amikor ott voltunk, berakták a rádiót a kocsiba (megkértek, hogy mindent rakjunk el, ami le-fel-el eshet, ha olyat csinálunk), és az instruktor nagyon türelmesen, nagyon kedvesen, és érthetően mindent elmondott. Tudtuk, hogy mikor mit kell csinálni, ha rosszul csináltuk, szólt, hogy mit javítsunk, maximálisan mindig arra figyelt, aki akkor és ott csinálta a feladatot, úgyhogy én elégedett vagyok. Amúgy volt humoruk is az instruktoroknak, kellően oldani tudták, az esetleges feszültséget is. Hasonlóan friss jogsis, amúgy nagyjából még 5 volt. Sokaknál a kísérő és beült a kocsiba, ennek azt hiszem 25.000 lett volna a tarifája, így AniTiger lemondott, a lehetőségről (így volt, aki videózott, meg fotózott :*).

 Korban amúgy elég vegyesek voltunk, sok volt a fiatal, de voltak idősebbek is. Volt egy hölgy, ő a férjétől kapta a tréninget, mert ezer éve van jogsija, de nem használta, most úgy hozta az élet, hogy használnia kellene, és úgy gondolták, ez egy jó dolog neki is, hogy magabiztosabb legyen. A végén kérdezték, hogy elégedettek voltunk-e, szerintem mindenki azt mondta, hogy igen. 

 Az amiért mentem, azt megkaptam, érdekes volt, és szerettem részt venni benne. Lehet nézőként nem izgi, de résztvevőként nagyon jó volt, néha summáztam magamban, hogy "na ezt is megtudtam csinálni", az úgy amúgy jól esik az embernek, amikor valamiben nem olyan rossz ;D De rávilágított arra is a dolog, hogy még annyi-annyi mindenben tudok fejlődni, még annyi mindent kell megtanulnom, hogy ihaja....na majd következő tréningig gyakorlok ;D 
Kérdeztük ki megy a haladóra, azt mondták, úgy kb 2-3 alap után szoktak, mert akkor már elég bátrak, hogy jóval nagyobb sebességgel is megugorják a feladatokat. Igen....a haladó még nem nekem való...még ;D És az a 4 óra amúgy...ha ott vagy akkor tök gyorsan eltelik. Egyrészt imádtam és vezettem volna még tovább, másrészt hulla fáradt voltam ettől a négy órától is.





Itt voltam, itt be tudjátok járni az egész tanpályát virtuálisan, szerintem tök menőőőő!!!

ITT







2025. október 11., szombat

Ha a rendőr megállít

 


Há! Ma végre igazoltattak!

Meg lehet rökönyödni, de én az a típus vagyok, aki próbál mindent szabályosan csinálni, ebből adódóan, ha leint a rendőr, akkor nem érzem ezt frusztrációnak, vagy bármi másnak.

Egy hölgy és két úr volt, nagyon kedvesek voltak. Megkérdezték, hogy rendelkezem-e digitális állampolgár app-pal, anyumtól is megkérdezték. Mondtuk, hogy igen. Nekem, ahhoz, hogy ezt bemutassam ki kellett szállni, mert sokakkal ellentétben a telefonom, az úgy...a kocsiban van, a jogsimmal együtt a táskámba, a hátsó ülésen. Amúgy a műszerfalban lévő tárolóba szoktam rakni, de kivettem, mert tűzte volna a nap, és elfelejtettem visszarakni, amikor indultunk.

 Aranyosan megmutatták, mit mutassunk, azt leolvasták, és megbizonyosodtak róla, hogy én én vagyok, anyukám meg anyukám :D

 Vicces volt, mert mondtam nekik, hogy már tök rég vártam, hogy végre megállítson valaki, mert így kb. 7 hónapos jogsival, még az igazoltatás kimaradt az életemből, pedig szerettem volna. Amúgy azon is meglepődtek, hogy mi ilyen kis cukik vagyunk, és konkrétan Örülünk, hogy igazoltatva vagyunk. Amúgy komolyan, amikor megkaptam, és mindig láttam, hogy igazoltatnak és engem nem, tökre csalódott voltam :D Mert senkit se érdekelt, hogy végre tökre jogosan, legálisan vezethetek, senki se akarta megnézni a cuki bugyirózsaszín kártyámat. Na most, azt most se nézték meg, de DÁP-ba minden benne van ;)

A slussz poén amúgy az volt, hogy 2 településsel odébb, megint le lettem intve, itt ugyan nem igazoltatás miatt. Itt szüreti felvonulás volt, lezárták az utat, megkellett várni, hogy végig vonuljanak az úton és utána mehettünk. De a leintés pillanatába, azért elgondolkodtam, hogy vajon gyorsan mentem? :D Wazze amúgy nyűgött egy fantom 30-as jelzés miatt, mert sehol se láttunk 30-as táblát és épp azon gondolkodtunk, hogy akkor az a laza 42 amivel mentem, az sok lehetett-e a fantom 30-as és az igazi 40-es táblának, de amúgy a 40-es tábla után szerintem már 38-al mentem... mindegy, kiderült semmi ilyenről nincs szó, csak meg kell állni, míg a felvonulók, az élő zenés cucc és hasonlók a főútvonalon lévő útszakaszukat megsétálják. Szerintem kb. 15 percet állhattunk, lehet még annyit sem.


 Úgyhogy ma ilyen rendőrös napom volt. Majd írok, merre jártam, csak elfáradtam :D Úgyhogy majd holnap, de az igazoltatás annyira feldobott, hogy azt muszáj volt leírnom. 

2025. október 5., vasárnap

Járjuk az országot - Kozármisleny

 


Útvonal: Nagyvenyim - Kozármisleny - Dunaújváros - Nagyvenyim

Megtett km, nagyjából:  267

Életem legelső leghosszabb útja, nagyjából ennek a fele volt (+Abaligetre még átmentem), még valamikor március végén. Anyukám megkérdezte, hogy benne lennék-e abba, hogy csak lemegyünk, kicsit ott vagyunk, aztán visszajövünk. Gondolkodtam egy kicsit rajta, majd jeleztem, hogy miattam mehetünk.

 Nem igazán volt még hosszabb utam úgy, hogy oda-vissza is egy nap jöttem, így  benne volt a pakliban, hogy kellő mód elfáradok, és, hogy az nem lesz annyira jó. De azaz igazság, így levezetve a dolgot, ott pihentem, olvastam, relaxáltam, és nem éreztem, hogy hazafelé gond lett volna, vagy fáradtabb lettem volna sokkal. Arra rájöttünk, hogyha megyünk valahova, vegyek kólát, mert nekem az olyan, mint másnak a kávé, tehát kevésbé álmosodom el, kevésbé érzem a fáradtságot. Így azért néha ásítoztam hazafelé :D (megjegyezném, ugyanúgy figyeltem, csak néha muszáj volt ásítanom). De Dunaföldváron tankoltunk, mosdó szünetet tartottunk és vettünk kólát, és aztán Dunaújvárosba még bementünk a Müllerbe, de ott is sokan voltak, úgyhogy a kutya táp vásárlás már majd máskor lesz....pedig tervben volt.

Az útról:

  • Azt hittük szombaton nem nagyon mozognak a népek...tévedtünk. Tehát többen voltunk az úton, mint gondoltuk, de ez nem volt gond.
  • Sokak passziót csinálnak abból, hogy nem egy kocsit, hanem kocsisort előznek. Nem mondom, hogy nem nyugtalanított, amikor a visszapillantóba azt látom, hogy 3-al mögülem indul a kocsi nagy slunggal.
  • Sokak nem tartanak megfelelő követési távolságot. Sokan rosszul mérik fel az előzéshez adott helyet és időt. Kétszer kellett fékeznem, hogy szemből ne jöjjenek belém, mert ő "előz".
  • Előztem....2-szer is. Csaltam, mert az egyik eleve két sávunk volt, nem akkora menőség ott előzni. Továbbra se szeretem. Továbbra is úgy gondolom, hogy ÉN ráérek busz mögött menni. Oké...lassú járművet (traktor, kombájn, franceszitudjamicsoda), azokat már simán, de hát ők LASSUAK :D
  • Kivételesen sikerült mindig időbe kimennem a kapaszkodó sávra, és megválasztani azt a fokozatot, amibe még a drágám feltud menni a hegyen. Egyszer volt csak, hogy "fel fogunk érni, csak tarts ki XD" mantrám volt, nem szenvedett, de azért lassultunk rendesen.
  • Nem igazán értettem, hogy amikor ÉN 90-el megyek...akkor miért előznek? Meg minek? Komolyan betartottam a sebesség határokat az út időtartamának 86%-ban :D A fennmaradóban vagy busz mögött séta kocsikáztam, vagy anyum rám szólt, hogy 94-el megyünk....
  • Egyszer eltévedtünk, és zsákutca, ami egy behajtani tilosba torkolt, bemutathattam, milyen szépen tudok tolatni, majd kiválasztottam a legszarabb helyet y megfordulásra...de sikerült. Mondjuk nehezítés, hogy hátul bokor volt, elől parkoló kocsi...ne, ne kérdezzétek miért nem tolattam tovább...megtehettem volna...csak azt hittem elférek XD
  • Baleset volt Bonyhádnál, úgyhogy volt egy kis "ismerd meg Bonyhádot" kalandtúra, picike utcákon, majd amikor már végre visszajutottunk volna  a 6-ra, ...lefulladtam vagy 4-szer :D Mire rájöttem, hogy rohadtul 2-ben óhajtanék elindulni. Na az aki mögöttem volt, és végig nézte a szenvedéseimet, a lehető leggyorsabban ott is hagyott utána. Amúgy a lezárás után értünk ki a 6-ra, STOP tábla. Én biztonsági játékos vagyok. Tudom, hogy nem kaphat senki oldalba (hisz le van zárva az út), de megálltam. Mondom, nem fogok a rendőr képe előtt áthajtani csak úgy lazán a STOP táblánál.
  • Visszafelé volt egy körforgó ahol egy tranzit méretű kocsi jött mögöttem, és elkezdett fekete füstöt okádni. Nem tudom, nála ez feltehetően normális, de én biztonsági okokból nagyon ráléptem a gázra, mondván " ha felrobban ne legyek ott", amúgy Dunaföldvár környékén ért utol minket, mint kiderült, az emelkedőket füstölve veszi be....mert azt elmúlt, azt ha erőlködik akkor fekete füst jön belőle...cseppeeeeet seeeeeeeee aggasztóóóó o.O
  • Sajnos elég sok elcsapott macska-róka-nemtudommit láttunk :(
Azt hiszem összességében ennyi. Fárasztó volt, de nem teljesíthetetlen. Jövő szombaton, hasonló paramétereket futunk, mert megyünk-jövünk Abaliget a célállomás. Cecén közben megállunk, mert ott dolgunk lesz (így időre indulunk). Remélem jó időnk lesz. Tegnap olyan szép napsütés volt. Nem mondom, hogy annyira élveztem, hogy mindig arra mentem, amerre  a nap az arcomba süt...de hála az égnek elég sokat segít a napszemüveg ;) Amúgy kezd őszülni a táj ^^ 

2025. szeptember 10., szerda

Sávváltás érdekesen

 Leírom, mert nekem ez ma érdekes volt, vagy fura?

Tudni kell, hogy oda és vissza is egyszer sávot kell váltanom a városba. Mert jobbra kisívbe kanyarodok, és jobbra tartás, tehát nem megyek a másik sávba, csak akkor, amikor már lassan oda érkezem, ahol majd balra akarok menni. Bár már nem igaz az, hogy lassú vagyok (fúj, ma kétszer is átléptem a sebesség határt), tehát ha nagyon akarnám, mehetnék ott, de én maradok jobb oldalt, és a kanyarodás előtt x méterrel térek át a sávomba, kb. akkor amikor ott már amúgy is lassítani kell, mert úgyis piros a lámpa és/vagy zöld, de ugye nem 4-be 50-el kanyarodsz XD

Ma mellém sorolt egy fekete kocsi, kicsit vehemensebben, mint azt szereti az ember, és haladt velem egy irányba, nagyjából velem egy sebességgel. Amikor még messze voltunk, de ugye én nem abba a sávba, amibe menni akarok, kiraktam az irányjelzőt (mert nem gondolatolvasó senki ;)) és vártam. Ilyenkor ugye figyelem Bélát (minden férfi sofőr nekem Béla, bocs XD), hogy hogy dönt. Beenged-e maga elé, vagy lassítsak és majd megyek mögötte. Na Béla úgy döntött, hogy menjek elé, de azért annyira nem  hogy simán menjen, így én ellenben ráléptem a gázra, és úgy váltottam sávot. Ez amúgy tök jó volt, remélem a szembe jövő rendőrök nem mérték, hogy én itt 53-54-el váltogatok sávot (nem tudom mennyivel a km óra 60-at mutatott, de ugye vagy 6 vagy 8 a csalása, tehát max. 54-el mehettem). A sávváltás közben Béla kettő fehér kocsival úgy döntött, hogy ő meg lemegy oda ahonnan én jöttem (ilyen többször volt, nem is gáz), de aztán rálépet a gázra (én már lassítottam, hisz mindjárt kanyarodok, és/vagy piros úgyis állok majd, és akkor Béla kettő elegánsan bezúgott elém... Nem az, nem gond, csak jobbra még olyan szépen irányjelzőzött :D Balra már nem működik a varázslat?

Mindegy is, miatta nem kellett jobban lassítani, hisz amúgy is lassításban voltunk, csak na. Én konkrétan láttam a visszapillantóba, ahogy Béla mögöttem pislog, hogy ez mi a fsz volt :D Mert hát állunk a pirosnál, és hát mit nyert a csóri? 2 kocsival előrébb van ...mint ahonnan indult. Oké, és ez miért jó?  Ezt magyarázzátok már meg. Én azért váltok sávot, mert arra akarok menni. De ide-oda kacsázna a radai rossebb, csak, hogy 2 kocsival előrébb legyek...a pirosnál. Ugyanazzal a lámpával jutottunk át. Amúgy mind a két Béla elhagyott, mert ők egyenesen mentek ;( 

Úgyhogy érdekes volt, hogy ilyen kacsázást letolnak emberek. És volt már ilyen, talán egy hónapja, hogy én bejöttem balra, ő kiment jobbra, majd még jobbrább(addigra van még egy sáv), majd rájött, hogy amúgy nem is arra akar menni, és mint a mai lazába áthúzta a kocsiját kettőt balra...wtf? :D

 Reggel meg még a város előtt ilyen nem túl gyors, de a lassú járműnél gyorsabb kis izé ment előttünk. De jöttek szembe, úgyhogy elengedtem azt, hogy megelőzőm, mire nem jöttek addigra meg forgalomtól elzárt terülte, meg záróvonal, meg körforgó, tehát itt már hagyod a francba a dolgot. De itt volt, hogy elgondolkodtam, hogy mi lenne ha mennék egy kört a körforgóba és így elém kerülnének akik kínlódtak mögöttem, hátha ők megelőzik ezt, csak én vagyok ilyen kis izé, és feltartom őket. De végül a kövi körforgónál ő elment Dunaföldvár felé, úgyhogy nem kellett elhagynunk meg kőröznöm. De amúgy tényleg néha bennem van, hogy megyek egy kört, mert úgy érzem "feltartom" a népeket, ők hatszor megelőztek volna mindenkit, csak nem tudták mert azért ketten már nagyobb akadályt képezünk...de még nem csináltam ilyet, de ma jutott eszembe először, hogy nem is akkor hülyeség ilyenkor menni egy kört, és akkor máris mindenki elém kerül és én meg ráérek...

A Mentő elengedése opcionális, avagy hogy nem figyel a vezető

  Tudjátok, van az a pillanat, amikor a visszapillantóban meglátod a villódzó fényeket. Vagy az a pillanat, amikor az eltéveszthetetlen szir...