A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dilemmák. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dilemmák. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. július 26., vasárnap

Érthetetlen emberek az utakon




 Egyszer azt a tanácsot kaptam, hogy : "ne menj gyorsabban, mint amit kezelni tudsz, ha valakinek nem tetszik majd megelőz"

Egy fórumon volt ez kérdés is, oda beírtam, hozzátéve, hogy mielőtt rám lenne fogva, hogy 30-al megyek országúton, nem. Általában a munkába járáshoz pl. 50-70-50 között mozgok, mert ezt engedi a sebesség határ, és akkor még a körforgók közt lévő 30-ról nem is beszélünk, ahol, ha az ember 30-al megy, akkor záróvonal ide-oda megelőzik, ledudálják, a seggébe vannak, tehát igazándiból ritka, hogy 30-al megy valaki. Nekem Húsvét előtt sikerült megtapasztalnom, milyen amikor kb. 35-40-el ütköznek neked hátulról ezen a szakaszon, tehát pontosan tudom, hogy 30 az tök reális, és hozzá még mondjuk kellene, hogy az utat figyelje az ember, ne a telefonját.

 A fórumról le kellett törölnöm a posztot, annak ellenére, hogy kifejtettem, hogy 70-nél 70-el megyek, 90-nél 90-el és így is a seggemben vannak. Méghozzá azért mert ezt a megjegyzést nem is érzékelték, csak a "seggedben vannak, akkor lassan mész, mazsola" (stb. csúnya jelző). Lehet a gond, hogy nő vagyok, és feltételezik, hogy sétakocsikázom. Tény, nem megyek 100-al, ahol 70-el lehet menni, mert szabály követő vagyok, meg mert hiszem, hogy nem poénból van kiírva, hogy mennyivel mehetsz. Nem mondom, hogy sosem léptem túl, de törekszem tartani. És ez a tartás az, aminél folyamat előznek az emberek, és őszinte leszek, menjenek, mindenkinek jobb, ha előttem van :D Akkor szemmel tarthatom rendesen őket.

 Ehhez jön hozzá múlt hét. Jövök a városból Aldis körforgó felé, Úgy van ugye, hogy elhagyod a várost, körforgó (tehát eleve nem mész 30-nál többel), elhagyod a körforgót 50-es tábla, fel is gyorsítok, elhagyod az Aldi előtti bekanyarodó részt akkor kb 30-50 m van amikor mehetsz...amennyivel gondolod, általában itt az emberek eleve nem mennek az 50-60-ál többel, tekintve, hogy az Alditól kijövők random érezhetik magukat bátornak és eléd húzzák stb. Most az volt, hogy ott jött egy fehér kocsi, és lassítottam, hogy beengedem magam elé (mert megtehetem), de ő elbambult, úgyhogy akkor tovább mentem, mivel körforgó közelébe eleve nem 60-al megyek át (ez nem olyan nagy körforgó, hogy hatvannal megugord, meg amúgy is :P), így szerintem úgy 50 és lassúlásban voltam, erre az Audis úgy döntött, hogy na nem, forgalomtól elzárt területet megugorva vágott be elém balról. Na most én fékeztem, fékezett a fehér is, és láttam, hogy kb. annyira rökönyödött meg, mint én, hogy mi a f*sz. 

 Egy körforgót kellett volna kibírnia, úgyis megelőzött volna, amint kijöttünk, bár van, hogy látom, hogy idegbeteg van mögöttem, akkor volt rá példa, hogy mentem egy kört a körforgóba, hogy az idegbetegünk ne kelljen még az előzéssel se bajlódnia, csak menjen nyugodtan, távol tőlem.

 És lehet azt mondani, hogy mivel sokan előznek téged, hát te vagy a lassú...de tegyük hozzá. A legtöbb esetben annyival megyek amennyi megengedett. Hogy a magyar autósok egy része úgy értelmezi a sebesség határokat, hogy az ajánlott, és a 70 az 90 a 90 meg 110, az szíve joga, de én nem szeretnék csekket kapni, mert gyorsabban megyek a megengedettnél. Én ráérek, sokakkal ellentétben időben indulok, és ha kések, akkor kések, de nem fogok merész dolgokat csinálni, csak, hogy ott legyek hipp-hopp 3 és fél perccel hamarabb. Sőt ha esik, fúj annyira a szél, hogy oldalba kapja  a kocsit, akkor a 70 van, hogy 65 vagy 60....de inkább megyek kicsit lassabban, mondjuk zuhogó esőben, szélben-viharban, de nem veszélyeztetem magam és másokat csak, hogy tartsam a sebességhatárt. És mielőtt bárki azt mondaná, hogy aki nem tud száguldani ne vezessen....megsúgom a vezetés nem a száguldásról szól. Hanem, hogy A-ból B-be eljuss biztonságosan, úgy hogy közben te se vagy veszélyben és mást se öltél meg....

2025. december 31., szerda

Havi és egyben éves zárás is


Ez még amikor fenn volt a T és egy másik T-s mellé tudtam
parkolni :D


 Először is Boldog új évet holnaptól ;)

Gondoltam, egy decemberi zárást és magát az éves zárást nem szedem szét, mert elfér ez egy posztban is. De mivel itt a december vége, hát kezdem ezzel. A hónapban 584 km-rt vezettem megközelítőleg. Viszont nem mentem sehova sem messzebb, maradtam a Dunaújváros-Nagyvenyim távnál, csak ezt meglehetősen sokszor tettem meg. Bevásárlás, orvos, fa szerzés miatt ;)

 És akkor jöjjön az évértékelő része a blogbejegyezésnek.

A jogosítványomat 2025.03.05-én szereztem meg, tehát nagyjából 9 és fél hónapja vezetek.

Erre jártam az országban:

  1. Dunaújváros (muhaha a legtöbbet ide járok ;))
  2. Cece
  3. Kozármisleny
  4. Pécs
  5. Abaliget
  6. Mezőfalva
  7. Dinnyés
  8. Székesfehérvár
  9. Dunavecse
  10. Kétbodony
  11. Tápiószecső
  12. Tóalmás
  13. Hatvan
  14. Szigetszentmiklós
  15. Ráckeve
  16. Visegrád
  17. Gyula
  18. Pusztaszabolcs
  19. Százhalombatta
  20. Velence
  21. Stb. tuti egy csomó települést érintettem stb. ezek azok ahova direkt mentem ;)

Levezett km megközelítőleg (későn kezdtem írni) 13.495 km.

Dunaújvárosba járok a legtöbbet, itt is azért sikerült egy-két olyan helyre ellátogatnom, ahol még nem voltam, se tanuláskor se máskor. Sok helyen jártam városon belül, ahol amúgy is.  Kezdőként a belvároson át jártam dolgozni, aztán egy idő után váltottam a Kertváros felé menetre, ott valahogy kevesebb a kocsi, ellenben kivilágítatlan zebrák, és random emberek ott is vannak.
 Sokszor vittem utast, remélem jövőre is. Szívesen hazaviszek bárkit, aki arra lakik amerre amúgy is megyek, de megtanultam, hogy ők szóljanak, ha szükséges, ne én. Tudják, hogy merre járok, tudják, hogy nem zavar egy utas sem ;D
Ebben a 9 és fél hónapban, sokszor dudáltak rám, főleg az elejével, de még ma is. Pár napja a mögöttem lévőnek nem tetszett, hogy nem lendületből megyek a vakvilágba, hanem megállok és KÖRBENÉZEK mielőtt kihajtok a főútvonalra, mert ÉN nem szeretem, ha oldalba kapnak ;D
 Sokszor előztek meg, néha magam sem értem miért, mert a megengedett sebességgel megyek. Néha kanyarba, néha záróvonalon keresztül előzgetnek...hát ők tudják. Az egyetlen időszak amikor nem előztek az a "köd van az utat se látom" típusú napok voltak.
 Sokszor kellett fékeznek rosszul felmért szemben lévő előzés miatt (nem szeretek frontálisan se karambolozni...inkább lassítok, csak érj be a sávodba...). Sokszor előztem....TRAKTORT :D...kocsit keveset, mert elvagyok mögöttük is. ÉN sose sietek bárhová megyek is. Időbe képes vagyok elindulni és/vagy leszarom mikorra érek oda.
 Azt hiszem a legmesszebb utam Gyula volt. A legjobban várt Tápiószecső ;), és ahova már rutinból vezetek szinte az Cece.
Láttam úton szarvast, őzikét, kígyót és nyulat. Egyiket se ütöttem el, hála az égnek sosem akkor voltak ott amikor én csak kicsit korábban.
Túl van a kocsi az első olajcseréjén, fel lett töltve a legkondi, be lett állítva  a lámpája, ki lett cserélve az ablaktörlője és az ablakhúzó biszbasza. Szállított csirkéket, karácsonyfát, és volt nagyon megpakolva, és volt, hogy üresen vitt ide-oda.
 Utaztam sokat egyedül (dolgozni általában egyedül járok, kivéve, ha a venyimi kollégával egy műszakba kerülök). Sokszor utazom anyukámmal, nyaralni, vásárolni, orvoshoz, vonathoz (jövőre már Pusztaszabolcsig kocsival, hogy egyenest a délibe tudjunk a vonattal menni :O). Utaztam gyerekekkel a hátam mögött, hol eggyel, hol kettővel. Utaztunk hármasban, tesómmal, meg kettesben is.
Vezettem, napsütésben, borult időben, felhőszakadásban, ködben, hószállingózásba, hóesésben...
Parkoltam párhuzamosan és merőlegesen is. De 90%-ban jobbra hátra merőlegesen parkolok, kényelmi szempontból. Vannak napok amikor nem kell korrigálni, mert elsőre megy, a többi napon elszórakozom, mire szépen áll a kocsi ;)

 Összességében, nagyon szeretek vezetni, remélhetőleg jövőre is jó sok felé eljutok, rajtam nem múlik. Tervezem, hogy nyerek egy új kocsit ;) De elégedett vagyok a jelenlegivel is, már eléggé összeszoktunk, nem veszi zokon, ha néha bénázok. Látom, hogy fejlődtem, de azt is, hogy még annyi mindent nem tudok, és még annyi mindenben van hova fejlődni. És hát a dudálók leszarását még gyakorlom :D
Jövőévi terv a Vezetéstechnikai tréningre eljutni, ezt kértem 40. születésnapomra ;) Remélhetőleg ott is csuda sok jó információt kapok (amit remélem soha a büdös életbe nem kell majd használnom).

 Mindenkinek balesetmentes 2026-ot kívánok. 
Vigyázzatok magatokra az utakon, túl sok bolond jár ott is ;) 

2025. december 3., szerda

Hezitálás és merengés

 Azon gondolkodtam, hogy azok akik dudát nyomnak, azoknak ez így ösztönből megy? Néha én indokolatlannak vélem. Ma is rám dudáltak (azt hiszem rám :D), de nem tudnám megmondani, hogy miért, mert sávomba mentem, annyival amennyivel lehet, körül tekintő is voltam, úgyhogy nem tudom mi bajuk lehetett és persze az is lehet, hogy amúgy NEM nekem és NEM rám dudáltak, csak a közelembe szólalt meg.

 Amúgy ez a dudálás dolog onnan jutott eszembe, hogy ma volt először, hogy elgondolkodtam azon, hogy megnyomom a dudámat. Ennek oka, a bicajos előttem, de úgy voltam vele, hogy az úgy hülye ahogy van, nem akarom, hogy 1. nekem b-sza a bicaját, neki álljon feljebb, meg mit tudom én. Ennek hála persze engem utált a mögöttem lévő taxis és nem tudta eldönteni, hogy miért vagyok ennyire b*fsz. És, hogy miért gondoltam arra, hogy megnyomom a dudát? Eleget tettem annak, hogy stop tábla, megálltam. Megállt a bicajos előttem, a bicajos "sávban". Zebra, én átengedek mindenkit komolyan, menjen. De a bicajos csak nem indult el, zebrán meg nem előzünk (b*szokat sem), és nem tudtam miért nem...aztán rájöttem, hogy azért, mert telefonál. Na most, őszintén...ha telefonál az ember és bicajjal van és nem fülessel, mert az is veszélyes, de attól tud még haladni. Akkor nem lenne Ésszerű, hogy...kimegy a járdára és ott telefonálgat? Tehát ma már majdnem eljutottam odáig, hogy rádudálok, hogy menjen már, mert amúgy ezen a kereszteződésen mindig sokan vannak és most csoda történt totál senki nem volt, és álltunk, mert ő ott...telefonál az út közepén. Őszinte leszek addig csorogtam előre, míg nem lettem elég kellemetlen, hogy végre elinduljon -.- 

 A városba amúgy néha katasztrófa minden. A közlekedési morál, a gyalogosok, bicajosok, rollerosok és autósok összessége, valami megborult rendszerben létezik. Én konkrétan meglepődőm, amikor...valaki tart követési távolságot, és nem látom a visszapillantóba, hogy mi van a foga között, mert olyan közel jön hozzám. Imádom, pár napja este 8-kor mentem haza...nem volt szinte senki az úton. Köd volt, de....őszinte leszek egyik top utam volt, mert kényelmesen lehetet lassítani körforgó előtt, nem utáltak érte, nem dudált senki rám, hogy miért megyek ennyivel (ok....köd volt, amúgy se mentem volna gyorsan). Imádtam, sajnos fényes nappal a sok autós miatt, azért meggondolod, hogy betartasz-e mindig mindent (próbálok), mert konkrétan rajtad élik ki a frusztráltságukat :D 

A gyalogosok egyik csoportja amúgy cuki, körbenéz utána lép csak le. De ma meg volt aki direkt megáll, hogy menjek. Mondom, menjél, neked van elsőbbséged, plusz már megálltam, ne szívózz és akkor még rám morog, hogy elengedtem. Van aki csak kihasználja, hogy némá megálltál akkor gyorsan ő is átszalad (ma is volt. forgalmi okból nem tudtam menni, mert hát zebrán nem állunk meg, hát előtte, de nem volt gyalogos :D azt gyors ott termett).

Autósoknál a piacnál ma azt nem értettem, hogy ahol kimegyünk a piactól, ugye balra kanyar, de ott jönnek be is...csóri leparkolt ott és a többiek kikerülve eltorlaszolták azt a helyet, ahol Be jöhettek volna aki befelé akar. Hát én megálltam  a parkoló kocsi mögött és megvártam, míg mindenki elfogy :D És csak utána indultam el, mondom én nem állok bele abba a senki sehova se tud menni sorba, mert mindenki arra akar menni ahol a másik van XD


Úgyhogy Dunaújváros egy édesbogyó város, vezetés szempontjából, nem lehet unatkozni. Ellenben mázlim volt ma, a kórháznál pont elment valaki, így le tudtam parkolni ;D Eddig 10 esetből 9-szer nem... :P

2025. október 15., szerda

Vezetés sötétben - illetve lenyugvó nap sugaraiban

 Hát, eljött a pillanat, amit az emberek egy része nem szeret, hamar sötétedik. Amúgy én sem szeretem, mert ezer dolga lenne az embernek, és így igazándiból fél hétkor már...tök sötét van, ilyenkor mégis mit csinálhat az ember? Bármit, ami nem kinn van, de a kinti dolgok így máskorra halasztódnak.

 Vezetésnél amúgy van nálam egy 5-ös lista amikor nem vagyok annyira boldog a volánnál, sem annyira magabiztos.

  • Felkelő napba, arra vezetni, ahol felkel, tehát totálba az arcodba süt (van napszemüvegem, vezetéshez dedikáltan csináltatva lett, mert a sötétedő napszemüvegem, a szélvédő UV védelme miatt elfelejtett sötétedni...de napszemüvegbe is szar szembe a nappal menni XD)
  • Lemenő napba, arra vezetni, amerre lemegy, tehát totál az arcodba süt
  • Nagy szélben vezetni, mert nem elég nehéz a kocsim, tehát azért na,...megérzem, amikor úgy kicsit arrébb sodor az úton, és nem poén.
  • Esős időben, havas időben + extrának választható ez estével vagy szikrázó napsütéssel kombinált változata
  • A se nem este se nem nappal közötti idő. Amikor nem süt a nap már annyira, de annyira még pont, hogy amúgy kellemetlen legyen, és nem azért mert az arcodba vág  a nap, hanem mert elmosódnak a kontúrok. És bár sötétedik, de még mindenki az úton van, mert amúgy még rohadtul nincs este :D
Merthogy, amúgy este nem sokan vannak az utakon, viszont 6-kor amikor végzem, és mondjuk negyed órával később, amikor elindulok haza, akkor még mindenki az úton van. Igen, rájöttem, hogy a visszapillantót (belső), ilyenkor állítsam át azzal a pöcökkel (nem tudom mi a neve :D), hogy ne égjen ki a retinám a mögöttem lévő kocsik miatt, de ettől még pont nem komfortos. És igen megtanultam, hogy ne nézzek a szembe jövő sávban lévő reflektorokba, mert kiég a retinám, de néha azért sikerül így is.
 Nem mondom, hogy száguldozom ebben az időszakba, próbálom a sávomat és a sebességemet is stabilan tartani. Gyakorlás kérdése, meglesz. Tudni kell, hogy pont ahol járok haza, olyan telibe keskeny a sáv, hogy azért olyan nagyon nem kényelme a dolog, pláne este, mert közel van a jobb szél és könnyen le lehet sodródni. Úgyhogy azért próbálok középen maradni a sávomba, nem akadályozni senkit, és szemmel tartani mindent (nem a reflektorokat), mert azért itt is eléd jöhet bármi (állat). A városi szakaszban meg a legtöbb zebra amit keresztezek, az lámpa nélküli, úgyhogy ott extra ráfigyelés kell most már, mert hát mindenki sötétben van, sötét ruhával... jah, ne is mondjátok. Sosem gondolkodtam gyalogosként azon, hogy relatíve ez ilyen öngyilkos hajlam lehet a sötét kabát-ruha kombó. (amúgy fehér kabátom volt, messziről világítottam mindig XD).
 És várom, hogy amikor hazafelé megyek, tök sötét legyen. Komolyan ez a szürkület dolog teljesen komforttalan dolog. Akkor legyen rendes sötét. Amikor meglett a jogsi még "tél" volt, úgyhogy az első pár hetembe teljes sötétbe mentem haza, komolyan sokkal komfortosabb, mint a szürkület.
 Viszont rájöttünk, hogy a kocsibeállónak kellene valami fény forrás, mert tolatva beállva a nagy büdös sötét udvarba, kiszállni a nagy sötétbe, annyira nem kellemes. Úgyhogy majd szerválunk valami fényforrást, hogy abba a kb. 5 percbe, míg megérkezem, addig ne legyen tök sötét.
 És igen az 5-ös listámból, a legjobban a jelenlegi időszakot nem szeretem. A napsütés, bár zavaró, de már elég sokat vezettem nappal szembe/oldalba és jól kezeltem. A lemenő nappal sincs akkora gondom, de azért nem a kedvencem, bár felénk ilyenkor gyönyörű felhők vannak. Eső-hó - az eső részt már megszoktam, nem szeretek esőbe (ilyen rád ömlik a fél Duna típusú esőbe) vezetni, de kisebb zivatarokkal nincs gondom. Megtanultam, ilyenkor lassabb legyek, ügyeljek mindenre, hagyjak nagyobb követési távolságot. Hó .  . . hát friss jogsisan vezettem hóban...de az se volt túl nagy, majd meglátjuk. Ónos esős időszakban meg nem vezetek. (ezt eldöntöttem, még jogsi előtt, hogy nem. Nem hiányzik a csúszkálás, és hasonlók, ha nem muszáj akkor nem fogok olyankor vezetni.)
Tehát, jelenleg szokom ezt a szürkületi dolgot, elképzelem, hogy mögöttem mit tapasztal aki jön, hogy kicsit kilengek, de sávban maradok. Sokszor gondolkodom amúgy, mit gondolhatnak a többiek, de feltehetően a legtöbb ember mögöttem pont leszarja mit csinálok, csak menjek és ne legyen gond.
 Tök nem a témához, de mai kedvencem: Két körforgó közt 30-as tábla, záróvonal, és BÉLA,  fekete autójával konkrétan szerintem fél méterre tőlem ment és nézelődött, hogy megelőz. Ezzel rákényszerítve engem, hogy amúgy 35-40-el menjek itt, mert van az a "nem vagy komfortos a közelségeddel" érzés, amikor na...és amúgy nem-nem előzött meg utána ott se a körforgó után, amikor megtehette volna, úgyhogy nem tudom ott mi baja volt -.-"

Vezessetek óvatosan, időjárásnak megfelelően. Mert mindenkit haza várnak!!

2025. október 8., szerda

Ha a Mentő érkezik

 Gondoltam írok erről is, mert akarva akaratlan az ember találkozik mentővel.


 Amíg én gyalogos voltam legfőképpen, az egyetlen szabály, amit tudtam, hogyha mentőt hallok, hiába zöld a lámpám, ne lépjek le, ne legyek útjában. Ezt nekem úgy rémlik otthon megtanították. Láttam olyanokat, akiknek ez a tanítás hiányzott az életéből. Láttam hirtelen fékező roham mentőt, aki előtt szerencsétlenkedett a gyalogos, mert megijedt, elejtette a cuccait...és még nekiállt felszedni. Igen, egy szírénázó mentő állt miatta...

 Na most, míg tartott a forgalmi oktatásom 2-szer találkoztam mentővel. Egyszer szemből jött-ment, nem volt semmi dolgom vele. Konstatáltam, hogy ott van és ennyi. Aztán második alkalommal éppen körforgó előtt álltam, és hallottam a mentőt. Megálltam, és hamarosan meg is jelent, én meg álltam, megvártam merre megy, és utána hajtottam csak be a körforgóba. Meg lettem amúgy dicsérve az oktatóm által ;)

 Na de, nem mindenki találkozik mentővel forgalmi oktatás alatt. De megtanultuk a kreszben ugyebár, és a józan paraszti ész is ezt diktálja: Ne akadályozd, ne legyél az útjába, segítsd abba, hogy haladni tudjon.

 Meglett a jogosítványom, és most így 8 hónappal később, összesen 5 mentővel találkoztam (az majdnem havi egy...amúgy az első hónapban 3-mal találkoztam, mostanában, csak hallom őket). Az első mentő körforgóból jött és le kellett húzódnom, hogy tudjon menni, amennyire tudtam megtettem. A második szintén, csak mögülem (az első szemből, de állt a forgalom...), ott volt egy parkoló befordultam oda amíg elmegy. Aztán egy volt az Aldinál, ott körforgó előtt, ott amennyire tudtam jobbra húzódtam, ő meg a forgalomtól elzárt terület érintésével simán tudott haladni. Aztán volt egy aki körforgóból szemből jött. Itt egyszerűen azt csináltam, amit oktatáskor, maradtam a helyemen, megvárva, hogy elhaladjon amerre akar. Ma csak először hallottam a hangját. Tudjátok az érzés, amikor "nem tudom hol van". Na ugye, míg az ember nem tudja hol van, addig nem tudja mit csináljon. Így ment az irányjelzőm, hogy majd, ha zöld lesz megyek balra, de amúgy nem mozdultam, mert piros volt, meg mert vagy előlem, vagy mögülem de fel fog tűnni. Mint valami szurikáta bámultam minden tükröt, szélvédőt, hogy hol van. Aztán feltűnt szemből, hang és fény jelzéseit is használva. És nekem zöld lett. Mondom, fszom, nem megyek. Ő meg lassítani kezdett. És rájöttem, hogy Ő nem tudja, hogy ÉN nem fogok elé menni, mert megy az irányjelzőm. Olyan gyorsan csaptam ki az irányjelzőt, ahogy lehetett, hogy tudja Látom, és NEM fogok elé kanyarodni, mert nem vagyok bunkó. Azonnal gázra léptek, amikor elhaladtak csaptam vissza az irányjelzőt és mentem át, még zöld volt.

 Jó tanulság, hogy ilyenkor roppant mód figyelni kell, mit üzen a kocsi a másik sofőrnek. Még szerencse, hogy rájöttem, mi a baja. Hisz a kocsi azt üzeni, hogy Balra megyek. És a mentős nem tudhatja, hogy én a normális vagyok, aki amúgy NEM megy elé, vagy a hülye, aki leszarja/nem hallja/akármi, és ugyanúgy kikanyarodik elé.

 És az is eszembe jutott, hogy a nagy modern kocsikba, már tök jó a hangszigetelés...ŐK mikor észlelik a mentőt? Mert én, bár hallgatok zenét, hallkan. Most meg még kicsit le is volt húzva az ablak, tehát jóval előbb tudtam, hogy jön, minthogy láttam volna...de nem mindenki, nem mindig. o.O Hát nem irigylem amúgy őket, de komolyan.

 Amúgy nem tudom, ki hogy tapasztalta, de pl. nekem amióta megvan a jogosítványom, sokkal több mentőt hallok, mint előtte. Vagy eddig nem figyeltem extrán rájuk, vagy az elmúlt 8 hónapban többször kellett menniük a környékemen, mint eddig. Azért örülök, hogy 90%-ban amikor mentőt, tűzoltót, rendőrt hallok épp nem vagyok az utakon, és nem is találkozom így velük.


Vigyázzatok az utakon! Biztonságos vezetést! Mert mindenkit haza várnak!

2025. szeptember 15., hétfő

Eső az utakon - Dunaújváros elárasztva

 Úgy hozta tegnap az idő, hogy nem volt opcionális, hogy a legnagyobb esőbe vezetek-e vagy sem. Akkor ment tesóm vonatja, hát akkor nincs választás útnak indulunk. Az utca végére,  a kocsi teljesen bepárásodott, úgyhogy, kihasználva a Stop táblát, gyorsan hűtésről fűtésre kapcsoltunk, és hála az égnek pont jöttek annyian, hogy mire mehettem már 85%-ban láttam az utat, mire felgyorsultam, már teljesen tiszta volt. Mármint a párától, az eső ömlött, úgyhogy végül a 70-es helyeken se mentem szerintem 60-nál többel. De hála az égnek ez senkit se zavart. 

 Kerülgettük a pocsojákat (mindenki), és próbáltuk elkerülni a nagyobb vizeket. Nekem eleve kicsi kocsi, nem is túl magasan van az alja, úgyhogy extrán nem akartam pancsolni egy nagyobb tó méretű vízbe. Amikor kiraktuk tesómat, az volt az alap koncepció, hogy mivel félig van a tank és nincs messze a benzinkút, hát tankoljunk. 

 El is indultunk, körforgó, egy bácsi konkrétan elém "sorolt" a körforgóba, mert nem tudom miért hitte, hogy kimegyek. Nem utaltam rá semmivel sem. És amúgy életemben először, gondolkodtam rajta, hogy rádudálok, mert akkora nagy f***nak tartom. De nem. Mindegy, mentünk, kövi körforgó...és gyanúsan sokan álltak ott a mi sávunkba és gyanúsan senki nem jött szembe. Végül a "drága" és "kedves" kocsis aki elém "sorolt" megfordult és elment. Tekintsünk el a záróvonaltól, van az a helyzet amikor az ...nem számít. Végül még egy kocsi az elején a sornak megfordult...és akkor döntöttem úgy, hogy hát, akkor nem megyünk tankolni. Úgyhogy amikor épp aki már megfordult elment, akkor kicsaptam az irányjelzőt, körbe néztem, és bemutattam milyen csini y-t tudok csinálni, és amikor éppen váltottam (és körbe néztem újra), láttam, hogy így döntött kb. mindenki is. 

 A pozitív élmény amúgy az volt, hogy borzalmasan türelmesek voltak az emberek. Látták, hogy te fordulsz, akkor aki tudott előre ment, aki tudott hátra, még nagyobb helyet biztosítva a kocsiknak (nálam ennek nem volt különösebb értelme, kicsi kocsi vagyok, de voltak nagyobb kocsik, ők így azért könnyebben). A körforgóba behajtók meg konstatálták, hogy "arra nincs út" úgyhogy már mentek is másfelé.

Lopott kép, na tehát...nem volt út :D


A negatív élmény, a kocsis aki elém rakta magát , és szerencséje, hogy amúgy egyrészt nem száguldozok körforgóba, másrészt, látom, hogy hülye...és ezért gyorsan tudok féket nyomni. De mondom...azért  gondolkodtam a dudán.

 Az eső "hála az égnek", hazafelé is telibe kapott minket. Akkor egy buszos volt megsértődve, hogy előtte vagyok a körforgóba (ugyanazt szerette volna, mint a csávó, aki elém vágott, csak rájött, hogy ő busz, úgyhogy feltehetően a már a körforgóban forgó elé azért nem húzta ki a járgányt...de amúgy lendületbe volt...)

Az udvarba állás részben könnyebb volt, mert újra van kamerám ;), részben nehéz, mert az instruktoromat lekötötte a kutya, aki be volt sz*rva az esőtől és nem hagyta magát megkötni, úgyhogy így életem leglassabb beparkolása volt. + eláztam, mert ha felhúzom az ablakot nem hallom anyum, ha lehúzom bezuhog az eső -.-

2025. szeptember 10., szerda

Sávváltás érdekesen

 Leírom, mert nekem ez ma érdekes volt, vagy fura?

Tudni kell, hogy oda és vissza is egyszer sávot kell váltanom a városba. Mert jobbra kisívbe kanyarodok, és jobbra tartás, tehát nem megyek a másik sávba, csak akkor, amikor már lassan oda érkezem, ahol majd balra akarok menni. Bár már nem igaz az, hogy lassú vagyok (fúj, ma kétszer is átléptem a sebesség határt), tehát ha nagyon akarnám, mehetnék ott, de én maradok jobb oldalt, és a kanyarodás előtt x méterrel térek át a sávomba, kb. akkor amikor ott már amúgy is lassítani kell, mert úgyis piros a lámpa és/vagy zöld, de ugye nem 4-be 50-el kanyarodsz XD

Ma mellém sorolt egy fekete kocsi, kicsit vehemensebben, mint azt szereti az ember, és haladt velem egy irányba, nagyjából velem egy sebességgel. Amikor még messze voltunk, de ugye én nem abba a sávba, amibe menni akarok, kiraktam az irányjelzőt (mert nem gondolatolvasó senki ;)) és vártam. Ilyenkor ugye figyelem Bélát (minden férfi sofőr nekem Béla, bocs XD), hogy hogy dönt. Beenged-e maga elé, vagy lassítsak és majd megyek mögötte. Na Béla úgy döntött, hogy menjek elé, de azért annyira nem  hogy simán menjen, így én ellenben ráléptem a gázra, és úgy váltottam sávot. Ez amúgy tök jó volt, remélem a szembe jövő rendőrök nem mérték, hogy én itt 53-54-el váltogatok sávot (nem tudom mennyivel a km óra 60-at mutatott, de ugye vagy 6 vagy 8 a csalása, tehát max. 54-el mehettem). A sávváltás közben Béla kettő fehér kocsival úgy döntött, hogy ő meg lemegy oda ahonnan én jöttem (ilyen többször volt, nem is gáz), de aztán rálépet a gázra (én már lassítottam, hisz mindjárt kanyarodok, és/vagy piros úgyis állok majd, és akkor Béla kettő elegánsan bezúgott elém... Nem az, nem gond, csak jobbra még olyan szépen irányjelzőzött :D Balra már nem működik a varázslat?

Mindegy is, miatta nem kellett jobban lassítani, hisz amúgy is lassításban voltunk, csak na. Én konkrétan láttam a visszapillantóba, ahogy Béla mögöttem pislog, hogy ez mi a fsz volt :D Mert hát állunk a pirosnál, és hát mit nyert a csóri? 2 kocsival előrébb van ...mint ahonnan indult. Oké, és ez miért jó?  Ezt magyarázzátok már meg. Én azért váltok sávot, mert arra akarok menni. De ide-oda kacsázna a radai rossebb, csak, hogy 2 kocsival előrébb legyek...a pirosnál. Ugyanazzal a lámpával jutottunk át. Amúgy mind a két Béla elhagyott, mert ők egyenesen mentek ;( 

Úgyhogy érdekes volt, hogy ilyen kacsázást letolnak emberek. És volt már ilyen, talán egy hónapja, hogy én bejöttem balra, ő kiment jobbra, majd még jobbrább(addigra van még egy sáv), majd rájött, hogy amúgy nem is arra akar menni, és mint a mai lazába áthúzta a kocsiját kettőt balra...wtf? :D

 Reggel meg még a város előtt ilyen nem túl gyors, de a lassú járműnél gyorsabb kis izé ment előttünk. De jöttek szembe, úgyhogy elengedtem azt, hogy megelőzőm, mire nem jöttek addigra meg forgalomtól elzárt terülte, meg záróvonal, meg körforgó, tehát itt már hagyod a francba a dolgot. De itt volt, hogy elgondolkodtam, hogy mi lenne ha mennék egy kört a körforgóba és így elém kerülnének akik kínlódtak mögöttem, hátha ők megelőzik ezt, csak én vagyok ilyen kis izé, és feltartom őket. De végül a kövi körforgónál ő elment Dunaföldvár felé, úgyhogy nem kellett elhagynunk meg kőröznöm. De amúgy tényleg néha bennem van, hogy megyek egy kört, mert úgy érzem "feltartom" a népeket, ők hatszor megelőztek volna mindenkit, csak nem tudták mert azért ketten már nagyobb akadályt képezünk...de még nem csináltam ilyet, de ma jutott eszembe először, hogy nem is akkor hülyeség ilyenkor menni egy kört, és akkor máris mindenki elém kerül és én meg ráérek...

2025. szeptember 5., péntek

Fél éve az utakon, tapasztalatok és hasonlók...

Helló Mindenki!

Aki még a jogsi megszerzés fázisában van, annak hajrá ;) menni fog, ne adjátok fel, menni fog. Arra gondoltam, hogy összeszedem az elmúlt fél év tapasztalatait, hátha valakinek segít. Vagy legalábbis nekem majd később jól fog jönni ;)

2025.03.05-én 9.30-kor megkezdtem a 4. vizsgámat. Addig levezettem 956 km-rt, és 64 órát. Az E-titán rendszer szerint 67-et, de 3 az, csak a „oktatókeresési” fázisom volt. A valós vezetés az 64 óra.

Az első három vizsgám, mind tanított dolgokat, az első azt, hogy ne kapkodjak, és az oktatómnak megtanította, hogy jobban bízzon bennem. A második megtanította, hogy ha eltévedek, képes vagyok bepánikolni(de így is a tábláknak megfelelően közlekedni), és stressz alatt nem megy a számolás…a harmadik vizsgám top mondata „Merre nézzünk, ha tolatunk?” ha 100-szor nem hallottam, akkor egyszer sem. Itt is üzenem a vizsgabiztosomnak, hogy megtanultam ;) A vizsgák közt vett (az 1 és a 4- között), nagyjából 10 óra megtanított arra, hogy nem szeretem a körforgókat, de a város, nagyjából abból áll. Elmentünk mindenhova ahol eltévedhetek, másik irányból, hogy „Ha eltévedsz, ne ess pánikba” és persze eljött az a pillanat, amikor én is és az oktató is tudta, hogy „végeztünk, most már menni fog a vizsga is”. Komolyan volt egy „aha” pillanat az utolsó órán, amikor átkattant a dolog, hogy „de tudok vezetni, tényleg”.

4 vizsgából 2-ön hangzott el, hogy „jól kezeli a kocsit, szépen vezet”, majd a 3.-on, hogy „csak önbizalmat valahonnan szerezzen”…4. vizsgára meglett azaz önbizalom, ami hozzásegített a sikerességhez.

2025.03.06-án 10.30-kor életemben először egyedül ültem a kocsimban, úgy hogy el is hagytam az udvart (tolatni, meg hasonlót addig is gyakoroltam az udvarban), és elmentem dolgozni. Lefulladtam az utca végén, de ezzel az egy lefulladással abszolváltam az utat. Próbáltam rájönni, merre járjak dolgozni, melyik a rövid, melyik a „kedvesebb”, és „tanulóbarátabb” út. Így a belvároson keresztül napi 16 körforgóval járkáltam dolgozni. Az első nap, első lefulladás után jött, hogy „ugrál a kocsi” – szarul váltasz, „lefullad” – többször, komolyan, első nap csodálom, hogy egyszer csak :D…

Ez itt a fennakadás..

Ekkor még „tél” volt, tehát sötétben jöttem haza mindig. 3 napos jogsival hóviharban jöhettem haza, sötétben. Nem élveztem túlzottan, de megnyugtatott, hogy más se és más se megy gyorsan. Kb. egy hetes jogsival fennakadtam a hidunkon, úgy kellett emelővel leszedni és kihúzni a szomszédnak. Már majdnem hívtunk autómentőt. Ugyanezen a héten hazajöttem helyzetjelzővel (sötétben), és nem értettem miért villognak meg dudálnak… amúgy láttam, nem sokat, de láttam – és megjegyezném, egy jelzés van a helyzetjelzőre a kocsin és a tompítottra, ha nem figyeli az ember, akkor nem észleli (igen-igen fényben igen), hogy csak helyzetjelző van bekapcsolva. Ugyanezen a héten parkoltam balf*szul, és zárt le a kormányzáram. Senkinek se kívánom azt a pánikot, amikor az se jut eszedbe, hogy amúgy interneten megnézd mi a teendő. Csak sötétben ülsz a kocsiba, nem tudod elfordítani a kulcsot és a kormány nem mozog, és te, mint az őrült csapkodod…és feloldott ;) És Még ugyanezen, úton, amikor eleve idegbe vagyok a kormányzáras fiaskója miatt, lefullad a körforgó előtt a kocsi, de úgy, hogy isten se indítja el. Kitoltak…és elindult végül….de őszinte leszek az első 2 hét után gondolkodtam rajta, hogy visszaadom a jogsim, mert kinyír és utál a kocsi (és fordítva). Aztán elmentem szervízbe, mert volt pár problémám (kormányzár fiaskó, fennakadás, meg kellett nézni mennyire sérült a kocsi alja – semennyire – motorhiba lámpa) és a szervízes ember konkrétan kinevetett, és közölte, hogy „mindenki ment haza már lámpa nélkül”, és nyugodjak meg lesz jobb. Nem nyugodtam annyira meg, de azért elfogadtam, hogy majd megszokjuk egymást a kocsival.

3 hetes jogsival levezettem egy 175 km-es távot, szerpentinnel, és Pécs belvárosával, kézifékes elindulással és hasonlókkal, egy lefulladással (az emelkedőn XD), majd pár nappal később haza is jöttünk, lefulladás és probléma nélkül, pedig viharos szél volt, és kicsi kocsi, ergó azért megérzem durván, ha fúj. Ezek után lett jobb a lefulladási rátám, szép lassan kikopott. Most már csak havi 1-2 van. Nem szűnt meg teljesen, de most már legalább tudom, hogy mikor és miért csinálja.

A motorhiba lámpával 4-szer voltam kb. szervízbe, végül egy másik helyen való tankolás után teljesen megszűnt a lámpa égése, azóta se jött vissza (lekopogom).

3 hónapos jogsival vettem le a T-betűt a kocsi hátuljáról, mert aki utál így is fog, aki nem az így se lesz tekintettel rám. Jó esetben ma már nem látszik annyira rajtam, hogy tanulok ;) Egyelőre a T még a kocsiban van, egyszer majd kiveszem, elfér, megnyugtat.

Nagyjából 1.000 km /  hónappal számoltam, most, hogy megnéztem a kilométerórát és azt, mennyivel vettem. Hol kevesebb, hol több. Minden nap vezetek (hét közben mindenképpen, hétvégén alkalmanként). Havonta próbálok beiktatni 1-1 nagyobb utat, hogy meglegyen a km. Munkába kocsival járok, most már másik útvonalon, mint kezdésnek. Néha kitérőkkel, ha viszek valakit haza ;)

Idő volt, míg a munkába járós útvonalon engedélyezett 70 km/ órát valóban elértem. Át nem tervezem lépni, néha emlékeztet a kocsi, hogy 72-vel mész… gyakorlom, hogy pont annyival menjek. Sorra előznek meg kocsik, de azaz igazság, jobban szeretem, ha előttem vannak, mint mögöttem. a 90 elérése ahol lehet még gyakorlás alatt van. De azért a 85 már simán kezelhető nálam, és mentem már 90-el többször is. Csak nehéz tudni mennyivel megyek. A kilométerórám kb. 6-8 km/h csal… Azóta okosítottuk a kocsit, de az egyik utasom kirúgta a vezetéket, úgyhogy jövő hétvégéig marad csak a kocsi km órája….

 Most már itthon tolatva állok be az udvarba, a könnyebb indulás miatt. És őszintén megvallom, könnyebbnek érzem a tolatva beállást (most pl. kamera nélkül), is. Annak ellenére, hogy a fejemben néha nem áll össze, a „ferde vagyok, merre tekerjem, ha arra akarok korrigálni” dolog. De pl. ma elsőre beálltam ;)

Fél év alatt sokat fejlődött azon tulajdonságom, hogy eldöntsem a körforgóba bemegyek, vagy megállok. De még mindig meg tudnak lepni. Mert ugye indexet nem használnak sokan…

Próbálom leküzdeni azt az érzést, hogy béna vagyok, és azt az érzést, hogy feltartok mindenkit. Ez akkor is rám szokott néha törni, amikor tényleg annyival megyek amennyivel lehet. Próbálok kedves és előzékeny sofőr lenni, és minden KRESZ szabályt betartani. De tény, néha sikerül záróvonalon előzni (bicajost vagy kaszáló cuccot). Továbbra is tanulok, minden vezetésből. Látom azt, hol vagyok béna, és próbálok fejlődni mindenben… amibe egyedül is megy. ;)

Jó vezetőnek tartanak, akik ültek mellettem, bízom abban, hogy pár hónap / év és én is elhiszem, hogy jól vezetek. Addig marad az, hogy bólogatok, hogy „jah” és elgondolkodom, hogy amúgy ezek az emberek kik mellett ültek, ha az jön mellettem, hogy „laza és biztonságos sofőr vagyok XD”

 Bárki azt hiszi, hogy a jogsival megtanult vezetni, nagyot téved. Borzalmasan nagy hiányok vannak. 30 órában se és 64-ben se lehet mindent megtanítani. Nekem is kimaradtak dolgok, pl. az egész rutinpálya, a szlalomozás, stb. aminek érzem a hiányát és pótolom majd szépen magamtól… ha úgy nem megy, akkor majd oktatóval.

Fél év, balesetmentesen. Ez idő alatt 2-szer dudáltak rám, elsőbbség adás tábla miatt. Először jogosan, másodszor kevésbé jogosan (mind a kettőben körbenéztem, csak kevésszer). Ez idő alatt erre-arra jártam az országban. Vittem utast, vittem gyerekeket magam mögött. Voltam ügyességi vezetős versenyen (egy hibaponttal, de lassan XD). Ismertem meg embereket a vezetésnek hála, lettek nagyratörő terveim. Mert bizony én jól akarom csinálni ;) Jó vezető akarok lenni. Igen, egyenesen akarok beparkolni (lehetőleg elsőre…), nem derogál, ha javítanom kell, mert belefér az időmbe. Szeretnék úgy vezetni, hogy engem ne szidjanak ;)

 Az oktatóm azt mondta, hogy amikor vezetünk legyünk előzékenyek és felesleges manőverekbe ne keveredjünk. Ezt a mai napig vallom. Én ráérek megvárni, hogy kitolassanak az útra. Én ráérek, tudok lassítani, hogy besoroljanak elém, amikor tudom, hogy gáz van az úton. Én megállok a stop táblánál (sokan nem, egyszer nem álltam meg, fú…úgy utáltam magam :D)

Én használom az indexet, egyszer nem tettem, akkor is utáltam magam, pedig amúgy közel távol senki se volt, de na! Elvek!

 Fél év alatt meg tanultam váltani, néha még rángat, akkor magamra szólok, hogy „lassabban emeld a lábad” :D….megtanultam ablakmosót feltölteni, kereket fújni, tankolni.

 Nagyjából kéthetente takarítom a kocsit, van, hogy sűrűbben (ha lekakilja a madár), amivel sokakat sokkoltam… pedig na… szeretem, ha rend van. Fél év alatt megszoktuk egymást a kocsival. Szeretem és hálás vagyok neki, hogy vigyáz rám, és az a legkevesebb, hogy cserébe én is vigyázok rá és tisztán tartom ;)

 

Friss jogsisok, hajrá. Csak vezetéssel javul a vezetésetek. Komolyan, gyakorlás nélkül nem fog. Utasaim közül, a barátnőm mondta, hogy az első hetekhez képest sokat fejlődtem. Amit ÉN amúgy nem észlelek, de örülök neki. (én mindig bénának tartom magam ;( :D)


2025. augusztus 28., csütörtök

Ha a parkoló teli van . . . - rendezvény a városban

 A munkahelyemnél aránylag nagy parkoló van, nem is tudom nagyjából 50-60 kocsinak elég hely (majd holnap lehet megszámolom, de nem lényeg, hogy pontosan mennyi).. Tehát, hogy nagy a parkoló és még sosem volt olyan, hogy nem volt hely. Volt, hogy a napon állhattam csak, de olyan, hogy egyáltalán nincs hely, olyan nem. Illetve hallottam hírét, hogy amikor valahol a közeli iskolák egyikében rendezvény van, na akkor szokott megtelni. De akkor sem úgy, hogy NEKEM ne legyen parkoló. Csakhogy ma délutánra mentem, és úgy 11 körül érkeztem meg a munkahelyemhez...és teli van a parkoló.

 Mentem egy kört, hátha a másik felén nincs teli...de teli volt. Jó, mentem még egy kört, hátha csak nem vettem észre a helyet. Meg volt egy csaj, ő matatott a kocsinál, de nem volt kedvem megállni és megkérdezni tőle, hogy te elmész most, vagy most jöttél? :D...pedig lehet gyorsabb lett volna. Mindegy, mély levegőt vettem, majd úgy döntöttem akkor parkolok az MMK előtt...ne kérdezzétek miért hittem, hogy ott meg lesz. Már amúgy azon is gondolkodtam, hogy behazudom, hogy az MMK dolgozója vagyok és beállok azokra a helyekre, de végül be se kanyarodtam abba a parkolóba olyan szinten teli volt. Jó...mentem egy kört a városrészben, majd megnéztem, hogy a könyvtárnál ott a párhuzamos parkolásra alkalmas helyeknél elférek-e. Volt egy, ami lehet, hogy jó lett volna, de elsőre nem sikerült beállni, és persze mindenki jött (rendezvény), te meg szerencsétlenkedsz az úton, feladtam. Mentem a parkolóba, hátha...na akkor volt ott egy nagyobb furgon ami valamit csinált. Megálltam tisztes távolságba és vártam...és kikanyarodott és elment én meg gyorsan beálltam a helyére. Eléggé kiszámolt volt így a munkába menetelem, de azon gondolkodtam már, hogy átállok a Batsányiba, és sétálok inkább, de még egy kört nem kínlódom itt :D

Estére persze már félig volt csak a parkoló. Elméletileg állásbörze volt a Dunaferr iskolában és ezért volt a sok kocsi. Kolléganő már csak a templomnál tudott parkolni. Ott nem is tudom, hol lehet parkolni :D Másik munkatársam amúgy felvetette, hogy állhatnánk a könyvtár mellé is XD Kicsi a kocsi elfér ott a leaszfaltozott helyen :D

2025. augusztus 23., szombat

Elemezzük a vezetést - 01.

 Gondoltam leírom, ma hogy ment a dolog, mert érdekes része is volt. A táv amúgy nem volt nagy OMV-Aldi-Müller-Ecofamily-Haza. Tehát bevásárlós út volt. Előtte még packettán feladtunk egy csomagot, de azt bele se számolom. Az Aldiig amúgy sima volt a dolog, egyszer volt egy kocsi, aki szeret olyan közel lenni a másikhoz, ami már kellemetlen...de ő elment az Aldiba, mi meg akkor még tankolni mentünk így kikerült mögülünk.

 A Müllernél nem volt parkoló, így amíg anyukám bement, mentem egy kört és beálltam olyan helyre, ahol kevésbé vagyok útba. Onnan tovább mentünk az Ecofamily-be, ahol szintén nincs parkoló, úgyhogy pár méterrel odébb parkoltam le. Mivel egy darab dolog kellett anyum meg is várt a kocsiban. Meglett, beszállás, irány haza. Elsőbbségadás táblánál megállás, irányjelző megy jönnek oldalról, úgyhogy várunk. Amikor szabad volt az út, akkor kikanyarodás és irány haza.  







Közben persze amúgy itt jobb oldalt, már van egy DM ami még jobban kitakar mindent. Mindegy is. Balra szándékoztam menni, az irányjelzőm ment is. Elnéztem jobbra-balra-jobbra-balra. Mivel a legközelebbi kocsi is, még a körforgóban volt, hát mentem, hisz lehet nem is erre jön (elvégre ugye index minek). Na most erre jött, és rálépett a gázra én meg már 85%-ban elhagytam a sávját. Kaptam egy dudálást és ennyi. Nem mentünk egymásnak, de próbálom elemezni a dolgot.

Ha én ott megállok, és várok 5 percet, hátha valaki kijön a körforgóból és itt egyenesen akar majd menni (kevesek...életembe nem láttam még ilyen kocsit, de biztos van ott valami amihez egyenest mész, a 90% kanyarodik jobbra a bevásárló cuccokhoz), akkor nem történt volna ez meg. 

Mert őszinte leszek, ha ő nem tapos rá a gázra a körforgót elhagyva az amúgy egyenes úton, hanem jön annyival amennyivel eddig, akkor nem is leszünk ilyen közel egymáshoz. 

Tisztában vagyok vele, hogy neki van elsőbbsége, csak azon gondolkodtam, hogy nekem tanulás alatt sokszor elmondta az oktató, hogy azért ne várjam meg kistarcsáról érkező kocsikat is, mert mögöttem nem lesznek boldogok, hogy álldogálunk. Tehát nem tudom, jelen esetben, bár semmi nem történt, de gondolkodom, hogy mi ki volt a hibás és mi lett volna a jó döntés. De ez ilyen kettős dolog. Hibás vagyok, mert nem álltam meg - viszont körültekintettem, kétszer is, meggyőződtem, hogy senki nincs az úton (amikor a kikanyarodást megkezdtem, senki nem volt a keresztező utakon), hogy közben a körforgóból kijövő nagy kocsival rendelkező ember úgy gondolta, hogy (fogalmam sincs mit gondolt), de gáz adással és dudával közelített. Anyukám szerint zavarja az embereket, hogy egy kis piros kocsi ott van. Ha nagyobb kocsim lenne, nem dudált volna meg, és a gázra se lép rá. Amúgy fékeznie nem kellett volna , ha nem úgy jön ki a körforgóból, hogy tövig nyomja a gázt.

Mindegy, gondoltam leírom, mert most ezen kattogok. Nagyon ritkán kapok dudálást, sokszor nem is én kapom, csak a közelembe történik XD és lelkiismeretes emberként rögtön gondolkodom, hogy na most ezt nekem szánták? Azt kiderül, csak köszönt a gyalogos ismerősnek, vagy a gyalogos útban volt, rossz helyen vagy egyéb :D eddig 5 hónap alatt ezen kívül 1-szer kaptam dudálást, Az tényleg teljesen jogos volt. Hasonló helyen, de nem itt, szintén elsőbbségadás, de ott valóban az utolsó körültekintés kimaradt de ott meg megálltam jóval azelőtt, hogy gáz lett volna, hisz észleltem, hogy "hello kocsi" és ő kedvesen mutogatott, hogy héteottatábla. Na azóta tényleg 2-3 alkalommal forgatom a fejem, úgyhogy ez a mai azért is bánt -.- 


2025. július 12., szombat

Parkolás - Te hogyan parkolsz? Javítasz, vagy jól van az úgy?

Ez a téma úgy jutott eszembe, hogy a héten megkaptam azt a mondatot, hogy "Álljon inkább máshová". Én nem mondtam semmit erre, tovább korrigáltam a parkolásomat, a kolléganőm meg kedvesen kifejtette, hogy mi márpedig ide fogunk állni, mert ide akarunk. Amúgy volt egy csomó más hely, de  én nem értem amúgy kinek mi köze hozzá, hogy az ember hova parkol egy parkolóba.
 Tudni kell, hogy nem tartom magam amúgy maximalistának, viszont a parkolásaimat igenis korrigálom. És igenis, ha ezt négyszer-ötször kell megtennem, akkor megteszem, és nem zavar, de én szeretem, ha a kocsi középen van és nagyjából egyenes.
 Anyukám szokta mondani, hogy "jó az úgy", na ilyenkor szoktam kiszállni megnézni, majd visszaülni és kitolatatni, újra beállni, csak hogy legalább hasonlítson az egyenesre és senkinek ne legyen útba. Ugyebár a Toyota Yaris nem a legnagyobb kocsi a világon, tehát ahhoz, hogy pl. mind a két vonalon kívül legyél, és úgy parkolj, ahhoz NAGYON balfsznak kell lenned, vagy bunkónak.
Tehát, mivel nekem célom, hogy megtanuljak parkolni rendesen, így én korrigálok. És ha véletlen elsőre sikerül a parkolás, akkor öröm és boldogság van ^^ - oké, ez egyelőre ritka...de előfordult már.

Amúgy a parkolások közül a legjobb, amit előnybe részesítek, az a jobbra hátra merőleges. Míg tanultam ezt utáltam második legjobban...amióta vezetek, a parkolásaim 85%-át ez teszi ki. Amúgy  a legutálatosabb parkolásnak a jobbra előre merőlegest tartom, és ez volt 4 vizsgából 3-szor...az ég ezt szánta nekem. Azt hiszem...egyszer parkoltam már így jogsival, talán. Párhuzamosan alig parkolok, pedig (most mindenki kitér a hitéből), jobban szerettem párhuzamosan parkolni, mint merőlegesen...de a melóhelyemnél erre nem igazán van lehetőség. Orral nagyon ritkán állok be, talán az Aldinál, csak mert pakolni könnyebb ilyenkor, ellenben ha egyedül megyek vásárolni akkor tolatok ott is.
 

2025. július 8., kedd

Esik esőőőőőőőőő - Ilyenkor az utakon?

Persze van aki ilyenkor is az utakon van. Vezettem én már esőben is bőven, bár általában napsütésben vezetek. De amúgy hóviharban is vezettem 1 hetes jogsival (nem szerettem).

Ez a videó a mai esőről, vagy hívjuk szimplán felhőszakadásról készült. Nem vezettem ebben az időben. Egyrészt, mert még dolgoztam, másrészt, ha így esett volna amikor végzek a melóval, akkor várok, míg jobb lesz a helyzet. Mert ebben az ítélet időben nem éreztem volna olyan marha biztonságosnak a vezetést. Nem feltétlen azért, mert 4 hónapos csak a jogsim, szimplán rohadtul semmit nem lehetett látni.

 Amit én láttam: Csak az ment az utakon, akiknek muszáj volt, és azok a kocsik se voltak boldogok, hogy  tengelyig  kapják a vizet. Amúgy amikor elállt is még hömpölygött lefelé a víz, így meggondolás tárgya volt számomra, hogy azon az útvonalon közlekedjek-e vagy inkább menjek a belváros felé.

 Végül maradtam a kertváros felé vezető útvonalamnál. Kétszer éreztem, hogy nagy vízbe forognak a kerekeim. Volt, ahol nem tartottam a jobbra tartást, mert az a sáv konkrétan vízbe állt (más se sorolt be jobbra, csak amikor már kanyarodnia kellett, én eleve balra mentem idővel, úgyhogy így csak "előbb soroltam a sávomba"). A piros lámpánál figyeltem, ahogy a szemben lévő kocsik egy tavat kerülgetnek konkrétan. Szerintem sokan átgondolták, hogy ér e a Meki annyit, hogy elsüllyedjen a kocsi abba a tóba. A városban mutatott sebességem nagyjából 35-45 között mozgott, mert ez volt a biztonságosnak ítélt, városon kívül se mentem 65-nél többel. Amúgy az én útvonalamba maximum 70-el mehetnék, azt nem éreztem annyira mókásnak már. Igenis sokat számít az az 5 km/óra +-. De ahogy tapasztaltam, ezzel körülbelül mindenki így volt. Szépen alkalmazkodtunk a dolgokhoz. Csúnya fekete felhők voltak a láthatáron, úgyhogy bíztam benne, hogyha megint le óhajt szakadni az ég, az már akkor lesz amikor haza érek, vagy még akkor amikor az Aldinál haladok el, mert akkor félreállok és megvárom, hogy kiesse magát. 

Most meg érkezik ez a hülye szél...öröm boldogság. Amúgy szélbe vezetni szintén egy "élmény" ami nélkül meglenne az ember. A Toyota Yaris nem a legnehezebb kocsik egyike, úgyhogy ha nem rakok köveket hátulra akkor egész jól megszokott ráncigálni a szél, úgyhogy úgy érzem, holnap sem a gyorsaság lesz előtérben, hanem a "maradjunk a sávunkba, ne fújjon minket el a szél" program teljesítése ;D
 

2025. július 7., hétfő

KRESZ az életben - Busz a faluban

 

Bennem megvan az a kíváncsiság, hogy szeretek elgondolkodni dolgokon, elemezni őket, amikor már pl. vége van. Ilyen a mai eset is.

Adott egy busz, amiről messziről nem feltétlen látja az ember, hogy milyen busz. Jelez balra, hogy becsatlakozna a forgalomba, a buszmegállóból. Na most, ilyenkor, településen belül, nekem reflex szerűen jött, a lassítok, megállok dolog. Nem, nem néztem milyen busz. Csak, hogy busz formája van és buszmegállóból óhajt kijönni. Végül kicsit hezitált, hogy tényleg megálltam-e, és amikor rájött ki is jött, és ment tovább a következő buszmegállóba. Ilyenkor persze már láttam a T-betűt a hátulján, de addig, míg meg nem álltam igazándiból bármilyen busz lehetett volna.

Na most megkérdeztem a Mesterséges Intelligenciát, mert  ő okos, hogy na most kit is kell elengednem a faluban. És ő jött azzal, hogy helyi járatú buszokat kell csak elengedni, tehát a Volán buszokat nem. Sántított a dolog, úgyhogy fogtam az 1983-as Kresz könyvet (ez volt éppen kéznél), és szó sincs helyijáratról. Menetrend szerinti buszokra él a fáma:

Lakott területen belül a járművek vezetői kötelesek az elindulási szándékot jelző, menetrend szerint közlekedő autóbusznak, trolibusznak, az iskolabusznak és a gyermekeket szállító autóbusznak a megállóhelyről való elindulását – ha ez hirtelen fékezés nélkül megtehető – lassítással, szükség esetén megállással is lehetővé tenni. Az autóbusz, az iskolabusz, a gyermekeket szállító autóbusz, valamint a trolibusz vezetője azonban ilyen esetben is csak akkor indulhat el, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről.

Tehát, minden MENETREND SZERINTI buszt el kel engedni, ha ezt megteheted hirtelen fékezés nélkül. Megfigyelve amúgy...nem szokták elengedni. Én eddig kb. az ugye 4 hónapos jogsimmal, 3 buszt engedtem el. Egyet a városban, és kettőt a faluban, illetve ma a tanuló buszt, akit nem kellett volna ugyan elengednem, de mögöttem úgyse voltak, és busz-busz elv miatt elengedtem (nálunk a faluban nem szokott nem menetrend szerinti busz közlekedni....úgyhogy jogosan hittem azt, hogy ez is menetrend szerinti. Ilyen formájú a Sárbogárdi busz amúgy ;)).

 Ebből a 3 busz elengedésből arra jöttem rá, hogy a busz sofőrök meglepődnek. A városban nem, így feltételezem ott többször segítik az elindulásukat, viszont itt Nagyvenyimen igen.  Az itt lévő két busz elengedésem, mind emelkedős (miért is ne), feltételezem, nem szeretnek megállni a kocsik emelkedőn, csak mert a busz indulna. És feltételezem nem szeretnek busz mögött "tötyörögni". Így általában, megállással kellett elengednem őket, mert a lassításban nem bíztak annyira. Megálltam, és fél perc azért eltelt, míg konstatálta a sofőr, hogy "ő elenged" és ténylegesen kimert kanyarodni, és neki indulni. Ami amúgy tök gáz...mennyi időt veszt az ember, ha betartja ezt a szabályt? 30 másodpercet, húúú ne adj isten egy percet? Hát...én ráérősen szoktam vezetni, hogy be tudjak ilyeneket tartani ;)


2025. június 19., csütörtök

Meleg van! Szétszórtabbak az emberek az utakon melegben?

 Ma 2025.06.19-én, nagyjából 33-34 fok volt kinn. Érzésre mondjuk nagyjából 39, de feltételezzük, hogy a hőmérő nem hazudott és 33-34 a reális fok.

Ez a parkolóban hagyott kocsiban, nagyjából az ajtó kinyitásától számított pillanattól 45-nek is érződik. Nekem az volt az első, amikor beparkoltam, hogy felraktam az árnyékoló bigyót a szélvédőre. Ilyen belülről visszaverős cuccom van, általában egész jól szokott működni. Ma annyira nem. Feltehetően azért, mert tűző napon álltam, és nem ezt szokta meg. Mert vagy reggel szoktam árnyékba lenni, vagy délutántól szoktam árnyékba lenni, ma sikerült azt a helyet megtalálnom, ahol a nap a legjobban süt. Egyetlen egy pozitívuma ennek csak és kizárólag az volt, hogy mellőlem viszont mindenki elállt a nap folyamán, úgyhogy ha bénáztam volna a tolatva kiállás közben akkor is ment volna, mert borzalmasan nagy helyem volt ;)

Ellenben az árnyékoló ellenére is meleg lett minden, tehát ODA soha többé nem parkolok. Mivel, kedves-aranyos-cuki ember vagyok (kivéve amikor nem), felajánlottam a kolléganőmnek, hogy nekem nem nagy kerülő hazadobom őt és a fiát a Kertvárosba. Éltek is a lehetőséggel, úgyhogy kicsit más útvonalon mentem ma is haza, mint amúgy. Én előre mentem, leszedtem az árnyékolót és elindítottam a klímát, így mire ők is kiértek a parkolóba, már aránylag tűrhető volt a kocsi, bár megjegyezném, a kormány így is meleg volt.

 Elindultunk, de már a parkolóból ki se érve ott állt be valaki rögtön a parkoló első parkolójába, de láthatóan a jobbra előre merőleges parkolás alapjait nem ismerte, így kisebb hely volt rákanyarodni, mint amennyi kellett volna, így lezárta a parkolóba bejövők elől az utat, nekünk meg a kifelé menőt. Hát pár percig néztem, ahogy próbálta menteni a menthetőt, aztán átcsaptam az irányjelzőt balra, és inkább mentünk egy kört a parkolóba, hogy kimenjünk a másik kijáraton.

 A Meki felé kanyarodva, jobbra tartás megvolt. Amíg nem volt muszáj nem soroltam át a balra kanyarodós sávba. Érdekes volt, hogy mi oda váltottunk, az előttünk lévő meg jobbra-jobbra. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve visszarántotta két sávon át elénk a kocsit. Oké. Messze voltunk, és amúgy is fékezés közben, de ilyet nem csinálunk. Mármint ÉN nem csinálok ilyet. A pirosnál egy tanulóvezető volt mellettünk, nagyon koncentrált :)

Leraktam a kolléganőméket, majd megfordultam. Kedvesen megvárta a szűrke kocsis, hogy teljesen megforduljak. Tényleg kedvesen :), majd irány a megszokott útra vissza. Körforgó...lefulladás...ráfogom, hogy a klíma miatt kezdtem megint lefulladni...remélem... aztán három körforgóval később megint lefulladtam, de amúgy hála az égnek senki sem dudált, vagy elégedettlenkedett, minden simán ment. Az Aldi utáni körforgónál félreállt előlem a fákat szállító utánfutós ember, pedig amúgy örültem, hogy ő van előttem, mert akkor nem kell gyorsan menni, de feltehetően valami gondja volt. A dupla körforgós résznél, sikerült kicsit gyorsabban bevennem a körforgót, mint amit én szeretek, ilyenkor érzem, hogy a kocsi se boldog, majd haladtunk tovább, és a következő körforgó egészen érdekes volt. Három kocsi futott egymásba konkrétan, mellettük még elfértek a kocsik (gondolom egész addig, míg nem jönnek a rendőrök, mert akkor gyanús, hogy már nem fér el senki ott.  
Innentől amúgy nem volt gondom az úttal, míg nem kellett bekanyarodni az utcába. Jöttek szemből, úgyhogy megállás, és egyes, és várás, majd jelzett az egyik szemből, hogy menjek, lefulladás...lefulladás, jelzett megint, hogy menjek, mentem. :D



De facebookon szembejött velem egy baleset ami a városban volt, és mindenki keresi, hogy hát ez hogy történhetett. A cikket itt olvashatjátok. Tehát, gyanús, hogy a meleg miatt most mindenki egy kicsit szétszórt lett.

Köztük persze én is. Nem tagadom, hogy nehezebben  fókuszálok, és boldog vagyok, hogy megy a klíma és hogy amúgy nem egy túl nagy távot kell megtennem míg hazaérek és végre pihenhetek. Mert egész nap melegbe vagyok, amíg vezetek is melegbe vagyok, míg a klíma nem éri el az utazási hőmérsékletet (feltöltve, már egész gyorsan :D), de ettől még tompább az érzékelésem nekem is. Vigyázzatok magatokra, mert tudom-tudom, tök sablonos. De mindenkit haza várnak! 

És még a meleg csak most fog bedurranni, még annyira az elején vagyunk ennek az egész nyárnak. Oké, tudom már június közepe van, de azért a nyár még így is masszív kettő és fél hónap. Úgyhogy kitartást, és türelmet, figyelmet, és biztonságot az utakra. Legyetek óvatosak!

2025. június 13., péntek

Bemutatkozás


Egy csomó mindent írhatnék ide magamról, de nem hiszem, hogy a blog szempontjából releváns lenne :)

Úgyhogy próbálok csak azokra fókuszálni, ami a blogban visszaköszön majd idővel. Vagy úgy érzem, hogy fontos, hogy tudja aki rátalál a blogra.

Maga a blog azért jött létre, mert  jelenleg 3 hónapos a jogosítványom, és annyi baromságot látok az utakon, hogy kikívánkozik belőlem néha. És mivel a barátnőim jól szórakoznak rajta, gondoltam én, hogy más is okulhat belőle. És nem mellékesen pár év távlatából biztos vicces lesz visszaolvasni, hogy mik voltak a problémáim, vagy hogy éppenséggel mit tapasztaltam út közben.


Tehát a blog felé releváns információk:

Fejér vármegyében szereztem jogosítványt 2025.03.05.-én

Összesen 3 oktatóm volt ez idő alatt, és összesen 67 órát vettem. Ebből igazándiból 64 volt olyan, aminek értelme is volt. 956 km-t vezettem le az előírt 580 helyett. 4 alkalommal voltam vizsgán.

Az oktató váltásaim okai a következők voltak:

1. Nem érte el a lábam a kuplungot. Nem röhög, próbáltuk mindenhogy, komolyan, le a kalappal az oktató előtt. Suzuki Vitara lett volna a kocsi, akkor még rendelkeztem egy Opel Merivával, így volt ötlet, hogy NAAGY kocsin kell megtanulni vezetni. Nem érte el, sehogysem...úgyhogy kitöltöttük a kartont, megnéztük, hogy nem. Konstatáltuk, hogy rohadtul nem, visszamentünk a bázisra, a kartonom leadásra került, kaptam másik számot, másik oktatóhoz. Akivel másnap találkoztam is.

2. Számú oktatóm, megkérdezte tőlem, hogy mi a motivációm. Elmondtam, hogy anyukám nehezen mozog, apukám meghalt, aki eddig vezetett, és hát ez. Ez neki amúgy rossz motiváció, nekem meg épp elég. Elmentünk a parkolóba, elmondta, hogy mi lesz a vizsgán. Amit amúgy tök jól elmondta, fél év után is emlékeztem rá. Majd beültem elérte a lábam a kuplungot :D, öröm boldogság, mentünk pár kört a parkolóba, és vége is lett az órának. Megkaptam, hogy úgy vezetek, mintha sosem ültem volna bal egyben...megnyugtattam, hogy valóban nem ültem ott, úgyhogy akkor igazándiból tökre jó. Aztán eltelt...3 hét nagyjából és nem kaptam új időpontot. Többször ráírtam, hogy mikor, de nem. Aztán írt, hogy másnap reggel. Ami nem volt nekem jó, de megkérdeztem, hoogyha én elintézem, hogy jó legyen, akkor utána? Nem tudja.... Ez volt az a pont ahol Jeleztem az iskolának, hogy "unatkozó oktatót" keresek.

3. Kaptam kb. 4 számot, 4 nevet (hogy mennyire utálok telefonálni). Kiválasztottam egy szimpatikusnak tűnő nevet a listából, felhívtam. Mondta, hogy hát ő heti 2*2 óra híve. Amire mondtam, hogy az nekem tökéletes, mikor kezdhetünk? Elég hamar. Elérte a lábam a kuplungot ;) Róla még fogok mesélni, röviden annyit, hogy életem legjobb döntése volt váltani, egy borzalmasan jó fél év volt, míg tanultam, és nála türelmesebb embert se nagyon ismerek. Néha csak pislogtam, hogy "miért vagy ilyen nyugodt?" :D


Tehát három oktatóval zártam a jogosítványos utamat. Ebből 2 (az első kettő), közölte velem, hogy öreg vagyok. Khm...38 évesen az ember lánya ezt így nem szereti az arcába kapni amúgy. Pláne, hogy nem érzem magam öregnek. A harmadik oktatómnak már mondtam, hogy ne mondja, tudom, öreg vagyok. Ő amúgy nem akart leöregezni, de a fél év alatt azért néha burkoltan sikerült :D, de azok magas labdák voltak :D

És nagyon para, az első oktatóm is emlékezett rám fél év távlatából! De komolyan, meglátott a volánnál, felhívta az oktatómat, hogy "leváltottam a *--*-t is" ? :D Nagyon emlékezetes lehetek...(remélem nem rossz értelembe :D)


A vizsga bukási okaim, de amúgy majd lesz mindegyikről poszt feltehetően:


1. oktatói beavatkozás, körforgónál

2. jobbra tartás hiánya, ipari területen belül - eltévedtem mint a szar, és bepánikoltam - életem legviccesebb vizsgája volt...nem abban a pillanatban, hanem amint a jobb oldalra ülhettem, már vicces volt :D

3. Elsőbbség adás táblánál nem néztem el jobbra. Amúgy elnéztem, de nem jelentőségteljesen és a következőnél meg nagyon elnéztem, és így a konklúzió az volt, hogy nem néztem el. De amúgy én saját magamat az előtte kb. 10 perccel megtörténő parkolásnál már megbuktattam volna :D Komolyan...éltetek szar parkolást...az az volt ;)


Jelenleg egy 2008-as Toyota Yarissal járok, piros. 3 hónapig kinn volt a T-betű a hátulján, de a  nyár kezdte ráégetni, én kezdtem azt hinni, hogy tudok vezetni....és levettem. Arról a napról is írok, katasztrófa volt...azóta nem merem kivenni a kocsiból azt a T-betűt...

 A hét legalább 5 napján vezetek, általában az Otthon-Munkahely távon. Néha messzebbre megyek, néha az ország másik felébe. Wazze-t használok, mert a kilométerórám hazudik, mint a dög, és ha ahhoz igazítom a szabálykövető sebességem, akkor mindenki utál. (kb. 7-8 km-t csal...) Oh igen, a sikeres vizsgámon csak annyit mondott a vizsgabiztos, hogy "ez a kocsi tud-e 42-nél többel menni". Jelentem, 3 hónap alatt megtanultam gyorsan menni..., kevésbé utálom már a dolgot, de tény már egész gyors vagyok ;)

Röviden ennyi, írok majd a vizsgákról, a tanulásról, és a napi élményeimről. 

Mindenkinek Balesetmentes közlekedést ;)

A Mentő elengedése opcionális, avagy hogy nem figyel a vezető

  Tudjátok, van az a pillanat, amikor a visszapillantóban meglátod a villódzó fényeket. Vagy az a pillanat, amikor az eltéveszthetetlen szir...