2025. szeptember 19., péntek

Ismeretlen utakon - A városon belül (2.)

 Azaz igazság, hogy az a típusú ember vagyok, aki nem feltétlen mászkál minden felé. Arra megyek, ahol dolgom van, de csak úgy hobbiból nem megyek el a város olyan pontjára, ahol még nem voltam. Viszont az a típusú ember is vagyok, akinek ha azt mondják, valahova menni kell, akkor örül, ha még ott nem volt és így mehet arra, felfedezni a dolgokat. De igen, magamtól nem megyek.

Mai utamat kicsit tervezni kellett, mert 4-5 helyre kellett menni, és nem feltétlen szoktunk a városban ennyire egymástól távol eső pontokat egy napra tenni, pláne egy órába kb. De most úgy hozta a dolog, hogy  kavarogni kellett, és ezért előző nap már megterveztem, hogy milyen sorrendbe haladjunk A-B-C-D-E pont között, hogy felesleges km-rt azért ne tegyünk. Így lett az alábbi sorrend.

Nem akartam ugyanis, hogy az útban sok legyen az oda-vissza-oda-vissza út megtétel. Végül amúgy a legegyszerűbb az elektromos hulladék leadása volt, odaértük, kipakoltuk, szerintem kb. 10 percet  voltunk ott, és megkaptuk a horribilis 1250 forintunkat. Amúgy a legjobb az, hogy két láda elektromos szemetet és egy rossz porszívót nem kell kerülhetnek tovább, tehát, ha semmit se kaptam volna érte, akkor is boldog lettem volna, hogy ennyi már legalább szakszerű feldolgozásra megy. Amúgy a Dunanett-nek is írtam, hogy beveszik-e. Mind a két emailcímükre. Mind a kettőn tök hamar válaszoltak, mondták, hogy persze. De az egyik emailcímen az ott dolgozó kolléga azért szerintem tök aranyosan felhívta a figyelmem arra, hogy, amúgy az E-Elektra fizet is érte, ha ez opció akkor vigyem nyugodtan oda. Megköszöntem nekik amúgy emailbe, mert tényleg gyorsak és aranyosak voltak.
 Innen mentünk a piacra. Khm...még egyszer, nem vagyok hajlandó nyugdíj-fizetés után, pénteki nap piacra menni. Egyszerűen nem lehet parkolni. Mentünk másfél kört a piac körül, majd megálltam a piac kapujába a roki hely mellett, de még a "forgalomtól elzárt" területtől balra, és benn maradtam a kocsiba, hátha itt se lehet állni, és ha útba vagyok, hát elmegyek. Eközben amúgy anyum elment húsboltba (innen volt a legközelebb). Míg ő boltban volt, én figyeltem a kocsikat, hátha lesz egy normális parkolóhely. Átállásra amúgy kb. abban az egyetlen esetben lett volna mód, ha pont a mögöttem lévő kocsi megy el, minden egyéb helyre rögtön lecsapott, aki arra járt. Eközben, amúgy padkára, félig a lezárt területre, félig a járdára állt egy BMV-s, de ő amúgy kb. 10 percet volt. Nem a legszabályosabb, de hát ez van. Aztán mellém álltak, telibe a forgalomtól elzárt területre, két fiatal lány. Akik fennhangon még ki is jelentették, hogy "Nem érdekel, má akkor is ide állok, pont leszarom, mi van oda festve"...hát oké...engem zavar, ha nem ott vagyok, ahol lehetek, de sokakat nem ;)
Innen Tesco, hogy a bennlévő kuponjainkat ellőjük, majd elvittünk egy cuccot a Barátosnőmnek (reméljük használni fog ;)), végül elmentem tankolni. Teli akartam, de végül nem lett teli, mert egyszer kattant és azt hittem, akkor már teli van...bár gyanúsan keveset fizettem (11e). És jöttünk is haza. Nagyjából 1-1,5 óra lehetett, mindent is elintézni.
A piacon kívül, a többi helyen nem volt gond a parkolásnál. Az elektronikai cuccnál volt az, hogy a wazze későn szólt, hogy "má itt vagy", úgyhogy a Ferrobetonhoz kanyarodtunk és onnan át, de itt se volt gond. Párszor gondolkodtam a kanyaroknál, hogy a többiek valóban messze voltak-e...vagy annyira nem :D De anyum közölte, hogy messze, háromszor betudok kanyarodni ha akarok még, mire ideérnének. ...
Tehát ismerkedem a város kevésbé felkapott részével. Érdekes volt, míg tanultam akkor talán 2-szer voltam erre kifelé, meg amikor mentünk Szecsőre mondta AniTiger, hogy menjünk arra, mert azt hitte, arra sose jártam :D

Balesetmentes közlekedést mindenkinek :)

2025. szeptember 15., hétfő

Eső az utakon - Dunaújváros elárasztva

 Úgy hozta tegnap az idő, hogy nem volt opcionális, hogy a legnagyobb esőbe vezetek-e vagy sem. Akkor ment tesóm vonatja, hát akkor nincs választás útnak indulunk. Az utca végére,  a kocsi teljesen bepárásodott, úgyhogy, kihasználva a Stop táblát, gyorsan hűtésről fűtésre kapcsoltunk, és hála az égnek pont jöttek annyian, hogy mire mehettem már 85%-ban láttam az utat, mire felgyorsultam, már teljesen tiszta volt. Mármint a párától, az eső ömlött, úgyhogy végül a 70-es helyeken se mentem szerintem 60-nál többel. De hála az égnek ez senkit se zavart. 

 Kerülgettük a pocsojákat (mindenki), és próbáltuk elkerülni a nagyobb vizeket. Nekem eleve kicsi kocsi, nem is túl magasan van az alja, úgyhogy extrán nem akartam pancsolni egy nagyobb tó méretű vízbe. Amikor kiraktuk tesómat, az volt az alap koncepció, hogy mivel félig van a tank és nincs messze a benzinkút, hát tankoljunk. 

 El is indultunk, körforgó, egy bácsi konkrétan elém "sorolt" a körforgóba, mert nem tudom miért hitte, hogy kimegyek. Nem utaltam rá semmivel sem. És amúgy életemben először, gondolkodtam rajta, hogy rádudálok, mert akkora nagy f***nak tartom. De nem. Mindegy, mentünk, kövi körforgó...és gyanúsan sokan álltak ott a mi sávunkba és gyanúsan senki nem jött szembe. Végül a "drága" és "kedves" kocsis aki elém "sorolt" megfordult és elment. Tekintsünk el a záróvonaltól, van az a helyzet amikor az ...nem számít. Végül még egy kocsi az elején a sornak megfordult...és akkor döntöttem úgy, hogy hát, akkor nem megyünk tankolni. Úgyhogy amikor épp aki már megfordult elment, akkor kicsaptam az irányjelzőt, körbe néztem, és bemutattam milyen csini y-t tudok csinálni, és amikor éppen váltottam (és körbe néztem újra), láttam, hogy így döntött kb. mindenki is. 

 A pozitív élmény amúgy az volt, hogy borzalmasan türelmesek voltak az emberek. Látták, hogy te fordulsz, akkor aki tudott előre ment, aki tudott hátra, még nagyobb helyet biztosítva a kocsiknak (nálam ennek nem volt különösebb értelme, kicsi kocsi vagyok, de voltak nagyobb kocsik, ők így azért könnyebben). A körforgóba behajtók meg konstatálták, hogy "arra nincs út" úgyhogy már mentek is másfelé.

Lopott kép, na tehát...nem volt út :D


A negatív élmény, a kocsis aki elém rakta magát , és szerencséje, hogy amúgy egyrészt nem száguldozok körforgóba, másrészt, látom, hogy hülye...és ezért gyorsan tudok féket nyomni. De mondom...azért  gondolkodtam a dudán.

 Az eső "hála az égnek", hazafelé is telibe kapott minket. Akkor egy buszos volt megsértődve, hogy előtte vagyok a körforgóba (ugyanazt szerette volna, mint a csávó, aki elém vágott, csak rájött, hogy ő busz, úgyhogy feltehetően a már a körforgóban forgó elé azért nem húzta ki a járgányt...de amúgy lendületbe volt...)

Az udvarba állás részben könnyebb volt, mert újra van kamerám ;), részben nehéz, mert az instruktoromat lekötötte a kutya, aki be volt sz*rva az esőtől és nem hagyta magát megkötni, úgyhogy így életem leglassabb beparkolása volt. + eláztam, mert ha felhúzom az ablakot nem hallom anyum, ha lehúzom bezuhog az eső -.-

2025. szeptember 10., szerda

Sávváltás érdekesen

 Leírom, mert nekem ez ma érdekes volt, vagy fura?

Tudni kell, hogy oda és vissza is egyszer sávot kell váltanom a városba. Mert jobbra kisívbe kanyarodok, és jobbra tartás, tehát nem megyek a másik sávba, csak akkor, amikor már lassan oda érkezem, ahol majd balra akarok menni. Bár már nem igaz az, hogy lassú vagyok (fúj, ma kétszer is átléptem a sebesség határt), tehát ha nagyon akarnám, mehetnék ott, de én maradok jobb oldalt, és a kanyarodás előtt x méterrel térek át a sávomba, kb. akkor amikor ott már amúgy is lassítani kell, mert úgyis piros a lámpa és/vagy zöld, de ugye nem 4-be 50-el kanyarodsz XD

Ma mellém sorolt egy fekete kocsi, kicsit vehemensebben, mint azt szereti az ember, és haladt velem egy irányba, nagyjából velem egy sebességgel. Amikor még messze voltunk, de ugye én nem abba a sávba, amibe menni akarok, kiraktam az irányjelzőt (mert nem gondolatolvasó senki ;)) és vártam. Ilyenkor ugye figyelem Bélát (minden férfi sofőr nekem Béla, bocs XD), hogy hogy dönt. Beenged-e maga elé, vagy lassítsak és majd megyek mögötte. Na Béla úgy döntött, hogy menjek elé, de azért annyira nem  hogy simán menjen, így én ellenben ráléptem a gázra, és úgy váltottam sávot. Ez amúgy tök jó volt, remélem a szembe jövő rendőrök nem mérték, hogy én itt 53-54-el váltogatok sávot (nem tudom mennyivel a km óra 60-at mutatott, de ugye vagy 6 vagy 8 a csalása, tehát max. 54-el mehettem). A sávváltás közben Béla kettő fehér kocsival úgy döntött, hogy ő meg lemegy oda ahonnan én jöttem (ilyen többször volt, nem is gáz), de aztán rálépet a gázra (én már lassítottam, hisz mindjárt kanyarodok, és/vagy piros úgyis állok majd, és akkor Béla kettő elegánsan bezúgott elém... Nem az, nem gond, csak jobbra még olyan szépen irányjelzőzött :D Balra már nem működik a varázslat?

Mindegy is, miatta nem kellett jobban lassítani, hisz amúgy is lassításban voltunk, csak na. Én konkrétan láttam a visszapillantóba, ahogy Béla mögöttem pislog, hogy ez mi a fsz volt :D Mert hát állunk a pirosnál, és hát mit nyert a csóri? 2 kocsival előrébb van ...mint ahonnan indult. Oké, és ez miért jó?  Ezt magyarázzátok már meg. Én azért váltok sávot, mert arra akarok menni. De ide-oda kacsázna a radai rossebb, csak, hogy 2 kocsival előrébb legyek...a pirosnál. Ugyanazzal a lámpával jutottunk át. Amúgy mind a két Béla elhagyott, mert ők egyenesen mentek ;( 

Úgyhogy érdekes volt, hogy ilyen kacsázást letolnak emberek. És volt már ilyen, talán egy hónapja, hogy én bejöttem balra, ő kiment jobbra, majd még jobbrább(addigra van még egy sáv), majd rájött, hogy amúgy nem is arra akar menni, és mint a mai lazába áthúzta a kocsiját kettőt balra...wtf? :D

 Reggel meg még a város előtt ilyen nem túl gyors, de a lassú járműnél gyorsabb kis izé ment előttünk. De jöttek szembe, úgyhogy elengedtem azt, hogy megelőzőm, mire nem jöttek addigra meg forgalomtól elzárt terülte, meg záróvonal, meg körforgó, tehát itt már hagyod a francba a dolgot. De itt volt, hogy elgondolkodtam, hogy mi lenne ha mennék egy kört a körforgóba és így elém kerülnének akik kínlódtak mögöttem, hátha ők megelőzik ezt, csak én vagyok ilyen kis izé, és feltartom őket. De végül a kövi körforgónál ő elment Dunaföldvár felé, úgyhogy nem kellett elhagynunk meg kőröznöm. De amúgy tényleg néha bennem van, hogy megyek egy kört, mert úgy érzem "feltartom" a népeket, ők hatszor megelőztek volna mindenkit, csak nem tudták mert azért ketten már nagyobb akadályt képezünk...de még nem csináltam ilyet, de ma jutott eszembe először, hogy nem is akkor hülyeség ilyenkor menni egy kört, és akkor máris mindenki elém kerül és én meg ráérek...

2025. szeptember 5., péntek

Fél éve az utakon, tapasztalatok és hasonlók...

Helló Mindenki!

Aki még a jogsi megszerzés fázisában van, annak hajrá ;) menni fog, ne adjátok fel, menni fog. Arra gondoltam, hogy összeszedem az elmúlt fél év tapasztalatait, hátha valakinek segít. Vagy legalábbis nekem majd később jól fog jönni ;)

2025.03.05-én 9.30-kor megkezdtem a 4. vizsgámat. Addig levezettem 956 km-rt, és 64 órát. Az E-titán rendszer szerint 67-et, de 3 az, csak a „oktatókeresési” fázisom volt. A valós vezetés az 64 óra.

Az első három vizsgám, mind tanított dolgokat, az első azt, hogy ne kapkodjak, és az oktatómnak megtanította, hogy jobban bízzon bennem. A második megtanította, hogy ha eltévedek, képes vagyok bepánikolni(de így is a tábláknak megfelelően közlekedni), és stressz alatt nem megy a számolás…a harmadik vizsgám top mondata „Merre nézzünk, ha tolatunk?” ha 100-szor nem hallottam, akkor egyszer sem. Itt is üzenem a vizsgabiztosomnak, hogy megtanultam ;) A vizsgák közt vett (az 1 és a 4- között), nagyjából 10 óra megtanított arra, hogy nem szeretem a körforgókat, de a város, nagyjából abból áll. Elmentünk mindenhova ahol eltévedhetek, másik irányból, hogy „Ha eltévedsz, ne ess pánikba” és persze eljött az a pillanat, amikor én is és az oktató is tudta, hogy „végeztünk, most már menni fog a vizsga is”. Komolyan volt egy „aha” pillanat az utolsó órán, amikor átkattant a dolog, hogy „de tudok vezetni, tényleg”.

4 vizsgából 2-ön hangzott el, hogy „jól kezeli a kocsit, szépen vezet”, majd a 3.-on, hogy „csak önbizalmat valahonnan szerezzen”…4. vizsgára meglett azaz önbizalom, ami hozzásegített a sikerességhez.

2025.03.06-án 10.30-kor életemben először egyedül ültem a kocsimban, úgy hogy el is hagytam az udvart (tolatni, meg hasonlót addig is gyakoroltam az udvarban), és elmentem dolgozni. Lefulladtam az utca végén, de ezzel az egy lefulladással abszolváltam az utat. Próbáltam rájönni, merre járjak dolgozni, melyik a rövid, melyik a „kedvesebb”, és „tanulóbarátabb” út. Így a belvároson keresztül napi 16 körforgóval járkáltam dolgozni. Az első nap, első lefulladás után jött, hogy „ugrál a kocsi” – szarul váltasz, „lefullad” – többször, komolyan, első nap csodálom, hogy egyszer csak :D…

Ez itt a fennakadás..

Ekkor még „tél” volt, tehát sötétben jöttem haza mindig. 3 napos jogsival hóviharban jöhettem haza, sötétben. Nem élveztem túlzottan, de megnyugtatott, hogy más se és más se megy gyorsan. Kb. egy hetes jogsival fennakadtam a hidunkon, úgy kellett emelővel leszedni és kihúzni a szomszédnak. Már majdnem hívtunk autómentőt. Ugyanezen a héten hazajöttem helyzetjelzővel (sötétben), és nem értettem miért villognak meg dudálnak… amúgy láttam, nem sokat, de láttam – és megjegyezném, egy jelzés van a helyzetjelzőre a kocsin és a tompítottra, ha nem figyeli az ember, akkor nem észleli (igen-igen fényben igen), hogy csak helyzetjelző van bekapcsolva. Ugyanezen a héten parkoltam balf*szul, és zárt le a kormányzáram. Senkinek se kívánom azt a pánikot, amikor az se jut eszedbe, hogy amúgy interneten megnézd mi a teendő. Csak sötétben ülsz a kocsiba, nem tudod elfordítani a kulcsot és a kormány nem mozog, és te, mint az őrült csapkodod…és feloldott ;) És Még ugyanezen, úton, amikor eleve idegbe vagyok a kormányzáras fiaskója miatt, lefullad a körforgó előtt a kocsi, de úgy, hogy isten se indítja el. Kitoltak…és elindult végül….de őszinte leszek az első 2 hét után gondolkodtam rajta, hogy visszaadom a jogsim, mert kinyír és utál a kocsi (és fordítva). Aztán elmentem szervízbe, mert volt pár problémám (kormányzár fiaskó, fennakadás, meg kellett nézni mennyire sérült a kocsi alja – semennyire – motorhiba lámpa) és a szervízes ember konkrétan kinevetett, és közölte, hogy „mindenki ment haza már lámpa nélkül”, és nyugodjak meg lesz jobb. Nem nyugodtam annyira meg, de azért elfogadtam, hogy majd megszokjuk egymást a kocsival.

3 hetes jogsival levezettem egy 175 km-es távot, szerpentinnel, és Pécs belvárosával, kézifékes elindulással és hasonlókkal, egy lefulladással (az emelkedőn XD), majd pár nappal később haza is jöttünk, lefulladás és probléma nélkül, pedig viharos szél volt, és kicsi kocsi, ergó azért megérzem durván, ha fúj. Ezek után lett jobb a lefulladási rátám, szép lassan kikopott. Most már csak havi 1-2 van. Nem szűnt meg teljesen, de most már legalább tudom, hogy mikor és miért csinálja.

A motorhiba lámpával 4-szer voltam kb. szervízbe, végül egy másik helyen való tankolás után teljesen megszűnt a lámpa égése, azóta se jött vissza (lekopogom).

3 hónapos jogsival vettem le a T-betűt a kocsi hátuljáról, mert aki utál így is fog, aki nem az így se lesz tekintettel rám. Jó esetben ma már nem látszik annyira rajtam, hogy tanulok ;) Egyelőre a T még a kocsiban van, egyszer majd kiveszem, elfér, megnyugtat.

Nagyjából 1.000 km /  hónappal számoltam, most, hogy megnéztem a kilométerórát és azt, mennyivel vettem. Hol kevesebb, hol több. Minden nap vezetek (hét közben mindenképpen, hétvégén alkalmanként). Havonta próbálok beiktatni 1-1 nagyobb utat, hogy meglegyen a km. Munkába kocsival járok, most már másik útvonalon, mint kezdésnek. Néha kitérőkkel, ha viszek valakit haza ;)

Idő volt, míg a munkába járós útvonalon engedélyezett 70 km/ órát valóban elértem. Át nem tervezem lépni, néha emlékeztet a kocsi, hogy 72-vel mész… gyakorlom, hogy pont annyival menjek. Sorra előznek meg kocsik, de azaz igazság, jobban szeretem, ha előttem vannak, mint mögöttem. a 90 elérése ahol lehet még gyakorlás alatt van. De azért a 85 már simán kezelhető nálam, és mentem már 90-el többször is. Csak nehéz tudni mennyivel megyek. A kilométerórám kb. 6-8 km/h csal… Azóta okosítottuk a kocsit, de az egyik utasom kirúgta a vezetéket, úgyhogy jövő hétvégéig marad csak a kocsi km órája….

 Most már itthon tolatva állok be az udvarba, a könnyebb indulás miatt. És őszintén megvallom, könnyebbnek érzem a tolatva beállást (most pl. kamera nélkül), is. Annak ellenére, hogy a fejemben néha nem áll össze, a „ferde vagyok, merre tekerjem, ha arra akarok korrigálni” dolog. De pl. ma elsőre beálltam ;)

Fél év alatt sokat fejlődött azon tulajdonságom, hogy eldöntsem a körforgóba bemegyek, vagy megállok. De még mindig meg tudnak lepni. Mert ugye indexet nem használnak sokan…

Próbálom leküzdeni azt az érzést, hogy béna vagyok, és azt az érzést, hogy feltartok mindenkit. Ez akkor is rám szokott néha törni, amikor tényleg annyival megyek amennyivel lehet. Próbálok kedves és előzékeny sofőr lenni, és minden KRESZ szabályt betartani. De tény, néha sikerül záróvonalon előzni (bicajost vagy kaszáló cuccot). Továbbra is tanulok, minden vezetésből. Látom azt, hol vagyok béna, és próbálok fejlődni mindenben… amibe egyedül is megy. ;)

Jó vezetőnek tartanak, akik ültek mellettem, bízom abban, hogy pár hónap / év és én is elhiszem, hogy jól vezetek. Addig marad az, hogy bólogatok, hogy „jah” és elgondolkodom, hogy amúgy ezek az emberek kik mellett ültek, ha az jön mellettem, hogy „laza és biztonságos sofőr vagyok XD”

 Bárki azt hiszi, hogy a jogsival megtanult vezetni, nagyot téved. Borzalmasan nagy hiányok vannak. 30 órában se és 64-ben se lehet mindent megtanítani. Nekem is kimaradtak dolgok, pl. az egész rutinpálya, a szlalomozás, stb. aminek érzem a hiányát és pótolom majd szépen magamtól… ha úgy nem megy, akkor majd oktatóval.

Fél év, balesetmentesen. Ez idő alatt 2-szer dudáltak rám, elsőbbség adás tábla miatt. Először jogosan, másodszor kevésbé jogosan (mind a kettőben körbenéztem, csak kevésszer). Ez idő alatt erre-arra jártam az országban. Vittem utast, vittem gyerekeket magam mögött. Voltam ügyességi vezetős versenyen (egy hibaponttal, de lassan XD). Ismertem meg embereket a vezetésnek hála, lettek nagyratörő terveim. Mert bizony én jól akarom csinálni ;) Jó vezető akarok lenni. Igen, egyenesen akarok beparkolni (lehetőleg elsőre…), nem derogál, ha javítanom kell, mert belefér az időmbe. Szeretnék úgy vezetni, hogy engem ne szidjanak ;)

 Az oktatóm azt mondta, hogy amikor vezetünk legyünk előzékenyek és felesleges manőverekbe ne keveredjünk. Ezt a mai napig vallom. Én ráérek megvárni, hogy kitolassanak az útra. Én ráérek, tudok lassítani, hogy besoroljanak elém, amikor tudom, hogy gáz van az úton. Én megállok a stop táblánál (sokan nem, egyszer nem álltam meg, fú…úgy utáltam magam :D)

Én használom az indexet, egyszer nem tettem, akkor is utáltam magam, pedig amúgy közel távol senki se volt, de na! Elvek!

 Fél év alatt meg tanultam váltani, néha még rángat, akkor magamra szólok, hogy „lassabban emeld a lábad” :D….megtanultam ablakmosót feltölteni, kereket fújni, tankolni.

 Nagyjából kéthetente takarítom a kocsit, van, hogy sűrűbben (ha lekakilja a madár), amivel sokakat sokkoltam… pedig na… szeretem, ha rend van. Fél év alatt megszoktuk egymást a kocsival. Szeretem és hálás vagyok neki, hogy vigyáz rám, és az a legkevesebb, hogy cserébe én is vigyázok rá és tisztán tartom ;)

 

Friss jogsisok, hajrá. Csak vezetéssel javul a vezetésetek. Komolyan, gyakorlás nélkül nem fog. Utasaim közül, a barátnőm mondta, hogy az első hetekhez képest sokat fejlődtem. Amit ÉN amúgy nem észlelek, de örülök neki. (én mindig bénának tartom magam ;( :D)


2025. szeptember 1., hétfő

Amikor nem te vagy a béna parkoló, avagy dühítő beállások

 

Tudom, tudom, lehet nem ő volt a béna, hanem mellette valaki és ő csak mellé így tudott beállni, és mivel már nincs ott aki miatt ilyen balf*sz a parkolás, hát őt szidja mindenki is. 

Jó nem mindenki. Én például egy kicsit szidom és a kolléganőm is, mert konkrétan ezzel a gyönyörű parkolásával az amúgy is teli parkolóból kihúzott +1 parkolót. Amúgy megpróbáltam azért mellé állni, de szemben meg olyan parkolt, aki kilógott az útra, és kicsinek kicsi a kocsim...de ennyire azért nem. Úgyhogy ma is mehettem 2-3 kört a parkolóba, mire találtam egy helyet. Persze, mire beparkoltam a legtávolabbi helyre, addigra elmentek vagy 5-en a parkolóból és lett volna közelebb is hely ...de van az a szint, amikor az ember már úgy dönt, hogy "nem...nem állok át". Pedig vissza kellett sétálnom a kocsimhoz, mert a napszemüveg maradt rajtam :D

Amúgy a parkolóban volt még egy ember aki hasonlóan parkolt, úgyhogy ma úgy látszik ez nem ment az emberek egy részének. A furgonos konkrétan amúgy állt a parkoló végébe, nem tudtam elmenni, de intett, hogy mindjárt megy. Ráérek (általában 10 percet ráhagyok a beérkezésnél a dologra, így nem kell kapkodni, és ha elmegy az idő  a parkolással sincs gond).

 Nem tudom amúgy, hogy ez az iskolakezdéssel van összefüggésbe - hogy teli a parkoló - vagy más miatt, remélem nem lesz állandó. Mert hát azt gondolná az ember, hogy 11 körül pont nem sokan vannak, hisz elmentek dolgozni...kocsival, akkor nincsenek itt. Nyáron aránylag sok parkolóhely volt, és amúgy év közben sem tapasztaltam, hogy ennyire teli lenne az egész parkoló ott...és még az a kocsi is eltűnt amit amúgy jelenteni akartam, hogy már a felét ellopták és csak foglalja a helyet (gyanús, más is jelentette :D).


Viszont találtam egy ilyen cuki bilétát. Nem Citroenem van, de azért cuki, a földön volt, úgyhogy jelnek veszem, hogy nyerek egy kocsit :D (meg, hogy valaki elhagyta, ha látja, és az övé szóljon ;)) 

Amúgy esemény volt az utam be és ki is. Illetve befelé egy kaszáló traktort előztem, de igazándiból semmi egyéb nem történt, hála a jó égnek. Kezd sötétedni ahogy jövünk, úgyhogy jobban kell figyelni mindenre. A gyalogosok továbbra is meglepődnek, hogy át vannak engedve. Bicajos közelített az egyik zebrához, rajta ülve, lassítani azért lassítottam, de nem álltam meg. A mögöttem lévő megállt, talán a bicajos leszállt végül a járgányáról. Nem is értem azokat a bátor embereket akik áthajtanak csak úgy a zebrán. (nem ott, ahol van biciglinek kijelölt hely, hanem sima zebra), pedig szoktam látni, meg rollereseket is. Úgyhogy nagyon megfontoltan szoktam zebrák közelében menni, ki tudja alapon :D

 A munkarendem miatt, iskolásokkal nem találkoztam, ellenben este negyed hétkor már jóval többen vannak az utakon, mint voltak mondjuk múlt héten.


Mindenkinek balesetmentes közlekedést! Vigyázzunk egymásra! Mindenkit hazavárnak :)

Vezetés sötétben - illetve lenyugvó nap sugaraiban

 Hát, eljött a pillanat, amit az emberek egy része nem szeret, hamar sötétedik. Amúgy én sem szeretem, mert ezer dolga lenne az embernek, és...